Olvasandó: Márk 14:48-52
Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta nekik: Úgy vonultatok ki ellenem, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok. Veletek voltam mindennap a templomban, és tanítottam, és nem fogtatok el. Az írásoknak azonban be kell teljesedniük. Ekkor mindnyájan elhagyták őt, és elfutottak. De követte őt egy ifjú, aki csak egy inget viselt mezítelen testén; őt is megragadták, de ő az ingét otthagyva
mezítelenül elmenekült.
Igehirdető: Nagy Lajos
Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta nekik: Úgy vonultatok ki ellenem, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok. Veletek voltam mindennap a templomban, és tanítottam, és nem fogtatok el. Az írásoknak azonban be kell teljesedniük. Ekkor mindnyájan elhagyták őt, és elfutottak. De követte őt egy ifjú, aki csak egy inget viselt mezítelen testén; őt is megragadták, de ő az ingét otthagyva
mezítelenül elmenekült.
Igehirdető: Nagy Lajos
Ma – a Feltámadás Ünnepe után három héttel - némi első pillanatra anakronisztikusnak tűnő visszapillantással a passio egy nem túl ismert epizódját idéztük. Az anakronizmus esetlegesen feltételezhető vélelme a tartalmi feltárás során egyértelműen megdől.
Egyfelől mert nem lehet eléggé kiemelni a passio egyik a mában is paradigma szerűen aktuális aspektusát. Nevezetesen, hogy milyen hálátlan is tud lenni az ember! Hajlamos pillanatok alatt elfeledni valakivel kapcsolatosan az akár emberi, akár Istentől kapott kvalitásbéli pozitívumokat, ha a tömegpszichózis egyszer csak hatni kezd és hatalmába keríti az emóciókat. Aztán egycsapásra kezét dörzsölve aratni és vigyorogni kezd a Sátán: Én győztem, én győztem, sikerült a tervem! Alig lenne feltételezhető, hogy a Jézust inzultálók közül bárki is valóságos amnéziában szenvedett a Mester viselt dolgait illetően. Hisz a valóság az, hogy Jézus nyomában „…vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium…” (Máté 11:5)
És ennek ellenére Jézus még ebben a kiélezett szituációban, ebben a fájdalmas órában is alázatos marad, keserű ténymegállapítást közöl: „…Úgy vonultatok ki ellenem, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok. Veletek voltam mindennap a templomban, és tanítottam, és nem fogtatok el…” Emellett viszont szinte betű szerint hű marad az Isten szavához, a Bibliához, amikor hozzáteszi: ”…Az írásoknak azonban be kell teljesedniük…” Vagyis ez utóbbi megjegyzésével a Zakariás próféta könyve 13. részének 8. versére utal, ahol az van megírva: „…Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok…”
Másfelől van itt ebben a hallott rövid történetecskében egy névtelen, látszólag jelentéktelen mellékszereplő. Egy fiatalember. Vizsgáljuk őt meg mélyrehatóbban. A tömegpszichózis hatására még azok is, akik hosszú ideig oly lelkesen Jézussal voltak, „…mindnyájan elhagyták őt, és elfutottak…” Ellenben „…követte őt egy ifjú, aki csak egy inget viselt mezítelen testén; őt is megragadták, de ő az ingét otthagyva mezítelenül elmenekült.” Furcsa ez az epizód… De ki ez a névtelen legényke?
Nos a hagyomány különféle hivatkozásokra alapozva azt mondja, ez az ingét menekültében hátrahagyó fiatalember a későbbi Márk apostol, Márk evangélista volt. Márkot Péter apostol egyenesen a fiának – értsük jól: lelki gyermekének - nevezi s azt írja levelében: „Köszönt titeket a veletek együtt kiválasztott babiloni gyülekezet és Márk, az én fiam.” (I.Péter 5:13) Szoros kapcsolat van közöttük. Márk Péter apostol tolmácsa is. A római keresztyének kérésére Krisztus után 50 és 60 között Márk állítja össze leírott formában az első evangéliumot. Jézus munkásságának idején még gyermek volt. De talán nem épp azért is éri-e a megtiszteltetés, írásba foglalni az evangéliumot, mert valahol Ő már akkor ott sertepertél a Mester körül, amikor felhangzik Jézus szava a gyermekeket elhajtani akaró tanítványok felé: „…Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.” (Márk 10:14)
Munkácsy Mihály: „Krisztus Pilátus előtt” című alkotásán a bal oldalon látható egy megszólalásig elképedő gyermek alak. Vajon nem Ő lehet-e a későbbi Márk apostol?
Az bizonyított, hogy Márk korábbi neve János volt. Az Apostolok cselekedeteiről írott könyv tudósítása szerint amikor Péter apostol kiszabadult Heródes börtönéből, „…elment Mária házához, aki a Márknak is nevezett János anyja volt. Itt sokan voltak együtt és imádkoztak.” (Apostolok cselekedetei 12:12)
Márk anyja a saját házát az első keresztyén gyülekezet rendelkezésére bocsátotta. Ilyen miliőben nevelkedhetett tehát Márk. Némely hipotézisek szerint – valami titokteljes egybeesésként - már az utolsó vacsora is ebben a hajlékban kerül megrendezésre és ugyanitt készülnek majd az apostolok a Pünkösd ünnepére is. Valószínüsíthető, hogy maga a Gecsemáné kert is Márk anyjának tulajdonában volt s így lehetett ott az ifjú Márk, amikor pedig még a tanítványok is elfutnak, „…követte őt… - ez az - …ifjú, aki csak egy inget viselt mezítelen testén; őt is megragadták, de ő az ingét otthagyva mezítelenül elmenekült.” Ez az epizód, illetve ennek megemlítése az evangéliumban arra enged következtetni, hogy az egész mű szerzője Márk.
A hagyomány úgy tudja: Márk alapította az alexandriai gyülekezetet, amelynek aztán püspöke lett s Traianus császár idejében pedig mártíromságot kellett elszenvednie.
Szent Márk a velenceiek nagy kultusszal tisztelt védőszentje. Kiemelt idegenforgalmi látványosság Velence főterén a róla elnevezett monumentális székesegyház.
Éppen a fentiek miatt – és nem utolsó sorban azért, mert a katolikus naptár szerint tegnapelőtt volt Szent Márk evangélista ünnepe, a világi naptár szerint nyilvánvalóan ebből származóan Márk, Márkó és Márkus napja – lássunk még egy nagyon-nagyon jellegzetesen emberi történetet Márk apostollal kapcsolatban. A legenda szerint Márk amikor a Szentlélek szavára Alexandriába megy, bosszúságára elszakad a saruja. Elment hát egy cipészhez, aki a munka közben megsebesítette a kezét, de Márk meggyógyította a sebet. Ez a meghitt jelenet már-már szinte az evangéliumok emelkedett légkörébe repíti a lelkünket. Íme, az oly egyszerű történések és epizódok is mily magasztossá válhatnak, ha van egy Lélektől lelkes főszereplő – jelen esetben Márk apostol.
Erre a záró sztorira ráfelelőn írta meg Francis Jammes: „Ismerek egy kis susztert” című versét. Bár tudjuk, nem a cipészmester itt a fontos, hanem a kuncsaftja, Márk apostol. Azért a kicsinységében megmutatkozó lelki nagyságot halljuk ki ez egyszerű költeményből Illyés Gyula fordításában:
Ismerek egy kis susztert, púpos és együgyű,
zöld-üvegű kedves ablaknál kalapálgat.
De kitisztálkodik, vesz friss fehérneműt
s kitárja ablakát, ha eljön a vasárnap.
Annyira tanulatlan s csöndes, hogy noha házas,
hétközben, úgy tűnik föl, egy árva szót sem ejt ki,
sőt amikor, vasárnap, kimennek levegőzni,
akkor sem szól talán már vén, hajlott asszonyához.
Mért gyártja a cipőket, ő, ki alig mozog?
Hát… csak teszi a dolgát és másokat mozogtat.
A pici láng, melyet gyújt, talán ezért lobog
oly tisztán, makulátlan: aranyfénnyel ragyoghat!
Azért viszik, ha meghal, azok a temetőbe,
kik az ő érdeméből járhatnak a sírig.
Mert Isten szeretettel gondol a lentlevőkre
s fölmagasztalja őt azzal, most őt viszik!
Nincs mit ezen nevetni! Mit tettél te, mi jót?
Biz nincs a te szívedben ily szép zöldfény-szelídség,
minő az ő félignyílt ablakán kiragyog,
hol új bőrt szab s a szíjat keresztbe húzza ismét.
Azt hiszed, neked is, mert cicomát csinálsz
s mert egy-egy jószagú asszony feléd tekint,
ott van homlokodon ez a dalmód szelíd
és bánatmód komoly zöldes szép ragyogás?
Szegény kis suszterom te! Verd szögeid sokáig.
A vándormadarak királyok koronáit
nem látják itt tovább, mint avitt késedet,
amellyel fekete cipócskád megszeged.
Ez a békét sugárzó idillikus kép, amit e vers fest, arról üzen: milyen jó, hogy ez az úgynevezett „kisember” megvarrta Márk saruját is, meg másokét is és ezzel nagy dolgot cselekedett. De mi tettünk-e, teszünk-e? A legfontosabb mégis ez az üzenet a versben: ”…Isten szeretettel gondol a lentlevőkre…”
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
