Alapige: Zakariás 11.
Igehirdető: Faust Gyula
(Elhangzott 2000 májusában Marosugrán a
Marosi Református egyházmegye lelkészértekezletén. Írott változat!)
A beszéd első fele arról szól, hogy
Izrael, az akkori egyház a Messiás eljövetelére tekintő reménységből hazatéréssel
és ország-építő nagy készülődéssel válaszolt, de ez az erősfeszítés olyan lett,
hogy a nagy munkában elfelejtették, hogy építőkként tulajdonképpen miért is
fáradoznak. Vajon nem hasonlít-e a mi adventi készülődésünk erre az állapotra?
Izrael második templomát építi, amikor Isten Zakariás prófétát küldi el
népéhez. Nehéz időket élt át az akkori egyház. Nekifogtak a Nabukadnecár
seregei által lerombolt salamoni templomot újraépíteni, majd egy hosszú
megszakítás után fojtatták az építkezést. Az eltakarításra váró romok és az
ország újjáépítési munka közt nehéz volt élni. Ez a külső körülmény lett a
legnagyobb kísértés Isten népe számára. Mindenki nagyon önző módon elsősorban
csak magával, a maga jólétével törődött. Az is, aki frissen tért haza a szent
földre és az is, aki fogadta a hazatérőket. Általános és kölcsönös irigykedés
alakult ki, mindenki a maga profitját, gazadagságát, meggazdagodását kereste.
Senki nem törődött a közösséggel. Nehémiás jegyzi fel, - aki szintén kortárs
volt, - hogy akinek csak módjában állt kizsákmányolta a nálánál
szerencsétlenebbet. Nem volt se vérségi alapon álló rokoni, se istenfélelemből
fakadó közös hitbéli, se nemzeti közös érdek, minek alárendelték volna
önzésüket, hogy véget vessen a felbomlást munkáló erőknek. A templomépítést is
a szegényektől kizsarolt pénzből finanszírozták.
Ebben a széthúzó, önmagát pusztító társadalomban, mely még ráadásul az
Isten népe is, szólal meg a próféta és megtérésre hívja hallgatóit. Zakariás,
kinek még a neve is azt jelenti, hogy az Úr emlékszik, emlékezteti hallgatóit az
előző nemzedék idejében beteljesedett ítéletre és arra, hogy ez most is
megtörténhet, ha meg nem térnek.
Ez akkor és ott igen botrányos volt. Ahhoz volt hasonló, mintha most azt
mondanám nektek, hogy Isten a kommunista pusztító utálatosságnak fog
kiszolgáltatni! Az Úr emlékszik az ártatlanok vérétől részeg nagyhatalom minden
gaztettére, ti miért felejtenétek el? Isten azt mondja prófétáján keresztül,
hogy csak megtérve lehetünk kedvesek Előtte, ha jó faként a megtérés
gyümölcseit teremjük. Csak így menekülhetünk meg a már elkészített ítéletből.
Ez ma is igaz, és mindig is igaz lesz. Isten a hívőt tartja meg, a megtérőt
oltalmazza és üdvözíti! Lásd még Ezékiel 3: 20-21 vereseit is! Isten tehát
megtérését akarja gazdagnak és szegénynek egyaránt! Mi a hallgatók válasza?
„Mi térjünk meg? Hát nem
látod, hogy mi templomokat, diakóniai házakat, szeret otthonokat,
bentlakásokat, üzleteket, bankokat építő néped vagyunk? Hát ezek neked rossz
gyümölcsök?” Csakhogy
Isten soha nem azt nézi, ami kívülről látszik a szemnek. Ő nem a szem látása
szerint ítél![1] Soha nem azt nézi, mi a
szemnek látszik, hanem azt, ami a szemnek nem látható, mert a szívben,[2]
a rejtett[3]
belső emberben[4] van.
