2013. október 14., hétfő

Az Úr megőríz téged minden bajtól, megőrzi életedet.

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2013.10.14-én.
Olvasandó Zsoltárok 121:7  Igehirdető: Nagy Lajos

Folytatjuk zsoltár sorozatunkat és ma már a hatodik alkalommal hajolunk a 121. zsoltár sorban egymás után következő versei fölé. Egy héttel ezelőtti meditációnk anyagtorlódás miatt – hiszen három aktualitásról is kellett szólnia - és az ezzel összefüggő terjedelem túllépést elkerülendő, nem fejthette ki maradéktalanul a mait megelőző 6. verset. Így most még arról is ejtünk néhány szót. Ezért a két egymás utáni verset együtt olvasom: „Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold.” (Zsoltárok121:6) „Az Úr megőríz téged minden bajtól, megőrzi életedet.”

      A kétezres évek közepén vagy két éven át a közszolgálati Rádióban, a Kossuth adón reggelente fél hét után 3 perccel volt egy rövid, de hatalmas tetszésindexű műsor, Egy csepp emberség címmel. Amolyan meditációs jellegű csendes percek voltak ezek, amelyek során mindig egy-egy híresebb közéleti szereplő, a tudományban, a művészetben, a sportban, az egyházi életben vagy egyébben élenjáró személyiség, vagy éppenhogy esetleg a szó legnemesebb értelmében véve nagyon is hétköznapi ember szólalt meg. Elmondta bölcs gondolatait az életről, általában valamilyen számára kedves idézethez kapcsoltan. Búvópatakként elő-elő kerültek bibliai Igék is. Ha nem is mindegyik, de majd’ mindegyik meditáció – lehet, hogy csak áttételesen vagy máskor meg éppenhogy nagyon is direkt módon - érintette a hit-kérdést, mint olyan életelixírt, amelyhez bárhol, bárkinek, bármikor nyúlnia lehet s amely soha sem hagyja cserben azokat, akik e lehetőséggel élnek.        

      Aztán egyik pillanatról a másikra – (ha jól számolom, bocsánat, a Gyurcsány kormány idején) - nyilvánvalóan politikai okokból a népszerű műsor szőrén-szálán eltűnt a műsor palettáról. Most legújabban megint van egy hasonló, hajnali 5 óra után (vajon miért is ilyen korán, ezt a Kedves Hallgató fantáziájára bíznám). Ebben a kora reggeli műsorban lehet mostanság hallani megint lélekemelő gondolatokat. No persze: aki vágyik rá, keljen fel elébb! Hallottam már megszólalni ebben „direkt” evangélizációs célú szerzetest. Megszólaltatták dr. Pap Lajos szívsebészt is, aki ezúttal is hozta a formáját és példaszerűen bizonyságot tett Isten-hitéről.   
      
      Aztán hallottam a műsorban Szikora Róbertet, a népszerű magyar pop-rock énekest, az R-GO Együttes frontemberét is. A hetvenes években még a Hungária Együtteshez tartozó, majd 1982-ben  R-GO névvel új együttest alapító énekes sztár mindmáig megőrízte rendíthetetlen Isten-hitét. Együttese nevében a kötőjeles betüszó, R-GO így dekódolható: az „R” Robi-t jelent, a „GO” pedig angolul:„menjünk”. Tehát: az R-GO Együttes nevének dinamikát sugalló értelmezése ez: „Gyerünk, Robi!” Az R-GO név egyben homofón az ergo szóval. Borzasztó érdekes ez a névbe sűrített sokrétű üzenet! Rengeteg minden belefér! Így az énekes megélt, mély hitvallásossága is. Miért is vetődött fel mindez? Azért, mert Szikora Robi – bocsánat, hogy én is így „robizom” – rádiós meditációjában magvas, tanuságtévő gondolatainak csokrát ezzel az egyszerű mondattal fogta egybe: A hit mindent ad. Ez más módon, más szavakkal ugyanaz, mint a zsoltár: „Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold.” (Zsoltárok121:6) „Az Úr megőríz téged minden bajtól, megőrzi életedet.” Az ókori Keleten különös veszélyt jelenthettek a tűző nap perzselő sugarai. Ugyanígy a hold is, amely a korabeli felfogás szerint váltólázat, leprát, vakságot és epilepsziát is okozhatott esetleg.

      Ez a népi megfigyeléseken alapuló hiedelmeket is hatástalanító ószövetségi gondolat úgy emelkedik újszövetségi magaslatra, hogy a János apostol mennyei jelenéseiről szóló könyv már az idvezültekről nyilatkozik így: „Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi más hőség, mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet.” (Jelenések 7:16,17) 

      Mindezeknek az összefoglalását, már megelőlegezetten a földi állapotok hit általi konszolidációjára is kiterjedően – így adja meg a zsoltár: „Az Úr megőríz téged minden bajtól, megőrzi életedet.” Azaz: mindenben, mindenkor, ha hiszel Benne! 

      Befejezésül az Ige kapcsán még egyszer Szikora Robiról, akinek 60. születésnapja alkalmából a Vele készült interjúban azt kérdezték Tőle (a Bors-Online-on olvastam): Egyszer azt nyilatkozta, „örök életre vagyok gyártva”. Ez mit jelent? Válasz: Karácsony előtt születtem, anyai nagyamamám ragaszkodott hozzá, hogy hat nappal később a kórházból az első útunk a templomba vezessen. Egész életemben csak hat napot voltam tehát Jézus nélkül, így a lelkem nem merült el annyira a földi anyagban. Ő – mármint Jézus – a bűnbe esett embert megmentette, így örök életet ad nekünk. A kereszténység az egyetlen vallás, amelyben nem az ember keresi Istent, hanem az Isten szólít téged. Újságíró: Gyakran kezébe veszi a Bibliát? Válasz: Igen, hiszen minden áldott nap elmegyek a templomba. Újabb kérdés: Mondana egy idézetet? Válasz: Az istenszeretőknek minden a javára válik. 

      Hát ez az, tehetnénk hozzá mindehhez a mai alapigével: „Az Úr megőríz téged minden bajtól, megőrzi életedet.”

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész