2017. március 6., hétfő

Hétkezdő meditáció a Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrumában 2017.03.06-án

Olvasandó: Zsidó 4:12a - Máté 12:30-32

…Az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél…

Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol. Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás megbocsáttatik majd az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg. Aki az Emberfia ellen szól valamit, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben.

Igehirdető: Nagy Lajos


A protestáns templomokban tegnap Bibliavasárnapot ünnepeltek. Viszont mind a katolikus-, mind a protestáns   naptárakban Nagyböjt első vasárnapja is ez a vasárnap. Ez utóbbi aktualitásról bővebben ez alkalommal a megemlítésen túlmenően nem szólunk. Mivel a Nagyböjt 40 napig tart, így lesz több alkalmunk érinteni a témát a következő hétfőkön. Tekintve, hogy Bibliavasárnap viszont évente csak egyszer van, ma ennek üzenetére koncentrálunk. Egyébként a katolikus Világegyház esztendőkkel ezelőtt, pápai rendeletre nem egy vasárnapot szentelt a Szentírásnak, hanem egy teljes esztendőt A Biblia Évének nyilvánított. 

      Mai első Igénk mindössze egyetlen kiragadott mondat: „…Az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél…” E verstöredék, szövegkörnyezetével együtt 2014. március 3-án már szerepelt a repertoárunkban. (Ez a meditáció az ötödik kötet 46-50. oldalán olvasható.) Akkor bőven kifejtésre került a teljes vers, a következővel együtt.  

      Ezért annak részletét ma mindössze csak mintegy „motto”-ként idézzük. Utalva arra: az apostoli megfogalmazásban Isten Igéjére, Isten szavára használt jelzők, hogy az „…élő és ható…”  valamint, hogy az  „…élesebb minden kétélű fegyvernél…” mindenképpen az Ige „hatékonyságának” mutatói. Nem is kell ezt a jelképszerű megfogalmazást különösebben magyarázni. Mindannyian érezzük, hogy ezek az állítások, bizony igazak. Legfeljebb annál nem működnek, aki valamiféle tartózkodás miatt nem kíván élni Velük. Minden esetre ez a „motto” rávezeti gondolatmenetünket a második Igére. Az evangéliumi idézetben Jézus mondja:
      „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol. Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás megbocsáttatik majd az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg. Aki az Emberfia ellen szól valamit, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben.” Ezeknek a jézusi mondatoknak már kissé tágabb az ölelése a témát illetőn. Ennek pedig az a kézenfekvő magyarázata, hogy Jézus különleges mesteri metodikával kívánja rávezetni hallgatóságát szavainak a végső céljára. 

      A példás retorika eredményeként először is: mindenkinek tisztáznia kell, hogy – úgymond – kivel tart. A „…velem…”  vagy „…ellenem…”  és a „..gyűjt…” avagy „…tékozol…” logikus ellentétpár felállítása olyan, mint amikor az ember abszolút antagonisztikus ellentétekről beszél. Ezek nem a sokszor használt jézusi parabolák, példázatok. Ezek kemény szavak, emberi lelkeket nagyon gyorsan, következetesen és maradéktalanul átvilágító direktívák. Pontosan annak érdekében, hogy ki-ki önmaga megállapíthassa: hova tartozik. Aztán pedig jöjjön a még keményebb eledel. De aki kiállja a lelki „mustra” próbáját, az már nyugodt lehet.       

      Jézus ugyanis a továbbiakban rendkívül keményen fogalmaz: „…Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás megbocsáttatik majd az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg…” Szóval Jézus garantálja: Isten, a kegyelmes Mindenható minden – nem tévesztette el – minden, de minden bűnt megbocsát. De Isten Lelkét nem lehet káromolni, mert az, bizony nem bocsánatos bűn! 
      Majd tovább fokozza s még érthetőbbé teszi, konkretizálja eddigi szavait: „…Aki az Emberfia ellen szól valamit, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben.” Óriási! A Fiú Isten, Jézus Krisztus az ellene irányuló bűnöket is megbocsáthatónak tartja. Nyilván ez egy isteni konszenzus. A Szentlélek elleni bűn azonban egész egyszerűen  nem bocsáttatik meg. Félreértés ne essék: sem itt, sem odaát. Ez ennek az Igének a csúcspontja. Szóval a Lélek, egészen pontosan: a Szentlélek elleni bűn nem bocsánatos bűn.

      Most már azonban lássuk végre, hogy mi akar ez lenni – mondjuk a jelenben? 

      Jézus egészen pontosan Isten Lelkének, Szentlelkének mélységesen komolyan veendő szavaira utal. Nevezetesen: az Ószövetség Igéire. Azt mondja a Hegyi beszédben: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.” (Máté 5:17) Szóval Jézus hitelesíti az Ószövetséget! Mert a törvény, vagyis az Ószövetség Isten Szentlelkének a produktuma. Ez az alap. Ez a kiindulás. Tehát: Jézus mai alapigénkben nem a majdani első Pünkösdre, a Szentlélek kitöltetésére utal, arra, amikor az Apostolok egyértelművé teszik Jeruzsálem ezreinek az Úr szavát: „…Kitöltök Lelkemből minden halandóra…” (Apostolok Cselekedetei 2:17)

      Nem. Perikópánk keletkezésének idejében még egyelőre nem erről van szó. Hanem arról, hogy Jézus pontosan tudja: az Ószövetség drámaian fontos az Újszövetség embere számára. Istennel és az Ő Szentlelkével s Szentlelke Kijelentésével, a Szentírással nem lehet vitatkozni! Az Ószövetséggel sem! Mert abban – például – egyértelműen megfogalmazódik Isten Szentlelkének akarata, amely megszólalt már a három héttel ezelőtti meditációnk vezér-Igéjében: „…Szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat.” (Hóseás 6:6) 

      Lássuk most már végre: mi Isten „írásos” akarata a mai emberekre, a mai keresztyénségre nézve? 

      Egyértelműen az, hogy figyeljenek s aztán pedig komolyan alapozzanak az Írásra. Vagyis: a Teljes Szentírásra. Szent Pál apostol írja: „A teljes írás – vagyis a teljes Ó- és Újszövetség – Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.” (II.Timóteus 3:16) Hát erről van itt szó, a Bibliavasárnap üzeneteként! A Bibliát tekintve tehát egy írásos, döntő dokumentummal állunk szemben!

      Ismerjük a rendre elhangzó kétkedést: Hát a Bibliát is csak emberek írták! Igen, ez igaz. De tudjuk erre a kérdésre nem csak a reformáció, de a katolikus kultúra válaszát is: Igen, a Bibliát valóban emberek írták, de isteni kijelentés alapján! Tehát: isteni diktandó az! Ki is az, aki ezt vitatná? Ebben a vonatkozásban nagyon fontos kérdés az írásbeliség. A Szentírás – talán ez nem fictio – olyan kulturális írásos dokumentum, amely kicsinyes opciók szerint sem változtatható meg! De akkor meg miről is beszélünk?

      Erre nézve lássunk még néhány adalékot. Ezek sok mindenre fényt deríthetnek azok közül a dolgok közül, amelyek esetleg ködösek lehetnek… 

      A Bibliavasárnap másnapjának reggelén fontos látnunk: a reformátori elfogadás, amely ma már a katolikus felismerés is, az, hogy Isten Igéje Isten szava… Akkor mi itt a kérdés? Nem lehet vita ezen. Mert ez tény-kérdés. És akkor ezt a Szentírást kinek a Lelke is inspirálta? Egyértelmű a válasz.

      Régebben volt nagyon fontos elv, hogy ami nincs leírva, az nincsen is… Hát a Szentírás, az le van írva. Papírra vagy valamilyen írásra alkalmas felületre le van írva. Látható. Olvasható. Mert a betük objektívek.   

      A Guttenberg-galaxis súlyának jelentős hanyatlása óta, elvileg – sőt technikai értelemben akár gyakorlatilag is – kétséget kizárón meg tudnak „hekkelni” és természetesen meg is tudnak hamisítani akármilyen világhálós írásos  megjelenést. Úgy, hogy az eredeti „szerző”, az informatikai kázus, a világhálós „impulzus” „indítója”, csak tehetetlenül ledöbbenni tud a képernyőn viszontlátható elferdített, alapjaiban megmásított tartalmak láttán. Ennek nagyon durva változata, hogy valaki a világhálón ma elérhető mindenféle portálokon olvasható Bibliát és/vagy bibliai idézeteket az eredetihez képest teljesen megmásított formában, eltorzított tartalmakkal látja viszont. Ez természetesen „alapból” bűncselekmény, a modern büntetőjog értelmében. Más vonatkozásban viszont ez a különös bűntett – ha úgy tetszik bűncselekmény - a bibliás keresztyének számára egyszerűen elfogadhatatlan. Halálos bűn! Ennek a szigorúságnak az alapja a  János apostol mennyei jelenéseiről írott könyvében van megírva. A feltámadott és megdicsőült Úr Jézus Krisztus így szól: „…Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva… Ha pedig valaki elvesz e prófétai könyv igéiből, attól Isten elveszi az osztályrészét az élet fájából, a szent városból és mindabból, ami meg van írva ebben a könyvben.” (Jelenések 22:18,19)         

      W. Barna Erika grafológus nyilatkozta: …Emailezünk, csetelünk, skype-lunk, táblagépeken vagy számítógépeken keresztül kommunikálunk.  A kézírás a személyiséget tükrözi. Bizonyos képességek pedig, amiket nem használunk, elsorvadnak. Az elmúlt évtizedben sokat romlott az írásképünk… A grafológus szerint ez nemcsak a mozgásproblémákat, és az elsorvadó képességet fedi, hanem a személyiség zaklatottságára is utal. Így lesz a kézírás diagnózisa a személyiségnek és az adott kornak – tette hozzá…Van, ahol a folyó kézírás helyett a tízujjas gépírást oktatják az iskolákban. A következő tanévtől Finnország is változtat. A bejelentés komoly visszhangot váltott ki. Az északi országban is elhagyják a folyó kézírást, de azért nyomtatott betűket még tanulnak írni a gyerekek. Előtérbe kerül a gépírás, mivel szakértők szerint meg kell teremteni a feltételeket a kézírást nélkülöző oktatáshoz. Ez volt tehát  W. Barna Erika grafológus nyilatkozata. 

      Miről is beszélünk most már? Arról, hogy fel kellene vállalnunk most már perdöntően a Szentlélek munkájának az Igében megjelenő, verbális megformálását és írásos dokumentálását. Erre utal a reformáció megindítójának, Luther Mártonnak az éneke, ezzel zárjuk mai meditációnkat:    

Az Ige kőszálként megáll,
Megszégyenül, ki bántja;
Velünk az Úr táborba száll,
Szent Lelkét ránk bocsátja.
Kincset, életet,
Hitvest. Gyermeket 
Mind elvehetik,
Mit ér ez őnekik?
Miénk a menny örökre.

(Református Énekeskönyv, 390. dicséret 4.)

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
(Nagy Lajos kórházlelkész)