2013. március 11., hétfő

Mi tehát az igazság? Különbek vagyunk? Egyáltalán nem! Hiszen előbb már kimondtuk azt az ítéletet, hogy zsidók is, görögök is mind bűnben vannak, amint meg van írva: „Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem. Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon; szájuk átokkal és keserűséggel van tele. Lábuk gyors a vérontásra, romlás és nyomorúság jár a nyomukban, és a békesség útját nem ismerik: Isten félelmével nem törődnek.”

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2013.03.11-én.

Olvasandó: Róma 3, 9-18.  Igehirdető: Nagy Lajos

Nagyböjt negyedik hetében járunk. A lehető legidőszerűbb hát az önvizsgálat tartás: miben, mennyiben számíthatunk arra, hogy egy magasabb akarat szemében is megálljuk a helyünket egy objektív mérlegen a magatartásunkkal, a jellemünkkel, a lelkületünkkel, a közösségi érzésünkkel és így tovább.


      Az imént elhangzott kemény apostoli szó, akár egy modern társadalmi látlelet is lehetne egy ország lakosságáról vagy akár az egész lakott föld emberiségének lelkiségéről, mentalhigiénés állapotáról. Az öreg apostol nem feleslegesen dörgedelmezni akar, nem öncélúan moralizál. Hanem fel akarja nyitni a szemeket annak meglátására, hogy olvasóinak nem igazán helyes, sőt egyenesen komoly kritika alá vonható a magatartása. Az apostoli levél – amelyből alapigénk való – a római polgároknak íródott, de szól a római birodalom zsidó és görög (állam)polgáraihoz is és ezen kívül természetesen áttételes módon ma is bárki magára veheti üzenetét.

      Azzal indít, hogy felteszi az örökzöld melódiaként csengő klasszikus kérdést: „Mi tehát az igazság?...” Bizonyára nem vagyok egyedül a megfigyelésemmel: az egyik leggyakrabban használt frázis szerű szófordulattá lett, nem csak politikusok  szózataiban, de a leghétköznapibb kommunikációban is, hogy valaki megmondja a tutit és ha kell, ha nem, azzal kezdi okfejtését: Az az igazság, hogy… És innentől fogva már aztán handabandázhat össze-vissza bármit, mert úgy gondolja, hogy bevezető szlogenjével hitelessé tette szavait és önmagát. Szent Pál óvatos kérdése, hogy „Mi tehát az igazság?...” – szemeket akar nyitogatni, agyakat szeretne megvilágosítani. Második kérdése: „Különbek vagyunk...” – tudniillik - másoknál? Értelmezzük csak e két kérdést: aztán mentegetőzünk?   

      Pál azt akarja, hogy lássák be: generális baj van. Mindenki „sáros” és alig van elvétve kivétel.  Különféle – úgymond – egyáltalán „nem köztörvényes” bűnöket sorol, de amelyek rombolják a lelket, megmételyezik a légkört, rothasztják a társadalmat. Ráadásul mindezt nem is „magától mondja”, hanem idézi a Zsoltárokból. Mondandójának ez a része idézőjelek között van ugyanis. Ezek az idézőjelek is hitelesítik Pál apostol szavait. A hosszú lajstromból, amiket tartalmilag idéz az Ószövetségből, ízelítőül csak egyet villantsunk fel a Zsoltárokból: „…Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten! Romlottak és utálatosak tetteik, senki sem tesz jót. Az Úr letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent? Mindnyájan elfordultak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem.” (Zsoltárok 14:1-3)      
  
      Ezek szerint tehát régen is voltak ilyen gondok? Nincs új a nap alatt? Nincs. Csakhogy ez nem mentesíti a jelenkor emberét arra nézve, hogy mentalitásában változnia, közösségileg, közszellemiségében változtatnia kell, kellene!

      A 21. század embere világszerte tömegesen elidegenedett Istentől is, de embertársaitól is – tisztelet a kivételnek. Közben pedig ezzel párhuzamosan végtelenül önzővé, magánakvalóvá, a pszichológia tudományának szakkifejezésével meghatározva introvertálttá, azaz vészesen befeléfordulttá vált – megint csak tisztelet a kivételnek. Az emberiség ezen lelki állapotában azt is meg kellett élje, hogy új fogalmak mentén kellett megtanulnia egy istentelen s embertelen világkorszak velejáróit és ismérveit. A pszihológia és a magatartás-tudomány nem túl régóta emlegeti például a mobbingolást, mint egy tömegesen előforduló, rendkívül káros társadalmi jelenséget. Ennek az idegen szóval kifejezett, negatív emóciókat mutató jelenségnek az a lényege, hogy számos ember és ember csoport tudatosan és folyamatosan zaklatja, sorozatosan lejáratja, alaptalanul vádolja és rossz hírét kelti embertársának és/vagy az illető által képviselt közösségnek. Odáig menően is akár, hogy aki aztán a mobbingolás szenvedő alanya, az számos esetben komoly testi-lelki betegségeket is begyűjt magának. Erre, ezekre is, meg az Apostol által idézettekre is egyöntetűen áll az, amit Jakab apostol így fogalmaz meg intelemként: „…Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni!” (Jakab 3:10) 

      De végül – a sok ősi és egyúttal aktuális negativisztikus jelenség és tapasztalat felemlítése után - vissza az alapigéhez. A böjti önvizsgálat helyes irányát mutatja az Apostol bevezető két kérdése. Ezek a kérdések pedig így jók, ahogyan le vannak írva a Bibliában:  „Mi tehát az igazság? Különbek vagyunk?” Ki-ki maga tudja ezekre a jó kérdésekre a jó választ. Ott belül, a szívben kell megválaszolnunk az Apostol böjti kérdéseit!              
      
Úgy legyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész