Bibliaolvasás: Mk
10: 2 – 16.
Igehirdető: Faust Gyula
Alapige: „Néhány
nap múlva ismét elment Kapernaumba, és elterjedt a híre, hogy otthon van. Erre
olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely; ő pedig
hirdette nekik az igét. Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen
vittek. De mivel a sokaság miatt nem vihették őt hozzá, megbontották a tetőt
ott, ahol ő volt, és a résen át leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt.
Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: Fiam, megbocsáttattak a te
bűneid. Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben:
Hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy
Istenen kívül?[1]
Jézus lelkében azonnal felismerte, hogy így tanakodnak magukban, és ezt mondta
nekik: Miért tanakodtok így szívetekben? Melyik a könnyebb? Azt mondani a
bénának, hogy megbocsáttattak a te bűneid, vagy azt mondani, kelj fel, vedd az
ágyadat és járj? Azért pedig, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma
bűnöket megbocsátani a földön - így szólt a bénához: Neked mondom, kelj fel,
vedd az ágyadat, és menj haza! Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és
kiment mindenki szeme láttára; úgyhogy ámulatba estek mind, dicsőítették
Istent, és ezt mondták: Ilyet még sohasem láttunk!” Mk 2: 1 – 12.
Szeretett
testvéreim! Szentlélekisten az evangélista által a bűnt megbocsátva gyógyító
Isten Fiáról tesz tanúbizonyságot. Márk Jézus Krisztus különös vonzását mutatja
meg nekünk is, aki nem csak akkor, hanem ma is pontosan úgy gyűjt magának élő
sereget, ahogy kezdetben, vagy ahogyan kétezer évvel ezelőtt is tette.
Két
gyülekezetet mutat meg nekünk az Úr Lelke, amely közül csak az egyik a Krisztus
teste, vagyis az igaz egyház. A cselekmény Kapernaumban történik, abban a
városban, ahol Jézus lakott. Betlehembe született, Názáretben töltötte el élete
javát, de Kapernaumban lakott. Milyen szomorú, hogy noha ott élt köztük az
Isten Fia, az emberek, az Isten saját népe nem ismerte fel benne a Messiást.
Minekelőtte
bemutatnám ez ige alapján a Krisztus vonzásában életre kelő egyházat az
evangélium magját szeretném elültetni annak az embernek a szívében, aki magára
ismert pusztán a Szentírás olvasata hallatán. Itt áll, vagy fekszik a középen
egy ember, aki teljesen magatehetetlen, aki semmit nem tehet már magáért, se
földi se mennyei örök életéért. Egy ember, akit leterített a bűn és a vele
együtt járó halál. Egy ember, akit az ördög egy hosszas, agonizáló vegetálásra
beállított koporsóban tart fogságában. Egy ember, akinek a nevét sem tudjuk,
mert milyen neve is lehet annak, aki hosszú ideje semmit sem tehet magért, vagy
másokért. Ki ez az ember? Én úgy hallottam, hogy ma itt, én vagyok ez az ember!
Ha pedig van itt még valaki, aki magára ismer ebben a középre állított
emberben, nos, akkor, ma én neki, csakis neki hirdetem az Úr szavával:
„Fiam/ leányom, megbocsáttattak a te bűneid!”
Halljuk
tehát, amit Jézus Krisztus az életünk során a legfontosabbnak és életbevágóan a
legszükségesebbnek tart! A BŰNBOCSÁNAT! Krisztusnak nincs más gyülekezete,
nincs más egyháza, csak egy, aki Jézus Krisztus bűnt megbocsátó hatalmának
vonzásában támad fel az életre, akit valósággal vonz a bűnt megbocsátó Isten
Fia! Ezt, igehallgató testvérem értheted úgy is, hogy aki nem úgy van itt, mint
akinek lételeme a bűnbocsánat, aki nem úgy jön ide, hogy éhezi és szomjazza a
Jézus Krisztus megbocsátását, nem a Jó Pásztor juhaként és bárányaként[2]
van a nyájban, akinek maga a pásztor nyitott ajtót,[3]
hanem tolvajként és báránybőrbe bújt farkasként.[4]
Isten a Krisztusban nekünk adott bűnbocsánatával együtt már mindent[5]
nekünk adott. Aki tehát valami ennél többet akar magának az egyházban, csak
kevesebbet kaphat!
Márk tehát a
nyájjal elegyedett látszatjuhokról is beszélt ebben az igében, akik valójában
vérszomjas ragadozók.
A figyelmes
igehallgató észrevehette, hogy a csupán látszatra bárányok milyen hatalmas
ordas üvöltést csaptak Urunk Jézus lelkében. Így olvastam ezt az evangéliumból:
„Ott ültek néhányan az írástudók
közül, és így tanakodtak szívükben: Hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja!
Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?[6]
Jézus lelkében azonnal felismerte, hogy így tanakodnak magukban (…).”
Igen!
Pontosan így beszél a bennem is elbújt báránybőrbe öltözött farkas. Beismerem
előttetek, hogy sajnos nagyon sokszor béget így bennem farkas módjára az
álnokság, és szégyellem magam, hogy nem veszem észre. Mindig farkas bégetés
történik, amikor Ádámnak egyetlen fiáról, vagy lányáról a leghalványabban is
azt gondolom, hogy nem fogja megtalálni őt a bűnbocsátó kegyelem. A legrosszabb
az, amikor közvetlen szeretteim irányában gyötör meg az ördög. Ilyenkor nem
tudom a mindenekfelett győzedelmes Krisztust tükrözni, és nem látható az Arca
az én arcomon, ennek pedig nem lenne szabad így történnie!
Most
azonban itt áll egy ember, aki nem tehet már semmit magért és azt látom és
hallom, hogy Isten Fia csakis és kizárólag egyedül neki hirdeti a bűnök
bocsánatát és az örök életet!
Oh de áldott szabadítás! Milyen áldás
és kegyelem, hogy teleszívhatom a tüdőmet ennek az új életnek mennyei
tisztaságú friss levegőjével. És nem mellékes az sem, hogy ezt itt veletek és
köztetek tehetem, mert Urunk és Istenünk itt van köztünk.
Most pedig
fordítsuk figyelmünket a Krisztustest gyülekezetre! Négy derék férfi képében
áll köztünk. Isten Fia az ő hitüket látva cselekedett! A Krisztus igaz egyháza
minden időben ezzel az igaz, sőt Jézusi hittel dacol mindenféle „farkas-bégetés” ellen!
Ki az, aki
az úgynevezett egyházban elzárja a Jézushoz vezető utat? Miért nem nyílt meg
vörös tengerként az úgynevezett nyáj, amikor négy ember azon fáradozott, hogy
utat törjön egy magatehetetlennek Jézushoz? Nos? Juh, miért nem enged utat egy
másik juhnak? Egy nagy juh egy kisebb juhnak? Egy nagy juhnyáj egy kis
juhnyájnak? Talán azért mert tolakodóknak bélyegezték őket és a sor végére
utasították őket, mert késve érkeztek? Vajon a sorban Jézus átadta-e volna
másnak a helyét? Isten Fia tetteiből a fogantatásától fogva a kereszthaláláig,
sőt a feltámadása által is azt látjuk, hogy ember Fiaként igenis átadta a helyét,
hogy mi tolakodhassunk.
Igénk arra a
kérdésre, hogy mért nem engedtek utat annak a négy férfinak egyetlen
magyarázatot ad. Csak azért, mert az egyik nyáj éppen akkor valami égbekiáltóan
pokoli farkas-bégetésre figyelt.[7]
Van egy történet, amit mindenki ismer,
és amelyik nagyon jól szemlélteti azt, hogy miként szokott maga a tanítvány is
a farkasbőrbe bújt bárányra hallgatni. Ez a történet az „engedjétek hozzám
jönni a gyermekeket” néven vált ismertté. A lényege az, hogy kismamák sokasága
vitte volna oda Jézushoz a gyermekeket, hogy Ő megáldja őket, de az Úr
tanítványai szidva és feddve[8]
őket elzárták előlük az utat. Jézus pedig ezt látván, haragra gerjedt és ezt monda
nékik:
Engedjétek
hozzám jönni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek
országa. Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint
gyermek, semmiképpen sem megy be abba.[9]
Nos, testvéreim!
Nézzétek és lássátok a Krisztus gyülekezetét! Nem törődik semmilyen
farkas-bégetéssel, hanem utat tör magának, ha kell, akkor a háztetőn keresztül
is és megáll Jézus előtt. Mi hogyan tehetjük meg ezt? A közbenjáró ima által! A
Krisztus igaz gyülekezete mindig a közbenjáró könyörgéssel van elfoglalva. Ez a
közbenjárás huszonnégy órás műszak, soha nincs megállás, ilyenként pedig a
közbenjárás már nem is szolgálat, hanem életmód, létállapot! Amikor tehát a
gyülekezetet, vagy a keresztyént nem a közbenjáró könyörgés tölti be, üvölteni,
vagy bégetni kezd benne a farkas! Az álnokság farkas-hangját tehát bennünk
csakis az egymásért könnyeket hullató bárány sírás képes elűzni. Ezt a sírást[10]
pedig mi Isten Bárányától tanuljuk! Ámen.
[1]
Zsolt 130,4.
[2]
„Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: (…).”Jn
10:27.
[3]
János 10: 1 – 11.
[4]
Mt 7:15; ApCsel 20:29.
[5]
„(…) Mert minden a tiétek. Akár Pál,
akár Apollós, akár Kéfás, akár világ, akár élet, akár halál, akár jelenvalók,
akár következendők, minden a tiétek.
Ti pedig Krisztusé, Krisztus pedig Istené”1Kor 3: 21 – 23.
[6]
Zsolt 130,4.
[7]
Mk 2: 7 – 8.
[8]
Mk 10: 13.
[9]
Mk 10: 14 – 15.
[10]
„Te örökké való pap vagy, Melkisédek
rendje szerint. Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel,
erős kiáltás és könyhullatás közben
járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő
istenfélelméért, (…).” Zsid 5: 6 – 7. Hasonlatosképpen pedig a Lélek is
segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint
kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan
fohászkodásokkal. Rom 8:26.
