2013. június 17., hétfő

Jó és igaz az Úr, ezért megmutatja a vétkeseknek a jó útat. Az alázatosokat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosokat. Az Úr minden ösvénye szeretet és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és intelmeit. A te nevedért, ó Uram, bocsásd meg bűneimet, mert sok van!

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2013.06.17-én.
Olvasandó: Zsoltárok 25:8-11 Igehirdető: Nagy Lajos

 Harmadik hete keressük az üzenetet a 25. zsoltár Igéi alapján. Ami ma egy hete körvonalazódni látszott, ma már megerősíthetjük: egy a tavaly őszihez hasonló zsoltár sorozat  kezd megvalósulni. 
      Az eddig elhangzottakból az már kiderült és megerősítést nyer a mai alapigében is, hogy ezen a zsoltáron mint egy vörös fonal, úgy halad végig a bűn-kérdés különféle megvilágításba helyezett gondolata. Nem véletlen ez, hiszen a Biblia egyetlen lapján sem titkolja: Isten kiválasztottai maguk is gyarló, bűnös emberek. Közülük messze kimagaslik Dávid király szellemi-lelki kvalitásaival, aki összesen 73 zsoltárnak – köztük a 25. zsoltárnak is - a szerzője. Története nem akármilyen személyiséget takar. Az egykori pásztorfiú, az Isai fia, király- elődjét, Saul királyt megindító hárfajátékával megmenti depressziós betegségéből (I.Sámuel 16:23). Egyetlen parittya segítségével legyőzi a hatalmas, állig felfegyverkezett Góliátot, miután azt mondja neki: „…Te karddal, dárdával és paizzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izrael seregeinek nevében megyek ellened, akit te gyalázattal illettél.” (I.Sámuel 17:45) Krisztus előtt 1010-ben királlyá választják. Megszervezi Izrael központosított hatalmát. Karizmatikus vezető, mennyei magasságokban szárnyal.


      Aztán egyszer csak a sikeres Dávid király a Hitteus Uriás feleségével, Bétsabéval bűnös kapcsolatba keveredik (II.Sámuel 11:1-27). Anélkül, hogy részleteznénk a körülményeket, inkább idézzük fel, hogy Dávid egy másik zsoltárában hogyan tárja Isten elé ügyét. Azt mondja: „Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet! Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet; Mert ismerem az én bűneimet, és az én vétkem szüntelen előttem forog…Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál. Hallass örömet és vígasságot velem, hogy örvendezzenek csontjaim, amelyeket összetörtél. Rejtsd el orcádat az én vétkeimtől, és töröld el minden álnokságomat.” (Zsoltárok 51:3-5,9-11) Kemény, férfias és egyenes bűnvallás ez.     
      Szóval egészen pontosan: Dávid őszinte bűnbánatot tart. Ezért van hát a mai zsoltár-Igénkben is központi helyen a bűn-kérdés. Merthogy Ő keservesen járta ki ezt az iskolát. Nem akarja, hogy más is így járjon. Hanem inkább azt: aki teheti, előzze meg a bajokat. Küzdjön a bűn ellen. Mindenféle bűn ellen. A korszellem miatt nem bűnnek látszó bűn ellen is!     
      „Jó és igaz az Úr, ezért megmutatja a vétkeseknek a jó útat. Az alázatosokat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosokat. Az Úr minden ösvénye szeretet és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és intelmeit. A te nevedért, ó Uram, bocsásd meg bűneimet, mert sok van!” Ez egy sommás ítélet. Segíti az önvizsgálatot, az önismeretet és még a helyes öntudatot is. Ennyire komplexen jótékony lehet egy zsoltár. 
      Ez a zsoltár egyáltalán nem moralizál. Hanem hathatós lelki elsősegélyt nyújt. Hogy felszabaduljon a lélek. 

      Merthogy az imádság egy különleges kommunikáció. E különleges kommunikációban pszichoterápiás értelembe vetten is kétségkívül egyfajta speciális exploráció történik. Ennek során a verbalizáció – esetleg a könnyes szemmel elsuttogott szavak, vagy éppenséggel a „csak” befelé hangzó könyörgő szó is – jó esetben azt eredményezi, hogy kétséget kizárón érzékelhető, látható, szembeötlő pozitív változás megy végbe a pszüchében. Aki ezt nem hiszi, az valószínűleg még ki sem próbálta. Vagy mert nem volt még mélyen – mint  Dávid - vagy mert valamiféle prüdériából a tömegesen érzékelhető trendnek hódol ezzel. 
      A minap az egyik osztályos folyósón egy ismerősömet tolta ülőkocsiban a beteghordó munkatársunk. Néhány másodpercre megálltunk s szót váltottunk. Mondtam, most sietniök kell a vizsgálatra, de holnap felkeresem majd. Mire Ő: Miért, gondolja, hogy már annyira vagyok? Az imént említett „trend” alatt pont ezt értettem. Ma a legtöbben azt gondolják – tisztelet a kivételnek - hogy az ima majd  csak akkor kell, ha már az ember terminális állapotban van s esetleg már nincs is tudatánál…  Ugye Dávid király másra tanít.   
      Gerhardt Pál XVII. századi énekköltő pedig azt mondja – mintha csak a zsoltáros Dávid király mondaná:

Az Úrra bízzad dolgod: / Könnyebbül a teher;
Ezer baj közt is boldog, / Aki nem csügged el.
Minek a gond, a bánat?/ Mit gyötröd lelkedet?
Az Istent kérjed, várjad, / S megnyered ügyedet.

(Református Énekeskönyv, 265. dicséret 2.) 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész