Alapige:
2 Kir 7: 9 – 10a
Bibliaolvasás: 2Kir
7.
Igehirdető: Faust Gyula
„A halál örökre szól;
nem számít, hogy mikor kezdődik!”[1]
– szólalt meg a cigány bölcsesség a Macskajaj című filmben. Senkit ne tévesszen
meg az, hogy Jézus mindössze péntektől vasárnapig volt halott, mert az örök
kárhozattól, csak örök halál által szabadíthatott meg bennünket. Másfelől pedig
meg vagyunk keresztelve, ami azt jelenti, hogy megölettünk a Krisztus halálával
és eltemetettünk az Ő halálába, hogy új életet éljünk az Ő halottaiból való
feltámadása által.[2]
Történetünk négy különleges
emberről szólt, akiket noha bomlasztó leheletével megcsókolt a halál és a lepra
gyógyíthatatlan betegségével már eljegyzett magának a sír, ők négyen mégis, a
halál végzetével dacolva, emberségről, hősiességről, szabadságról, méltóságról,
bizalomról és emberszeretetről mutatnak nekünk követésre méltó példát.
Cselekedetükből külső megjelenésük mögé nézhetünk, hogy lámpásként világítson
nekünk a hittől átitatott jellemük.
Különös világ fazékijában
érlelődtek. Izrael a Jeroboám általi nagy szakadás után immáron a tízedik
bálványimádó királyát emésztette, amikor az országban iszonyatos szükség
pusztított. Nem olvastam fel, de a történet a nyomornak azzal a képével
kezdődött, hogy egy anya kiáltott Jórám királyhoz, hogy tegyen igazságot közte
és asszonytársa között, mert megegyeztek, hogy előbb a kiáltó asszony gyermekét
eszik meg, majd a másikét is, de amikor tett ideje eljött, az a másik anya
elrejtette a gyermekét. Ezt halva a király megszaggatta a ruháját és gyászban
járt. Ezen felül minden bajért az Isten emberét Elizeus prófétát okolta és
bérgyilkost küldött érte, hogy végezzen vele. A király főembere már Elizeus
ajtajában volt, amikor a próféta hangosan prófétált.
„Halljátok meg az Úr igéjét! Ezt mondja az Úr: Holnap ilyenkor egy szeá[3] finomliszt egy sekelbe[4] meg két szeá (köböl)
árpa is egy sekelbe fog kerülni Samária kapujában. Erre így válaszolt a tiszt,
akinek a kezére szokott támaszkodni a király: Még ha az Úr megnyitná is az ég
csatornáit, ez akkor sem történhetne meg! Mire a próféta így felelt: Majd
meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle.”[5]
Szentlélek által ihletett szentíró tehát erre a leírhatatlan sötét
háttérre körvonalazza azt a négy embert, kiknek tettei példáján keresztül ma
hozzánk szól. Nézzük hát!
Ez időtáj történt,
hogy Samária kapujában négy leprás ácsorgott. Ők állapotuknál foga is ki voltak
rekesztve a városból, minden közösségi életből; nem hallották tehát a bőségről
szóló jövendölést, amit másnapra ígért az Isten beszéde. Kettős halálgyűrű
ostromában éltek, haldokoltak. Az egyik volt a gyógyíthatatlan betegségük, a
másik pedig a városon belüli és kívüli halál, amit Benhadad serege tartott
ostrom alatt. Saját maguk fogalmazták meg sanyarú sorsukat:
„Mit üljünk itt,
amíg meghalunk? Ha azt mondanánk, hogy menjünk be a városba: éhínség van a
városba, meghalunk ott; de ha itt maradunk, a falakon kívül, akkor is
meghalunk. Gyertek hát, szökjünk át az arámok táborába! Ha életben hagynak
bennünket élünk; ha megölnek, akkor meghalunk.”
