2013. december 2., hétfő

Hálót vetettek lábaim elé, megalázták lelkemet. Vermet ástak nekem, de maguk estek bele…Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek!

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2013.12.02-án.
Olvasandó Zsoltárok 57:7,8  Igehirdető: Nagy Lajos

Ádvent második reggelére virradtunk. Érdekes, hogy az Ádvent a szekularizált társdalom, a hitetlen világ számára is „csak” Ádvent. Természetesen egészen más lelki töltéssel, más hangsúllyal, más dinamikával ejti ki e szót az, akinek a számára az Ádvent primér jelentése a mértékadó. Azaz: számára az a bizonyos szent várakozás, ez a megszentelt váradalom a karácsonyi öröm átélésére irányulóan, bátran fogalmazhatunk úgy, hogy mindennél fontosabb. Mindennél, ami esetleg beárnyékolhatná a Karácsony ragyogását. A nemhívő lélek pedig egészen másként éli meg az Ádventet. Számára nem a spiritualitáson van a hangsúly, hanem éppenhogy nagyon is a materialisztikus dolgokon. Erre még rájátszik a média és a kereskedelem, az erőszakos reklámhadjáratával, a nyomuló, ha kell, ha nem karácsonyi vásárainak időnként s helyenként gagyi és primitív áruival. Hogy a forgalomról és a lélekromboló tülekedésről már ne is beszéljünk.

      De mert akárhogy is van, akármennyire is elvilágiasodni látszik az Ádvent megélése és megítélése, a mértékadó azért mégis csak az, hogy az Ádvent ma is csorbítatlan súllyal jelzi: a Karácsony várásának klasszikus ideje az, amikor a Karácsonyban földre jött Megváltó érkezését várja és ünnepli négy héten át a világ. A naptár objektív s egyáltalán nincs tekintettel arra, hogy a világban egészen más szelek fújnak. 

      Vagyis, hogy egyáltalán nem úgy néz ki a világ, mint amelyben szent vágyakozás, felemelő várakozás tölti el a lelkeket. Pont ez derül ki mai alapigénk első feléből is: „Hálót vetettek lábaim elé, megalázták lelkemet. Vermet ástak nekem, de maguk estek bele…” Akár ma is íródhatott volna ez az érdekes szociológiai látleletet tartalmazó keserű megállapítás. A napokban hallottam egy tanulságos történetet. Eszerint valaki meglehetősen önző, gátlástalan és nemtelen támadásokkal illette küzdőtársait, éspedig az általa áhított úgynevezett érvényesülés érdekében. Aztán telt múlt az idő és az illető konfliktusokba keveredve majd’ mindenkivel – ahogy mondani szokták – egy banánhéjon elcsúszott. Jött a vizsgálat és az általa felépített légvárak összedőltek. Vereséget szenvedett és nem csak a közvélemény, de a lefolytatott vizsgálat is elmarasztalta, így parkoló pályára kényszerült. Odalettek a karrierista vágyálmok!
      A mai világjelenség, a morális-etikai válság és a széthúzás, mint jellemző mai társadalmi diagnózis teljességgel szembe megy az Ádventtel. A minap olvastam egy riportot Levente Péter Jászai Mari-díjas színésszel. Azt nyilatkozta: „Az egyetértés kegyelmére lenne szükség, nem pedig a széthúzás és az ármánykodás káoszára. Erőss Alfréd Könyörgés című fohászát gyakran idézem – mondta – Uram!/ Nem magamért imádkozom, / Ez a legnehezebb imádság. / Nagy terhem van, / a népemet hozom. / Már meginognék, mint a nádszál, / de erőt önt belém a bizalom. / Láncszem vagyok. / Velem imádkozik a népem: / a magyarok a földön és az égben. / A láncot tartják erős angyalok, / imádkozik az ország. / Hozzád emeli, Isten, e nép arcát / és színed előtt könyörögve ellép. / Uram! / Az egyetértés nagy kegyelmét / add meg nekünk. / Legyen az mindennapi kenyerünk! Ámen!” (Mértékadó – Kultúra – Tv- és rádióműsor, 3. oldal)                 

      Azonban az itt a lényeg, hogy a zsoltáros gondolatmenetét  mindenféle negativisztikus megtapasztalás ellenére mégsem a keserűség uralja el. Ez itt a példa. Ez itt az üzenet! Hanem Ő mindennek ellenére azt mondja: „Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek!” Miért is? Azért, mert az előzőkben vázolt súlyos és szomorú helyzetkép ellenére Ő tudja a dolgát! A ma embere tudja-e a dolgát? Azt a dolgát, hogy Istent kellene áldania, kész szívvel énekelnie, zengedeznie arról, hogy a Teremtő minden nyomorúság, minden negativisztikus élmény, minden megpróbáltatás közepette láthatóan őrzi őt? Hogyan őrzi? Úgy, hogy meg tud állni a kísértések és a próbák közepette. Ha ez az attitűd hiányzik, akkor minden sokkal nehezebb. Nehezebb az életharc: a próbák elviselhetetlenekké válnak. Mert nincs mögöttük fedezet: „Mert – azt is hallottuk  már, hogy – akit szeret az Úr megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad. Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, akit meg nem fenyít az apa?” (Zsidó 12:6,7) Megáldjuk-e hát a keresztjeinket, Uram? Ez itt a kérdés. Ez az, amin győzni lehet vagy elbukni. Kérdés: melyiket választjuk? Ha a pozitív fejleményt, akkor áll ránk:  „Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek!” 
      Ez ennek a 2013. évi Ádvent első hetének üzenete! Forgassuk szívünkben! Legyen a Mindenható áldása rajta!       


Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész