Igehirdető: Faust Gyula
Köszöntés: Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, (…) lemondtunk
a szégyen takargatásáról, mint akik nem járunk ravaszságban, és nem is
hamisítjuk meg az Isten igéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat
minden ember lelkiismeretének az Isten előtt. Ha mégis leplezett a mi
evangéliumunk, azoknak leplezett, akik elvesznek: Akikben a gondolkodását e
világ Istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a dicsőséges Krisztus
evangéliumának világosságát, aki az Isten képe. 2Kor 4: 1-4
Alapige: 1Kir 12:
28.
Bibliaolvasás: 1Kir 11: 26 – 39 és 1Kir 12: 25 - 33.
„Egy katolikus
misszió jelmondata ez: >>Jó az a jó, amit Isten akar; rossz az a jó, amit
az embere akar.<< A jó és az egyedüli Jó közötti választás nagyon sok
küzdelemmel, önmegtagadással, félelemmel és reszketéssel jár. >>Minden
embernél tudatlanabb vagyok én”, - áll a Példabeszédek könyvében (Péld 30: 2).
Eddig a felismerésig, eddig az állapotig kell eljutnunk. Az Ige mindig kész –
de én még nem vagyok készen. Sok időbe, sok erőbe telik, hogy valamiképpen
helyet adhassak magamban a kijelentésnek, önmagam ellenében”[1]-
idéztem Visky Ferenc lelkipásztort.
Az Isten számunkra ma elkészített igéje a jó és az egyedüli Jó közötti
választásunk küzdeleméről fog szólni, a félelemről és rettegésről, amivel a
Szent Isten jelenlétében nekünk is találkoznunk kell.
Jeroboám nevét
többszöris hallottuk a felvett textusból. Ő született vezető volt. Tehetségét
maga Salamon fedezte fel és az összes kényszermunkás felügyelőjévé tette. Egy
nap Ahijá próféta keresztezte az útját, akinek történetesen új köpenye volt. A
próféta prófétált, amit jelképes cselekedettel ki is ábrázolt. Megragadta a
köpenyét és tizenkét részre tépte szét. Majd így szólt: Végy magadhoz tíz
részt; mert ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Íme elszakasztom ez országot
Salamon kezétől, és tíz törzset neked adok.[2]
(…) Csak egy törzset adok a fiának, - mármint Salamonnak - hogy mindenkor
maradjon előttem mécsese szolgámnak, Dávidnak, Jeruzsálem városában, mert azt
választottam ki magamnak, hogy ott legyen a nevem.[3]
Ez a prófécia Isten pedagógiai beavatkozása volt Dávid fia, Salamon
bálványimádása miatt. Az Úr ezt a lehetőséget választotta arra, hogy megalázza
felkentje fiát, de nem ám csak Salamont, hanem sokkal inkább Roboámot, aki noha
a Dávid unokája volt, egyáltalán nem hasonlított sem tettekben, sem lélekben a nagyapjára.
Nem tudta, hogy mi a szegénység, a szükség, az éhezés és szomjazás. Halvány fogalma
nem volt arról, hogy mit jelent megalázottnak, üldözöttnek vagy éppenséggel
halálra ítéltnek lenni. Nem ismerte az elnyomottak szenvedéseit. Amikor ifjú
királyként arról tanácskoztak, hogy milyen szociális és gazdasági politikát
válasszanak, Roboám az ifjak tanácsára hallgatva fellengzősen vetette meg és
utasította el a vének azon tanácsát, mely szerint enyhítenie kell az
elnyomottak terhein. Azt nyilatkozta, hogy ha az én atyám megnehezítette a ti
igátokat, én még nehezebbé teszem; és ha az én atyám ostorral fékezett titeket,
én skorpiókkal (szeges korbács) ostorozlak benneteket.[4]
Ennek a lelkületnek
lett egyenes következménye a dávidi dinasztia elleni általános
elégedetlenségnek és lázadásnak, minek következtében az ország teljesen
szétesett. A nép és fejedelmei azt mondták, hogy nem kell nekik egy ilyen
hiteltelen pukkancs, akkor sem, ha ő történetesen a Dávid unokája. Amikor
eljött az adószedés ideje, a nép fellázadt és megkövezte a Roboám embereit és a
király élete is veszélybe került, annyira, hogy menekülnie kellett. Amikor
pedig bosszút akart állni e lázadáson, az Isten prófétáira hallgatott, akik nem
engedték ezt meg neki. Így akadályozta meg Isten Dávid unokáját, Roboámot, hogy
egy hatalomittas zsarnokká nője ki magát. Lássuk meg Isten igével, próféciával,
Szentlélekkel és emberi akaratok ütköztetésével párosult nevelésében az Ő őrző
szeretetét és üdvözítő kegyelmét az ő választottja iránt!
Isten igéje azonban
ma Jeroboámon keresztül szólít meg. Láttuk, hogy egy özvegyasszony fiaként a
dicső Salamon rabszolgái és kényszermunkásai közt, a társadalmi létra
legaljáról, egy kicsit Mózeshez is hasonlóan indul el és lép be Isten népe
fejedelmei közé. Roboámhoz képest kezdetben még helyén van a szíve is, ismeri a
nyomorultak, a rabok, a kényszermunkások, a reménytelenek, a kiszolgáltatottak,
az árvák sorsát, szenvedését. Látni fogjuk később, hogy teológiailag is képzett
volt. De mindezek a képességei, - vagyis a jó vezető, kiváló politikus,
teológiai tisztánlátás - még sem tehették őt Dávid méltó utódjává, az Isten
népe igaz és egyenes szívű királyává, olyan emberré, akiről Isten így szólhatott
volna: Íme, egy igazi izraelita, akiben nincs hamisság,[5]
a szívem szerint való ember. Íme, őt rendelem népem fölé fejedelemnek,
mert megtartja mindazt, amit az Úr parancsolt![6]
Tíz törzs és egy Salamon
utáni hatalmas erős ország felett volt király, amikor Jeroboámot a hatalomból
való leesés és a vele párosuló félelem kísértette meg. Az ige azt mondja, hogy
ezzel a félelmével teljesen magába zárkózott és az ily módon sötétbe
burkolózott szíve rettentően rossz tanácsokkal látta el. Ezeket gondolta végig
a szívében:
Majd visszatér ez
ország a Dávid házához, ha a Mózes törvénye szerint évente háromszor megy fel a
nép Jeruzsálemben, hogy áldozatot tegyen az Úrnak házában; akkor e népnek szíve
az ő urához, Roboámhoz, a Júda királyához fog visszahajolni, és engem megölnek,
és visszatérnek Roboámhoz, a Júda királyához.[7]
Nem engedhetem!
Sötét szíve eme gondolati köré talált tanácsosokat, akik helyeselték
alattomos ravaszságát. Mi volt ez? Hát az a tanácsi döntés, amelyet az akkori „propagandaminiszter” így tett
nyilvánossá:
„Oh Izrael! Sok néktek Jeruzsálembe felmennetek: Ímhol vannak a te
isteneid, óh Izráel, akik téged kihoztak Egyiptomnak földéből, - és rámutatott arra a két aranyborjúra, amit a tanács rendelete
alapján készítetett el a kézen közön pap-királlyá lett Jeroboám. Ezt követően az
egyik borjút Béthelbe, a másikat pedig Dánba helyezték el, az ország
legdélebben és legészakabb fekvő városaiban.
Félelmetesen
leleményes újító volt ez a Jeroboám! Tetteiből áttetszik valami az Újszövetség
szabadságából is, ami akkor és ott mégis az ámítás eszköze csupán. Említettem,
hogy Jeroboám teológiailag, a bibliai szövegértés szempontjából képzettnek
minősült, különösen akkor, amikor azt mondta, hogy Izrael Istene az az Isten,
aki, kihozta Izraelt Egyiptomból. Szín tiszta igazság! Nincs más Isten csak a
népét Egyiptomból kiszabadító Úr! Igaz istentiszteletet tehát az gyakorol, aki
hitvallásként vallja, hogy Isten az ő és az ősei Istene, aki Szabadítóként
hozta ki felmenőit Egyiptomból, a halálos rabszolgaságból.
Ezt Jeroboám nem
csak mondta, hanem az új rendet azzal akarta megpecsételni, hogy pap-királyként
áldozott és tömjénezett is a bétheli oltárnál egy önkényesen elrendelt ünnepen,
ami a nyolcadik hónap tizenötödik napján volt (1Kir 12: 33). Isten parancsa
szerint az oltár körüli papi szolgálatot csakis az Áron fiai végezhették, de
Jeroboám ezzel nem törődött.
Isten leleplezte
ezt az Antikrisztussá váló embert ott a bétheli oltárnál, amikor elküldött
népéhez Júdából egy prófétát, aki így prófétált az oltár ellen:
„Oltár, oltár! Így szól az Úr: Egy fiú
születik majd Dávid családjából, akinek Jósiás, azaz Jézus lesz a neve, ő majd
föláldozza rajtad az áldozóhalmok papjait, akik most rajtad tömjéneznek (...).
Ez a csoda lesz a bizonyíték arra, hogy az Úr szolt: Íme, ez az oltár széthasad
és szétszóródik a hamu, ami rajta van. (1Kir 13: 2 – 3)
A leleplezett
Jeroboám ekkor kinyújtotta a kezét, hogy elfogassa a prófétát, de a kinyújtott
keze azonnal megbénult, nem tudta már visszahúzni, képileg szólva, kimerevedett
abban a bizonyos diktátori pózban, és az oltár is azonnal kettéhasadt, a hamu
pedig kifolyt belőle. Jeroboám kérte a prófétát, hogy engesztelje ki érte az
Istent, hogy gyógyuljon meg a keze. A próféta megtette és a király keze
meggyógyult. Ezt követően mivel a próféta nem engedelmeskedett Isten
parancsának és egy másik próféta kísértésére és hazugságára hallgatva elment
vele és kenyeret evett, úton hazafelé egy oroszlán megölte, de nem marcangolta
szét. (1 Kir 13: 4-34) A világ démoni arca küzd azok ellen, akik tanúi Jézus
Krisztusnak, a teremtőnek, a Megváltónak – nem bírják őket elviselni.”[8]Mindez
a hamisság győzelmét eredményezte Jeroboám királyságában.
A szemtanúk hangja elnémult, a királyi propaganda Jeroboámot hozta ki
igaznak a Júdából jött és oroszlán által megölt prófétát pedig hamisnak. Így
vette kezdetét az a tévelygés, ami történelmileg Jósiás eljövetelével ér majd
véget, azt követően pedig a babiloni fogsággal, és végül a tíz törzs teljes eltűnésével.
Közel háromezer év
távlatából mindaz, amit eddig elmondtam egyetlen kérdést vet fel bennünk, mi
közünk hozzá, és mit üzen általa az Úr Lelke? Szentlélek tanítványaiként felismerjük-e
a cselekvő Krisztust ebben a szövevényes történetben?
Szentlélek önmagunk
megismertetésével együtt vezet el Krisztushoz és az Ő benne birtokba vehető
minden igazsághoz!
Ezt az új isteneket
és vallást gyártó Jeroboámot sajnálatosan nem rajtunk kívül kel keresnünk,
hanem önmagunkban. Gondoljunk csak a kijelentésre, ahol azt olvastuk, hogy
Jeroboám tanácsot tartott. Nem tarthatott volna tanácsot az igazság és az Isten
igéjének a meghamisításáról, ha a köréje gyűlt tanácsosok szívében, nem ugyan
az a hamisság és bálványimádás lakott volna, ha eleve nem pendültek volna egy
húron.
Könnyű nekünk ma
Jeroboámot és a tévelygését követőket kárhoztatni, de mi történne akkor, ha ez
a megannyi tehetséggel bíró Jeroboám egyszer csak köztünk teremne, erővel szóló
igazságot prédikálna nekünk, ahogy a háromezer évvel ezelőtti Jeroboám tette,
amikor azt mondta, hogy Izrael Istene csak az lehet, aki Szabadítóként, azaz
Jehosua-Jósiás, azaz Jézus-ként hozta ki népét Egyiptomból. Jeroboám ehhez az
erős igazsághoz mellérendelt az egy igaz Isten által jóvá nem hagyott, tőle
idegen formát, az élő Isten által nem mondott és el nem rendelt
istentiszteletet, az északon és délen fölállított oltárokkal, mögöttük lévő két
aranyborjúval, mindezekhez pedig egy új ünnepet is rendelt. Ez az új
istentiszteleti forma sokkal egyszerűbb és érthetőbb volt, mint a Mózes
előírásai szerinti, amelynek szolgálatát a Lévi törzséből való papság végezte.
Összehasonlítva
Jeroboámot Mózessel azt látjuk, hogy Mózest személyesen Isten kérte fel arra,
hogy népe elé tárja azt az istentiszteletet és életformát, melynek keretében Őt
szolgálniuk kell. Mózes ahhoz az igazsághoz, hogy az egyedüli Isten nem más,
mint az Egyiptomból népét kiszabadító Úr, azt az istentiszteleti formát
társította, amit az Úr mutatott meg neki a hegyen. Ott kapta meg az örök
mintát, a legapróbb részletekig. Ez volt számára az utasítás: „Vigyázz, hogy
arra a formára csináld, amely a hegyen mutattatott néked!” (2Móz 25: 40) Nem
tért el attól sem jobbra, sem balra,[9]hanem
hűséges volt![10]”A forma kifejezését az
eredeti szövegben egy hosszú héber szó jelöli, és ebben a hosszú szóban benne
van három olyan mássalhangzó, amelynek jelentése: a fiú. Mit mutatott Isten
Mózesnek a hegyen? Egy makettet? Két kiló dogmatikát? Nem. Sokkal inkább kit?
Jézust mutatta meg, a Fiút! Ő a minta!”[11]
Hozhatunk az Isten
igazsága mellé rendelt istentiszteletről újszövetségi példát is. Jakab ezt
tanítja:
„Tiszta és szeplő
nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat
és özvegyeket az ő nyomorúságukban, [és] szeplő nélkül megtartani magát e
világtól.”[12]
Péter apostol pedig
így tanít:
Mivelhogy az
ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre
való, Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával
elhívott; Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg
bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a
romlottságot, amely a kívánságban van e világon. Ugyanerre pedig teljes
igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó
cselekedet mellé tudományt, A tudomány mellé pedig mértékletességet, a
mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, A kegyesség
mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság
mellé pedig szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem
tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus
megismerésére nézve.[13]
Akár Mózest,
Jakabot vagy Pétert vizsgáljuk, mindenik az Isten nyilvánvaló igazsága mellé
Jézus Krisztust társította, ők mindnyájan Isten Fiához hívnak bennünket[14],
nem így Jeroboám! Ő az Isten igazságát hamissággal tartóztatta fel,[15]nem
méltatva Istent arra, hogy ismeretében úgy őrizze meg Őt, ahogyan
kinyilatkoztatta önmagát.[16]Ezért
sem neki, sem tanácsosainak „nincs mentsége, mert bár Istent ismerték,
mégsem dicsőítették vagy áldották, mint Istent, hanem hiábavalóságokra jutottak
gondolkodásukban, és sötétségbe borult oktalan szívük. Akik bölcseknek mondták
magukat, bolonddá lettek, mert a halhatatlan isten dicsőségét felcserélték haladó
emberek, sőt madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával.
Ezért kiszolgáltatta őket Isten szívük vágyaiban a tisztátalanságnak (…).”[17]
„Minden torzulás
megfeledkezés arról, hogy Ő (Krisztus), csakis Ő van a középen. Senki más. Úgy
mondta ezt Ágoston: >>Ha nincsen büszkeség, nincsenek eretnekek.<<”[18]
Döbbenjünk meg! Az igében azt olvassuk, hogy Izrael tíz törzse, a Lévi
és Júda törzsén kívül mindenki más elfordult a Mózes által közvetített
istentisztelettől, Jeruzsálemtől, az Isten templomától és oltárától, az általuk
kiábrázolt Fiútól, Krisztustól, és követték Jeroboám tévelygését. Vajon,
történhet-e velünk hasonló? Féljünk és rettegjünk, mert a válasz az, hogy igen!
Oh református keresztyén testvérem! Hallottad-e már a szívedben ennek a
Jeroboámnak a hízelkedő súgását? Mit súg? Oh református testvérem! Sok neked,
megterhelő és fárasztó neked Jeruzsálemben fölzarándokolnod, nem egyszer, nem
kétszer, és nem évente háromszor, mint Dávid és Salamon idejében, hanem minden
nap! Van ennél könnyebb keresztyénség is!
Mielőtt azonban erre a könnyebb keresztyénségre térnénk rá, emlékezzünk
meg az Úr Tamás tanítványáról! Amikor Jézus a Lázár feltámasztásának
történetében azt mondta, hogy most felmegy Jeruzsálembe. A tanítványok erre így
válaszoltak:
Mester, most akartak téged megkövezni a Júdabeliek, és újra oda
mégy? Akkor egyedül Tamás volt, aki megsejtette, hogy tanítványként mit kell
tennie. Akkor és ott így szólt: „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele!”[19]
Felfogta vagy sem saját szavai súlyát, Tamás mégis azt nyilvánította ki, hogy
tanítványként nem érhetjük be kevesebbel, minthogy megfogunk halni az Úrral!
Ennek ellenkezője a Péter háromszori tagadása, vagy a Júdás árulása, akik
megpróbáltak másmilyen tanítványok lenni, mit a Krisztussal együtt megfeszített
tanítvány. Péter a saját bőréért, Júdás még kevesebbért árulta Mesterét,
harminc ezüstre cserélte le az Isten Fia Jézust.
Engedd, hogy megvizsgáljon itt a Krisztus Lelke! Vajon nem
választottam-e az úgy nevezett könnyebb keresztyénséget? Jézus azt mondta, hogy
könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, hogynem a gazdagnak bejutni az Isten
országába. Vessünk egy pillantást a szemmel is jól látható úgynevezett
keresztyénség történelmére! Mit látunk? Talán azt, hogy a gazdagok vért
izzadnak, csakhogy bejuthassanak akár a tű fokán át is az Isten országába, vagy
inkább azt, hogy a gazdagok pompás diadalívek alatt luxusautók konvojában
száguldanak a mennyei Jeruzsálemet földre leképző valamelyik híres „keresztyén”
város sugárútján? A középkor hatalmas katedrálisaiba kik jártak? Eltaláltad! A
gazdagok. A szegények és koldusok kint toporogtak hideg templomlépcsőkön egy
kis alamizsnáért. Nem moshatjuk le Pilátusként kezünkről a keresztyén hadak
által Jézus nevében elpusztított falvak, városok egész sora ártatlanjainak vérét,
sőt inkább ezek szembesítenek, hogy hová vezet a könnyű keresztyénség.[20]
A könnyű keresztyénség már az apostoli időkben is beékelte magát a
gyülekezetekbe. Jakab apostol a Szentlélek által mondja a következőket, nekünk
is:
„Testvéreim, amikor a dicsőséges Urunkba, Jézus Krisztusba vetett
hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. Mert ha belép hozzátok a
gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is
belép kopott ruhában, és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt
mondjátok neki: "Te ülj ide kényelmesen", a szegényhez pedig így
szóltok: "Te állj oda", vagy "Ülj le ide a zsámolyomhoz", nem
kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú
bírákká? Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten
választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények,[21] hogy hitben gazdagok
legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért?
De ti megszégyenítettétek a szegényt. Vajon nem a gazdagok hatalmaskodnak-e
rajtatok, nem ők hurcolnak-e titeket törvény elé? Nem ők káromolják-e azt a
szép nevet, amelyről titeket elneveztek?”[22]
Ez az igeszakasz
nem a helyet kínáló befogadó szeretetről szól, hanem arról, hogy a tekintélyes
ember, milyen könnyen kap főhelyet a Krisztus gyülekezetében. Doktorok,
jogászok, ügyvédek, menedzserek és kitudja, hogy még milyen képességű gazdag
emberek foglalják el az egyházban a főgondnoki, gondnoki, tanácsosi és
presbiteri tisztségeket, nem pedig a hitben megpróbáltak.
