2014. szeptember 5., péntek

„Sok néktek Jeruzsálembe felmennetek!”

Igehirdető: Faust Gyula
Köszöntés: Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, (…) lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint akik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt. Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, akik elvesznek: Akikben a gondolkodását e világ Istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a dicsőséges Krisztus evangéliumának világosságát, aki az Isten képe. 2Kor 4: 1-4
Alapige: 1Kir 12: 28.
Bibliaolvasás: 1Kir 11: 26 – 39 és 1Kir 12: 25 - 33.

„Egy katolikus misszió jelmondata ez: >>Jó az a jó, amit Isten akar; rossz az a jó, amit az embere akar.<< A jó és az egyedüli Jó közötti választás nagyon sok küzdelemmel, önmegtagadással, félelemmel és reszketéssel jár. >>Minden embernél tudatlanabb vagyok én”, - áll a Példabeszédek könyvében (Péld 30: 2). Eddig a felismerésig, eddig az állapotig kell eljutnunk. Az Ige mindig kész – de én még nem vagyok készen. Sok időbe, sok erőbe telik, hogy valamiképpen helyet adhassak magamban a kijelentésnek, önmagam ellenében”[1]- idéztem Visky Ferenc lelkipásztort.
Az Isten számunkra ma elkészített igéje a jó és az egyedüli Jó közötti választásunk küzdeleméről fog szólni, a félelemről és rettegésről, amivel a Szent Isten jelenlétében nekünk is találkoznunk kell.
Jeroboám nevét többszöris hallottuk a felvett textusból. Ő született vezető volt. Tehetségét maga Salamon fedezte fel és az összes kényszermunkás felügyelőjévé tette. Egy nap Ahijá próféta keresztezte az útját, akinek történetesen új köpenye volt. A próféta prófétált, amit jelképes cselekedettel ki is ábrázolt. Megragadta a köpenyét és tizenkét részre tépte szét. Majd így szólt: Végy magadhoz tíz részt; mert ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Íme elszakasztom ez országot Salamon kezétől, és tíz törzset neked adok.[2] (…) Csak egy törzset adok a fiának, - mármint Salamonnak - hogy mindenkor maradjon előttem mécsese szolgámnak, Dávidnak, Jeruzsálem városában, mert azt választottam ki magamnak, hogy ott legyen a nevem.[3] Ez a prófécia Isten pedagógiai beavatkozása volt Dávid fia, Salamon bálványimádása miatt. Az Úr ezt a lehetőséget választotta arra, hogy megalázza felkentje fiát, de nem ám csak Salamont, hanem sokkal inkább Roboámot, aki noha a Dávid unokája volt, egyáltalán nem hasonlított sem tettekben, sem lélekben a nagyapjára. Nem tudta, hogy mi a szegénység, a szükség, az éhezés és szomjazás. Halvány fogalma nem volt arról, hogy mit jelent megalázottnak, üldözöttnek vagy éppenséggel halálra ítéltnek lenni. Nem ismerte az elnyomottak szenvedéseit. Amikor ifjú királyként arról tanácskoztak, hogy milyen szociális és gazdasági politikát válasszanak, Roboám az ifjak tanácsára hallgatva fellengzősen vetette meg és utasította el a vének azon tanácsát, mely szerint enyhítenie kell az elnyomottak terhein. Azt nyilatkozta, hogy ha az én atyám megnehezítette a ti igátokat, én még nehezebbé teszem; és ha az én atyám ostorral fékezett titeket, én skorpiókkal (szeges korbács) ostorozlak benneteket.[4]
Ennek a lelkületnek lett egyenes következménye a dávidi dinasztia elleni általános elégedetlenségnek és lázadásnak, minek következtében az ország teljesen szétesett. A nép és fejedelmei azt mondták, hogy nem kell nekik egy ilyen hiteltelen pukkancs, akkor sem, ha ő történetesen a Dávid unokája. Amikor eljött az adószedés ideje, a nép fellázadt és megkövezte a Roboám embereit és a király élete is veszélybe került, annyira, hogy menekülnie kellett. Amikor pedig bosszút akart állni e lázadáson, az Isten prófétáira hallgatott, akik nem engedték ezt meg neki. Így akadályozta meg Isten Dávid unokáját, Roboámot, hogy egy hatalomittas zsarnokká nője ki magát. Lássuk meg Isten igével, próféciával, Szentlélekkel és emberi akaratok ütköztetésével párosult nevelésében az Ő őrző szeretetét és üdvözítő kegyelmét az ő választottja iránt!
Isten igéje azonban ma Jeroboámon keresztül szólít meg. Láttuk, hogy egy özvegyasszony fiaként a dicső Salamon rabszolgái és kényszermunkásai közt, a társadalmi létra legaljáról, egy kicsit Mózeshez is hasonlóan indul el és lép be Isten népe fejedelmei közé. Roboámhoz képest kezdetben még helyén van a szíve is, ismeri a nyomorultak, a rabok, a kényszermunkások, a reménytelenek, a kiszolgáltatottak, az árvák sorsát, szenvedését. Látni fogjuk később, hogy teológiailag is képzett volt. De mindezek a képességei, - vagyis a jó vezető, kiváló politikus, teológiai tisztánlátás - még sem tehették őt Dávid méltó utódjává, az Isten népe igaz és egyenes szívű királyává, olyan emberré, akiről Isten így szólhatott volna: Íme, egy igazi izraelita, akiben nincs hamisság,[5] a szívem szerint való ember. Íme, őt rendelem népem fölé fejedelemnek, mert megtartja mindazt, amit az Úr parancsolt![6]
Tíz törzs és egy Salamon utáni hatalmas erős ország felett volt király, amikor Jeroboámot a hatalomból való leesés és a vele párosuló félelem kísértette meg. Az ige azt mondja, hogy ezzel a félelmével teljesen magába zárkózott és az ily módon sötétbe burkolózott szíve rettentően rossz tanácsokkal látta el. Ezeket gondolta végig a szívében:
Majd visszatér ez ország a Dávid házához, ha a Mózes törvénye szerint évente háromszor megy fel a nép Jeruzsálemben, hogy áldozatot tegyen az Úrnak házában; akkor e népnek szíve az ő urához, Roboámhoz, a Júda királyához fog visszahajolni, és engem megölnek, és visszatérnek Roboámhoz, a Júda királyához.[7] Nem engedhetem!
Sötét szíve eme gondolati köré talált tanácsosokat, akik helyeselték alattomos ravaszságát. Mi volt ez? Hát az a tanácsi döntés, amelyet az akkori „propagandaminiszter” így tett nyilvánossá:
„Oh Izrael! Sok néktek Jeruzsálembe felmennetek: Ímhol vannak a te isteneid, óh Izráel, akik téged kihoztak Egyiptomnak földéből, - és rámutatott arra a két aranyborjúra, amit a tanács rendelete alapján készítetett el a kézen közön pap-királlyá lett Jeroboám. Ezt követően az egyik borjút Béthelbe, a másikat pedig Dánba helyezték el, az ország legdélebben és legészakabb fekvő városaiban.
Félelmetesen leleményes újító volt ez a Jeroboám! Tetteiből áttetszik valami az Újszövetség szabadságából is, ami akkor és ott mégis az ámítás eszköze csupán. Említettem, hogy Jeroboám teológiailag, a bibliai szövegértés szempontjából képzettnek minősült, különösen akkor, amikor azt mondta, hogy Izrael Istene az az Isten, aki, kihozta Izraelt Egyiptomból. Szín tiszta igazság! Nincs más Isten csak a népét Egyiptomból kiszabadító Úr! Igaz istentiszteletet tehát az gyakorol, aki hitvallásként vallja, hogy Isten az ő és az ősei Istene, aki Szabadítóként hozta ki felmenőit Egyiptomból, a halálos rabszolgaságból.
Ezt Jeroboám nem csak mondta, hanem az új rendet azzal akarta megpecsételni, hogy pap-királyként áldozott és tömjénezett is a bétheli oltárnál egy önkényesen elrendelt ünnepen, ami a nyolcadik hónap tizenötödik napján volt (1Kir 12: 33). Isten parancsa szerint az oltár körüli papi szolgálatot csakis az Áron fiai végezhették, de Jeroboám ezzel nem törődött.
Isten leleplezte ezt az Antikrisztussá váló embert ott a bétheli oltárnál, amikor elküldött népéhez Júdából egy prófétát, aki így prófétált az oltár ellen:
 „Oltár, oltár! Így szól az Úr: Egy fiú születik majd Dávid családjából, akinek Jósiás, azaz Jézus lesz a neve, ő majd föláldozza rajtad az áldozóhalmok papjait, akik most rajtad tömjéneznek (...). Ez a csoda lesz a bizonyíték arra, hogy az Úr szolt: Íme, ez az oltár széthasad és szétszóródik a hamu, ami rajta van. (1Kir 13: 2 – 3)
A leleplezett Jeroboám ekkor kinyújtotta a kezét, hogy elfogassa a prófétát, de a kinyújtott keze azonnal megbénult, nem tudta már visszahúzni, képileg szólva, kimerevedett abban a bizonyos diktátori pózban, és az oltár is azonnal kettéhasadt, a hamu pedig kifolyt belőle. Jeroboám kérte a prófétát, hogy engesztelje ki érte az Istent, hogy gyógyuljon meg a keze. A próféta megtette és a király keze meggyógyult. Ezt követően mivel a próféta nem engedelmeskedett Isten parancsának és egy másik próféta kísértésére és hazugságára hallgatva elment vele és kenyeret evett, úton hazafelé egy oroszlán megölte, de nem marcangolta szét. (1 Kir 13: 4-34) A világ démoni arca küzd azok ellen, akik tanúi Jézus Krisztusnak, a teremtőnek, a Megváltónak – nem bírják őket elviselni.”[8]Mindez a hamisság győzelmét eredményezte Jeroboám királyságában.
A szemtanúk hangja elnémult, a királyi propaganda Jeroboámot hozta ki igaznak a Júdából jött és oroszlán által megölt prófétát pedig hamisnak. Így vette kezdetét az a tévelygés, ami történelmileg Jósiás eljövetelével ér majd véget, azt követően pedig a babiloni fogsággal, és végül a tíz törzs teljes eltűnésével.
Közel háromezer év távlatából mindaz, amit eddig elmondtam egyetlen kérdést vet fel bennünk, mi közünk hozzá, és mit üzen általa az Úr Lelke? Szentlélek tanítványaiként felismerjük-e a cselekvő Krisztust ebben a szövevényes történetben?
Szentlélek önmagunk megismertetésével együtt vezet el Krisztushoz és az Ő benne birtokba vehető minden igazsághoz!
Ezt az új isteneket és vallást gyártó Jeroboámot sajnálatosan nem rajtunk kívül kel keresnünk, hanem önmagunkban. Gondoljunk csak a kijelentésre, ahol azt olvastuk, hogy Jeroboám tanácsot tartott. Nem tarthatott volna tanácsot az igazság és az Isten igéjének a meghamisításáról, ha a köréje gyűlt tanácsosok szívében, nem ugyan az a hamisság és bálványimádás lakott volna, ha eleve nem pendültek volna egy húron.
Könnyű nekünk ma Jeroboámot és a tévelygését követőket kárhoztatni, de mi történne akkor, ha ez a megannyi tehetséggel bíró Jeroboám egyszer csak köztünk teremne, erővel szóló igazságot prédikálna nekünk, ahogy a háromezer évvel ezelőtti Jeroboám tette, amikor azt mondta, hogy Izrael Istene csak az lehet, aki Szabadítóként, azaz Jehosua-Jósiás, azaz Jézus-ként hozta ki népét Egyiptomból. Jeroboám ehhez az erős igazsághoz mellérendelt az egy igaz Isten által jóvá nem hagyott, tőle idegen formát, az élő Isten által nem mondott és el nem rendelt istentiszteletet, az északon és délen fölállított oltárokkal, mögöttük lévő két aranyborjúval, mindezekhez pedig egy új ünnepet is rendelt. Ez az új istentiszteleti forma sokkal egyszerűbb és érthetőbb volt, mint a Mózes előírásai szerinti, amelynek szolgálatát a Lévi törzséből való papság végezte.
Összehasonlítva Jeroboámot Mózessel azt látjuk, hogy Mózest személyesen Isten kérte fel arra, hogy népe elé tárja azt az istentiszteletet és életformát, melynek keretében Őt szolgálniuk kell. Mózes ahhoz az igazsághoz, hogy az egyedüli Isten nem más, mint az Egyiptomból népét kiszabadító Úr, azt az istentiszteleti formát társította, amit az Úr mutatott meg neki a hegyen. Ott kapta meg az örök mintát, a legapróbb részletekig. Ez volt számára az utasítás: „Vigyázz, hogy arra a formára csináld, amely a hegyen mutattatott néked!” (2Móz 25: 40) Nem tért el attól sem jobbra, sem balra,[9]hanem hűséges volt![10]”A forma kifejezését az eredeti szövegben egy hosszú héber szó jelöli, és ebben a hosszú szóban benne van három olyan mássalhangzó, amelynek jelentése: a fiú. Mit mutatott Isten Mózesnek a hegyen? Egy makettet? Két kiló dogmatikát? Nem. Sokkal inkább kit? Jézust mutatta meg, a Fiút! Ő a minta!”[11]
Hozhatunk az Isten igazsága mellé rendelt istentiszteletről újszövetségi példát is. Jakab ezt tanítja:
„Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, [és] szeplő nélkül megtartani magát e világtól.”[12]
Péter apostol pedig így tanít:
 Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott; Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon. Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve.[13]
Akár Mózest, Jakabot vagy Pétert vizsgáljuk, mindenik az Isten nyilvánvaló igazsága mellé Jézus Krisztust társította, ők mindnyájan Isten Fiához hívnak bennünket[14], nem így Jeroboám! Ő az Isten igazságát hamissággal tartóztatta fel,[15]nem méltatva Istent arra, hogy ismeretében úgy őrizze meg Őt, ahogyan kinyilatkoztatta önmagát.[16]Ezért sem neki, sem tanácsosainak „nincs mentsége, mert bár Istent ismerték, mégsem dicsőítették vagy áldották, mint Istent, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és sötétségbe borult oktalan szívük. Akik bölcseknek mondták magukat, bolonddá lettek, mert a halhatatlan isten dicsőségét felcserélték haladó emberek, sőt madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával. Ezért kiszolgáltatta őket Isten szívük vágyaiban a tisztátalanságnak (…).”[17]
„Minden torzulás megfeledkezés arról, hogy Ő (Krisztus), csakis Ő van a középen. Senki más. Úgy mondta ezt Ágoston: >>Ha nincsen büszkeség, nincsenek eretnekek.<<”[18]
Döbbenjünk meg! Az igében azt olvassuk, hogy Izrael tíz törzse, a Lévi és Júda törzsén kívül mindenki más elfordult a Mózes által közvetített istentisztelettől, Jeruzsálemtől, az Isten templomától és oltárától, az általuk kiábrázolt Fiútól, Krisztustól, és követték Jeroboám tévelygését. Vajon, történhet-e velünk hasonló? Féljünk és rettegjünk, mert a válasz az, hogy igen!
Oh református keresztyén testvérem! Hallottad-e már a szívedben ennek a Jeroboámnak a hízelkedő súgását? Mit súg? Oh református testvérem! Sok neked, megterhelő és fárasztó neked Jeruzsálemben fölzarándokolnod, nem egyszer, nem kétszer, és nem évente háromszor, mint Dávid és Salamon idejében, hanem minden nap! Van ennél könnyebb keresztyénség is!
Mielőtt azonban erre a könnyebb keresztyénségre térnénk rá, emlékezzünk meg az Úr Tamás tanítványáról! Amikor Jézus a Lázár feltámasztásának történetében azt mondta, hogy most felmegy Jeruzsálembe. A tanítványok erre így válaszoltak:
 Mester, most akartak téged megkövezni a Júdabeliek, és újra oda mégy? Akkor egyedül Tamás volt, aki megsejtette, hogy tanítványként mit kell tennie. Akkor és ott így szólt: „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele!”[19] Felfogta vagy sem saját szavai súlyát, Tamás mégis azt nyilvánította ki, hogy tanítványként nem érhetjük be kevesebbel, minthogy megfogunk halni az Úrral! Ennek ellenkezője a Péter háromszori tagadása, vagy a Júdás árulása, akik megpróbáltak másmilyen tanítványok lenni, mit a Krisztussal együtt megfeszített tanítvány. Péter a saját bőréért, Júdás még kevesebbért árulta Mesterét, harminc ezüstre cserélte le az Isten Fia Jézust.
Engedd, hogy megvizsgáljon itt a Krisztus Lelke! Vajon nem választottam-e az úgy nevezett könnyebb keresztyénséget? Jézus azt mondta, hogy könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, hogynem a gazdagnak bejutni az Isten országába. Vessünk egy pillantást a szemmel is jól látható úgynevezett keresztyénség történelmére! Mit látunk? Talán azt, hogy a gazdagok vért izzadnak, csakhogy bejuthassanak akár a tű fokán át is az Isten országába, vagy inkább azt, hogy a gazdagok pompás diadalívek alatt luxusautók konvojában száguldanak a mennyei Jeruzsálemet földre leképző valamelyik híres „keresztyén” város sugárútján? A középkor hatalmas katedrálisaiba kik jártak? Eltaláltad! A gazdagok. A szegények és koldusok kint toporogtak hideg templomlépcsőkön egy kis alamizsnáért. Nem moshatjuk le Pilátusként kezünkről a keresztyén hadak által Jézus nevében elpusztított falvak, városok egész sora ártatlanjainak vérét, sőt inkább ezek szembesítenek, hogy hová vezet a könnyű keresztyénség.[20]
A könnyű keresztyénség már az apostoli időkben is beékelte magát a gyülekezetekbe. Jakab apostol a Szentlélek által mondja a következőket, nekünk is:
„Testvéreim, amikor a dicsőséges Urunkba, Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: "Te ülj ide kényelmesen", a szegényhez pedig így szóltok: "Te állj oda", vagy "Ülj le ide a zsámolyomhoz", nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká? Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények,[21] hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért? De ti megszégyenítettétek a szegényt. Vajon nem a gazdagok hatalmaskodnak-e rajtatok, nem ők hurcolnak-e titeket törvény elé? Nem ők káromolják-e azt a szép nevet, amelyről titeket elneveztek?”[22]
Ez az igeszakasz nem a helyet kínáló befogadó szeretetről szól, hanem arról, hogy a tekintélyes ember, milyen könnyen kap főhelyet a Krisztus gyülekezetében. Doktorok, jogászok, ügyvédek, menedzserek és kitudja, hogy még milyen képességű gazdag emberek foglalják el az egyházban a főgondnoki, gondnoki, tanácsosi és presbiteri tisztségeket, nem pedig a hitben megpróbáltak.
Senki ne értsen félre! Itt nem valami rejtett gazdagellenesség szólal meg belőlem, nem tett engem az Isten a gazdagok ítélő bírájává, és nem erkölcsöt prédikálok, hanem Krisztust és az ő evangéliumát! Nem tudom senki helyett eldönteni, hogy ki mikor lép rá a könnyű és olcsó, keresztyénség tévútjára. Jakab mutatott egy példát a sok közül. Ő azt mondta, hogy az a szolgalelkű hajladozás, amivel egy gyülekezet egy közéjük becsöppent gazdagnak fő helyet kínál, ítéletre méltó tévelygés, olcsó, könnyű és tét nélküli keresztyénség.
Itt és most Szentlélek ezekkel a szavakkal leplezi le az olcsó, könnyű és tétnélküli, „leszállított áron beszerezhető” keresztyénségünket:
„Jeruzsálem messze van, megterhelő neked oda felzarándokolni! Minek neked ilyen terheket felvállalni. Olcsóbban is célba lehet érni!”
Mi felel meg a „Jeruzsálem messze van” ámító kijelentésnek?
Így szól az Úr: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”[23] Mit súg erre a bennünk lévő Jeroboám? Nem kell addig elmenned a szeretetben, beérheted kevesebbel is! Ez a hazugság minden népirtás magja! Amikor nem megyek el a testvérem szeretésében addig, hogy az a másik ember is én vagyok, akkor tág teret kaphat bennem a gyűlölet, amit bárhogy szépítek is, valójában hideg, ölni kész és ölni hagyó gyűlölet marad.
„Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is. És aki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is. És aki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre. Aki tőled kér, adj néki; és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.”[24]
A bennem lévő Jeroboám erre azt súgja nem kell ilyen messzire elmenned a Jézus Krisztusnak való engedelmességedben, megnyerheted olcsóbban is ezt a csatát. Komolyan elhiszed ezt? És mi lenne az a másik könnyebb út, ahol nem sajog a másik arcod, megmarad az alsó ruhád és a felső is, megmarad a részvétet nem érző markodban az Isten kölcsönre szánt pénze, és végül egyetlen mérföldre se kell elmenned? Nevezhető-e akkor még keresztyénségnek, azaz Krisztuskövetésnek ez az engedetlenség és Krisztusitlanított életforma?
„Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai (…).[25]”Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes!”[26]
Odalopódzik Jeroboám és azt súgja, hogy ezt az áldozatot végkép nem kell meghoznod, lehetsz másként is tökéletes! Hogyan? Tényleg el hisszük-e, hogy e nélkül az Istenfiúi engedelmesség nélkül is lehetünk a Krisztus tanítványai?
Kedves testvérem! Ehhez hasonlóan sorra vehetném Isten parancsolatait, köztük a tízparancsolatot is. Ne legyenek idegen isteneid köztem és közted! Ne imádj semmilyen kézzel, vagy emberi elmével megformált istent! Ne vedd fel nyelvedre az Úr nevét káromolva, vagy felelőtlenül esküdözve! Tisztelt a szüleidet! Szenteld meg az Úr napját és szent ünnepeit! Ne ölj! Ne lopj! Ne paráználkodj! Ne tégy hamis tanúbizonyságot! Ne kívánd a te felebarátod feleségét, szolgáját, vagyonát, vagyis életét! És mi történik? Megáll a szívedben ez a Jeroboám és azt súgja, hogy lehetsz ennél könnyebben is az Isten gyermeke. Nem kell templomban együtt ünnepelned minden vasárnap, lehetsz tiszteletlen a szüleiddel, lehetsz közömbös bármely más ember sorsa iránt, tőled bárki bármikor meg is halhat, mert nem fogod magad rosszul érezni a veszte miatt, azt pedig végképp nem, hogy bármi közöd is lenne az ő megöléséhez! Ellophatod magadtól a tanulásra és a jócselekedetekre kapott drága időt, mert nem fogod magad ezért akasztófára való tolvajnak tartani. Elköltheted másra az Istent megillető pénzt, adományt, mert nem tartod ezt az Isten meglopásának! Magadévá tehetsz minden nőt, elcsábíthatsz minden férfit, mert nem tartod magad emiatt paráznának. És azt sem tartod már házasságtörésnek, ha megszentelt házasság nélkül élsz valakivel életvitelszerűen házas életet. Mi az, hogy hamis tanúzás? Bárkiről bármilyen hazugságot elhíresztelhetek, rágalmazhatok, ha abból nekem előnyöm származik! Végül pedig elkívánhatok a testvéremtől bármit, a feleségét, a vagyonát. Mit számít az, ha utána belerokkan, netán meghal; magára vessen, ettől én még lehetek az Isten keresztyén gyermeke.
Azt hallottátok, hogy ez az Antikrisztus Jeroboám nem rajtunk kívül, hanem bennünk van! Nem rajtunk kívül diktál, hanem a szívünkön belül súg! Könnyebb ellne állni, amíg különböző zsarnokságokban rajtunk kívül ölt testet és csak a testünket ölheti meg, de hétszerte veszedelmesebb, amikor belénk simul, önmagunkká válik és testükkel együtt lelkünket is a gyehenna tüzébe viszi![27]
Ez az antikrisztusi törvénytipró, akinek el kell jönnie mielőtt Krisztus dicsőségben visszajön szenvedő egyházáért, a trónját az ember teste templomán belülre helyezi és szegül szeme mindennel, ami szent, ami istentiszteletre méltó, és az Isten minden parancsolatjával![28] Jaj nekünk az Antikrisztusnak eme láthatatlan és könnyű igájában! Éjjel-nappal sírnunk és kiáltoznunk kellene, hogy az Úr végre megkönyörülvén rajtunk megszabadítson ettől a belénk fészkelődött Jeroboámtól!
Csak a Krisztus szenvedéseiből és halálából részesedő keresztyénség nevezhető anyaszentegyháznak, Krisztus gyülekezetének; mindaz, ami ennél kevesebb, csalás és ámítás. A második világháborúban nem azok voltak a keresztyének, akik a Führert éjjenezve beálltak az által meghirdetett diadalittas egyházba, hanem azok voltak keresztyének és a Krisztus tanítványai, akik a halálos ítélet terhe alatt szolidarizáltak zsidó testvéreiket és a biztos haláltól mentették meg őket. Kérjük a mi Atyánkat, hogy tegyen bennünket is ilyen életmentőkké! A múlt rendszer diktatúráiban nem azok voltak a keresztyének, akik pártkönyves békepapokként kiszolgálták az egyenlőség, testvériség nevében regnáló és földi paradicsomot ígérő zsarnokságot, hanem azok, akik kényszermunkán voltak, börtönökben, szovjet gulágon, jogfosztottan kirekesztve az új világ javaiból.
Végezetül forgassuk a szívünkben Luther figyelmeztető tanítását, aki Pál 1Kor 1, 18 verse alapján a következőket mondja. „A legnagyobb bölcsesség, ha Istenről nem tudunk és nem gondolunk mást, minthogy Ő megfeszítetett; ha a megfeszített Krisztus erőtlen alakjához ragaszkodunk, és nem botránkozunk meg benne. Az Ő felséges mivoltáról való gondolatok nagyon veszélyesek. (Ide tartóznak a diadalmas egyházról való földi elképzelések is!) Ugyanis a fenségesség alakját a gonosz lélek is magára öltheti, a kereszt alakjában viszont nem jelenhet meg, hiszen ebben a formában győzetett le és vettetett ki a mennyekből a földre, ezért is gyűlöli éppen ezt (a kereszt megaláztatását) a leghevesebben.” Ha tehát az ördög a szívedbe adja, hogy Krisztus másmilyen férfiú, mint a megfeszített, akkor így szólj: - Nem így van, minden szavaddal hazudsz! Ez azt jelenti, hogy nem érheted be kevesebb és olcsóbb Krisztussal, mint aki testben jött el és megfeszíttetett; azaz részesülnöd kell szenvedéseiből és halálából! Ismerjük meg a megfeszített Krisztust a lefejezéssel, megcsonkításokkal, keresztre feszítéssel lemészárolt keresztyén testvéreinkben! Sírjunk, gyászoljunk és böjtöljünk tehetetlen és kárhozatos nyomorúságunk felett, hogy visszatérne hozzánk a Krisztus Lelke és végre nyugalmat találna közöttünk is. Ámen.
Áldás: „Ti pedig, atyámfiai, meg ne restüljetek a jó cselekvésben.”[29] (…) Maga pedig a békességnek Ura adjon néktek mindenkor minden tekintetben békességet. Az Úr [legyen] mindnyájatokkal!”[30]



[1] Visky Ferenc: Méz a sziklából, Koinónia Kolozsvár 2003. július 10.
[2] 1Kir 11: 31.
[3] 1Kir 11: 36.
[4] 1Kir 12: 14.
[5]   Látá Jézus Nátánaelt ő hozzá menni, és monda ő felőle: Íme egy igazán Izraelita, akiben hamisság nincsen. Ján 1:48.  
[6] Vö.: 1Sám 13:14.
[7] 1Kir 11: 26 - 27.
[8] Visky Ferenc: Méz a sziklából, Koinónia Kolozsvár 2003. május 12.
[9] Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, amiben jársz! Józs 1:7.
[10]    Mózes is hű volt ugyan az ő egész házában, mint szolga, a hirdetendőknek bizonyságára, (…). Zsid 3:5
[11] Visky Ferenc: Méz a sziklából, Koinónia Kolozsvár 2003. április 30.
[12] Jak 1:27.
[13] 2Pét 1:3-8.
[14] 1Kor 1: 9.
[15] Róma 1: 25.
[16] Róma 1: 28.
[17] Róma 1: 21b-24.
[18] Visky Ferenc: Méz a sziklából, Koinónia Kolozsvár 2003. május 7.
[19] Ján 11:8.
[20] Visky Ferenc: Méz a sziklából, Koinónia Kolozsvár 2003. május 12.
[21] 1Kor 1,26.
[22] Jakab 2: 1-7.
[23] Mt 19: 19; 22: 39. Gal 5: 14.
[24] Mt 5: 39 – 42.
[25] Mt 5: 44 – 45.
[26] Mt 5: 48.
[27]   És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában. Máté 10:28
[28] Vö. „Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten. (Dán 11,36; Ez 28,2)     Nem emlékeztek rá, hogy még amikor nálatok voltam, megmondtam nektek mindezt? És tudjátok, hogy mi az, ami most még visszatartja, hogy csak a maga idejében jelenjék meg. A törvénytiprás titokban már folyik, csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, el kell tűnnie az útból. És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével. (Ézs 11,4) Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával (Mt 24,24)       és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek. Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak, és ezáltal mindazok elvegyék ítéletüket, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban gyönyörködtek. „2Tim 2: 3-12.
[29] 2 Thessalonika 3: 13; 16.