Olvasandó: Lukács 18:9-14
Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.
Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.
Augusztus első reggelén a múlt hétfői Ige folytatását hallottuk Lukács evangéliumából. Mind a hamis bíróról ma egy hete elhangzott jézusi példázat, mind ez a farizeus és a vámszedő imádságáról szóló mai történet Lukács „saját” anyaga, tehát a másik két szinoptikus evangéliumban, Máténál és Márknál nem olvassuk.
A mai példázatban Jézus korának két jellegzetes figuráját, a farizeust és a vámszedőt állítja elénk. Mindkettő az akkori társadalom egy-egy külön kasztjának képviselője. Egy sajátosan inkriminált szituációban látjuk őket: mindketten imádkoznak a templomban. Ez eddig még rendben is lenne. A dolog pikantériája azonban abban van, ahogyan ezt teszik. A kettejük imádkozási metodikája, illetve tartalmi orientációja homlokegyenest eltérő.
„…A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek….” Ez egy öntömjénező imádság, ami alapvetőn „nem fér bele” az imádság „műfajá”-ba. Saját magát „fényezi” és ezzel magára akarja felhívni a figyelmet. Az úgynevezett „teljesítmény”-ére hivatkozik. Ami önmagában véve még talán tiszteletreméltó is lehetne. Csak ne ő mondaná! Az ő interpretációjában ugyanis még a pozitívumok is óhatatlanul halványulnak. Önmagával szembeni elfogultsága, személyének túlértékelése elfeledteti vele, hogy igenis ő is Isten kegyelmére szorul. Ami pedig az imája tartalmát illeti, az sajátos egyéni „kegyességé”-re, azaz – a képtelen szópárral illetve – kegyetlen kegyességre utal. Kirekesztő. A másik iránti tolerancia írmagja sincs meg benne.
„…A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!...” A vámszedő a társadalom megvetettje. Hisz ő az embertársaitól beszedett – vagy épp kisarcolt - nem mindig tisztességesen begyűjtött anyagi javakból él. Mégis, ezúttal a foglalkozásának esetlegesen gonosz praktikái ellenére ahogyan Isten elé áll, az szimpatikus lehet mindenki számára. Erről tanuskodik az imádkozáshoz használt testtartása – bűnbánattelien lesüti a szemét, úgy tűnik, őszintén veri a mellét, mintha csak azt mondaná: Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. Vagyishogy, tulajdonképpen ezt is mondja. És Istennél ez az imádság meghallgatásra talál!
Ezért mondja Jézus a példabeszéd tanulságaként: „Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”
Ezért és így tudja meghallgatni Isten a vámszedő imáját, míg a farizeusét pedig nem.
A vámszedőkről még csak egyetlen adalék. Ugyanebben az evangéliumban, egy fejezettel későbben van egy történet. A főszereplője egy Zákeus névre hallgató, szintén vámszedő ember. Ő megtérése után így nyilatkozik Jézusnak: „…Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak.” (Lukács 19:8) Nyilván ő is úgy imádkozott előtte, mint a mai példázatban szereplő kollegája: „…Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!...”
Tanulság: az imádság mikéntje, hogyanja – ne adj’ Isten a hiánya - ablak a személyiségre és tükör annak habitusára. Rosszul imádkozni – „nem nyerő”. Jól imádkozni – perspektívikusan mindenképp optimális lehetőség. Nem imádkozni – minimum – ahogy szoktuk mondani „nem szégyen, csak kellemetlen” és tegyük hozzá: minden esetre elmulasztott lehetőség.
Most pedig valami egészen más – mégpedig a korszerű keresztyén világökumené gondolatának jegyében. Az elmúlt hétfőkön többször visszatértünk a REND – Református Egyházi Napok Dunántúl balatonfüredi rendezvényének lelki hozadékaira. Közben pedig kétszer is említést tettünk a Katolikus Világegyház szentjéről, Nursiai Szent Benedekről, Európa védőszentjéről. Ebben a continuumban lássunk ma még egy szentet.
Augusztus elseje ugyanis a katolikus naptár szerint Ligouri Szent Alfonz napja. Még katolikus berkekben sem tartozik talán a legismertebb szentek közé. Ligouri Szent Alfonz 1696. szeptember 27-én született, a Nápoly melletti Marianellában, a nápolyi nemesi Ligouri család nyolcadik gyermekeként. Az altengernagy édesapa akarata volt, hogy fia a jogászi pályát választotta. Ennek megfelelően – szokatlan teljesítményként - már 17 évesen jogi doktor. Mivel azonban nem leli örömét az ügyvédi pályán, inkább pap szeretne lenni.
Teológiai tanulmányait követően szülővárosában sikeres lelkipásztori munkájával hívja fel magára a figyelmet. Beszédeinek progresszívitása nem mindenkinek nyeri el a tetszését. 1732-ben megalakítja a Redemtoristák, a Megváltó Misszionáriusainak Kongregációját, de a rend alapításához szükséges pápai jóváhagyást csak 17 évvel később kapják meg. A rendbe belépő laikusok hiányos ismereteit Szent Alfonz saját tankönyv kiadásával igyekszik pótolni. Még számtankönyvet is ír, a legminimálisabb matematikai alapismeretekkel. Valamint olasz nyelvtant is. Szorgalmasan tanulmányozza a teológiai szakirodalmat. De mert bizonyos vonatkozásokban hiányérzete van e tekintetben, teológiai és súlypontosan teológiai-etikai munkái jelennek meg.
„Kazuisztikus” erkölcstanában már akkor a mai modern metodika szerinti esettanulmányokra építi pedagógiai elveinek gyakorlatát. Fokozatosan mind többekre hat Alfonz tanítása. Már korábban, jogászként tagja volt a Mária-kongregációnak. A Jezsuita rendről szerzett ismeretei és az Oratórium szellemi értékei alapján megalkotott művei sokaságában kitűnő valóságérzékkel egyesíti a kora szellemi kincseit s a hit attribútumát. Csak néhány cím a sok kiadást megért terjedelmes tanulmánykötetei közül: Az ima erős fegyvere, Megélt Krisztus-szeretet, Látogatások a szentségi Jézusnál és az ő szent Anyjánál - és így tovább. Műveinek központi gondolata az ámuló hála Isten megváltó szeretetére nézve. Fogadalmat tett, hogy minden idejét Krisztus megváltó tevékenysége kutatásának szenteli. 66 évesen kénytelen felvállalni a püspöki szolgálat terhét is. Súlyos betegen is emberfeletti munkabírással végzi sokrétű szolgálatát.
Hajlott háttal már többször a püspöki hivatali terheinek viselése alóli felmentését kéri. A Pápa viszont – nyilván nem akármiért - azt válaszolja: Örülök, ha Liguori püspök az ágyból kormányozza az egyházmegyét. Utolsó éveit egy Nápoly-közeli kolostorban, Paganiban tölti. Közismert volt drámai imádsága: Istenem, ne taszíts el, hiszen a pokolban már nem szeretnek Téged! Még ekkor is sokak hiteles lelkigondozója. Utolsó idejének legnagyobb megpróbáltatása, hogy az általa alapított rend kettészakad. 91 évesen, 1787. augusztus 1-én, a Nápoly melletti Paganiban hallotta meg a hazahívó szót. XVI. Gergely pápa 1839-ben avatta szentté.
Korszerű ökumenikus szívvel hallgatva a Katolikus Világegyház által szentként tisztelt Ligouri Szent Alfonz életének néhány mozaikját, vajon mire gondolhatunk?
Egyebek között arra, vagy talán arra is mindenképpen, hogy – nem feledhetjük -: Ligouri Szent Alfonz tevékenysége arra a korszakra tevődik, amikor már több mint két évszázada át-, meg átjárja a világot a reformáció eszmeáramlata. A reformáció pedig zászlajára írta, hogy ecclesia semper reformanda est. Vagyishogy a keresztyén egyháznak szüntelenül meg kell újulnia… Talán megkérdőjelezhető fikció lenne hogy feltételezzük: Ligouri Szent Alfonz odaadó, szent progresszívitása valahol a párhuzamosok végtelenjében legalábbis közeledett vagy esetleg találkozott is a reformáció biblikus elveivel? Nem hihetjük, hogy ez fikció! Ellenben nagyon is iránymutató Jézus Krisztus szava, ebben a tekintetben is. Amikor ugyanis az újjászületés sarkalatos kérdése miatti gyötrődésében az éj leple alatt Hozzá forduló Nikodémusnak ezzel a gyönyörűséges képpel felel a Mester: „A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.” (János 3:8)
Ligouri Szent Alfonznak az eddigi ismereteink szerint legfontosabb teológiai és gyakorlati teológiai célkitűzései között minősített helyet foglalt el az etikai nevelés. Ez pedig arról szól: mit, hogyan értek meg a Szentírás üzenetéből? Mégpedig magamra nézve levonható komoly, gyakorlati következtetésként. Mi ez, ha nem a reformátori elv: a Sola Scriptura – Egyedül a Szentírás sarkalatos elvének kimerítése?
Miközben a Világkatolicizmus lázasan készült a krakkói világifjúsági találkozóra, a legújabbkori keresztyénüldözés újabb mérföldkövéhez érkezett. Kedden reggel a franciaországi Saint Etienne-du-Rouray katolikus templomában szolgálatvégzés közben meggyilkolták Jacques Hamel atyát, túszul ejtettek két apácát és további két jelenlévőt. A köztiszteletben álló idős, már nyugdíjas lelkipásztor – aki korábban több mint három évtizeden át volt a templom plébánosa – helyettesítő szolgálatot végzett, amikor a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság áldozata lett. Az Iszlám Állam által utólag elvállalt szörnyű gyilkosság áldozatának kiszemelése tudatos volt és a célja az elrettentés, a keresztyének megfélemlítése. A roueni Érsek a krakkói katolikus ifjúsági világtalálkozóról üzente haza a megrendült közösségnek: ”Itt hagyok több száz fiatalt, akik az igazi emberiség jövői. Arra kérem őket, hogy ne adják fel akkor sem, ha ilyen erőszakkal találják szembe magukat, és váljanak a szeretet társadalmának apostolaivá…” Az Érsek még kedden este hazatért Franciaországba, hogy személyesen keresse fel a kegyetlen gyilkosság helyszínét és a templom híveit – írta meg a The Guardian című lap.
Végezetül vissza az Igéhez: ma Jézusnak A farizeus és a vámszedő imádkozási módjának értékelését tartalmazó példabeszéde alapján s a katolikus szent, Ligouri Szent Alfonz életművének vázlatos ismertetése egybevetésével a keresztyén életfilozófia legfontosabb elemének, az imádkozásnak a főkérdéséről hallottunk. Halljuk meg most már azt is, miként adja vissza ezt az ismeretlen szerzőtől származó, kolozsvári eredetű dicséret-ének:
Istennel járni, lakozni, / Szent élettel illatozni,
Igaz hitben nem habozni:
Jézus Krisztus taníts, / Taníts imádkozni!
(Református Énekeskönyv, 474. dicséret )
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