A külső szép és jó látszat legnagyobb
veszélye nem az, hogy számtalan titkos bűnt rejtegethet, hanem az, hogy a
legjobbat takarja el előlünk! A ragyogó csillogás a világosságot, az érzelmi
húrjainkat pengető andalító beszéd, ének és zene az élet Igéjét, irgalmaskodó
diakóniánk pedig a bűneinkbe alászállt Krisztus kegyelmét rejtik el előlünk,
hogy a szabadítás ne találjon ránk. A még oly nagy szorgalommal kívülről épülő
egyházi élet is sok esetben olyan, mint építési törmeléket és port eltakaró
munkavédelmi háló, ahol az aláhulló vakolat, malter és por az eltakarni kívánt
bűnünk. A látványos építkezés tehát a hívő élet sok bűnt leplező paravánja.
Annyi mindent teszünk, - mondjuk az Istennek, hát nem elég az neki? Hozzám
térjetek meg – mondja Isten – nem a külső építkezéseitekhez, nem az ilyen vagy
olyan értem végzett munkáitokhoz, nem az erkölcsösséghez, a becsületességhez,
vagy parancs és dogmaparagrafusaimhoz, nem is a hitvallásotokhoz, vagy a jó
cselekedeteitekhez! Hozzám! Akkor én is hozzátok térek, - mondja az Úr.
Az ördög rávehet bennünket is, hogy kufárlelkülettel
alkudozzunk Istennel. Ez a lelkület azt állítja, hogy mi kifizettük az Istent,
nem tartozunk neki, sokkal inkább Ő az, aki nekünk tartózik. Hát nem elég az
neki, amit „érte teszünk?” Parancsolatait és törvényét becsületesen megtartjuk.
Áldozatokat hozunk neki. Mire fel vezekeljünk, vagy bánkódjunk, miből térjünk meg?[5]
Térjetek meg hozzám, - mondja az Isten! Nem a becsületességetekhez, nem a
parancsparagrafusaimhoz, nem a tiszta dogmátokhoz, nem az úgy mond „értem
végzett” diakóniátokhoz, hanem hozzám! Akkor én is hozzátok térek!
Hozzád tért-e már Isten? Te Ő hozzá tértél-e, az övé vagy- e már? Csak
azért hív, hogy átöleljen, mint apa a fiát, mert szeret téged.
Hogyan térjünk hozzá?
„Tárd ki kapuidat (…)!”Tárd ki, bárki légy is a magad, a mások, vagy éppen
az Isten szemében! Tárd ki kapuidat és ne zárd be úgy mint Jerikó Józsúé előtt!
Jerikó be - és elzárkózott[6]
Isten elől. Jerikó azt gondolta, hogyha vastag falai mögé elzárkózik, meg tudja
védeni magát és megmarad. Pedig akkor maradt volna meg, ha megadták volna
magukat. Itt is erről van szó! Az első három versben szimbólumokkal van
dolgunk. A fák, ciprus, cédrus, tölgy. A pásztorok, valamint az ifjú oroszlán.
Jelképek, és a pogány erőknek és hatalmaknak megsemmisülésére utalnak. Ezek a
pogány erők és hatalmak Isten üdvtervének akarnak ellenállni; istennek és
népének ellenségei.
A próféta szembenéz velük és nyíltan beszél hozzájuk, ellenük. A próféta
istentől vett hatalommal szólítja fel őket: „Nyisd ki ajtódat, kapuidat!
Libanon a maga csúcsaival egy hatalmas városhoz hasonlít. Bevehetetlen vár,
akárcsak Jerikó. Isten „Nyisd ki kapuidat!”parancs nem más mint hadüzenet.
Világos kapitulációs felszólítás. Minden cédrus nagyságú gőgnek, emberi
nagyságnak pusztulnia kell. Minden básáni tölgykeményszívűségnek meg kell
előtte semmisülnie!
Tárd ki kapuidat te, bárki légy Isten
előtt, aki megemésztő tűz. Nem úgy, mint egykor Jerikó Józsué előtt. Gőgünk
cédrusai félnek a tűztől, büszkeségünk tölgyei is félnek tőle. Az erdő fél a
tűztől és szalad előle. Azt gondolja, ha bezárkózik, meg nem égetheti.
Ostobaság. Erdőtüzet is tűzzel oltanak! Ezért mondja az Úr szava: Térd ki
kapuidat Libanon fenyvese, hadd emésszen előbb az én tüzem! Érdemeink hatalmas
erdei rettegnek a tűzben hozzánk érkező Úrtól. Dicsekvésünk áthatolhatatlan
dzsungele menekülnek a megemésztő tűz elől. Az Úr mégis azt mondja, hogy
minden, ami versenyre kelhet bennem Ő vele, adjam oda a tűznek, hadd eméssze
meg igéje tüze azt énbennem! Parancsolja és kérve kér erre az Isten! Így
énekeltük.
„(…) adj szeretet! … siess
Tüzet kér gyermeked
Égi tüzet, szent és tiszta tüzet,
Égetve bár tisztítsa gyermeked!”
Mi ez, ha nem megtérésre való
szeretetteljes hívás? Isten minden ellenségének a megtérését sürgeti, akarja.
Nem gúny ez, hanem a legbölcsebb szeretet. Isten bánkódik éppen úgy, ahogy
Ninive nagy városa felett is bánkódott.[7]
Isten nem gúnyolódik, hanem jajgat a megkeményedett szívek miatt, mert a
szeretet bölcsessége nélkül fognak elveszni.
Ha Isten az ellenségeinek a megtérését
akarja, mennyivel inkább az Ő népe megtérését! Ő mindenképpen mag akar
szabadítani! Mi a valószínűbb, hogy a gyűlölőink térnek meg, mi pedig önigazultságunkban
veszünk el, vagy mi térünk meg, és akkor Isten harcol ellenségeinkkel[8]
az érdekünkben?
Nos. Szálljunk alá mindenlibanoni
magasságunkból, álljunk isten színe elé minden básáni tölgy keménységünkkel,
tárjuk ki kapuinkat Előtte! Mi lesz ha nem tudunk kitárulkozni a mi
megszabadításunkért hozzánk jövő Istennek? Mi lesz ha nem engedjük, hogy
szárnya oltalmába vegyen? Mi lesz, ha már az Isten sem könyörülhet meg rajtunk?
Olyanok leszünk, mint a levágásra szánt
juhok és gyermekeink, mint a húsvéti bárányok. Ezeket senki, de senki nem
sajnálja, hanem levágják az ünnepi asztalhoz. Nincs a világon olyan zöld
szervezet, aki felemelné szavát a bárányok megmentése érdekében! A pásztor
legelteti a levágásra szánt nyájat, a tulajdonos eladja, a vevő megvásárolja, a
mészáros levágja, végül ünnepelve eszik meg. A tulaj áldja az Isten, amiért
meggazdagodott, az ünneplő meg azért, mert jóllakott. Ilyenné válik az Isten
népe is, ha Isten nem veheti az oltalmába. Ha Isten nem töltheti meg tüzével
ezt az egyházát, irgalmatlanul fog elveszni!
Tárd ki kapuidat Isten tüze előtt! Hadd
emésszen meg benned mindent, ami elveszítene! Ez a tűz Jeremiást a csontjaiban
belülről emészetette. Pál apostolt úgyszintén. A Krisztus szerelme volt ez a
tűz; nem tehettek mást, mint Krisztust prédikálni!
Most neked szól az ige! Tárd ki kapuidat
Krisztus szerelmének lángjai előtt! Erdő vagy, amelyet elkezdett emészteni az
ítélet fékezhetetlen tüze. Egyet tehetünk, ha Isten bennünk ellentüzet lobbant,
hogy semmi ne legyen, amibe belekapaszkodhatna a harag tüze!
Ha Isten nem könyörülhet rajtad légy akár
meghízott juh, vagy bárány, eladnak, költségvetési tételt, pénzt, profitot
csinálnak belőled, majd levágva dobnak oda a halálnak. Volt már ilyen a múlt
század történelmében; velünk történt meg! Isten a harmadik versben pontosan egy
ilyen borzalmas ítéletet hirdet meg! Ezt mondja: „Nem szánom én sem az országot
és kiszolgáltatom az embereket egymásnak, önön törvényük hatalmába adom. Ez
borzalmas. Rettenetes gonosz vezetők, elnyomók, kizsákmányolók és sokféleképpen
pusztítók kezébe kerülni! A kép hasonlít a ragadozók szájába került
zsákmányhoz, amit addig marcangolnak, míg teljesen föl nem falják azt. A
háború, a pusztulás valóságával van dolgunk. Ezen egy generációval előbb
egyszer már átment az Isten népe, amikor az asszír-babiloni seregek
pusztítottak el mindent. Most pedig az alig csak megszabadult nemzedék ott,
vagy még mélyebben van, mint hetven évvel előtte a megbüntetett előző volt. Az
ítélet veszélye valóságos. Szemünk láttára új nagyhatalmak emelkednek föl, és
még nagyobb szelet követelnek maguknak, mint ami eddig jutott. Kicsoda szabadít
meg vérengző mohóságuktól?
A továbbiakban ez igék alapján sajnos nem
tudok mást mondani, csak azt, hogy levágni való juhok vagyunk és olyan
pásztorok, akik a levágásra szánt nyájat legeltetjük. Isten az, aki e
legeltetésre pásztorokat fogad fel és ugyancsak Ő az, aki a hűtlen és
hasznavehetetlen pásztorokat elveti és megítéli.
Az Isten akaratából való legeltetés mindössze
egy hónapig tartott. Nagyon rövid idő ez. Egyes magyarázók szerint ez a
kegyelmi idő. A három pásztor pedig három főpapot jelent. Számunkra azonban nem
ez a lényeges, hanem a puszta tény, hogy Isten kegyelmi időt ad az ítélet
előtt, éspedig a nyáj legeltetésére! A másik tény, hogy a kegyelmi időben a
próféta személyében van egy jó pásztor, akit hamar megunnak és megvetnek az
alkalmazott pásztorok. Vajon még eltűr-e engem az én elhívó, és engem alkalmazó
Pásztorom? Nem utáltam-e meg Őt? Micsoda ítélet bármi okból azt mondani a jó
pásztornak: „Nincs többé szükségem reád!”Engedek mindent a maga sorsára, az
ítéletem felé rohanni. (9. vers)
A 9 – 10 vers arról tanúskodik, hogy a
nyáj is megvetette jó pásztorát, ezért Isten eltöri a „jóakarat” nevű botot is,
ami egyes magyarázók szerint a környező népekkel kötött békeszövetséget
jelenti. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy az Isten népe ki van szolgáltatva
ellenségeinek a pusztítóknak és ragadozóknak. Miért történik mindez így? Mert a
nép megutálja és megveti a prófétai szót. Ismétlődik az Éden kerti bűneset és
az ember Édenen kívül való helyezése. A víznélküli puszta. Tövisek, bogácsok,
izzadság veríték, fájdalom, vége hosszat nem érő munka, munkája gyümölcsét soha
nem látó kiégettség!
Minden nép pusztulása azzal kezdődik, hogy
megutálja az igét, az örök élet beszédét és Isten visszavonja az igehirdetést,
az erőkben megnyilvánuló evangéliumot. Valójában Isten ez által önmagát vonja
vissza a néptől. Mi marad akkor, ha van papi beszéd, de benne már nem jön
hozzánk az Úr, hogy megkeressen és megtartson? Nem jön, mert a kegyelmi időben
nem fogadtuk be Őt, mert a kegyelmi időben már unalmas lett a keresztről való
beszéd, a Krisztusbizonyság. Miért unalmas? Mert valami fontosabb lett, mint
Krisztus Urunk személye.
Mi történik akkor, amikor bármi fontosabb
lesz Jézus Krisztusnál? Kannibalizmus üti fel a nyájban a fejét, mert egymás
húsát kezdik marni a nyáj juhai. Mindenki harca mindenki ellen, csak éppen
önmaga ellen nem harcol senki. Akkor kezded marni a testvéredet, ha az ige
kétélű kardját előbb nem önmagad felé fordítod! Az egymás mardosásában nincs
győztes. Nem elég, ha levágásra szánt nyáj vagyunk, még egymást is esszük? (9.
vers) Vajon nem kezdődött-e már meg az ítélet az Isten háza népe[9]
felett?
Elmaradt a legeltetés bére is! Ez az ige
iránti közömbösség képe! Amikor már nem jön hálából és jó szándékból a
legeltetés bére, hanem ki kell kényszeríteni, ez már az ítélet jele!
Megtarthatták volna a legeltetés bérét de
lelkiismeretük, ravaszságuk, és hiúságuk nem engedte. Fukari kezekkel
összekuporgattak 30 ezüstöt, egy rabszolga árát, s nagylelkűen odavetették a
prófétának, mint kutyának a csontot ezzel a megjegyzéssel, hogy „ez a te
béred!”
Isten magára vonatkoztatja ezt a kifizetést.
„Ennyi az én bérem?” – kérdezte Isten. Alávalóan kevésre értékeljük az Istent,
amikor azt hisszük, hogy oda lehet dobni neki akár mekkora összeget, s ezzel le
van tudva minden. Mit adhatnál Istennek, hiszen minden az övé. Mi van e mögött
a pénzdobálás mögött? Azért értékeljük kevésre és kicsire az Istent, mert
magunkat föléje értékeltük. Annyira nagyoknak értékeljük magunkat, hogy
elhitetjük magunkkal, hogy még az Istennek is tudunk adni, ergo az Isten ügye
tőlünk függ! Ránk van szorulva az Isten!
Az Istennek odadobott pénz továbbdobott
pénz lesz, mert a próféta a templom kincsei közé dobja. Neki nem kell az Isten
ára, neki maga az Isten kell. Milyen jó lenne, ha nekünk is Isten maga kellene.
Nem volna az baj, ha sok 30. ezüsttel kevesebb volna nekünk, de annál több Szentlélek
általi tűz, erő, világosság és bölcsesség.
Az ember sokféleképpen képes túlértékelni
önmagát Istennel szemben. Egyesek azt mondják és pontosan úgy is cselekednek,
mint akik letűnt elemnek tartják az igehirdetést. Ők azt mondják, hogy nem kell
a prófétai szó, nem kell az élő ige, nem kell a bűnbocsánatra való hívás sem! Ki
tudom fizetni Istent! Talán az intellektusommal. A szorgalmammal,
elszántságommal, önsanyargatással, önfeláldozásommal,[10]
30. ezüstökkel, egyebekkel, bármivel, de kifizetem Istent. Megadom ami jár
neki, és vége minden tartozásomnak. Adok az Istennek sokat, vagy keveset, nem
számít, mert nem azt adtam és tettem, amit kért. Amikor pedig engedetlen
vagyok, bálványimádó vagyok.
Isten az Ő Fiát kéri számon tőlem! Mint az
a koreai Son nevű lelkésznek, akinek fiait a kéthetes kommunista megszállás
ideje alatt elfogták és egy fiával egyidős tiszt kivégezte. Két hét múlva
viszont fordult a kerék és a kommunistákat győzték le. Jött a megtorlás. Azt a
fiatal tisztet is ki akarták végezni. Akkor Son lelkséz Rákel lányán keresztül
üzent. Ezt az embert ne végezzék ki. örökbe fogadom! A fiait kereste ez a
lelkipásztor! Így ismerte ő a mennyei Atyát, aki a fiait keresi bennünk is,
akik kivégeztük az Ő egyszülött Fiát. Most is keres! Hogy akarod kifizetni
Istent?
További ítélet. Eltöri Isten az egyetértés
pálcáját is. Ezzel azonnal egy választófal épül testvér és testvér közé. Hívő
hívővel, testvér testvérrel nem ért egyet.
Miért? Az ok ugyanaz, mert nem a Fiút keressük! Egymásban sem a Fiút
keressük. Hamarabb egymás hibáit és bűneit keressük, a másik szemében a
szálkát, holott a sajátomban gerenda van. Bár ne lenne így! Bárcsak a Fiút, a
megfeszített krisztust keresnénk, mindenkor és mindekiben. Bárcsak utána
vágyakoznánk igazán, akkor nem törhetne el az egyetértés botja.
A 14. vers arról szól, hogy ez megtörtént
és megtörténhet ezután is. Borzalmas, amikor Isten szaggatni kezdi az ő népét,
mint a bűnbánó zsidó a saját ruháját. tehetetlenségében cselekszik így az Úr.
Az ítélet csúcsa a bolond,[11]
vagy (worthless) mihasznapásztor. Tóth Kálmán szerint >> a „bolond”
(’evil) szó a bölcsességirodalom szókincséhez tartozik, és jelentése nem
annyira „ostoba”, mint inkább rosszindulazúan esztelen (Zsolt 14: 1; Péld 14:
3;16: 22 stb.). Ha ilyen ember kap hatalmat, azaz pásztorbotot a kezébe, akkor
jaj a nyájnak!”[12]Molnár János szerint a
rossz pásztor (…) kétségtelenül éppolyan eszkatologikus személy, mint a jó
pásztor.[13] Az angol „rossz pásztorra”
vonatkoztatott kifejezése az „unworthy character”, a méltatlan jellemű. Lényege
szerint „a nyáj pusztítója, akit
RO’IJ HA’eLIJL-nak, azaz a semmiség pásztorának vagy
látszatpásztornak nevez (…).[14]” Nemcsak hagyja satnyulni, pusztulni a nyájat, (…) ameddig
hasznot tud húzni belőle, hanem a patáikat
is széttördeli.[15]
A gonosz pásztor, egy teljesen perverz jellemű lény, aki kínozva lakmározik a
nyájból! Az antipásztort a jelenések könyve és János apostol leveli is említik.
Ott Antikrisztusnak nevezik. A saját kezével fogja mészárolni az Isten nyája
legjavát, a kövérek vérét ontani és húsukat megenni.
Mi tudjuk, hogy Isten az ő kemény ítéletei
közt is a kegyelemben tartja meg az övéit. Megőrzi azt, aki mindvégig hűséges
marad a Fiúhoz.
A 17. vers kétféleképpen érthető:
- Az antipásztor
kárhozatatása
- Minden
atipásztori vonás kárhozatatása.
Kiáltsunk azért, hogy Atyánk tekintete előtt Krisztus trónjánál kegyelmet
találjunk alkalmas időben és szabadítson meg a külső és belső antipásztortól.
Krisztus szabadításának ez a kegyelmi ideje most van! Ámen
[1] És gyönyörködik az Úrnak
félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása
szerint bíráskodik (…). Ézs 11: 3.
[2] Az Úr azonban monda
Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt.
Mert az [Úr] nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme
előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van. 1Sám 16: 7.
[3] Hanem a szívnek
elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen
becses az Isten előtt. 1Pét 3: 4.
[5] Atyáitok idejétől
fogva eltértetek rendeléseimtől és nem tartottátok meg [azokat]. Térjetek
hozzám, és én is hozzátok térek, azt mondja a Seregeknek Ura. De azt mondjátok:
Miben
térjünk meg? Avagy az ember csalhatja-é az Istent? ti mégis csaltatok
engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A tizeddel és az áldozni valóval.
Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem: a nép egészben! Mal 3:7 – 9.
[6] Jérikhó pedig be- és
elzárkózott vala az Izráel fiai miatt, se ki nem jöhetett, se be nem mehetett
senki. Józs 6: 1.
[7] Jón 3: 10; Én pedig
ne szánjam Ninivét, a nagy várost, amelyben több van tizenkétszer tízezer
embernél, akik nem tudnak különbséget tenni jobb- és balkezük között, és barom
is sok van? Jón 4: 11.
[9] Mert [itt] az ideje,
hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk
[kezdődik], mi lesz azoknak a végök, akik nem engedelmeskednek az Isten
evangéliumának? És ha az igaz [is] alig tartatik meg, hová lesz az istentelen
és bűnös? 1Pét 4: 17- 18.
[10] Jézus pedig felelvén, monda: Nem tudjátok,
mit kértek. Megihatjátok-é a pohárt, amelyet én megiszom? és
megkeresztelkedhettek-é azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?
Mondának néki: Meg. És monda nékik: Az én poharamat megisszátok ugyan, és a
keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek; de az én jobb
és balkezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az,
akiknek az én Atyám elkészítette. Máté 20:22 – 23.
[12] Dr. Tóth Tibor In Jubileumi Kommentár II.
Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója Budapest 1995. o. 925.
[13] Molnár János: Zakariás könyvének magyarázata,
Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadása Kolozsvár 1998, o. 153.
[15] Vö. Molnár János: Zakariás könyvének
magyarázata, Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadása Kolozsvár 1998, o.
153.