Így tettek tehát a
két biztos halál mellett egy harmadik bizonytalanabb halált választottak: Meghalni
közvetlenül az ellenség keze által. Elindultak tehát alkonyatkor a fény nélküli
éjszakába a várost ostrom alatt tartó ellenség táborába. Amikor az arámok
tábora széléhez értek még látták, hogy a hely teljesen elhagyatott, egyetlen
katona sincs. Később tudták meg valahonnan, hogy miért menekült el olyan észt
vesztve Benhadad[6] serege. Alkonyatkor
ugyanis az arámok dübörgő paták és harci kocsik hatalmas robaját hallották
közeledni mire azt gondolták, hogy Izrael felbérelte ellenük a hetitákat és az
egyiptomiakat. Megijedtek tehát és elmenekültek.
A négy poklos bement az első táborszéli sátorba, ahol leültek
lakomázni, ezt követően összeszedték két sátorból is az aranyat és ezüstöt majd
elrejtették.
Nézzetek végig rajtuk! A bőség tengere vette körül őket. Minden
fosztogatásból és rablásból otthagyott kincs csak a négyüké! Gondoljatok bele,
hogy a lehetőségeknek milyen világa csábította őket azon a különös estén. Hány
sátor várt csak rájuk, hogy elvigyék belőle az aranyat? Egy szempillantásra
tehát mindenről megfeledkeztek. A kannibalizmussal megvert városról, a leprával
megvert testükről, a fennálló törvényekről, az emberségről, becsületről és
szeretetről, azaz mindenről, amit Isten országlása néven kellene ismernünk. Azt
is elfelejtették, hogy néhány perc és beáll az átláthatatlan éjszaka ideje.
A történet
legcsodálatosabb fordulatát e leírhatatlan mámor dacára így hallottuk az
igéből:
„Nem helyes, amit
teszünk. Ez a nap örömhírnek a napja. Ha hallgatunk és megvárjuk a virradatot,
büntetés ér bennünket. Gyertek hát, menjünk, és mondjuk el ezt a királyi
palotában!”[7]
A beláthatatlan lehetőségek ellenállhatatlan csábításában, a föld
felett szárnyaló örömmámorban, a sokhordónyi arany és ezüst észveszejtő bőségében
felragyogott a szívükben a józanság esthajnalcsillaga, az életre vezérlő
világosság! Boruljunk le imádattal e csoda előtt. Lássuk meg, hogy az ördög
pokoli tombolása és ezernyi erőteljes csábítása közepette megfogan, kihajt,
virágzik és gyümölcsöt terem a remény, a jóság, a szeretet és az élet! Nézzétek
és halljátok az igazságosság ragyogó, ízletes és zamatos gyümölcsét!
„Nem helyes, amit
teszünk. Ez a nap örömhírnek a napja. Ha hallgatunk és megvárjuk a virradatot,
büntetés ér bennünket.”
A felsorolásban van itt
tehát egy negyedik halál is, amivel egyetlen leprás sem akar meghalni! Ez pedig
az örömhír napján való hallgatás kárhozatos halála! Tanuljuk hát meg ezt mi is
tőlük! Lássuk meg hogyan józanította ki őket az éjszaka közelsége, kinek-kinek
saját leprás állapota, amiben a napjai és a percei is mind meg voltak számlálva.
Miként ébresztette fel őket a közeledő virradat, amikor Isten előtt kinek – kinek
szembe kellett volna néznie az éjszaka leple alatt elkövetett tetteivel. Lássátok,
hogyan szembesültek azzal, hogy ők négyen nem markolhatják fel azon az estén a
lábuk elé terült világ összes aranyát. Mit is kezdenének vele? Meglátták, hogy az
a gazdagság oly mérhetetlen, hogy egy egész országot életre kelthet.
Meggondolták, hogy a hallgatásukkal nem vehetik el egy egész nép életét. Nem
tehetik tehát, hogy ne mondják tovább a szabadításnak és az életnek ezt a nagy
örömhírét! Ha mégis megtennék, akkor csak a legborzalmasabb isteni
igazságszolgáltatásra számíthatnának: az örök kárhozatra, amikor százezrek
halálát kérné rajtuk számon az igazságosan ítélő Isten. Ezzel az ítélettel
képtelenek lennének egy örökkévalóságon át szembenézniük.
Szeretett testvérem! A mai tanítás egyetlen kérdést tesz fel neked:
Feltárult-e neked itt és most az a mérhetetlen örömhír, amit neked is tovább
kell mondanod, és amiről ha hallgatsz, sokak életét szolgáltatod ki a halálnak?
Lehet-e akadálya az életet adó örömhírnek a leprás állapot? Hát a halál
ostromgyűrűi? Történetünkben ez a négy bátor férfi, - mert végül is önmagukat kísértéseikkel
együtt legyőzve, annak bizonyultak – nem törődtek az ellenség ostromával, az
éhínséggel, a saját külső és belső leprájukkal és azzal sem, ha Benhadad
véreskezű zsoldosai oltják is ki az életüket. Elindultak és szembementek a
kevésbé bizonytalannak látott halállal, de élet oázisára találtak.
Mi a különbség köztük
és köztünk?
Történetünkben ellenség pusztította és éheztette a várost? Nyisd ki a
szemed! A te városodat is ugyanaz az ellenség ostromolja! Mi ennek az ostromnak
következménye? Az, hogy a családok felbomlanak, és ha nem is szó szerint, de az
emberek egymást eszik. A gyermek szülője, a szülő pedig a saját gyermeke ellen,
testvér testvér ellen, rokon, rokon ellen, szóval mindenki mindenki ellen
támad.[8]
Mi az ostrom következménye? Az, hogy Jeruzsálemből Sodoma lesz, az Éden
kertjéből pedig özönvíz és tűz ítéletére megért kárhozott világ! És milyenek az
emberek ebben az ítélet alatti világban?
„Azt pedig tudd
meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek
magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt
engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek,
rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők,
felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a
kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.” (2Tim
3:1 – 5).
Ennek az állapotnak fazekában érlelődünk, leprásak és kevésbé leprásak.
Nincs senki, akinek évei, hónapjai, napjai és órái ne lennének megszámlálva.
Ráadásul az Úr mennybemenetele óta még éjszaka[9]
is gyötör. Nézzünk szembe keresztyénként ezzel a halálunkkal és szánjuk oda
Krisztusnak azt, ami még megmaradt belőlünk! Tegyük meg, hogy nekünk is
felragyogjon az éjszakában az öröm napja, ahogy annak a négy leprásnak, amikor
meglátták az ellenség elhagyott táborát.
Az Úr egymaga szórta szét és űzte el azt az ellenséget! Tettére
pontosan ráillik, amit Szentlélek által a szűz így mondott:
„Hatalmas dolgot cselekedék karjának ereje által, elszéleszté az ő
szívök gondolatában felfuvalkodottakat. Hatalmasokat dönte le trónjaikról, és
alázatosakat magasztalt fel. Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat
küldött el üresen. Felvevé Izráelnek, az ő szolgájának ügyét, hogy
megemlékezzék az ő irgalmasságáról.” (Lk 1: 52 – 54.)
Látod-e már az Úr által szétszórt ellenség kezéből elejtett harci
szerszámokat? Látod-e már az eszét vesztett ellenség által otthagyott javakat,
lisztet, árpát, olajat, bort, aranyat és ezüstöt? És látod-e már az önmagát
mentő ellenség által otthagyott éhezőket és haldoklókat? Tudom, hogy látod! Mit
teszel?
Talán elfelejted, hogy
életed homokórájából mindjárt kihull az utolsó homokszem is és nekifogsz
aranyat és ezüstöt gyűjteni magadnak, vagy azt mondod, hogy nem lenne helyes
ezt tenned, mert a talált kincs oly hatalmas, hogy az mindenkit életre tud
támasztani. Mit teszel tehát? Hallgatsz és kincset temetsz,[10]
vagy az éjszakát is áthasítva felkürtölöd a várost?
Történetünk egy próféciával kezdődött és a prófécia beteljesülésével
végződik. A király tisztje jól hallotta az Úr igéjét, ahogy mi itt. Szavakkal
nem tudom elmondani saját kilátástalan állapotunkat, legyen szó gyülekezetről,
személyemről, vagy nagyobb távlatokban a modern világ keresztyénségéről.
Hozzánk itt és most ebben a sötét mélységben szól az örömhír:
„Halljátok meg az
Úr igéjét! Ezt mondja az Úr: Holnap ilyenkor egy szeá finomliszt egy sekelbe
meg két szeá árpa is egy sekelbe fog kerülni Samária kapujában.”
Az egyházban sajnos egyre több és egyre hangosabb az olyan „józannak”
hangzó beszéd, amelyik így kiált vissza Istennek és a szolgáinak:
„Még ha az Úr
megnyitná is az ég csatornáit, ez akkor sem történhetne meg![11]
Az ilyen beszéd nem a
Szentlélek galambjának burukkolása, hanem az okoskodó ördög károgása.
Láttátok ebből a
történetből, a négy leprás példáján keresztül, hogy milyen az Isten népének a
józansága. A keresztyén ember józansága az, hogy bár kívül halál szorítja és
belül a bűn leprája emészti, egyedül Jézusra néz, a fölemelt[12]
Isten Fiára, és Krisztus üdvözített tanítványaként nem önmagának él és nem
önmagának hal,[13] hanem önmagát nem kímélve
kiáltja bele az éjszakába, hogy az Úr legyőzte, szétszórta és elkergette az
ellenséget. Szeretete szabadságot adott a kiéheztetett népnek és jósága
zsákmányt[14] oszt a szegényeknek.
A történet vége
egyszerre örömteljes és szomorú mert igazságos és igaz. Míg a város népe
önfeledten örvendezett az Úr zsákmányának, ugyanakkor Isten megítél minden
hitetlenséget is. Azt látjuk, hogy azt, aki hitetlenül bölcselkedve, az Úr
próféciáját tagadva azt kiáltotta a várfaláról, hogy „ha az Úr megnyitná is az ég csatornáit,
ez akkor sem történhet meg”, hogy másnap reggel liszt és árpa bősége
folyjék az utcán,[15]
nos, ezt a hitetlent, maga az ünneplő nép taposta szét az úton, mint az
ízetlenné lett sót.[16]
Az Úr könyörülvén könyörüljön rajtam, hogy soha ne legyek ilyen
hitetlen, de hittel higgyek a próféciának, mely azt mondja, hogy eljön nekünk
is az a másnap reggel, amikor Isten finomlisztjének és árpájának bősége ad új
életet az Ő egyházának! Ámen.
[1] Idézet a „Macskajaj” című filmből.
[2] Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba,
az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért ő vele együtt a
keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból
az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő
halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé
szerint is [azok] leszünk. Rom 6:3 – 5.
[3] Szeá, vagy köböl 1/3 efa 12, 3 liter. Az efa 36, 9 liter.
[4] Siklus, azaz 14, 55 g ezüst értéke.
[5] 2Kir 7: 1 – 2.
[6] 2Kir 6: 24 – 25.
[7] 2Kir 7: 9 -10.
[8] Mk 13: 12; Mt 10: 21; 36; 24: 7;
[9] „Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg
nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik. Míg e világon
vagyok, e világ világossága vagyok.” Jn 9: 4-5.
[10] „Aki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és
elrejté az ő urának pénzét.” Mt 25: 18.
[11] 2Kir
7: 1 – 2. Ez a mondat arra utal, hogy Isten nem csak háborúval, de még
szárassággal is megverte a népét, vagyis nem volt eső. Az ég csatornái tehát az
eső eljövetelét jelenti, a mondat második része pedig azt, hogy mikor lesz még
a megáztatott földben a próféciában megígért bő termés. Ez tehát nem történhet
meg!
[12] Jn 3: 14 – 15; „És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz
vonszok.” Jn 12:32.
[13]
„Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: Mert ha
élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk,
akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert azért halt meg és támadott fel és
elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjék. Te pedig
miért kárhoztatod a te atyádfiát? avagy te is miért veted meg a te atyádfiát?
Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélőszéke elé. Rom 14:7 – 10.
[14] Ézsaiás 53: 12.
[15] 2Kir 7: 1 – 2.
[16] „Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel
sózzák meg? Nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az
emberek.” Mt 5:13.
