2015. június 29., hétfő

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,2015.06.29-én

Olvasandó: II.Mózes 5:1-5

Azután bement Mózes és Áron a fáraóhoz, és ezt mondták neki: Így szól az Úr, Izráel Istene: Bocsásd el népemet, hogy ünnepet szentelhessen nekem a pusztában! A fáraó azonban ezt felelte: Kicsoda az az Úr, hogy hallgassak a szavára és elbocsássam Izráelt? Nem ismerem az Urat, úgyhogy nem is bocsátom el Izráelt. Erre ők ezt mondták: Találkoztunk a héberek Istenével. Hadd menjünk ki azért háromnapi járóföldre a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek, az Úrnak, hogy ne sújtson bennünket dögvésszel vagy fegyverrel. De Egyiptom királya ezt mondta nekik: Mózes és Áron! Miért akarjátok elvonni a népet a munkájától? Menjetek, folytassátok a kényszermunkát! Már így is sok a mihaszna nép az országban – mondta a fáraó -, és ti még abba akarjátok hagyatni ezekkel a kényszermunkát?!

Igehirdető: Nagy Lajos


Már ez a kilencedik hétfő, amikor a hatalmas életmű, a Mózes nevéhez kötődő Pentateuchos (magyarul: az „Öt Tekercs” – magyarán: Mózes összesen öt könyve) talán legfontosabb, legizgalmasabb része, az Exodus, a Kivonulás könyve, a második mózesi könyv alapján keressük Isten üzenetét a magunk számára.
      Az előzményekről röviden. Mózes elhívást kap az Úrtól. Titokzatos körülmények között, a Kodolányi János írói fantáziájával is – parafrázisszerűen – megénekelt égő csipkebokor mellett nyilvánvalóvá válik: Mózes Isten embere. Aki viszont vonakodik a megbízatás hatalmas lelki terhe alatt: Tényleg Őt szemelte volna ki Isten arra az emberfeletti feladatra, hogy kivezesse Izráel népét az egyiptomi fogságból?        

      Aztán megy a valóságos huzalkodás az elhívó Úr és  óriásian megtisztelt elhívottja, kiszemeltje között. Volt, illetve van  ilyen a Szentírás lapjain máshol is. Korábban Ábrahám is alkudozik szánalmasan az Úrral. Mégpedig azon, hogy ha van Sodomában 50, aztán 45, 40, 30, 20 és végül 10 igaz ember, ezért a tízért ne pusztítsa el az Úr Sodomát és Gomorát. Tudjuk: a végkifejlet az, hogy sajnos tíz igaz sem található a városban s ezért az egyetlen istenfélő, Lót és lányai kivételével mindenki elpusztul a kénköves eső katasztrófája által, még a kiváncsiságból az isteni tiltás ellenére hátratekintő felesége is. (I.Mózes 18:23-19:29)

      De vissza Mózeshez, aki végül is belátja: nem alkudozhat az Úristennel, hanem tennie kell, amit mond Neki. Így kerül sor némi közjáték után arra, hogy Mózes és fivére, Áron egyszerre csak ott áll a fáraó előtt. Ahogy Izráel prófétái a királyok előtt, úgy érezhetik magukat és mondják az üzenetet: „…Így szól az Úr, Izráel Istene: Bocsásd el népemet, hogy ünnepet szentelhessen nekem a pusztában!...” Egyiptom királya azonban természetesen hajthatatlan. Sőt, kigúnyolja és megveti a rabszolganép Istenét. 

      Hiába vetik be azt az érvelésüket, hogy ők bizony személyesen találkoztak a héberek Istenével. Ez sem hat a gonosz fáraóra. Pedig Mózes és Áron voltaképpen egyelőre csak azt kérik: adjon valamennyi szabadságot nekik arra, hogy felfüggesztve a szörnyű robot-munkát, hadd menjenek ki a pusztába Istenük imádására. Ezen a ponton furcsa fordulatot vesz ez a szomorú kommunikáció. Ez már leginkább egyenesen a süketek drámai párbeszédére hasonlít. A fáraó ugyanis azzal érvel: nem lehet, hogy az ingyen munkát végző robotosok elhagyják kényszerű robot-munkahelyeiket, amelyeken válogatott módszerekkel sanyargatták, kínozták, kizsákmányolták őket egyiptomi munkafelügyelőik. 

      Még az sem hat a lelketlen fáraóra, hogy Mózes és Áron nem titkolt szándékkal megpendítik neki a kilátásba helyezhető, esetleges isteni retorziót, azaz ezzel finoman előre vetítve a későbbi csapásokat: „…Hadd menjünk ki azért háromnapi járóföldre a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek, az Úrnak, hogy ne sújtson bennünket dögvésszel vagy fegyverrel…” 

      A süketek párbeszédére hasonlító kommunikáció a fáraó részéről így folytatódik: „…Miért akarjátok elvonni a népet a munkájától? Menjetek, folytassátok a kényszermunkát! Már így is sok a mihaszna nép az országban – mondta a fáraó -, és ti még abba akarjátok hagyatni ezekkel a kényszermunkát?!” 

      Ezzel a szomorú kérdéssel zárul a mai perikópa. A következő egység – a jövő hétfői szakasz – már ezt a címet viseli: Még nehezebb lesz Izráel sorsa…

      Ó, mennyire mai a probléma! Már beszéltünk róla korábban is, de most legalábbis érintőlegesen vissza kellene térnünk rá: mi is ez a kivonulás-ügy? Merthogy van ám ennek a problémakörnek egy huszonegyedikszázadi modulációja is. Távol legyen tőlünk, hogy politikai színezetet, arculatot adjunk a meditáció megszentelt műfajának! Ellenben az igenis fontos lenne, hogy az Ige mérlegére helyezzük az aktuális társadalmi problémát. 

      Igaz, az Igében egy a mostani európai problémákhoz képest más összefüggésben előállott exodusról van szó. Ott és akkor pontosan az volt a történelmi helyzet, hogy a fáraó azért köti az ebet a karóhoz, mert létfontosságú volt számára s az ország számára: maradjanak az ingyen-munkások s ne akarjanak elvándorolni! Még csak azért se, hogy zavartalanul áldozhassanak Istenüknek. A fáraó elfogadhatatlan magatartása embertelen és istentelen álláspontot tükröz.

      És mi van a mi Európánkban? Az, amit volt aki prófétai látással jóelőre megmondott, hogy be fog következni. Ma ott tartunk, hogy eszkalálódott a nyitott-határ helyzet és napról napra nő a menekültek és/vagy bevándorlók száma. Repkednek a helyzet kommunikálásában a fogalmak: politikai menedékesek – vagy éppen - megélhetési bevándorlók, népvándorlás, „új exodus”, migráció – és így tovább. Tudjuk, a politikai kaméleon jelenségekkel kapcsolatban, hogy 11 évvel ezelőtt, 2004. december 5-ét, a kettős magyar állampolgárságról szóló  népszavazást  megelőzően hallatszott a riogatás az – úgymond – „románok” tömeges Magyarországra vándorlásának gonosz víziójáról… Most ugyanők mondják: antiszociális és antihumánus minden olyan törekvés, amely bizonyos lépésekkel korlátozni kívánja a bevándorlást… Tehát: a magyarok Erdélyből nemkívánatosak voltak bizonyos köröknek, de a más nációkhoz tartozókkal az ország befogadóképességének felső határát is már átlépve, legyünk   álszent módon – úgymond - nyitottak mindenféle menekült számára…

      Szóval, nehéz a kérdés. Viszont van egy megoldás. Mégpedig az, hogy oda lehet hanyatlani Isten elé az imádsággal: „Oh Uram, segíts most; oh Uram, adj most jó előmenetelt!” (Zsoltárok 118:25) Pontosan azért, mert Jézus meg azt mondja: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” (Máté 7:7,8)

      Mózes és Áron mai Igénkben leírt akciója egyelőre nem vezetett sikerre. De tudjuk a történelemből: Izráel népe sok nyomorúság után ugyan, de végül is megérkezett Kánaánba.         

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész