2014. július 10., csütörtök

Szeretetének ajándéka egyszülött Fia


Igehirdető: Faust Gyula
Alapige:„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3: 16).
Bibliaolvasás: 2 Kor 5.
A sivatagot átszelő karaván és az óceán közepén útját járó tengerészeknek az ég valamennyi csillaga közül a sarkcsillag a leghasznosabb. Számukra felettébb nagy öröm, amikor beleragyog a sötét éjszakába. Isten Krisztusban megnyilvánított szeretete ilyen sarkcsillag, de csak az úton lévő ember számára, aki biztos célba akar megérkezni, mert ez az igevers több embert vezetett már az üdvösségre, mint bármely más bibliai vers.
Ha vándor vagy, örvendeni fogsz ennek a felbecsülhetetlen örömhírnek. Bárhol légy is életed nagy vándorútján, Istennek ez az igéje mindig biztos támpontokat ad! Ha viszont egy fényes városlakó vagy, mint amilyen Los Angeles, az angyalok városa, ahol valószínű, hogy a Szodomabeliekhez hasonló bűn miatt az Isten angyalainak meglehetősen sok és nehéz munkájuk van, vagy például, ha egy olyan városlakó vagy, mint amilyen Las Vegas, a szerencsejátékok és kaszinók nagy világvárosa, akkor abban az áltatásban töltöd szűkre mért idődet, hogy megérkeztél, mindent elértél, amire a lelked vágyott. A város csillogó-villogó fényei teljesen elkápráztatnak, sőt megvakítanak. Teljesen eltakarják a fölötted lévő végtelen eget, úgy annyira, hogy az égitestek közül legfeljebb csak a kerekre dagadt Holdat látod nagy ritkán. Az ilyen embernek nincs ege, mert a városnak nincs ege, ahogy világossága sincs. Csak mesterséges fényei vannak, csak mindenféle bálvánnyal benépesített ege van, ami csupán a horizontális mulandó anyagi dimenziókban határozza meg egzisztenciáját; minden csillogása és ragyogása tehát földi, mesterséges, utánzott, hamis és közeli, a vertikális dimenzió hiányában nincs semmilyen perspektívája, a mulandóságon túlmutató távlata.
Kezdetben Ábrahám is egy ilyen városban lakott. Már-már úgy érezte, hogy megfolytja, mert lelkében, vágyaiban, igazi és örök szükségleteiben Ábrahám réges-rég kinőtte Úr[1]városát, ki kellet mennie[2] tehát belőle! Túl szűk volt benne a hely, olyan volt, mint az egy számmal kisebb cipő, minden értelemben kinőtte és túlnőtte! Egy nap megszólította az Úr és azt mondta neki, hogy mindek gyötrődik önmagában, aztán azt mondta, hogy eredj ki[3] abból a városból. Később megmutatta neki a mennyei várost, a nem kézzel készített örökkévalót. Látást adott neki az Úr. Látta Ábrahám Krisztust és az ő napját![4] Ha kaptál valaha látást istentől, akárhogy igyekszel megelégedni alacsonyabb színvonallal, Isten nem engedi meg soha, hogy az alacsonyabb szinten maradj.[5]
Vele ellentétben az ég nélküli városlakó egy ég nélküli ember, akire az jellemző, hogy mindig jóllakott, aki tehát soha nem éhes, nem szomjas és semmit nem képes megkívánni, mert a test-gyomornak való ennivalóin túl semmit nem lát, nem ismer és nem érzékel. Ez az ige tehát csak az elveszett, éhes és szomjas vándornak jelent életmentő vizet és kenyeret, aki azért lesz vándor, mert már ő is fojtónak tapasztalja az ég nélküli várost.


Mit hallottatok?
Aki hisz az Isten nekünk adott ajándékában, nem fog elveszni, azaz elkárhozni, sőt örök élete van annak.
Hát igen! Nyújtsa fel a kezét, aki érzi a lelkében a kárhozat elveszettségét, akit már megcsapott a pokol tüzének megemésztő előszele! Nos, ha se eltévedt, sem elveszett, sem éhes, sem pedig szomjas nem vagy, hallod-e, látod-e, érzékeled-e bárhogyan is az Isten egyetlen szabadítást és üdvösségét? Mond! Mit ér az egyetlenegy mentőöv, ha te egy úszó luxusszigeten képzeled magad, nem pedig fuldoklónak a cápáktól hemzsegő tenger közepén? Mert pontosan erről van szó! Isten egyszülött Fia odaadásával akar meggyőzni téged arról, hogy a kárhozatban vagy és feléd nyújtott egyetlenegy szabadítása nélkül, ténylegesen el fogsz kárhozni! Különben miért ígérni azt, hogy amennyiben benne bízol meg, nem fogsz elkárhozni, hanem át fogsz menni a kárhozatos halálból az örök életre? Mi áll Istennek ezzel a szeretetével szemtől szembe? Vajon „olyan értékes-e nekünk Jézus Krisztus, hogy minden tőlünk telhetőt odaadunk azért, ami nekünk a legdrágább? Vajon mindent megteszünk-e azért, ami neki a legkedvesebb? Ez volna az igazságos, ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindnyájunk élete és halála is az övé, vagyis mi magunk is. A nekünk legdrágábbat kell odaadnunk a mi Atyánknak, ahogy Ő tette.
Tudod, nagyon viccesnek találták a Noé kora emberi azt, hogy Noé harmadmagával 120 éven át, egy addig soha nem látott, hatalmas bárkát épít, úgy mond a sivatag közepén, ezernyi mérföldekre a tengerektől. Noé és bárkája egyetlen egység, egy egész világ, ha tetszik, akkor és ott az üdvözültek teljes világa Noé volt! A hasukat fogva röhögtek rajta. Könyvtárakat töltöttek meg észszerű érveléseikkel arról, hogy miért teljesen őrültség óceánjáró hajót építeni ott, ahol esetleg csak egy kis patak csordogál el. De gyorsan letelt a 120 év kegyelmi idő és eljött a megígért ítélet, amikor az egekből és a föld alól is 40 napon át egyre csak tódult és tódult a víz. Az addig ismert legmagasabb hegyeket is teljesen elborította a vízáradat, amit csak a bárkában lévők éltek túl. Akkor az a bárka volt az Isten üdvözítő szerelme a benne bízó ember iránt!
Úgy szerette Isten a világot, hogy egy óceánjáró bárka prototípusának tervét tette egyetlenegy ember kezébe, hogy mindenkinek szeme láttára olyan hajót építsen, amelyben emberek és állatok túlélhetik az özönvízként ismert kataklizmát. Annak a szeretetnek 8 ember adott hitelt, ezért épült csak egyetlen bárka, és csak az építői menekültek meg, a többiek elvesztek, pedig Isten másolható, sokszorosítható prototípusnak szánta azt a bárkát.
Noé bárkájának Araráton megrekedt roncsai mind a mai napig láthatók. Elmehetsz Törökországba és megnézheted a saját szemeddel! Igen ott van a vízözönnel elpusztult világ által megvetett és gúny tárgyává tett bárka roncsa, amely a benne bízók számára az élet maga és az üdvösség volt.
