2016. július 4., hétfő

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2016.07.04-én

Olvasandó: Zsoltárok 80:18-20 és Ézsaiás 35:1-10

Legyen kezed azzal a férfival, jobbod azzal az emberrel, akit magadnak neveltél! És mi nem pártolunk el tőled. Tarts életben bennünket, és mi segítségül hívjuk nevedet.   Uram, Seregek Istene, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!

Örülni fog a puszta és a szomjú föld,
vigad a pusztaság, és kivirágzik rajta a nárcisz. Virágba borul és vigad, vígan örvendezik. Része lesz a Libánon pompájában, a Karmel és Sáron díszében. Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk méltóságát. Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket! Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket! Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek a pusztában. Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön. Ahol azelőtt sakálok tanyáztak, nád és káka terem. Jól megépített útja lesz, amelyet szent útnak hívnak. Nem jár azon tisztátalan, csak az Úr népe járhat rajta, bolondok nem tévednek rá. Nem lesz ott oroszlán, nem megy rá ragadozó vad, ilyen nem lesz található, hanem a megváltottak járnak rajta. Amikor visszatérnek, akiket az Úr kiváltott, ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik.

Igehirdető: Nagy Lajos



 Elhangzott ma egy hete: a balatonfüredi REND – Református Egyházi  Napok Dunántúl – fesztivál igei és tartalmi üzenetére még visszatérünk. Tesszük azonban  ezt úgy, hogy e fontos aktualitás ellenére sem hagyjuk cserben az ötödik hete vizsgált zsoltár-Ige legvégét, a zsoltár lezárását.  E három bibliai vers egy mélyzengésű imádság: „Legyen kezed azzal a férfival, jobbod azzal az emberrel, akit magadnak neveltél! És mi nem pártolunk el tőled. Tarts életben bennünket, és mi segítségül hívjuk nevedet. Uram, Seregek Istene, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!”

      Mindenki érzékeli ennek a nagyívű imádságnak a hatalmas voltát, generális üdvöt áhító volumenét. Istenhez nem igazán lehet másként közelíteni. Csak ezzel a mély alázattal, ahogy a zsoltáros. De hát ki vagyok én – merülhet fel - hogy „úgynevezetten” igényt tartsak Isten „jótetszésére”, jóakaratára? Ki az, aki bűn nélkül való? Ki az, aki nem vétkezett még? 

      Pont ezért van e konszolidációra való hívás. Ez az imádság. Amely utal egyfelől arra is, hogy Isten áldó keze legyen az Őt segítségül hívókon. Jobbja, azaz az áldó indulata azokon, akiket magának kiválasztott.

      Igen ám, de ott van a kitétel, az abszolút logikus következmény is, hogy ezek, az úgynevezetten kiválasztottak aztán nem is térnek, nem is pártolnak el Tőle!   

      És ha ez a helyzet így áll, akkor aktuális, akkor indokolt, akkor érvényszerű, akkor reális a kérés, hogy Isten tartsa életben az embereit. Azokat, akiket kiválasztott s akiket elhívott arra, hogy követői legyenek. Ez nem egy kirekesztő „kategória”. Hanem egy kegyelmes isteni végzés. Nem arról van szó, hogy mi vagyunk a kiválasztottak és senki más nem idvezülhet. 

      Éppenséggel pont arról van szó, hogy a kiválasztó isteni szeretetre megfelelő módon kell válaszolni. Mégpedig imádságban… Mert ez az Isten-ember kapcsolati kommunikáció így válik teljessé.  

      Ezek után térjünk most már át a REND – Református Egyház Napok Dunántúl – fesztivál néhány üzenetének felidézésére. Természetesen csak a teljesség ígénye nélkül tehetjük ezt. A három napos monstre rendezvény sorozat fő témája a reménység volt. Vezérigéje pedig az imént hallott ézsaiási prófécia. A 10 versből álló fejezet különösképpen is kiemelt mondatai szinte majdhogynem minden programpont során visszacsendültek: „…Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket! Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek a pusztában. Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön…” 

      E szöveg változat – bizonyos megfontolások miatt – majdnem teljes egészében az 1975-ös, akkortájt „újnak” számító Biblia-fordításból került a programfüzetbe és minden írásos anyagba. Ez a monumentális üdvprófécia a keresztyén reménység brilliáns foglalata. Számol az ember sui generis esendőségével és ezzel szoros összefüggésben a remegő szívek realitásával. A megoldás azonban minderre adva van, éspedig az Istenbe vetett hit által. Íme tehát a reménység-evangélium már az ószövetség lapjain írva van, mintegy megelőlegezve a Krisztusban beteljesedett megváltást. 

      A főtémát – a reménység fogalmának kifejtését – egymástól függetlenül tíz nagy érdeklődéssel kísért előadás is interpretálta a REND-fesztiválon.

      Közülük terjedelmi okokból csak egy előadásból tudunk néhány gondolatot idézni. Steinbach József püspök a zsúfolásig megtelt sportcsarnokban „Reménység és szolgálat – Erősítsétek a lankadt kezeket” címmel tartott előadást. Egyebek között elhangzott: bár Ézsaiás a Krisztus előtti 740-től 701-ig működött s ez az Igéje eredetileg egy konkrét történelmi szituációban hangzik el - az Asszír Birodalom hatalmi terjeszkedése sok tekintetben vésztjósló ebben az időben – Ézsaiás nem csak kortársainak üzen az asszír fenyegetettséget tekintve, nagy határozottsággal, hanem a ma élőknek is: „Isten népének nincs szüksége taktikázásra, egy lehetősége van, bízni az élő Istenben, erejét megfeszítve kérni Isten erejét... Szükségünk van, okunk van a reménységre. Az élő Isten nem hagyott minket a pusztaságban … A reménység nem elméleti, teológiai tétel, hanem világot  virágoztató jelenlét és áldás…Van biztos irányunk, vannak örökkévaló értékeink, Isten gyógyít nem csak a testi, de a lelki, a mentális betegségekből is… A reménység valóság, Isten konkrét hatása jövőnkre és a jelenünkre…A reménységből következő szolgálatot a világ várja tőlünk...Hogy felvirágoztassuk a pusztasággá vált világunkat” – mondta egyebek között a Püspök.     

      Ugyancsak Steinbach József püspök végezte a vasárnapi záró istentisztelet igehirdetését is. A téma, illetve az alapige ugyanaz, mint az előadásoké. Mégis egyértelműen megállapítható: véletlenül sincsenek ismétlések vagy esetleges átfedések! Minden elhangzott Lélektől-lelkes szó a másik megszólalásnak mintegy a kiegészítő kontextusa. Csodálatos ez a harmónia, amit megteremtett a témaválasztás!

      A záró igehirdetésből halljunk egy rövid részletet:
      „…Gyönyörű ez a látomás a keresztyén reménységről. Tekintsük   kegyelmi   állapotnak,    ha    felfedezzük    életünk pusztaságát, és Isten után kiáltunk; - de bizonyossággal lássuk meg, hogy Jézus Krisztusban eljött az Isten; - és legyünk mi is kegyelme által az Ő üdvözítő rendjének munkálói ebben a világban…”  - mondta egyebek között a Püspök.  

      Végül megtörtént a REND-zászló ünnepélyes átadása. A lobogót a Veszprémi Egyházmegye Elnöksége adta át a Somogyi Egyházmegye Elnökségének, azzal, hogy a két év múlva esedékes helyszín Kaposvár lesz.

      Még egyetlen szubjektív megjegyzés. Világjelenség, hogy sok a reménytelen élet. Éppen ezért érzhető telitalálatnak a Református Egyházi Napok Dunántúl fesztivál témafelvetése, a reménység fogalmának összefüggésében. Hogy márpedig van, létezik remény a reménytelenségben. Ez a keresztyén reménység. Ezért „Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket! Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket! Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek a pusztában. Tóvá lesz a délibáb…”

      Akik jelen lehettünk, még hosszú hetekig fülünkben fog csengeni egy-két tematikusan, nagyon jól megválasztott ének. Egyet idézzünk most ide a tizenhetedikszázadi ismeretlen német szerző dicséret-énekének versei közül, amely a keresztyén reménység megtestesítőjéről, a feltámadott Jézus Krisztusról énekel így:

Reménység kötelével 
 Véle már összeköttettem,
Erős hitem kezével 
 Már őbelé helyheztettem;
El nem szakaszt tőle már 
 Sem élet, sem a halál.

(Református Énekeskönyv, 357. dicséret 3.)      

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész