Igehirdető: Faust Gyula
Köszöntés:
Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül,
félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az
előttünk levő küzdő tért. Zsid 12: 1.
Bibliaolvasás: Zsidók 12: 12 – 29.
Alapige: János 5: 1 – 9
Az evangélium szavai hallatán szükség nekünk odaképzelni és
elhelyezni magunkat a történetbe, az események színhelyére és idejébe! Halljunk
és ízlelgessünk tehát, minden szót, hangot és megelevenedő képet!
Ünnepük
volt a zsidóknak.
Vallásosan
buzgó nép áll előttünk, melyről Pál ezt mondta: „(…) bizonyságot teszek
felőlük, hogy Isten iránt való buzgóság van bennük, de nem megismerés szerint.”[i]A
görög ζη̑λος (dzélosz) nemcsak heves
igyekezetet, buzgalmat, rajongást, hanem lelkes utánzást, sőt vetélkedést,
versengést, irigységet és féltékenységet is jelent, vagyis a felsoroltakat
egyszerre és egy időben, egy sajátos attitűdöt. Az ünnepi cselekvések
mozgatórugója tehát nem a Szentlélek általi Atya Isten ismerete, hanem a zsidó
hagyományok szerinti vallásos identitású emberé, aki lehetőségeinek határait
feszegetve, szinte gépiesen egy irracionálissá vált versenyben, mint Káin,[ii]túl
akarja szárnyalni az istentiszteletét bemutató testvérét.
Ahogy
a különböző kultúráknak, úgy minden embernek rá és csakis rá jellemző saját
ünneplése van! Pilátusról írva van, hogy ünneplésébe az is belefért, hogy a
Galileából áldozni jövő emberek vérét az ő áldozatukéval elegyítse.[iii]
Akkor is ünnepük volt a zsidóknak, amikor Jézust keresztre
feszítették! Abba az ünneplésbe még az Isten Fia minősíthetetlen
meggyilkoltatása is jól belefért! A római helytartót tehát már csak a
szanhedrin, a vének tanácsa a főpappal az élen szárnyalta túl, akiknek az
ünneplése összeegyeztethető volt az ember Fia Jézus keresztre feszíttetésével.
Az volt az ő kedvtelésük,[iv][v]hogy
Szentléleknek ellenszegülve[vi]
ölhessenek, átok terhe alatt merényleteket, gyilkosságokat és kivégzéseket
tervezhessenek meg a szívük sötét zugaiban, miközben külsőképpen a várossal
együtt ünnepeltek. Mi rejtőzik a szívünkben, amikor ünnepelünk?
Izrael akkor ünneplése valahogyan a mai modern
mosógépeinkhez hasonlóan működött. A háziasszonyok tudják, hogy azok a
mosótündérek különböző programokat hajtanak végre. Vízzel töltekeznek, fölmelegítik,
áztatnak, mosnak, tisztáznak, centrifugálnak és némely gép még szárít is.
Minden programnak megvan a kifutási ideje, a kezdete és vége. Amikor tehát a
program szerint elérkezik a mosás ideje, akkor a gép mosni kezd és mos.
Hasonlóképpen működött az ízig-vérig vallásos Izrael. Leste mindenki a vallásos
programoknak jelt adó időt, órát, lenyugvó és felkelő napot, és amikor eljött
az idő, akkor mindenki ünnepelt. Egymást utánozva, a felmenő elődöket másolva,
egymást túllicitálva ünnepeltek. Ráálltak az ünnepi programra és azt
hajszálpontosan végrehajtották.
János, aki maga is igazhitű zsidó volt, önmagától is
megriadva mond ítéletet, amikor úgy fogalmaz, hogy ünnepük volt a zsidóknak. Ilyen volt tehát a nem megismerés
szerinti. Hanem az emberi hagyományokon alapuló Isten iránt való buzgóság
ünneplése, de most, - jelzi János - a réginek helyét a Krisztus megismerése
szerinti új és örök ünnep, ha tetszik örök szombat foglalta el!
Ebben a vázolt gépies megszokottságban egyedül Jézus
Krisztus volt az újdonság, aki új tartalommal töltötte meg a sok esetben megtévesztő
álarcként használt, megcsontosodott, besült formákat.
Bármennyire
is furcsa az említett ünneplés mégis sokak számára egy emelkedett őszinte
állapot volt, ahova az embernek fel kellett mennie. Felment tehát Jézus is
Jeruzsálembe! Itt látnunk kell azt a felemelést, ahová személyesen Isten emeli
fel az ő választott népe ünneplését! A vallásosságnak ünneplése olyan amilyen,
de amikor Isten elküldi az Ő Egyszülöttjét, hogy általa fölemelje azt, minden
megváltozik! Most lelki szemeinkkel látnunk kell ezt a megváltoztatott
Jeruzsálemet és látnunk kell benne az Isten Fia Jézust. Látnunk kell, ahogyan a
tanítványaitól körülfogva felmennek a városba. Hallanunk kell a beszédüket, a
lelkesedésüket,[vii]az
ajkukról elhangzó zsoltárokat. Éreznünk kell a város szűk utcáinak zsongását,
izgága mozgását, a megélhetőségükért nyüzsgő kalmárokat, vámszedőket,
ilyen - olyan árusokat. Hallanunk kell
azt a sok ezernyi önreklámozást, ami mormoló imákkal, énekelt zsoltárokkal
keveredik egyetlen lüktető érzéssé: ünnep van!
Szinte elfáradunk az emberekkel tömött utcákon és azt
kérdezzük, hogy hol itt az áhítatos lelkület, a bensőséges csend, a fölfelé
hallgatás és figyelés, a felemelt lélek szárnyalása? Talán abban a házban,
ahonnan az ünnepi ebéd illan a nyelvünk alá. Egyetlen szemvillanásig ott, ahol
megtörik a kenyeret és egymás szemében megcsillan valami megfoghatatlan
bizonyosság.
Város a Juh kapu mögötti Bethesdában
Ennek
az ünneplő városnak van egy másik arca, ott a Juh kapu mögötti Bethesdában,
ahova Jézus egyedül ment. Milyen kiábrázoló ez az egyedüliség. Egyedül jött be
ebbe a világba és a keresztfán egyedül, a mennyei Atyától is elhagyatva
távozott. Így váltott meg és szerzett nekünk bűnbocsánatot, örök fiúságot és
életet.
Aki járt már a jeruzsálemi Bethesdában, tudja, hogy a
víztározónak az a helye területileg, domborzatilag hasonló a korabeli
amfiteátrumhoz, ahol a tavat körülölelő öt tornácból álló rész a színpadnak
felelne, mely fölé magas falak tornyosulnak, a vízhez pedig kacskaringós
meredek lépcsőkön lehet lejutni.
Történetünknek
van egy pillanata, és ez az, amikor megáll a hely fölött Jézus és mindent lát,
sőt felerősítve mindent hall, ami ott a mélyben történik. Ha pedig most
képzeletben kitágítom ezt a Jézus szemén keresztül elénk táruló élő
képsorozatot, akkor megelevenedik előttem a mi világunk, ez az angyaloknak alávetett régi világ[viii]a
maga hideg törvényeivel, melyek működtetik azt.
Az
egyik ilyen rendkívül kegyetlen törvény pontosan az, amit az apostol is reánk
hagyományozott, hogy tudni illik időnként egy angyal száll alá és felzavarja[ix]
a tó vizét, hogy aki elsőnek lép a felzavart vízbe, bárminemű betegségéből
meggyógyuljon.
Mit
mond a Biblia az ilyen és ehhez hasonló kizárások alapján működő világunkról?
Világunk
az állhatatlan dolgok világa![x]
A világ egy állandó, nagy, hullámokban jövő, mindent átfogó megrendítések,[xi]megrázások[xii]és
felkavaródásoknak[xiii]és
újra átrendeződéseknek a színhelye.[xiv]
Világunk nem tud nem megrendíthető, nem megrázható és nem felzavarható lenni,
mért léte szerves része felkavaró, megrázó megrendíttetése. Mihez hasonló ez a
szüntelen megrendítéseket igénylő világunk? A hangszerhez, amelynek húrjaiból
ki kell tépni, szakítani a hangokat. A hangszerhez, amelyet üdve ki kell verni
belőle a dübörgő ritmust. A hangszerhez, amelyből teljes tüdővel és ugyanakkor
érzéssel ki kell fújni hasító szót. A hangszerhez, amiből ki kel csattintani,
vagy ki kel rázni a beszédét, kiáltását. A hangszálakhoz, amelyek eggyé váltak
az éneklő szívével, lelkével. A világ alighogy elcsitul, vagy leülepszik egyik
fezzavarodottságából, jön a következő nagy átrendeződést követelő
felforgattatás.
A
Mózes idejében például az egyik ilyen nagy felfordulás a megvetve kirekesztő
kizárás ama törvénye volt, hogy a zsidó rabszolgák közt, minden újszülött
fiúgyermeket öljenek meg,[xv]minden
lányt pedig hagyjanak életben. Tetszett az Istennek, hogy erre válaszul azt
parancsolja, hogy annál a háznál, ahol az öldöklő angyal nem fogja látni a
pászkabárány vérét az ajtófélfán, minden elsőszülött fiú meg fog halni, még az
állatok elsőszülöttjei is.[xvi]
Dániel
idejében Nebukadneccar olyan szelekciós törvényt hagyott érvényesülni, hogy
udvara látnokai, jövendőmondói, jósai, varázslói és bárminemű tudósai az
uralkodó olyan álmát is meg tudják fejteni, amely álmot elrejt előlük, azaz nem
mond el nekik. Szemében csak az lehetet hiteles, akinek Isten megjelenti azt az
álmot, amit csak ő láthatott. Aki erre a performanszra nem volt képes, mint
hasznavehetetlennek, levágták a fejét. Ez a sors várt Dánielre és a társaira
is, de ők böjtöltek és imádkoztak, hogy a kegyelmes Isten irgalma jelentse meg
nekik a király álmát és a megfejtését is. Isten megkegyelmezett nekik és
megjelentette.[xvii]
Az Újszövetségben sem kapunk jobb képet a világunkról. Az
utolsó könyvben azt olvassuk, hogy Isten előtt négy angyal felel azért, hogy a
négy égtáj felöl földre jövő előre elkészített pusztítás csak a megadott jelre
zúduljon a világra.[xviii]
Hét trombitáló angyal felel a Föld harmad részét érintő borzalmasabbnál
borzalmasabb pusztító csapásokért.[xix]
A legborzalmasabb (bukott) angyali kontraszelekciós
beavatkozásról a Jelenések 13 fejezetében olvasunk. Ott ez áll:
„És
láték egy fenevadat feljőni a tengerből, amelynek hét feje és tíz szarva vala,
és az ő szarvain tíz korona, és az ő fejein a káromlásnak neve.”(Jel 13: 1.) Azután láték más fenevadat
feljőni a földből, akinek két szarva vala, a Bárányéhoz hasonló, de úgy szól
vala, mint a sárkány; És az előbbi fenevadnak minden hatalmasságát cselekszi ő
előtte; és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első
fenevadat, amelynek halálos sebe meggyógyult vala; És nagy jeleket tesz,
annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára. És
elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, amelyek adatának neki, hogy cselekedje
a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak
képét, aki fegyverrel megsebesíttetett vala, de megelevenedett. És adaték neki,
hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt
művelje, hogy mindazok, akik nem imádják a fenevad képét, megölessenek, Azt is
teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel,
szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget
tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson [semmit], hanem csak
akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.”[xx]
Szóljuk egy keveset erről az „tó vizét felzavaró” angyalról,
majd arról a bűneset óta állandósult krízisállapotról is, amiben neki igen csak
szűkre szabott mozgástere van.
Milyen
az angyal? Romano Guardini[xxi]
szerint „Dantenal (…) az angyal minden képzeletet felülmúló méreteket ölt”.
Neki nincs neme és kora” viszont van igazsága, mely Rainer Maria Rilke költő
szerint szigorú, inkább borzasztó és félelmetes. Ein
jeder Engel ist schrecklich, „iszonyú minden angyal.” [xxii]Nem
véletlen, hogy a Szentírásban az angyal valahányszor megjelenik az embereknek,
előbb ezekkel a szavakkal nyugtatja meg őket: „Ne félj!”illetve „Ne féljetek!”[xxiii]”
Paul
Klee festő a közel ötven azonos nevet viselő Angelus Novus című festményei
közül az egyiket a marxizmussal flörtölő Walter Benjámin[xxiv],
akit Adorno a misztikus és a felvilágosult gondolkodó furcsa keverékének
jellemez, a”történelem angyalának” nevezte Klee elmélkedés (Meditationsbild) vizuális eszközeként
ábrázolt angyalát. Ez az angyal háttal repül, miközben arcával mindig a múlt
felé fordul.[xxv]
„Az angyal leginkább katona, harcos: még a vigasztalás is,
amelyet hozhat, kimért, férfias.”[xxvi]
Bethesda világa tehát egy ehhez hasonló angyal képe és
hasonlatossága szerinti világ. Az oszlopos csarnok kialakítású tornácok is
fontosak, melyből az evangélista feljegyzése szerint öt volt. Az írás szerint
ezekben várakoznak a különféle betegek. Mintha minden várakozó csoportnak
meglenne a maga tornáca, hasonlóan ahhoz, ahogy az emberek a nagy városokban a
vonatjáratukat a megfelelő vágány mellett, vagy éppenséggel a repülőjáratukat a
kijelölt terminálban várják. Vajon én milyen oszlopcsarnokban várakozom,
veszteglek?
Az
evangéliumi tudósítás szerint ennek a világnak egyik, ha nem a legmeghatározóbb
mozgatója a válság, a krízis. Történetünkben az erre utaló kifejezés a görög νόσημα (noszéma) betegséget, bajt és csapást is
jelentő szó van. Krízis és „noszéma” mint egymást gerjesztő tényezők függnek
össze. Tudom, hogy visszataszítóan lehangoló, ezen felül pedig felháborítóan és
vérlázítóan igazságtalan a világot olyan szerkezűnek látni, amelynek
központjában egy olyan „tó-jelenség” ad mindeneknek dinamikát, amit (szervesen)
öt olyan tornác zár körül, amelyekben különféle krízisállapotokban lévő
embertömegek nyomorognak és önkimerítő halálukig feszülten várnak. Történetünk
beteg emberei ebben a számukra egyetlen viszonyítási rendszerben a csapdáikból
az egyetlen kitörési lehetőségüknek azt látják, hogy egyszer az elsők lehetnek,
és akkor bármilyen baj vagy csapás sújtotta is őket, megszabadulnak és boldogok
lesznek.
Tetszik
vagy sem, pontosan ez a nevezzük reménynek kényszerűen babonás képzet van
minden lottójátékos motivációja mögött.
Ahogyan
már következtethettünk rá, a bethesdai „tónak” a mintájára ezernyi más tó van
ezen a világon. Van olyan „tó”, ahol az a szelekciós szabály érvényesül, hogy a
víz felzavaródása után az első három belépő „szabadul meg, gyógyul meg” és
teljesül be a kívánsága, hogy végre boldog legyen. Igen! Hasonló elven működik
a főiskolai, egyetemi oktatásra való beléptető rendszer is. Az ösztöndíjas
helyekre csak a kiválóak és a legjobbak léphetnek be; várhatóan ők lesznek a
társadalom elsői.
Bizonyságot
teszek, hogy az én életemben volt egy ilyen tó, az egyházi fenntartású
intézmény, amelyet úgy hívták, hogy Kolozsvári Egyetemi Fokú Egységes
Protestáns Teológiai Intézet. Alig múltam tizennyolc, amikor a júliusi
tikkasztó hőségben felvételiztem. Huszonegynéhányan voltunk egy meghirdetett
helyre, ami azt jelenti, hogy minden meghirdetett hely után 19-20 diáknak kívül
kellett maradnia. Amíg az első három tanuló teológus lett, a többi közel hatvan
ember élete egy kudarccal gazdagodott és maradt a krízisben. Kellemetlen volt?
Igazságtalan volt?
És
itt van a globális világgazdaságot működtető gyártósorainak futószalagos, modern
rabszolga világa. Mi ott a törvény? Aki nem képes x ezer darabot nyolc-tízórai
robotmunkával és alig húsz perc szünettel teljesíteni, mehet, amerre lát. Nem
minősítem ezt az embertelenséget, mert elfogadtuk, hogy a dolgok így működnek,
ilyen az angyaloknak alávetett világ!
Európa
nyugati részében Bethesda modellje szerint működött a holocausthoz vezető
nácizmus is. Akik éberen figyelték a második világháború előtti világ
felkavarodó vizét és felismerték az elgondolni is alig lehetséges hatalmas
változást, elsőnek szálltak hajóra, hogy elhagyják Európát. Így a nagy
veszedelmet felismerő legkiválóbb elmék, és a gazdagok elhagyták az éppen feje
tetejére állni készülő színpadot. És ha ez még nem elég, akkor Bethesda
modellje szerint működtek a nagy világháborúk. A frontvonalban az volt a
törvény, hogy az elsők mind meghaltak, vagy halálos sebet kaptak. Ezerből száz,
százból tíz, és tízből egy, ha életben maradt.
Európa keleti felén, Bethesda modellje szerint működött a Sztálini
kommunizmus modern társadalom tervezésének halálgépezete is, a százmilliók
ipari kivégzése árán történő társadalmi újrastrukturálás. A végrehajtóknak
különböző kvótákat írt elő a Sztálin szűk körébe tartozó hatalom. A
kontraszelekciós törvény kimondta, hogy ennyi és ennyi utolsót kell elsővé
tenni, azaz helyzetbe hozni, és ennyi meg ennyi elsőt, legjobbat és kiválót
kell kirekeszti az élet lehetőségeinek új rendszeréből, hogy helyükre az
általuk kitenyésztett, kioktatott és kondicionált „új embert” állíthassák, az
elkötelezetteket! Hová rekesztették ki az általuk osztályellenségnek bélyegzett
„régi” embereket? A haláltáborokba és a végső megsemmisítésekbe! Ez volt a
huszadik század jobb és bal oldali diktatúráktól véráztatta világa és a mostani
is az előző végének néz elébe.
Aztán eljött nekünk az úgynevezett rendszerváltás. Mit
hozott? Az elsők, a tűzhelyhez közel lévők a leleményesek, az ügyeskedők
heteken és hónapokon belül milliomos üzletemberekké vedlődtek, a tömegek pedig
a szegénység és nyomor öt vagy kitudja hány tornácába kényszerültek, egy soha
véget nem érő várólistára.
Mindent
elkövetünk, hogy meggyőzzük magunkat arról, hogy a mi világunk nem ilyen. Pedig
az annyit dicsért modern gazdaságra és annak versenyeire épült világunk is
pontosan így, vagyis Bethesda modellje szerint működik, legfeljebb csak az
arányok, a kvóták és az előnyt illetve kirekesztést biztosító módszerei mások.
Nem volt olyan rég, hogy ne emlékezzünk már, amikor a baloldali hatalom
tekintélyes tanítómestereik forgatókönyvei mintájára azt mondták, hogy ennyi
keret van az oktatásra, ennyi az egészségügyre. És mit jelentett mindez a
gyakorlatban? Csak azt, hogy a várólistán az elsők részesültek orvosi
kezelésben, a többiek kívül rekedtek a rendszeren. Hasonló volt a helyzet az
oktatásban, ahol az elsők a nem fizetős helyeket foglalhatták el, a nem elsők
ebből a keretből kikerültek. Igazságos, vagy kevésbé igazságos, tudomásul
vesszük, mert racionális, mert tudományosnak mutatja magát, mert törvények
szabályozzák, a lényeg, hogy a világ pontosan így működik!
Nézzünk a szemébe ennek a világnak! Sokkal jobb, mint a
homokba rejteni a fejünket és úgy tenni, mintha a világ nem ilyen volna. De
pontosan ilyen! Ilyen volt az ókorban, a Jézus idejében is és most is.
Nos! E fölött a világ fölött állt meg Istennek Fia. Látja,
hogy mi történik éppen akkor, amikor megmozdul a víz és betódulnak beteg elsők.
Látja ezt a mi színpadunkat, csalóka ünnepi álarcunkat, minden könyöklő
versengésünket, minden álnokságunkat, képmutatásunkat és megjátszott
szeretetünket is. Fölerősítve hallja a vitáinkat, dühöngésünket, ahogyan
igazságtalannak minősítjük a helyzetünket és fűt fát szidunk. Felelősöket
keresünk, forradalmi indulattal bűnbakot, amivel lemoshatnánk magunkról a
gyalázatot; valakit, akit a magunk helyére állíthatunk, akiktől el lehet, vagy
vissza lehet venni az elsőségüket és kiváltságos állapotukat.
Hol vagyunk mi ezen a Bethesdának nevezett kőkemény
szelekciós törvényeknek és jéghideg versenyszabályoknak alávetett színpadon?
Ennek a világnak mely oszlopcsarnokos tornácában veszteglünk, vagy várakozunk?
Hol vagyunk mi itt, református egyházként, vörösberényi gyülekezetként, almádi
lakósként, családfőként, anyaként, gyermekként, emberként. Hova helyeznéd ezt a
közösséget és benne önmagadat? Mit gondolsz, a te meglátásodhoz képest, Jézus
Krisztus hol helyezne el téged?
Láttuk, hogy Jézus nem akarja megjavítani Bethesda
rendellenességeit! Tevőlegesen nem avatkozik be Bethesda mechanizmusába. Megáll
fölötte és mindent lát, mindent hall. Hallja a gondolataidat, mindent, ami benned
van! Mit gondolsz miként áll Isten Fia e mélység fölötti hegyen? Téged, engem,
bennünket látva mit érez, mit gondol, mit tesz?
Az
evangéliumból az derül ki, hogy Jézus tudakozódik! Meghallja, hogy az a
bizonyos ember, aki ott hever, már harmincnyolc éve beteg, de még soha nem
léphetett be elsőnek a felkavart tónak a vizébe. Jézus felőlünk is tudakozódik!
Vajon mit hall[xxvii]rólunk
másoktól, a mi szolgatársainktól[xxviii]?
Felőled és énfelőlem?
