Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2013.11.04-én.
Olvasandó: Zsoltárok 57:3 Igehirdető: Nagy Lajos
Tavaly ilyenkori a hírem, miszerint az utca emberét kérdezték meg akkor, találomra több ezer járókelő felé hangzott el Budapesten és egyidejűleg vidéken is: Miről nevezetes a mai dátum, november negyedike? Az eredmény amúgy magyarosan siralmasra sikeredett. Merthogy az idősebb korosztályokhoz tartozók közül csak-csak voltak még némelyek, akik tudták, de a fiataloknak csak alig tíz százaléka számára derengett valami az ötvenhatos forradalom leveréséről s ezek között is előfordult szép számmal, hogy a megkérdezett nagy öntudattal még mindig ellenforradalomról beszélt… Mint a mesében – mondhatnánk ugye a népszerű televíziós Rózsa Gyuri szóhasználatával.
Csakhogy ez sajnos egyáltalán nem mese. Sem az, hogy ilyen tudatlanok a tömegek a magyar 56-ot illetően, de még kevésbé nem mese, hanem nagyon is véres valóság az, ami 57 esztendővel ezelőtt, 1956. november 4-én történt.
A szovjet politikai vezetés ugyanis a forradalom és az ideiglenes kormány prominenseivel folytatott tárgyalás során kezdetben hajlandóságot mutatott csapatainak Magyarországról történő kivonása ügyében. Majd meggondolta magát, és miután a nyugati nagyhatalmak biztosították arról, hogy nem nyújtanak a magyar kormánynak segítséget, november 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen. Az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott hősi szabadságharca így végül elbukott.
A harcokban a titkosítás alól csak 1993-ban feloldott statisztikai adatok szerint 2652 magyar állampolgár esett el. A forradalom következményeként pedig mintegy negyedmillió magyar hagyta el az országot, nyugatra menekülve. Akkor még nem beszéltünk a megtorlás éveiben keletkezett későbbi áldozatokról.
Ez a történelmi háttér adja meg a mai alapige aktualitását, a mindenkor időszerű imádságos reménységet. Az 57. évfordulón – stílszerűen az 57. zsoltár szavaival. Ma egy hete – a forradalom kitörésének 57. évfordulóján ezt hallottuk az 57. zsoltár 2. versében: „Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam, mert nálad keres oltalmat a lelkem! Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem.” (Zsoltárok 57:2) Tudjuk, akkor nem vonult el a veszedelem. „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr!” (Ésaiás 55:8) Még csak ekkor lobbant be igazán a veszedelem. Annál inkább kellett s kell ma is kiáltani a mai Ige-verssel: „A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll.” Nem állt mellénk akkor az előzőleg igérgetős kedvében volt Nyugat és Amerika sem. Hanem, magára hagyta a szerencsétlen megcsonkított, Trianon-áldozattá lett kicsiny nemzetet.
Viszont megmaradt Neki Isten. „A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll.” Vallották ezt sokan abban az időben. És Benne is csalódtak? Nem. Mert benne nem csalódik senki. Ő látványosan, kézzelfoghatóan, érzékelhetően mellé áll mindazoknak, akik Benne reménykednek! Ez nem vágyálom. Ez nem képzelgés. Nem valamiféle halovány sebtapasz a bajokra. Hanem valóság annak számára, aki el tudja hinni, hogy ami Dávid királyon segített egykor a barlang effektus lélektani nyomorúságának kivédésében, az segíteni tud a mai barlang effektusok özönében is. Van ilyen bőséggel.
Merthogy lássuk csak! Ha valaki nem volt itt vagy nem figyelt volna eléggé ma egy hete, Annak megismétlem, a zsoltár bevezetőjében, illetve cím feliratában elhangzott a múlt hétfőn: „Bizalom Istenben…Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor Saul elől a barlangba menekült.” (Zsoltárok 57:1) (Ez a történet a Sámuel első könyve 22. és 24. fejezetében található.)
Az lehet, hogy a mostani tudományos terminológiákban így, szó szerint nem jön elő a pszichológia és a pszichiátria nyelvezetében ez a barlang effektus. De azért az mégiscsak tény, hogy a szinonímákban ott szerepel a perspektívátlanság, a behatároltság, a kilátástalanság, a motiválatlanság, a depresszió – és így tovább. Kérdezem, mi ez, ha nem a zsoltáros barlang effektus? De bizony az!
Erre pedig a zsoltár szívesen nyújtja a megoldást, a terápiát, individuális és közösségi értelemben egyaránt: „A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll.” Nincs kétségem – és sokaknak nincs kétsége – Ő igenis mellé fog állni annak, aki nyúl e lehetőséghez. Aki tudva tudja: van egy „felülről” való segítség minden élethelyzetben. Ez a felülről való segítség mindenkor, mindenkinek rendelkezésére áll. Csak ki kell érte nyújtani a kezét, ki kell nyitnia a szívét. Bajban, nyomorúságban, zaklatottságban, barlang effektusban – Dávid királynak és nekem, Neked – Isten van, Isten létezik. Akihez lehet folyamodni: „A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll.”
Jövő hétfőn, ha Isten éltet bennünket, folytatjuk e zsoltárt!
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
