Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2014.11.3-án.
Olvasandó: Zsoltárok 58:4-6 Igehirdető: Nagy Lajos
Bizarr a kép, amit mai alapigénk elénk fest. Egyértelműen negativisztikus gondolatok fogalmazódnak meg ezekben a bibliai versekben. Azonban következeteseknek kell lennünk: ma egy hete ugyanis elhangzott, hogy a több éves hagyományt nem szakítjuk meg s az ’56-os forradalom 58. évfordulóján elemezni kezdett 58. zsoltár bevezető versei után a következő verseket is bonckés alá vesszük az előttünk álló hetek meditációi során.
A zsoltár múlt hétfőn idézett verseit még csak viszonylag könnyedén lehetett applikálni, az ’56-os magyar forradalom mai üzenetével kapcsolatba hozva azokat. „Valóban igazat beszéltek, ti, hatalmasok, és pártatlanul ítélkeztek az emberek fölött? Hiszen álnokságon jár az eszetek, arra törekedtek, hogy az országban erőszakkal érvényesüljetek.” (Zsoltárok 58:2,3) Minden további nélkül lehetett folyamodnunk a kézenfekvő párhuzamhoz: ami az egykori zsoltár megfogalmazásait illeti, az ötvenhatos események éppenhogy azt húzzák alá a történelem immár sárguló lapjain, hogy azok a bűnök, amikről itt szó van – hazugság, kettős mérce alkalmazása, álnokság, erőszak – jóval későbben is fellelhetők. Ezek a bűnök vezettek aztán oda, hogy az ’56-os forradalom kitörése egy ponton már elkerülhetetlen volt.
A mai folytatásban tovább bővül a paletta: a zsoltáros Dávid király keresetlen szavakkal illeti az általa bűnösnek ítélteket. Most már nem költői kérdéssel, hanem határozott állításokkal. Többféle nézőpontból, különféle megvilágításba helyezi a bűnöket és a bűnösöket. A mai alapige első mondata szokatlan módon még rímel is (a bibliai verselés másutt nem tartalmaz rímeket). „Pártütők a bűnösök, már amikor világra jönnek, tévelygők a hazugok, amint megszületnek” – írja Dávid. Mire gondol? Arra, hogy az emberi bűnnek előzménye van. Az eredendő – vagy áteredő – bűn az ember osztályos része. Mint lelki teherrel, vele vándorol az életúton. Az örökölt, tehát eredendő – vagy áteredő – bűnhöz azonban nem feltétlenül szükséges – sőt: egyáltalán nem kellene – további „saját” bűnöket ragasztani. A prófétai látás megfogalmazása, hogy „mérgük olyan, mint a kígyóméreg, olyanok, mint a süket vipera, amelynek oly tompa a füle, hogy nem hallja a kígyóbűvölőt, a varázslásban jártas igézőt” – képes beszéd. Jól értjük azonban, hogy miről van szó.
Ez a zsoltár egy panaszdal. Mégpedig azon bűnös magatartás ellen, amely a jogosság és az igazság védelmezése helyett lábbal tiporja azt. Kézenfekvő, hogy ez az aspektus megint csak könnyű szerrel átvihető és applikálható a nemzetek történelmében nyomon követhető, elkerülhetetlen szabadság-törekvésekre. Azaz: tehát minden forradalom, minden szabadságharc végső soron ezekre a társadalmi anomáliákra vezethető vissza.
Azonban a bibliai kutatások alapján némely teológiai vélekedés arról szól, hogy ez a zsoltár nem csak a hatalommal visszaélő földi-emberi szereplőkre vonatkoztatandó. Hanem az is lehetséges alternatíva, hogy különböző természet felettinek hitt hatalmakra, az ősi pogány politeista istenpanteon egyes szereplőire. Ők vindikálják maguknak a jogot a visszaélésekre.
Érdekes, hogy a 82. zsoltár, Ászáf zsoltára „Isten megítéli a gonosz bírákat” címmel az 58. zsoltárhoz hasonló húrokat penget így: „Isten ott áll az istenek gyűlésén, ítéletet tart az istenek fölött: Meddig ítélkeztek álnokul, pártjukat fogva a bűnösöknek?! Védelmezzétek a nincstelennek és az árvának a jogát, szolgáltassatok igazságot az elesettnek és szűkölködőnek! Mentsétek meg a nincstelent és a szegényt, ragadjátok ki a bűnösök kezéből! Nem tudnak és nem értenek semmit, sötétségben járnak, a föld alapjai mind ingadoznak. Azt mondtam ugyan, istenek vagytok, a Felséges fiai mindnyájan, mégis meg fogtok halni, mint a közemberek, és elhullotok, mint bármelyik főember. Jöjj, Istenünk, légy bírája a földnek, mert minden nép a te örökséged!” (Zsoltárok 82:1-8)
Vagyis: az Örökkévaló isteni szándéka az, hogy minden szinten rendet teremtsen. Ott is, ahol a diktatúrákban már-már holmi istenként függtek sok száz millióan a diktátortól. A magyar ötvenhat összefüggésében így értendő a forradalom preludiumaként lelkesítőn lejátszódott nyitó esemény, Joszif Visszarionovics Sztálin budapesti szobrának ledöntése.
Közben, a naptárban szerényen meghúzódó október 31-e, a reformáció 497. évfordulója is lecsengett, különböző rendezvényeivel. Az évfordulót jelző 497-es szám azt is jelenti egyben, hogy a Világprotestantizmus az egész földkerekségre kiterjedő monstre jubileumi eseményekre készül: a kulturális- és vallási értelemben egyaránt rendkívüli jelentőséggel bíró reformáció eszmeáramlata megindulásának három év múlva esedékes 500 éves évfordulójára. A jubileumi emlékév hazai alkalmainak szervezésére létrejött Reformáció Emlékbizottság elnöke maga Orbán Viktor miniszterelnök. Tagjai – egyebek között - állami- és egyházi vezetők, szakértők, nagykövetek, a
Magyar Tudományos Akadémia képviselői és sokan mások.
A reformáció emléknapját követő napok két jellegzetes katolikus ünnepe, Mindenszentek és Halottak napja egy fontos tényt voltak hívatottak újólag aláhúzni. Azt, hogy mind a mai napig a keresztyénség az egyedüli világvallás, amely elsajátítható, magunkévá tehető üzenettel szolgál az emberi léleknek az élet-halál-örökélet-feltámadás grandiózus kérdés- csomagja tekintetében.
A mögöttünk hagyott október hónapnak, az emlékezés hónapjának s az azt követő két november elejei ünnepnapnak tehát – az ezerszínű őszi természeti világhoz hasonlóan – a szivárvány színárnyalatainak mintájára sokszínű a hozadéka.
A reformáció elindítója, Luther Márton reformátor szerzeményének, a Johann Sebastian Bach: „80. Reformáció kantátá”-ja „Ein feste Burg ist unser Gott” kezdetű vezérkoráljának soraival zárjuk mai meditációnkat:
…Erőnk magában mit sem ér,
Mi csakhamar elesnénk;
De küzd értünk a hős vezér,
Kit Isten rendelt mellénk.
Kérdezed, ki az?
Jézus Krisztus az,
Isten szent Fia,
Az ég és föld Ura,
Ő a mi diadalmunk…
(Református Énekeskönyv, 390. dicséret, 2.)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