Az a roncs az Isten igazságáról és szeretetéről tanúskodik! Ahogy a bárka maradványai letagadhatatlanná teszik az özönvíz általi ítéletet, úgy a szent sákramentumok, a Krisztusra mutató szent jegyek is kikerülhetetlenné teszik az Isten Krisztus általi üdvözítését! Lehet, hogy nem látod Jézust, de a sákramentumok által látod, érzékeled, sőt ízlelheted is, azt az igazságot, amelyet Ő érted megcselekedett. Most pedig gondold el, hogyha az a bárka nevetség tárgya volt millióknak, mennyivel inkább Jézus, az élő Istennek Fia? Hát még a keresztség vize, vagy az úri szent vacsora? Hallom is! Mekkora őrültség? Krisztus Szentlélektől fogan a szűz méhében, emberré lesz, hogy helyettes áldozat legyen a bűneinkért, ha bárki, aki megbízik benne, el ne kárhozzon, hanem örök élete legyen? Meghalt a keresztfán, harmadnap pedig feltámadt a halottak közül az írások szerint. Milyen nevetséges mese? Azt valahogy meg lehet emészteni, hogy a szűz fiat szül, ez a Fiú pedig szenved és meghal. De mekkora badarság, hogy feltámadt a halottak közül, meg az utolsó ítélet? Tetszik, vagy nem tetszik ez a „mese” a legvalóságosabb valóság!
Hallottátok, hogy Krisztus sok tanú szem e láttára emeltetett a mennyekbe az Atya Isten jobbjára. Ezzel a megdicsőüléssel a világ egyetlen ítélő bírája lett. Ő fog ítélkezni minden egyes ember felett. Egy nap vissza fog jönni és magához fogja venni a benne bízókat, ezt követően a világot tűz fogja pontosan úgy elpusztítani, ahogy egykor az özönvíz tette.
Mesének tartod? Tedd fel a kérdést! Mi és mekkora a bűn, ha Istennek bárkával, azaz egy egész mini világgal kellett kimenekítenie belőle az embert? Ahogy Noé és a bárka egyetlen szerves egység volt a megtartottaknak éppen úgy Krisztus és benne bízó népe is egyetlen szerves organizmus, egy egész ökoszisztéma, vagyis egy teljes élő világ, új teremtés és Éden. Mekkora és mi a bűn, hogy Isten egyszülött Fiát és benne a mennyországot volt kénytelen elküldeni értem ebbe a világba, hogy általa kiragadjon igazságos ítélete és haragja olthatatlan tüzéből? Nos! Látod-e már ezt a bűnt? Látod-e, mert közvetlenül semmit nem mondtam róla! Istennek kibeszélhetetlen kegyelme és jósága, hogy a bűnt egy általa elkészített csodálatos tükörben mutatja meg nekünk. Ez a tükör nem más, mint a megfeszített Krisztus; Őbenne ismerjük fel a bűn borzalmas valóságát, az önmagát világosság angyalává átváltoztató ördög tökéletesen gonosz és gyilkos voltát és nem utolsó sorban a kárhozatra megért világot, amelyhez születésünkkel kezdődően mi is hozzá tartozunk.
Az evangélium igéje tiszta és mindennél világosabb. Nem a bűnt, nem halált és a kárhozatot kell látnod, Isten azt mondja, elég neked, ha felismered a belőle kivezető egyetlen utat. Igaz ez a mennyországra is. Nem az érzékszerveink elől elrejtett mennyországot kell látnod, hanem Krisztust, az egyetlen oda vezető utat. Isten jósága és kegyelme, hogy ezt követően mennyit mutat meg neked a bűn, a halál és a kárhozat valóságából, vagy a dicsőséges örök életből.
Mit mond erről Pál?
Tudjuk (…), hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk”[6].„Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. Isten pedig, aki erre felkészített minket a Lélek zálogát adta nekünk. Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban!”(2Kor 5: 4-8.)
Honnan van tehát Pálnak és minden üdvözített keresztyén embernek ez a tudás erősségű bizonyossága? Tán onnan, hogy visszajött a halálból és a mennyei paradicsomból? Nem! Hanem onnan, hogy látja a megdicsőült Krisztust! Látja azt, amit Isten egyszülöttje által cselekszik! Látja Krisztust az igében és a sákramentumokban! Nem csak felismeri Őt, de komolyan is veszi minden egyes ígéretét. Azt ígérte, hogy aki megbízik Benne, el nem kárhozik, hanem örök élete van!
