2014. október 6., hétfő

Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön…És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg. Asszonyok feltámadás révén visszakapták halottaikat. Másokat viszont megkínoztak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy dicsőségesebb feltámadásban legyen részük. Ismét mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. Megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve azok, akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld hasadékaiban. És mindezeken, noha hit által Istentől jó tanubizonyságot nyertek, nem teljesült be az ígéret, mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre.

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2014.10.06-án.
OlvasandóZsidó 11:13,32-40 Igehirdető: Nagy Lajos

1849. október hatodikára emlékezünk. Ez az épp ma 165 éves évforduló a magyar nemzet vérrel és könnyekkel írt történelmének egyik legfájóbb lapját világítja meg előttünk s teszi mindinkább értelmezhetetlenné a történelmi múltat.  
     

      Mert a Tizenhárom Aradi Vértanu áldozatát nem lehet feledni. Aki esetleg megpróbálná, az szívében s érzelmeiben  valószínűsíthetően nem magyar, vagy legalábbis nem nevezhető annak. Az elmúlt 165 esztendő alatt számosan szívszorítóan énekelték meg versben, dalban és prózában, illetve ábrázolták különféle képzőművészeti alkotásokban a siralomházban végzetes órájukhoz közeledő szabadságharcos honvédtábornokok már itt lenn mennyei glóriában fürdő arcát.
      Az 1848-as magyar szabadságharc bukását követően Torinóban önkéntes száműzetésben élő Kossuth Lajost hívei invitálják: vegyen részt az 1890. október 6-án Aradon tartandó emlékműavató ünnepségen. A kiegyezést teljes egészében elutasító, önmagát osztrák magyarnak soha el nem ismerő Kossuth azonban tudta: személyes jelenléte a „kibékülés ünnepé”-n erkölcsileg elképzelhetetlen. Azt viszont megengedi, hogy  üzenetét s imáját fonográfra rögzítsék s elvigyék Aradra. (A későbbi hangrögzítő technikák által átmentett kincs ma már CD-n is meghallgatható.) Ebből idézünk. „…Nem néma az a kőszobor mely amott a magyar Golgotán a halhatatlan vértanú halottak emlékének emeltetett. Én hozzám a kitaszított élő halotthoz ki egykor zászlótartója valék Magyarország függetlenségének, melyért ők a lehóhérolt hősök annyit küzdöttek és mártir halált haltanak, én hozzám elhozták a multak szellemei a velőkig ható szózatot, mely amaz emlékszobor kimagasló alakjának, Hungariának hallgatag ajkairól zeng: >Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar!<…”
      A Kormányzó monumentális üzenete imába torkollik: „…Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanuk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, ’s a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; ’s buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!” (Kossuth Lajos, Torino, l890. szeptember 20.)    
      Lássuk, hogyan kerül az október hatodikai meditációs megemlékezésünk fölé mottóul a felolvasott bibliai idézet? Az apostoli levélnek ez a fejezete, amelyből idéztünk, ezt a címet viseli: „A hit és példaképei a világ teremtése óta”. A fejezet voltaképpen egy dicsőséges névlajstrom, felemelő összekötő szövegekkel. Ezúttal nem az egész fejezetet olvastuk fel, csak szemelvényeket belőle. E bibliai szakasz felidézi – sok más történelmi személy mellett - Nóé, Ábrahám, Mózes, Gedeon, Sámson, Dávid, Sámuel kimagasló alakját. De ugyanilyen súllyal említi azokat a „névtelen hősök”-et is, hosszú drámai felsorolásban, egyenként felidézve érdemeiket,  akik sorsukkal és viselt dolgukkal ugyanazt a magasztos isteni feladatot végezték el sikerrel, amit megnevezett társaik. Nyilvánvaló, hogy ez a névlajstrom soha sem – lesz – teljes addig, amíg e világ világ. De nem is ez itt a lényeg. Hanem az: „Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön…” „És – a történelem, valamint az egyes ember szempontjából pedig a leglényegesebb, hogy -  mindezeken, noha hit által Istentől jó tanubizonyságot nyertek, nem teljesült be az ígéret, mert Isten számunkra – tehát   mindannyiunk számára - valami különbről gondoskodott, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre.”

       „Ne nélkülünk - tehát, hanem hitünk szerint velünk együtt - jussanak el a teljességre.” Ennek kulcsa pedig a Golgotán végbement véráldozat.
       Így válik tárgyszerűvé és életszerűvé a hithősökről szólni az Aradi Tizenhármak véráldozatának emléknapján. Mert a történelem során esett minden áldozat kimeríti a hithősök iménti kettős definíciójában foglalt fogalmakat. Azzal a kiegészítő distanciával, hogy minden áldozatnak az egyetlen idvezítő áldozattal, a Krisztus áldozatával együtt van értelme.
      James Montgomery  angol költő és énekíró 1834-ben írt dicséret-énekének megfogalmazása tehát időszerű ma is:

…Ha e világ bája engem hívogat,
Nagy csalárdul kínál hitványságokat:
Szemem elé állítsd szenvedésidet,
Vérrel koronázott, szent keresztedet.

Tisztogass bár bajjal olykor engemet:
Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet;
Bár e test erőtlen: te oltárodon
Keserű pohárral, hittel áldozom…  
    
(Református Énekeskönyv, 338. dicséret 2,3.)


   
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!  

 Nagy Lajos kórházi lelkész