Olvasandó: I.János 4:7,8
Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet.
Igehirdető: Nagy Lajos
Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet.
Igehirdető: Nagy Lajos
Harmadik hete hogy meditációink előre elkészített programtervének megfelelően, tematikusan foglalkozunk a szeretet fogalmával. Ma két hete ugyanennek a bibliai könyvnek, a János apostol első levelének későbbi versei képezték alapigénket: „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (I.János 4:18,19) Mivel e mostani tematikus sorozatunk műfajába bőven „belefér”, egy pillantás erejéig térjünk még vissza ennek a két héttel ezelőtti Igének egy kitételére. Terjedelmi okokból ugyanis nem sikerült teljesen kifejteni a perikópát.
Bagi Iván, a népszerű humorista és író nyilatkozott nemrégiben a Kossuth Rádió Igéző a Hajnaltájban című műsorában. Tanuságtételét ehhez az Igéhez kapcsolta: „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet…” (I.János 4:18) Kifejtette röviden, hogy életének ez a vezér-Igéje. Lelki vezetőjét látja benne, ami minden nap arra emlékezteti, hogy bíznia kell a szeretet Istenében. Mint elmondta: sokat kapott életében a hit ajándéka révén Istentől. Néha közelebb, máskor meg távolabb érezte magát Tőle, de aztán mindig megbizonyosodott felőle, hogy ez a közel-lét vagy nem közel-lét csak őtőle függ, attól, hogy mennyire tárja ki a szívét Isten előtt. Csak megerősíthetjük álláspontját.
Múlt hétfőn pedig – talán azt is mondhatnánk, merészen – az Ószövetséget faggattuk meg s Hóseás prófétától idéztük, amit a tépelődőknek, a megtérésre hívottaknak Isten szószólójaként mond: „Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat.” (Hóseás 6:6)
Ennyiből ennyi talán már bőven elég is lenne, ha ennek a grandiózus témának nem lenne még további vetülete is. Ezt próbáljuk kifejteni a ma hallott idézet kapcsán, amely idézet – a két héttel ezelőttihez hasonlóan – A Szeretet Apostolának leveléből való.
Itt, ezen a ponton el kell mondanunk: sorozatunk eddigi két meditációjában alapvetően inkább a szeretet fogalmának hittani, azaz dogmatikai síkjáról volt szó. Ezzel szemben a mai idézet már egy újabb aspektust, az etikai síkot igyekszik felmutatni. János apostol abszolut érzelmesen azt helyezi olvasói szívére: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent, aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet.” Tehát: a szeretetnek, mint pozitív érzelemnek ez a nyílt felvállalása és proklamálása szorosan kapcsolódik a hithez. Attól elválaszthatatlan.
Azért kell érzelmes szeretetet láttatnia a hívő embereknek egymás iránt, mert az egyértelműen Istenre vezethető vissza. Ok-okozati összefüggés, egyfajta logikai kötődés, értelmi alapon történő „együttálás” mutatható ki az úgynevezetten „függőleges” szeretet, azaz az Isten-szeretet és az úgynevezetten „horizontális” szeretet, azaz, az emberszeretet között. Ez a képileg is illusztrálható összefüggés egy rendkívül beszédes applikációval ragadható meg. Eszerint a kereszt két gerendájának a látványa, a látása szüntelenül kell, hogy emlékeztessen a szeretetnek e két „irányultságá”-ra.
Ennek az úgynevezetten etikai síknak az evangéliumban is vannak néhol nem is olyan könnyen értelmezhető párhuzamai. Jézus etikája majdhogynem azt mondhatnánk: messzire megy. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy nem mindenki számára értelmezhető – sem az ókorban, sem ma – a Hegyi Beszédben elhangzott jézusi szózat minden egyes kitétele. Mit is mond a Megváltó? Egyebek között ilyeneket: „Hallottátok, hogy megmondatott: >Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.< Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket…” (Máté 5:43,44) Hát ez aztán, mondjuk meg őszintén, többeknek nem igen realizálható. Pedig pont ez az etikai magaslat az, ami teljességgel megkülönbözteti a keresztyén hittanrendszerből következő etikai normarendszert az egyéb vallásokétól. Innen pedig már csak egy lépés, hogy leszögezhető legyen: igen, pont ez lenne, amire elvileg és gyakorlatilag is rá kellene mutatnia a mai keresztyénségnek! Ha ez markánsan megjelenne a világpalettán, akkor elég valószínű, hogy nem volna olyan rettenetesen nagy veszély még a multikulturalizmus sem. Mert a Szeretet Vallásának öntudatos megélésével lehetne hatni az álkeresztyénekre, akik tévedésben vannak s idáig engedték jutni a világ folyását.
Aztán van a mai Igében még egy nagyon fontos kitétel. Az Apostol kerek-perec kimondja, mintegy a szavai nyomatékául, hogy „…Isten szeretet.” Azaz: filozófiai értelemben Isten személyével azonosítja a szeretet fogalmát. Ezt egyáltalán nem magyarázza, hanem mint alap-kiindulási attributumot kijelenti. Ez ha metafora, akkor is csodálatos, meg akkor is, ha szó szerint kell értelmeznünk. Hiszen ha ezt nem azonosítjuk be históriai értelembeni tényszerűségét tekintve is, akkor amorf tantétellé degradálódnék a megváltás-tan, azaz Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása.
Márpedig a kereszthalál és a feltámadás történelmi ténnyé lett a világ végezetéig, míg a világ világ lesz. Az etikai sík megvalósíthatóságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az első századi keresztyénekkel kapcsolatosan egy markáns, szinte a világot átformáló felfedezés született, amelyet így fogalmaztak meg a nemkeresztyén kortársak: Nézzétek, mennyire szeretik egymást!
Tény, hogy mindez nem könnyű feladat elé állítja az emberiséget, de a megvalósíthatóságához nem férhet kétség.
Jézustól egy alkalommal azt kérdezik: „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus így válaszolt: >Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.< Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: >Szeresd felebarátodat, mint magadat.< E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Máté 22:36-40)
Zárásul halljuk a tizennyolcadikszázadi dicséretének imádkozó sorait:
Szeretetben összeforrva,
Egy közös test tagjai,
Tudjunk egymásért harcolva,
Ha kell vérünk ontani.
Úgy szerette földi nyáját
S halt meg értünk jó Urunk;
Fájna néki, látva minket,
Hogy szeretni nem tudunk.
(Református Énekeskönyv, 395. dicséret 2.)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
(Nagy Lajos kórházlelkész)
