Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2014.11.23-án.
Olvasandó: Ézsaiás 65:17-19 - Jelenések 21:1-6 Igehirdető: Nagy Lajos
A világkeresztyénségnek nagy ünnepe volt tegnap. Az Ádvent előtti utolsó vasárnap, ez az úgynevezett ünneptelen félévet lezáró november végi vasárnap Krisztus Király Ünnepe vagy másként Örökélet Vasárnapja.
A Katolikus Világegyház, a keresztyénség nagyobbik fele nevezi a naptárban ezt a vasárnapot Krisztus Király Ünnepének, míg a Protestáns Egyházak pedig Örökélet Vasárnapjának. A két elnevezés együttes tartalmi értékelése könnyű szerrel hozható közös nevezőre. A korszerű ökumenicitás és a huszonegyedik században már egyre inkább kötelezővé váló interkonfesszionalitás kínálja magát, abban az értelemben, hogy az ünnep lényegének és tartalmának egyfajta szent szintézisbe hozatala zökkenőmentesen valósulhat meg.
A Krisztus Király Ünnep bibliai alapját elsősorban a golgotai keresztre Pilátus által héber, görög és latin nyelven is kiszegeztetett INRI felirat adja meg. Ez az INRI mozaikszó azt jelöli: Jesus Nazarenus Rex Judaeorum – magyarul: a Názáreti Jézus a Zsidók Királya. Ezen kívül a páli teológia vonatkozó kitételeiben is megtaláljuk az erre vonatkozó konkrét utalásokat. Pál apostol egyebek között a Kolosséiakhoz írt levelében így fogalmaz: „Ő – mármint az Atya Isten – szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.” (Kolossé 1:13-17) Ezek a fontos bibliai kitételek húzzák alá tehát Krisztus Úr-voltát, Krisztus Király-voltát.
Az ünnep másik aspektusa, az Örökélet- vagy másként Örökkévalóság Vasárnapjának értelmezése pedig ugyancsak bibliai alapokon nyugszik. Ezekből hallottunk alapigeként ezúttal kettőt; egy ó- és egy újszövetségi idézetet, melyek a megelőző aspektussal tökéletes gondolati harmóniát mutatnak.
Az első Ige Ézsaiás audícióval is párosuló prófétai látomása. Ebben az a leglényegesebb, hogy a jóval Jézus Krisztus előtt élt próféta egészen pontos leírást ad az eljövendő „második” világról s annak mibenlétéről. Mégpedig úgy, hogy maga Isten jelenti ki számára: „…Én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe…” Majd a megszólaló Úr a próféta közvetítésével az elhangzó jövendölés feletti csorbíthatatlan örömre hívja népét.
A mai második Ige az Újszövetség egyetlen prófétai könyvéből, a karakterisztikus és egyedi üzeneteket hordozó Jelenések könyvéből való. A szerzője János apostol, aki a kijelentést az ádáz gyűlöletéről és hírhedett keresztyénüldözési politikájáról nevezetes Domitianus császár napjaiban, a Krisztus utáni I. század végén kapja. János száműzetésben van éppen az evangélium ügyéért a Pátmósz szigetén, amikor azt mondja: „És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. A tónon ülő ezt mondta: Íme, újjáteremtek mindent. És így szólt: Írd meg, mert ezek az igék megbízhatóak és igazak. És ezt mondta nekem: Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.”János tehát mindezt látja és hallja. Nem úgy, mint egy médium, hanem teljes öntudattal vesz rész a kijelentésben.
A keresztyén teológia sarkalatos eleme az eschatologia. Az eschatologia a teologiai tudományoknak az az ága, amely a világ sorsával, az elmúlás problematikájával foglalkozik, valamint azzal a kérdéssel: mi van a halál után? A keresztyén világnézet a Biblia szilárd alapján állva, meggyőződéssel mondja ki a feleletet János apostollal: „És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt…” Ez a különleges „látás” ugyanaz a látás, ami az első Húsvét után a kételkedő Tamásnak is megadataik. Amire aztán hangzik a menny Királyának ajkáról a megnyugtató üzenet: „…Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek.” (János 20:29)
Az eschatologia, mint önálló teológiai disciplína elméletének mentén kell, illetve lehetséges és szabad gondolkodnunk az új ég és új föld majdani távoli – vagy nem is olyan távoli? – valóra válásáról. A Krisztus Király Ünnepe, azaz az Örökkévalóság Vasárnapja üzenetét hordozza befejezésül a XVIII. századi francia hugenotta, Edward Perronet dicséret-énekének első és utolsó strófája:
Zengd Jézus nevét, zengd világ,
Őt angyalok áldjátok!
Felékesítve homlokát,
Királlyá, Jézust, Jézust koronázzátok…
Mily boldogság lesz majd, ha fenn
A Jézus előtt állok
És mindörökké zenghetem:
Királlyá, Jézust, Jézust koronázzátok.
(Református Énekeskönyv, 468. dicséret, 1,6.)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
