2015. június 15., hétfő

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,2015.06.15-én

Olvasandó: II.Mózes 4:18-23

Ekkor Mózes visszament Jetróhoz, az apósához, és így szólt hozzá: Szeretnék vissza menni testvéreimhez Egyiptomba, hadd lássam, élnek-e még? Jetró így felelt Mózesnek: Menj el békével! Az Úr ugyanis azt mondta Mózesnek Midjánban: Menj vissza Egyiptomba, mert meghaltak mindazok az emberek, akik halálra kerestek téged. Ekkor fogta Mózes feleségét és fiait, szamárra ültette őket, hogy visszatérjen Egyiptom földjére. Isten botját is kezébe vette Mózes. Mert ezt mondta az Úr Mózesnek: Amikor visszamégy Egyiptomba, ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek. Én ugyan megkeményítem a szívét, és nem akarja majd elbocsátani a népet, de mondd meg a fáraónak: Így szól az Úr: Izráel az én elsőszülött fiam. Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hadd szolgáljon áldozattal engem! Ha nem akarod őt elbocsátani, akkor megölöm a te elsőszülött fiadat.   

Igehirdető: Nagy Lajos



Hetedik alkalommal hajolunk Izráel népe Egyiptomból való kiszabadulása, a Nagy Exodus, a Nagy Kivonulás, történetének bevezető fejezetei fölé. Az Isten által kiválasztott kulcsszereplő, Mózes néhány epizódból már-már némileg bemutatkozott. Ugyanígy az Őt az isteni megbízatással elküldő Úr is. Aki viszont – mint látszik - teljes mértékben kezében tartja az események és a történések szálait.
      Ebben a mai szakaszban ismét bőséges mondanivaló  elevenedik meg előttünk. Mózes a titokzatos események lelki hatását nem feledve, visszamegy apósához, Jetróhoz. De hogyan is történik ez?
      Mózes hogy szerénységből-e vagy egész egyszerűen óvatosságból-e, nem tudjuk, de egy szót sem szól Jetrónak arról, hogy titokzatos körülmények között milyen hatalmas feladattal bízta meg az Úr. Ehelyett egy teljesen hihető és hiteles tervként adja elő Apósának: szeretné látni testvéreit, ezért látogat Egyiptomba. Hisz azt sem tudja, élnek-e vagy meghaltak… Kézenfekvő hát, ha meg akarja látogatni őket. Az Após pedig békességgel elbocsátja Mózest és családját. 
      Feleségét és fiait szamárra ülteti, Ő pedig az Istentől kapott csodatévő botot magához véve vezeti övéit Egyiptom határai felé. Merthogy a bot titokzatos szerepe ezt követően tovább fog egyre inkább kulcsfontosságúvá válni. 
      Mózesnek ugyanis nem zsonglőrködésre kell a bot. Hanem arra, hogy a vele bemutatandó csodajelek által beláttassa a fáraóval: Isten ellen nem kellene neki hadakoznia, hanem ha egyszer Izráel népe menni akar, hát hadd menjen. A kérdés azonban korántsem ilyen egyszerű. 
      Az Úr körültekintően felkészíti Mózest tanáccsal és – úgymond - taktikai munícióval. Mutassa be a fáraónak, hogy mit tud a bot, amit az Úr adott kezébe. Az Úr felkészíti azonban elhívott szolgáját arra is, hogy a fáraó mindennek ellenére meg fogja keményíteni magát. Nem fogja engedni a kivonulást, az exodust.
      Az isteni projekt nagyon fontos része, hogy Mózesnek ekkor kell bevetnie a korona érvet. Nevezetesen: „…Mondd meg a fáraónak: Így szól az Úr: Izráel az én elsőszülött fiam. Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hadd szolgáljon áldozattal engem! Ha nem akarod őt elbocsátani, akkor megölöm a te elsőszülött fiadat.” Ez a záró intelem, tanács és használati utasítás a fáraóhoz döntő fontosságú lehet az elkövetkezendő eseményekre s a fáraóval folytatandó kommunikációra nézve – gondolja Mózes.
     Jól gondolja. Mert ez az érvelés – ha Mózes beveti a fáraóval szembeni kommunikációjában – mindenképpen tényleg meghatározó jelentőségű lehet. Miről van itt szó? Arról, hogy Isten kijelenti: olyan Neki Izráel, mintha elsőszülött fia lenneHóseás próféta könyve 11. részének 1. versében így hangzik Isten szava: „Még gyermek volt Izráel, mikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat.” 
      Isten azt akarja, hogy az Ő népe Neki szolgáljon és ne a fáraónak! Merthogy „…Kegyetlenül dolgoztatták az egyiptomiak Izráel fiait. Kemény munkával keserítették az életüket: sárkeveréssel, vályogvetéssel és mindenféle mezei munkával; mindenféle munkával kegyetlenül dolgoztatták őket.” (II.Mózes 1:13,14)
      Isten egyértelműen beszél: a kivonulás előkészítése során  apróbb és nagyobb horderejű negatív epizódok mindaddig történni fognak, amíg Ő isteni szóval egyszer ki nem mondja: eddig és nem tovább!  Ilyen jelentős mérföldkő ez a mostani kijelentés: „…Ha nem akarod őt – mármint Izráelt – elbocsátani – hangzik a fáraó felé - akkor megölöm a te elsőszülött fiadat.” Későbben pedig majd azt fogjuk olvasni a 11. fejezetben: „Akkor ezt mondta Mózes: Így szól az Úr: Éjféltájban átvonulok Egyiptomon, és meghal minden elsőszülött Egyiptom földjén – a trónon ülő fáraó elsőszülöttje csakúgy, mint a kézimalmot hajtó szolgálóleány elsőszülöttje meg a háziállatok valamennyi elsőszülöttje is. Nagy jajveszékelés lesz egész Egyiptomban; ehhez fogható még nem volt, és nem is lesz többé. De  Izráel fiaira még a kutya sem mer majd rámordulni, sem az emberekre, sem az állatokra. Ebből tudjátok meg, hogy különbséget tesz az Úr Egyiptom és Izráel között. Ezek az udvari embereid pedig mind lejönnek hozzám, leborulnak előttem, és ezt mondják: Menj  ki  te  és  az  egész nép, amely téged követ! Így megyek majd el. És fölgerjedt haraggal távozott el a fáraótól.” (II.Mózes 11:4-8)
      Ezúttal a szokásoktól eltérően kissé előre szaladtunk a későbbi folytatásokba belepillantásban. Még nagyon az elején járunk a mózesi küldetés grandiózus leírásának. Sok ismeretet kell majd még megszereznünk, hogy világosan lássuk: mekkora vállalkozás volt ez az egész történet. Annyi azonban már leszűrhető, hogy  – a mai viszonyokra átültetve a történet tanulságait – megkérdezzük önmagunktól: a mai, modern világban hogy is néz ki a vállalás, a feladatvállalás, az élet-odaszánás, a hivatás, az elhívás kérdése?  
      Miért is vállalják sokan ma a kihívást, a megmérettetést a „sarzsi”-t, a világban? Nos – tisztelet a kivételnek – gyakorta hataloméhségből, babérokért, előjogokért és nem utolsó sorban az anyagiakért, a pénzért. No ez az alapvető különbség az isteni elhívás, az isteni megbízatás, az isteni megbízatásként felfogott evilági feladatvállalás és a csupán csak evilági szempontok szerint kialakult küldési, küldetési helyzet között. 
      Ézsaiás próféta megrázóan tudósít elhívásának magasztos pillanatairól, amelyekben hallja az Úr szavát, „…amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: - válaszol Ézsaiás -  Itt vagyok, engem küldj!” (Ézsaiás 6:8)     
      E küldések-küldetések méltó betöltése mégoly profán, nagyon is evilági kontextusban is Isten dicsőségét szolgálhatják. A hetvenes-nyolcvanas évek lappangó-nyíladozó magyar demokráciájának sztár-„igazmondó”-ja, a háromszoros olimpiai bajnok öttusázó, Balczó András, akkoriban nagy port keverő portré filmjének ezt a címet adta: „Küldetés”. Ebben a balczói értelemben, a magunk helyén mindannyian küldetésben járunk. Nem csak Mózes!      
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész