Igehirdető:
Faust Gyula, elhangzott 2013. november 3-án.
Köszöntés: Halál!
Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad? (…) De hála az Istennek, aki a
diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. 1Kor 15: 55 és 57.
Énekek: 24; 458; 171; 511.
Bibliaolvasás: Jelenések 6.
Alapige: Sok bajt és nyomorúságot éreztettél velünk, de Ismét
megelevenitesz, és a föld mélységébői ismét felhozol. Zsolt 71,20.
A Krisztus Lelkével prófétáló zsoltáros határozottan jelenti ki, Isten
az, aki velünk sok bajt és nyomorúságot éreztetett, láttatott. Mert ha Isten
nem láttatná a bajt, nyomoruságot az Ő igéjén keresztül is, akkor mi nem
látnánk és mint vágóhídra vonszolt állatok, úgy mennénk a saját vesztünkbe. Eredendő
állapotunkból kiindulva nem látjuk és nem tudjuk, hogy bennünket a halál
legeltet. A Zsolt 49: 15-16 versei erről így szólnak: „Mint juhok, a Seolra[1]
vettetnek, a halál legelteti őket, és
az igazak uralkodnak rajtok reggel; alakjukat elemészti a Seol, távol az ő
lakásuktól. Csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol kezéből, mikor [az]
megragad engem. Szela.” A Seol a sorsunk, és mint valami vágóhídra való juhok,
mi oda is tartunk. A halál terelget. Micsoda vakság! Csak Isten tud megmenteni
a Seoltól, és a Seol nem látásának vakságától. Ragadj meg engem Istenem! Ne fossz
meg, ne száműzzél engem mennyei lakásomtól, hogy örök hajlékodtól[2]és
sátorodtól[3]messze,
a Seolban emészd el alakomat, amikor eljön a Te orcádnak reggelje!
Az Újszövetség
utolsó prófétai jövendölésben hatszor is hallottuk azt, hogy „láttam!”Láttam én
is, és most is látom azt a mennyből kivetett ördögöt,[4]
aki sok jajt szerzett a föld lakóinak, amióta hatalmába kerítette az embert.
Ábeltől[5
kezdve minden korban és időben hatalma volt az emberiség harmadrésze felett,
hogy öljön és pusztítson testi-lelki kínokkal, fegyverrel, különféle szükégek
támasztásával, éhinséggel, rettentésekkel, betegségekkel, döghalállal.
Tegnap, és mi ma itt az általa megöltekre gondolunk, emlékezünk és
sírunk. Aki nem tud együtt sírni a minden ok nélkül legyilkolt ember tragédiáján
képtelen az igaz ünneplésre is. De mi ma az egyetlenegy igaz ember megöletésén
túl megrendülünk a százak, az ezrek, a tizezrek, a százezrek, a milliók és a
százmilliók tömeges megöletése felett. Leborulunk az ő elszenvedett kínjaik
előtt az őket gyászolók szenvedése előtt. Nincs öröm és ünnep e leborulás
nélkül. Ma ennek a leborulásnak van az ideje.
<<Sok nyomorúságban és bajban van részünk. S ahogy
növekszik éveink száma, úgy növekszik a baj. Amikor a fáraó megkérdezte
Jákóbot: „ Hány esztendős vagy?”; akkor Jákób így felelt: „Az én bujdosásom
esztendeinek napjai százharminc esztendő; kevesek és nyornorúságosak voltak
azén életem esztendeinek napjai.” (1Móz 47,9) Nem az esztendőket, hanem a
nyomorúságokat sorolta Jákób. Életünkben a bajok száma fölülmúlja az évekét.
Egy régi keresztyén legenda
szerint egy fiatalasszony zokogva borult Jézus lábához, kérve, hogy támassza
fel meghalt kicsi gyermekét. Jézus azt felelte neki, hogy ha hoz neki egy kis
sót egy Olyan házból, ahol még nem sírtak keservesen, akkor megteszi. Az anya
bejárta az egész világot, majd visszatért Jézushoz. „Atyám, só mindenütt van,
de nincs olyan ház, ahol ne járt volna már a halál.” A veszteség, a bánat, a
szenvedés közösségének felismerése adhat némi vigasztalást, ám ez nem elég. De
mi az, ami több éveink, terheink, megőszült hajszálaink számánál? Dávid látja
ezt a többletet: „ Te éreztetted, Te láttattad velünk, Te terhelted ránk.”
Hiszen van-e olyan, amit ne Ő szerezne? Nem tudjuk, miért van részünk bánatban,
szorongattatásban, de tudjuk, hogy ki az,
Aki mindezt érezteti velünk.>>[6] Egyáltalán nem közömbös, hogy kicsoda az, aki az élet dolgait láttatja[7]
és érezteti velünk, mert másként érezteti velünk Mennyei Atyánk, és teljesn
másként az embergyilkos hazugság atyja, e világ fejedelme.
A kommunista
Románia hirhedt börtönében az <<egyik
lelkipásztor (...) nagyon elcsüggedt. Csak negyed tüdeje volt, amikor a
fogházba került. A marosvásárhelyi cipész
testvérünknek, fogolytársának ezt
mondta szomorúan: — Jenő, megesznek itt bennünket a szekusok! — Mire ő így felelt (...): — Azt hiszed, miattuk
kerültünk ide? Nézz csak szét és meglátod — Isten küldött ide bennünket!>>[8] Ez a hit és a
szentek győzelme a fenevad feltt, a sárkány felett és a halál felett, hogy a
Krisztus szava állított bennünket ide! És ez az Isten által láttatott teljes
valóság! Az a negyedtüdejű lelkipásztor túlélte a halálsort!
<<Dávid
nemcsak ezt látja meg: „ Te éreztetted
velünk a sok bajt és nyomorúságot”, hanem arra is rádöbben, hogy mi a cél, mi
mindezeknek az értelme. „Ismét megelevenítesz, és a föld mélységéből ismét
felhozol, újra fölemelsz a Seolból, a halálból.”
Nem szeszélyből cselekszik így velünk az Úr. Aki a maga
szeszéjei szerint cselekszik velünk nem az Isten, hanem az ördög, aki nem
tudott megállni az igazságban, aki hazug és hazugság atyja és pusztán a kéj
kedvéért, embergyilkos. ,, Isten egy lelket sem akar elvenni, elveszíteni,
hanem azt a gondolatot gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve előtte az
eltaszított sem”, - okítja Dávidot a tékoai asszony. (2Sám 14, 14) Mert, ezért
történik velünk a sok fájdalom, gyász, betegség, háború, börtön mert mi az
Istenéi vagyunk, és azért hogy Isten utánunk nyúljon, felkaroljon, mert Ő - nem hajol félre, Ő nem tud félrehajolni
tőlünk, hanem - úgy lel reánk, mint a samaritánus a kifosztott, tehetetlen
emberre, mint az apa hazatérő, kiéhezett, rongyos, elgyötört fiára.
Oda hajol Ő, ahol én vagyok. Lehajol a jászolba, az
emberi létbe, a betegségbe, a kínhalálba. Lehajol a kárhozatba, bűn nélkül
lehajol a bűnbe, abba a mélységbe, ahol Nélküle vagyok. És kiemel a halálból
saját halála által, beléemel az életbe feltámadása által.
Visszautasíthatom-e ezt a gyöngédséget? Beleölelem Őt
szívembe, életembe, befogadom-e öregségembe, betegségembe.
Jézus karjába vesz bennünket. Még akkor is, amikor Őt
magát, az Ő kisded-testét vette karjába Simeon, és azt mondta: „Mostan bocsátod
el, Uram, a te szolgádat a te beszédedszerint békességben, mert látták az én
szemeim a te üdvösségedet.” (Lk 2,29—30)
Ezt jelenti a halál fölötti
győzelem, hogy Ő kiemelt, fölébe emelt bennünket a halálnak, fölébe a rögnek, a
sírnak. Engedjük, hogy emeljen, emeljen.>>[9]
Ez az istentisztelet is egy ilyen fölemelés, hogy meglássuk mi is a mi
Urunk üdvösségét és dicsőségét és azoknak dicsőségét, aki a földön pusztító
sátán megölettjeiként vettek és vesznek dicsőséget Istentől a mennyekben. Ne
engedjük, hogy bárki, vagy bármi megfosszon bennünket ettől a dicsőségtől, amit
mi Krisztus Urunktól személyesen kaptunk. Ámen.
Áldás: Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok,
mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti
munkátok nem hiábavaló az Úrban.[10]
[ii] Én is mondom néktek,
szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy mikor meghaltok,
befogadjanak benneteket az örök hajlékokba. Luk 16: 9.
[iii] És hallék nagy
szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Íme az Isten sátora az emberekkel
van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük,
az ő Istenük. Jel 21: 3.
[iv] „És lőn az égben
viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánnyal; és a sárkány
is viaskodik vala és az ő angyalai; De nem vehetének diadalmat, és az ő helyük
sem találtaték többé a mennyben. És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó,
aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét
elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai [is] ő vele levettetének. És
hallék nagy szózatot az égben, amely ezt mondja vala: Most lett meg az üdvösség
és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi
atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi
Istenünk előtt. És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek
beszédéért; és az ő életüket nem kímélték mind halálig. Annakokáért örüljetek
egek és akik lakoztok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert
leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy
kevés ideje van.” Jel 12: 7-13. Vö.: Jel 12: 3-4 és a Jel 6: 13.
[v] Hogy reátok szálljon
minden igaz vér, amely kiömlött a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak,
a Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár között megöltetek. Máté
23: 35; Luk 11:51.
[vii] Isten és sátán munkái néha hasonlónak tünnek. Isten teremtette a
szemet és a látást, Fia, Jézus Krisztus által nyittja meg a világtalanok
szemeit. Valami ehhez hasonlót ígért a kígyó, amikor rávette az asszonyt, hogy
egyen a tiltott fa gyümölcséből. Tudjuk, mi lett. Megnyiltak a szemei, neki és
az ő férének is. Attól fogva csak mezítelenséget és félelmeket láttak. (1 Mózes
3-10). „Ha a sátán nyitja meg a szemedet,–
mondja Richard Wurmbrand - elveszi tőled a szemed feletti
uralmat. Akinek viszont Isten nyitja meg a szemét, azok akkor csukják be, amikor csak akarják.
(...) Aki megengedi Istennek, hogy ellenőrizze a látását, az behunyhatja a szemét, még akkor is, amikor a veszély
már-már összecsap fölötte. [Útban
a csúcsok felé 53 oldal] Soha sem szabad
megfeledkeznünk arról – fojtatja Wurmbrand, - hogy minden látószög egyféle
elvakultság, amely minden más látásmódot kizár, amelyek vele együtt igazak. (…)
Az igazsághoz csak úgy juthatók el, ha megnézem az egész valóságot, minden
részletével együtt. Az igazság azonban nem csak anyagi valóság, annak van
lelki-szellemi oldala is. Krisztus az önismeret kifejezése is, aki az egész valóságot magába foglalja (az
önismeretét is). Ezért mondja Ő:
<<Én vagyok az igazság (…)!>>(János 14, 6).” [Útban a csúcsok felé
78 oldal].