Az ígéretek között ez olyan, mint a csillagképek közt a Nagy Medve, a Göncöl szekér. Ha egyszer jól megnézted magadnak az alakját, valahányszor csak fürkészed az eget, a tekinteted mindig megakad benne.
Összefoglalásképpen még egyszer idézem az alapigét. (…) Néhány szó különleges fénnyel ragyog benne. Az „úgy szeretette”, az adta, az egyszülöttjét, vagyis a legdrágábbat.
Az „úgy” azt fejezi ki, hogy Isten irántunk való szeretete mérhetetlenül nagy.
Az „adta” Szó, hogy ajándékról van szó, amelyet mi soha és semmiképpen nem tudunk megfizetni; csak úgy kapunk.
Az pedig, hogy „Fiát” adta értünk, Isten szeretetének rendkívüli megnyilvánulása. Addig ugyanis, amíg Fiában nem jött hozzánk a földre, hogy értünk éljen és meghaljon, addig még nem nyilvánította ki az emberek számára ilyen vérünkbe jövő közelségben és szemléletes módon az irántunk való szerelmét. Ez a három szó valóban kiragyog ebből a mondatból.
De ez még nem minden: szelíden felszólít, hogy higgyük ezt és kegyelmesen az üdvösség útjára mutat, amely minden bűnös ember számára járhatóvá lett. Ez a lehetőség széles teret nyit mindenki számára, „aki hisz Őbenne”, bárki, aki megbízik Ő benne! Ez a bárki, ma te vagy testvérem! Mert ez az „aki” mindenkire vonatkozik, aki csak hisz, senkit sem zár ki az üdvösségből.
Ezután jön a nagy ígéret, hogy akik hisznek Krisztusban, nem kárhoznak, és nem vesznek el, hanem örök életet nyernek. Nem azt mondja, hogy azok üdvözülnek, akik érzik a kárhozatot, a halált, vagy az örök életet! Nem azt mondja, hogy azok tartatnak meg, akik elragadtattak a az egek harmadik[7] rétegébe és ott meglátták, vagy megérezték az Isten kibeszélhetetlen[8] világát. Csak annyit mond, hogy akik megbíznak Jézus Krisztusban, szerelemes Üdvözítőjükben, élnek! Milyen nagy ígéret ez mindazoknak, akik Isten Egyszülöttje által meggyőzettek[9] és felfogják, hogy ők Jézus nélkül elvesznek és nélküle semmiképpen meg nem menekülhetnek, mert egyedül Ő ígéri azt, hogy mindenki megmenekül, aki Benne hisz. Tehát, ha hiszünk Krisztusban, örök életünk van![10]Ámen.



[1]  És felvevé Tháré Ábrámot az ő fiát, és Lótot, Háránnak fiát, az ő unokáját, és Szárait, az ő menyét, Ábrámnak az ő fiának feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból, hogy Kanaán földére menjenek. És eljutának Háránig, és ott letelepedének. 1Móz 11: 31.
[2] Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy. Zsid 11: 8.
[3]  És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok néked! 1Móz 12: 1.
[4] Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült. Ján 8: 56.
[5] Oswald Chabers: Krisztus mindenekfelett, Evangéliumi/Primo Kiadó Bp. 1992. o.190.
[6] 2Kor 5: 1.
[7] Ismerek egy embert a Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é, nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig. 2Kor 12: 2.
[8] Elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, amelyeket nem szabad embernek kibeszélnie. 2Kor 12: 4.
[9] És az, mikor eljő (a Szentlélek), megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. Ján 16: 8 – 11.
[10] C. H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza, Evangéliumi Kiadó 1994. o. 198. (Július 6) Vö. a János 5: 20 – 25 verseivel: „Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat néki, amiket ő maga cselekszik; és ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd néki, hogy ti csodálkozzatok. Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is akiket akar, megelevenít. Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta; Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, aki elküldte őt. Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre. Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és akik hallják, élnek.”