Mire gondolt ez az ember, mit érzett Jézus kérdezésekor? Mit
jelenthettek az Úrnak mondott szavai? Mit üzent Jézusnak, mikor azt mondta,
hogy nem talált olyan embert, (vagy közösséget) aki ezt a gyógyulást lehetővé
tehette volna a számára, az önmaga egyre jobban elfogyó ereje és csak egyre
jobban erősödő korlátoltsága pedig mindenképpen elvette tőle az elsővé válás
lehetőségét. Mi milyen magyarázatokkal állunk Jézus elé? Gondolj most magadra.
Hol vagy te ehhez a tóhoz képest és Jézus előtt? Elsőnek
születtél, hogy te is első lehess. Mi fosztott meg ettől az elsőségedtől. Mi csavarta
ki a kezedből az elsőséget, mi terült közéd és boldogságod közé áthatolhatatlan
és vérszomjas ragadozókkal hemzsegő dzsungelként? Ézsau maga mondott le
elsőségéről egyetlen tál vörös lencseételért, melyet a testvére Jákob
készített.[xxix]
Hogy ezt megtehesse, előbb paráznává és istentelenné kellett válnia, - olvassuk
a Zsidókhoz írt levélben.[xxx]
Az elsőségnek van egy pozitív üzenete is ebben az igének.
Csendüljön a fülünkbe és a szívünkbe, ez a mondat, hogy „aki elsőnek lépett
(…)! A Keresztelő János idejétől fogva pedig mind mostanig erőszakoskodnak a
mennyek országáért, és az erőszakoskodók (az elsőnek lépők) ragadják el azt,[xxxi]
– mondta Jézus. Az Úr Igéje ezzel azt üzeni, hogy a felzavarodott tóval egy
időben megnyílt egy másik is, amit nem csak névileg neveznek Bethesdának, mert
az, valóságosan is az irgalmasság és kegyelemnek háza; amit az Úr, Isten
országának vagy mennyeknek országának nevez. Ez utóbbi abban különbözik az
elsőtől, hogy míg az állandóan váltózó, emez mozdíthatatlan![xxxii]
Vajon akarok-e elsőnek lépni az Isten mozdíthatatlan, örök alapokkal[xxxiii]bíró
országába? Akarom-e azt a világot, ahol az, aki első akar lenni, előbb utolsóvá
kell válnia, mindenkinek szolgájává kell lennie,[xxxiv]ha
tetszik kiszolgáltatottá kell lennie, hasonlóan ahhoz a 38 éve beteg emberhez,
akit hordozni kellett?
Te lehetsz most az, akit Isten Fia észrevesz, meglát és
megszólít: „Akarsz-e meggyógyulni? Milyen kérdés ez, hogy akarok-e
meggyógyulni? Hát nem egyértelmű, hogy pontosan erre vágyóm? Akarod-e, hogy az
a kívánságod, vágyad, törekvésed, akaratod és szándékod, amit ettől a felkavart
víztől vársz, megvalósuljon? Én akarom!
Történetünk
embere csak Bethesda felől hallotta
és értelmezte Jézusnak személyesen hozzá intézett kérdését. Amikor a hittanos
gyerekektől kérdeztem meg, ha ők lettek volna ott, és tőlük kérdezi meg Jézus,
hogy akarsz-e meggyógyulni, akkor habozás nélkül azt válaszolták: Igen akarok!
De az a beteg ember nem ezt tette. Úgy értette, hogy Jézus lehet számára az
ember, aki elsőnek lépteti be őt az angyal által felkavart vízbe. Ne ítéljük el
ezért őt, mert az Isten reánk kiáradó kegyelme nélkül mi is csak saját
Bethesdánk felől vagyunk képesek értelmezni Isten Fia személyesen nekünk
címzett kérdéseit.
A 38 éve beteg embernek a felzavarodott víz egy csodamankó
volt, mely segítségével eljuthat a végzetes „A” állapotból a vágyva vágyott „B”
állapotba. Azt várja el Jézustól, hogy biztosítsa számára ezt a csodamankót,
magyarán megmondja az Úrnak, hogy mit tegyen, hogy mi, milyen eszköz,
célszerszám legyen Ő a számára. Ha itt lettél volna, - mondta Márta és Mária, -
nem halt volna meg a te barátod és a mi testvérünk, Lázár. Hasonlóképpen
beszéltek a velük gyászolók is.[xxxv]
Ők is pontosan tudták, hogy mit tehetett volna értük Jézus. De Jézus nem azt
tette, amit „Bethesda játékszabályai” szerint vártak el tőle az emberek!
Bízzál és semmit ne kételkedj afelől, hogy Közbenjáró
Krisztusunk meghallotta minden csodamankóért mondott imádat, azok némelyikét,
ha nem is pontosan úgy, de majdnem úgy teljesítette is. Most azonban Krisztus a
maga teljhatalmával és élő valóságában elénk áll, dicsőségében teljesen
eltakarja előlünk a mi képzeletünk és elvárásunk szerinti csodamankóinkat.
Bénultságom nyoszolyáján fekve fölnézek rá, világossága betakar, de napként
tüzelve fénylő tekintetében nem látom jézusi arcát, csak a hangját hallom, a
testet öltött igét: Akarsz-e
meggyógyulni? Kérdése feloldja a nyelvemet és elkezdem mondani neki az én
megbénult állapotomat, hitemet, világlátásomat, akaratomat és vágyamat.
Ez történik, valahányszor megnyitod feléje a szívedet, de
most láthatod magad az Isten Fia lehetőségei felől is. Tudod, hogy nem egy
hideg angyallal van dolgod, hanem Krisztus előtt állsz, aki emberré lett!
Hozzád lép és csak annyit mond: Cseréljünk! Én olyan leszek, mint te, te pedig
olyan, mint én vagyok! Akarod-e? Minden képzeletünket felülmúlja ez a végtelen
életre megnyíló változás, és valójában csak egyetlen lehetséges válasz van az Úr akarsz-e meggyógyulni kérdésére, az
Ámen! Az ÁMEN a leghatározottabb IGEN mely azonos a megdicsőült Krisztussal.
Mond, valld, imádd az Úr Ámen nevét!
Hallod,
amint Jézus ezt mondja: „Kelj fel, vedd a te ágyadat és járj! Jézus parancsa
úrrá teszi ezt az embert az ágya felett, amelyhez a betegsége által
harmincnyolc évig hozzá volt kötve. Jézus szava azt mondja, hogy nem vagy többé
állapotod rabszolgája, vagy megkötözött foglya. Szabad vagy! Mi teszel ezzel a
Krisztustól kapott szabadságoddal, erőddel, egészségeddel, lehetőségeiddel?
Időzz el az Úr által adott felszabadultságban! Zárd a
szívedben a hangját, a tekintetét; engedd, hogy át meg átjárjon a tőle jövő erő
és élet.
A történet szerint a sok beteg közül, senki nem vette észre,
hogy közülük egy csodálatosan meggyógyult, aki 38 évig közöttük feküdt az ágyán
a tó előtt. Miért nem vették észre? Annyira el voltak foglalva önmagukkal?
Annyira nem volt látványos a gyógyulása, az ő megváltozása? Rajtam vajon
meglátják az emberek, hogy itt Krisztussal találkoztam, aki igéjével
megérintett és meggyógyított? A farizeusok észrevették annak a meggyógyultnak
szokatlan, Jézusnak engedelmeskedő viselkedését. Saját szombatjukra hivatkozva visszaráncigálták
az ő világukba, amikor meg akarták tiltani, hogy hordozza az ágyát, pedig annak
az embernek a lelkében akkor és ott az Isten igazi szombatja volt, valóságosan
szárnyalt! Én is erre a szombatra vágyom! Ámen.
Áldás: Annak okáért megvan a szombatja az Isten
népének. Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott
cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól, Igyekezzünk tehát bemenni abba
a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék. Mert
az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat
a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a
gondolatokat és a szívnek indulatait. És nincsen oly teremtmény, amely
nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak
szemei előtt, akiről mi beszélünk. Lévén annak okáért nagy főpapunk, aki
áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz. Mert
nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki
megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért
bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és
kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül. (Zsidók 4: 9 –
16) Ámen.
[i] Róm 10: 2; vö. Titusz 1: 1.
[ii] Lőn pedig idő múltával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld
gyümölcséből. És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak
kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára. Kainra pedig és az ő
ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. 1Móz
4:3 – 5.
[iii] Jövének pedig (Jézushoz) ugyanazon időben némelyek, kik néki hírt
mondának a Galileabeliek felől, kiknek vérét Pilátus az ő áldozatukkal
elegyítette. Luk 13: 1.
[iv] Ézs 58: 3; 13; vö. 1Móz 49: 5 – 6.
[v] Apcs 23: 12; 14; 21.
[vi] Kemény nyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, ti mindenkor a
Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképpen. A próféták
közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, akik eleve hirdették
amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek; Kik a
törvényt angyalok rendelésére vettétek, és nem tartottátok meg. Apcs 7:51 – 53.
[vii] Mt 24: 1; Mk 13: 1; Lk 21: 5 – 6.
[viii] Mert nem angyaloknak vetette alá a jövendő világot, amelyről szólunk. Zsid
2: 5.
[x] Az a "még egyszer " pedig jelenti az állhatatlan dolgoknak
mint teremtményeknek megváltozását, hogy a rendíthetetlen dolgok maradjanak
meg. Zsid 12: 27.
1) ráz, megráz, megingat
2) passzív
alak: rázkódik, inog, hányódik, megtántorodik. Zsidók
12: 26; 27.
1) megráz, megrenget
2) felkavar, felindít, felzaklat
3) passzív
alak: reng, inog, megrendül. Zsidók 12: 26; 27.
1) felkavar, megzavar, megráz
2) zavarba hoz, megrémít, nyugtalanít
3) felindít, felszít
4) passzív alak: felkavarodik, megzavarodik, megrémül, megrendül. János 5: 4.
[xiv] Kinek szava akkor megrendítette a földet, most pedig
ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az
eget is. Az a "még egyszer " pedig jelenti az állhatatlan dolgoknak,
mint teremtményeknek megváltozását, hogy a rendíthetetlen dolgok
maradjanak meg. Zsidók 12: 26 – 27.
[xv] Nosza bánjunk okosan vele, hogy el ne sokasodjék és az ne legyen, hogy
ha háború támad, ő is ellenségünkhöz adja magát és ellenünk harcoljon és az
országból kimenjen. 2Móz 1: 10; És szóla Égyiptom királya a héber bábáknak (…):
Mikoron héber
asszonyok körül bábálkodtok, nézzetek a szülőszékre: ha fiú az, azt öljétek
meg, ha pedig leány az, hadd éljen. 2Móz 1: 15 – 16.
[xvi] 2Móz 12:21 – 23; 29.
[xvii] Dániel 2.
[xviii] Ezek után láték négy angyalt
állani a földnek négy szegletén, a földnek négy szélét tartva, hogy szél ne
fújjon a földre, se a tengerre, se semmi élőfára. És láték más angyalt feljőni
napkelet felől, akinek kezében vala az élő Istennek pecséte; és nagy szóval
kiálta a négy angyalnak, akinek adatott, hogy ártson a földnek és a tengernek,
Ezt mondván: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, míg
meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon. Jelenések 7: 1 – 3.
[xix] Jelenések 8: 6 – 13. 9 rész. 11: 15.
[xx] Jelenések 13: 11 – 17.
[xxi] Romano Guardini: Der Engel in Dantes
Göttlicher Komödie, München. 1951.
[xxii] Andrei Plesu: Angyalok, Koinónia, Cui-Napca 2006, o. 27.
[xxiii] 1Móz 21:17; Bír 6: 22 – 23; Dán 10:10 – 12; Máté 1:20; Máté 28:5; Luk
1:13; 30; Luk 2:10.
[xxiv] Walter Benjamin 1941-ben egy spanyol tanyán lett öngyilkos miután a
Gestapo a zaklatásaival halálosan kimerítette.
[xxv] Andrei Plesu: Angyalok, Koinónia, Cui-Napca 2006, o. 28.
[xxvi] Andrei Plesu: Angyalok, Koinónia, Cui-Napca 2006, o. 27-28.
[xxvii] „Mit hallok felőled?” Lukács 16: 2.
[xxviii] „Látván pedig az ő szolgatársai, amik történtek vala, felettébb
megszomorodának; és elmenvén, mindent megjelentének az ő uruknak, amik
történtek vala.” Máté 18: 31.
[xxix] 1Móz 25:29 – 34.
[xxx] Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egy ételért
eladta első szülöttségi jogát. Zsid 12:16.
[xxxi] Mt 11: 12.
[xxxii] Annak okáért mozdíthatatlan országot nyervén, legyünk háládatosak,
melynél fogva szolgáljunk az Istennek tetsző módon kegyességgel és félelemmel.
Zsid 12: 28.
[xxxiii] Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója
az Isten. Zsid 11: 10; vö. 9: 11 és 24.
[xxxiv] Jézus pedig magához szólítván őket, monda nekik: Tudjátok, hogy azok,
akik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettük, és az ő
nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem így lesz közöttetek; hanem, aki nagy
akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok; És aki közületek első akar
lenni, mindenkinek szolgája legyen: Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy
neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul
sokakért. Mk 10: 42 – 45; Mt 20: 25 – 28.
[xxxv] Monda azért Mártha Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna
meg a testvérem. Ján 11: 21; 32; vö. 37 verssel is!