Senki ne értsen félre! Itt nem valami rejtett gazdagellenesség szólal
meg belőlem, nem tett engem az Isten a gazdagok ítélő bírájává, és nem
erkölcsöt prédikálok, hanem Krisztust és az ő evangéliumát! Nem tudom senki
helyett eldönteni, hogy ki mikor lép rá a könnyű és olcsó, keresztyénség
tévútjára. Jakab mutatott egy példát a sok közül. Ő azt mondta, hogy az a
szolgalelkű hajladozás, amivel egy gyülekezet egy közéjük becsöppent gazdagnak
fő helyet kínál, ítéletre méltó tévelygés, olcsó, könnyű és tét nélküli keresztyénség.
Itt és most Szentlélek ezekkel a szavakkal leplezi le az olcsó, könnyű
és tétnélküli, „leszállított áron beszerezhető” keresztyénségünket:
„Jeruzsálem messze van, megterhelő neked oda felzarándokolni! Minek
neked ilyen terheket felvállalni. Olcsóbban is célba lehet érni!”
Mi felel meg a „Jeruzsálem messze van” ámító kijelentésnek?
Így szól az Úr: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”[23]
Mit súg erre a bennünk lévő Jeroboám? Nem kell addig elmenned a szeretetben,
beérheted kevesebbel is! Ez a hazugság minden népirtás magja! Amikor nem megyek
el a testvérem szeretésében addig, hogy az a másik ember is én vagyok, akkor
tág teret kaphat bennem a gyűlölet, amit bárhogy szépítek is, valójában hideg,
ölni kész és ölni hagyó gyűlölet marad.
„Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől,
fordítsd felé a másik orcádat is. És aki törvénykezni akar veled és elvenni a
te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is. És aki téged egy mértföldútra
kényszerít, menj el vele kettőre. Aki tőled kér, adj néki; és aki tőled kölcsön
akar kérni, el ne fordulj attól.”[24]
A bennem lévő Jeroboám erre azt súgja nem kell ilyen messzire elmenned
a Jézus Krisztusnak való engedelmességedben, megnyerheted olcsóbban is ezt a
csatát. Komolyan elhiszed ezt? És mi lenne az a másik könnyebb út, ahol nem
sajog a másik arcod, megmarad az alsó ruhád és a felső is, megmarad a részvétet
nem érző markodban az Isten kölcsönre szánt pénze, és végül egyetlen mérföldre
se kell elmenned? Nevezhető-e akkor még keresztyénségnek, azaz
Krisztuskövetésnek ez az engedetlenség és Krisztusitlanított életforma?
„Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak,
jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik
háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai
(…).[25]”Legyetek
azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes!”[26]
Odalopódzik Jeroboám és azt súgja, hogy ezt az áldozatot végkép nem
kell meghoznod, lehetsz másként is tökéletes! Hogyan? Tényleg el hisszük-e,
hogy e nélkül az Istenfiúi engedelmesség nélkül is lehetünk a Krisztus
tanítványai?
Kedves testvérem! Ehhez hasonlóan sorra vehetném Isten parancsolatait,
köztük a tízparancsolatot is. Ne legyenek idegen isteneid köztem és közted! Ne
imádj semmilyen kézzel, vagy emberi elmével megformált istent! Ne vedd fel
nyelvedre az Úr nevét káromolva, vagy felelőtlenül esküdözve! Tisztelt a
szüleidet! Szenteld meg az Úr napját és szent ünnepeit! Ne ölj! Ne lopj! Ne
paráználkodj! Ne tégy hamis tanúbizonyságot! Ne kívánd a te felebarátod
feleségét, szolgáját, vagyonát, vagyis életét! És mi történik? Megáll a
szívedben ez a Jeroboám és azt súgja, hogy lehetsz ennél könnyebben is az Isten
gyermeke. Nem kell templomban együtt ünnepelned minden vasárnap, lehetsz tiszteletlen
a szüleiddel, lehetsz közömbös bármely más ember sorsa iránt, tőled bárki
bármikor meg is halhat, mert nem fogod magad rosszul érezni a veszte miatt, azt
pedig végképp nem, hogy bármi közöd is lenne az ő megöléséhez! Ellophatod
magadtól a tanulásra és a jócselekedetekre kapott drága időt, mert nem fogod
magad ezért akasztófára való tolvajnak tartani. Elköltheted másra az Istent
megillető pénzt, adományt, mert nem tartod ezt az Isten meglopásának! Magadévá
tehetsz minden nőt, elcsábíthatsz minden férfit, mert nem tartod magad emiatt
paráznának. És azt sem tartod már házasságtörésnek, ha megszentelt házasság
nélkül élsz valakivel életvitelszerűen házas életet. Mi az, hogy hamis tanúzás?
Bárkiről bármilyen hazugságot elhíresztelhetek, rágalmazhatok, ha abból nekem
előnyöm származik! Végül pedig elkívánhatok a testvéremtől bármit, a feleségét,
a vagyonát. Mit számít az, ha utána belerokkan, netán meghal; magára vessen,
ettől én még lehetek az Isten keresztyén gyermeke.
Azt hallottátok,
hogy ez az Antikrisztus Jeroboám nem rajtunk kívül, hanem bennünk van! Nem
rajtunk kívül diktál, hanem a szívünkön belül súg! Könnyebb ellne állni, amíg
különböző zsarnokságokban rajtunk kívül ölt testet és csak a testünket ölheti
meg, de hétszerte veszedelmesebb, amikor belénk simul, önmagunkká válik és
testükkel együtt lelkünket is a gyehenna tüzébe viszi![27]
Ez az antikrisztusi
törvénytipró, akinek el kell jönnie mielőtt Krisztus dicsőségben visszajön
szenvedő egyházáért, a trónját az ember teste templomán belülre helyezi és
szegül szeme mindennel, ami szent, ami istentiszteletre méltó, és az Isten
minden parancsolatjával![28]
Jaj nekünk az Antikrisztusnak eme láthatatlan és könnyű igájában! Éjjel-nappal
sírnunk és kiáltoznunk kellene, hogy az Úr végre megkönyörülvén rajtunk
megszabadítson ettől a belénk fészkelődött Jeroboámtól!
Csak a Krisztus szenvedéseiből és halálából részesedő keresztyénség
nevezhető anyaszentegyháznak, Krisztus gyülekezetének; mindaz, ami ennél
kevesebb, csalás és ámítás. A második világháborúban nem azok voltak a
keresztyének, akik a Führert éjjenezve beálltak az által meghirdetett diadalittas
egyházba, hanem azok voltak keresztyének és a Krisztus tanítványai, akik a halálos
ítélet terhe alatt szolidarizáltak zsidó testvéreiket és a biztos haláltól mentették
meg őket. Kérjük a mi Atyánkat, hogy tegyen bennünket is ilyen életmentőkké! A
múlt rendszer diktatúráiban nem azok voltak a keresztyének, akik pártkönyves
békepapokként kiszolgálták az egyenlőség, testvériség nevében regnáló és földi
paradicsomot ígérő zsarnokságot, hanem azok, akik kényszermunkán voltak,
börtönökben, szovjet gulágon, jogfosztottan kirekesztve az új világ javaiból.
Végezetül forgassuk a szívünkben Luther figyelmeztető tanítását, aki
Pál 1Kor 1, 18 verse alapján a következőket mondja. „A legnagyobb bölcsesség,
ha Istenről nem tudunk és nem gondolunk mást, minthogy Ő megfeszítetett; ha a
megfeszített Krisztus erőtlen alakjához ragaszkodunk, és nem botránkozunk meg
benne. Az Ő felséges mivoltáról való gondolatok nagyon veszélyesek. (Ide
tartóznak a diadalmas egyházról való földi elképzelések is!) Ugyanis a
fenségesség alakját a gonosz lélek is magára öltheti, a kereszt alakjában
viszont nem jelenhet meg, hiszen ebben a formában győzetett le és vettetett ki
a mennyekből a földre, ezért is gyűlöli éppen ezt (a kereszt megaláztatását) a
leghevesebben.” Ha tehát az ördög a szívedbe adja, hogy Krisztus másmilyen
férfiú, mint a megfeszített, akkor így szólj: - Nem így van, minden szavaddal
hazudsz! Ez azt jelenti, hogy nem érheted be kevesebb és olcsóbb Krisztussal,
mint aki testben jött el és megfeszíttetett; azaz részesülnöd kell
szenvedéseiből és halálából! Ismerjük meg a megfeszített Krisztust a
lefejezéssel, megcsonkításokkal, keresztre feszítéssel lemészárolt keresztyén
testvéreinkben! Sírjunk, gyászoljunk és böjtöljünk tehetetlen és kárhozatos
nyomorúságunk felett, hogy visszatérne hozzánk a Krisztus Lelke és végre nyugalmat
találna közöttünk is. Ámen.
Áldás: „Ti pedig,
atyámfiai, meg ne restüljetek a jó cselekvésben.”[29]
(…) Maga pedig a békességnek Ura adjon néktek mindenkor minden tekintetben
békességet. Az Úr [legyen] mindnyájatokkal!”[30]
[1] Visky Ferenc: Méz a sziklából, Koinónia Kolozsvár 2003. július 10.
[2] 1Kir 11: 31.
[3] 1Kir 11: 36.
[4] 1Kir 12: 14.
[5] Látá Jézus Nátánaelt ő hozzá menni, és monda ő felőle: Íme egy
igazán Izraelita, akiben hamisság nincsen. Ján 1:48.
[6] Vö.: 1Sám 13:14.
[7] 1Kir 11: 26 - 27.
[8] Visky Ferenc: Méz a sziklából, Koinónia Kolozsvár 2003. május 12.
[9] Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény
szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se
jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, amiben jársz!
Józs 1:7.
[10] Mózes is hű volt ugyan az ő egész házában, mint szolga, a
hirdetendőknek bizonyságára, (…). Zsid 3:5
[11] Visky Ferenc: Méz a sziklából, Koinónia Kolozsvár 2003. április 30.
[12] Jak 1:27.
[13] 2Pét 1:3-8.
[14] 1Kor 1: 9.
[15] Róma 1: 25.
[16] Róma 1: 28.
[17] Róma 1: 21b-24.
[18] Visky Ferenc: Méz a sziklából, Koinónia Kolozsvár 2003. május 7.
[19] Ján 11:8.
[20] Visky Ferenc: Méz a sziklából, Koinónia Kolozsvár 2003. május 12.
[21] 1Kor 1,26.
[22] Jakab 2: 1-7.
[23] Mt 19: 19; 22: 39. Gal 5: 14.
[24] Mt 5: 39 – 42.
[25] Mt 5: 44 – 45.
[26] Mt 5: 48.
[27] És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig
meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet
elvesztheti a gyehennában. Máté 10:28
[28] Vö.
„Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a
hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. Ez
majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek
mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő
isten. (Dán 11,36; Ez 28,2) Nem
emlékeztek rá, hogy még amikor nálatok voltam, megmondtam nektek mindezt? És
tudjátok, hogy mi az, ami most még visszatartja, hogy csak a maga idejében
jelenjék meg. A törvénytiprás titokban már folyik, csakhogy annak, aki azt most
még visszatartja, el kell tűnnie az útból. És akkor jelenik meg nyíltan a
törvénytipró, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog
semmisíteni eljövetelének fenségével. (Ézs 11,4) Mert ennek a törvénytiprónak
az eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és
csodájával (Mt 24,24) és a gonoszság
mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az
igazságot, hogy általa üdvözüljenek. Ezért szolgáltatja ki őket Isten a
tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak, és ezáltal mindazok
elvegyék ítéletüket, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban
gyönyörködtek. „2Tim 2: 3-12.
[29] 2 Thessalonika 3: 13; 16.
