Olvasandó: II.Mózes 10:1-20
Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, mert én tettem konokká a szívét, valamint udvari embereinek a szívét, hogy ezeket a jeleket véghezvigyem közöttük. Beszéld majd el fiaidnak és unokáidnak, hogyan bántam Egyiptommal, és jeleimet is, amelyeket közöttük tettem. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az Úr! Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz, és ezt mondták neki: Így szól az Úr, a héberek Istene: Mikor fogsz már végre megalázkodni előttem? Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! Mert ha nem akarod elbocsátani népemet, akkor én holnap sáskákat hozok országod egész területére. Úgy ellepik a föld színét, hogy látni sem lehet a földet, és megeszik a maradékot, amelyet a jégeső megkímélt, és így megmaradt nektek. Lerágnak minden fát, amely a mezőn nő. Sőt tele lesz velük a házad, összes udvari embered és valamennyi egyiptomi háza. Nem láttak ilyet sem őseid, sem azoknak ősei mind a mai napig, amióta ezen a földön laknak. Ezzel megfordult és kiment a fáraótól. A fáraótól ekkor megkérdezték az udvari emberei: Meddig lesz még vesztünkre ez az ember? Bocsásd el ezeket az embereket, hogy áldozattal szolgálhassanak Istenüknek, az Úrnak! Még mindig nem veszed észre, hogy pusztulóban van Egyiptom? Ezért visszavitték Mózest és Áront a fáraó elé, aki így szólt hozzájuk: Menjetek, szolgáljatok áldozattal Isteneteknek, az Úrnak! De kik fognak elmenni? Ifjainkkal és véneinkkel megyünk – felelte Mózes -, fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és marháinkkal megyünk, mert ünnepet ülünk az Úrnak. Ő azonban ezt mondta nekik: Úgy legyen veletek az Úr, ahogyan én elbocsátalak benneteket családostul! Magatok is láthatjátok, hogy rosszban sántikáltok! Nem úgy lesz! Csak ti, férfiak, menjetek és szolgáljatok az Úrnak, hiszen ti is ezt kívántátok! Azzal elkergették őket a fáraó elől. Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet Egyiptom földje fölé, és jöjjenek föl a sáskák Egyiptom földjére, és rágják le az ország minden füvét, mindazt, amit a jégeső meghagyott! Mózes tehát kinyújtotta a botját Egyiptom földje fölé, és az Úr keleti szelet hozott az országra egész nap és egész éjjel. Reggel aztán a keleti szél meghozta a sáskákat. Feljöttek a sáskák Egyiptom egész földjére, és roppant tömegben szálltak le Egyiptom egész területén. Nem volt ilyen sáskajárás sem azelőtt, sem azután. Ellepték az egész föld színét, úgyhogy elsötétedett a föld, és lerágták a föld minden növényét, a fák minden gyümölcsét, amelyet meghagyott a jégeső. A fákon és a mezei növényeken nem maradt semmi zöld Egyiptom egész területén. Ekkor a fáraó sietve hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta: Vétkeztem Istenetek, az Úr ellen és tiellenetek. Most azért még utoljára bocsássátok meg vétkemet, és könyörögjetek Istenetekhez, az Úrhoz, hogy csak ezt az egy halált még fordítsa el tőlem! Mózes kijött a fáraó elől, és könyörgött az Úrhoz. Az Úr pedig igen erős nyugati szélre változtatta a szelet, amely fölkapta a sáskákat, és belesodorta a Vöröstengerbe. Nem maradt egy sáska sem Egyiptom egész területén. De megkeményítette az Úr a fáraó szívét, úgyhogy nem bocsátotta el Izráel fiait.
Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, mert én tettem konokká a szívét, valamint udvari embereinek a szívét, hogy ezeket a jeleket véghezvigyem közöttük. Beszéld majd el fiaidnak és unokáidnak, hogyan bántam Egyiptommal, és jeleimet is, amelyeket közöttük tettem. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az Úr! Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz, és ezt mondták neki: Így szól az Úr, a héberek Istene: Mikor fogsz már végre megalázkodni előttem? Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! Mert ha nem akarod elbocsátani népemet, akkor én holnap sáskákat hozok országod egész területére. Úgy ellepik a föld színét, hogy látni sem lehet a földet, és megeszik a maradékot, amelyet a jégeső megkímélt, és így megmaradt nektek. Lerágnak minden fát, amely a mezőn nő. Sőt tele lesz velük a házad, összes udvari embered és valamennyi egyiptomi háza. Nem láttak ilyet sem őseid, sem azoknak ősei mind a mai napig, amióta ezen a földön laknak. Ezzel megfordult és kiment a fáraótól. A fáraótól ekkor megkérdezték az udvari emberei: Meddig lesz még vesztünkre ez az ember? Bocsásd el ezeket az embereket, hogy áldozattal szolgálhassanak Istenüknek, az Úrnak! Még mindig nem veszed észre, hogy pusztulóban van Egyiptom? Ezért visszavitték Mózest és Áront a fáraó elé, aki így szólt hozzájuk: Menjetek, szolgáljatok áldozattal Isteneteknek, az Úrnak! De kik fognak elmenni? Ifjainkkal és véneinkkel megyünk – felelte Mózes -, fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és marháinkkal megyünk, mert ünnepet ülünk az Úrnak. Ő azonban ezt mondta nekik: Úgy legyen veletek az Úr, ahogyan én elbocsátalak benneteket családostul! Magatok is láthatjátok, hogy rosszban sántikáltok! Nem úgy lesz! Csak ti, férfiak, menjetek és szolgáljatok az Úrnak, hiszen ti is ezt kívántátok! Azzal elkergették őket a fáraó elől. Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet Egyiptom földje fölé, és jöjjenek föl a sáskák Egyiptom földjére, és rágják le az ország minden füvét, mindazt, amit a jégeső meghagyott! Mózes tehát kinyújtotta a botját Egyiptom földje fölé, és az Úr keleti szelet hozott az országra egész nap és egész éjjel. Reggel aztán a keleti szél meghozta a sáskákat. Feljöttek a sáskák Egyiptom egész földjére, és roppant tömegben szálltak le Egyiptom egész területén. Nem volt ilyen sáskajárás sem azelőtt, sem azután. Ellepték az egész föld színét, úgyhogy elsötétedett a föld, és lerágták a föld minden növényét, a fák minden gyümölcsét, amelyet meghagyott a jégeső. A fákon és a mezei növényeken nem maradt semmi zöld Egyiptom egész területén. Ekkor a fáraó sietve hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta: Vétkeztem Istenetek, az Úr ellen és tiellenetek. Most azért még utoljára bocsássátok meg vétkemet, és könyörögjetek Istenetekhez, az Úrhoz, hogy csak ezt az egy halált még fordítsa el tőlem! Mózes kijött a fáraó elől, és könyörgött az Úrhoz. Az Úr pedig igen erős nyugati szélre változtatta a szelet, amely fölkapta a sáskákat, és belesodorta a Vöröstengerbe. Nem maradt egy sáska sem Egyiptom egész területén. De megkeményítette az Úr a fáraó szívét, úgyhogy nem bocsátotta el Izráel fiait.
Igehirdető: Nagy Lajos
Még az előző hétfőinél is hosszabb a mai bibliai szakaszunk, amely a nyolcadik csapásról, a sáskajárásról tudósít bennünket. Ott van a sorok között és benne van a levegőben, hogy a csapás sorozat már a végéhez közeledik.
Láthatjuk, egyáltalán nem sablonos ez a szomorú tudósítás láncolat a különféle csapások lefolyásáról. Kétségtelenül vannak „standard” elemek, amelyek konstans együtthatókként szerepelnek az egyes csapások leírásában. Mégis szembeötlő, hogy valójában mindegyik elbeszélés hoz valami új elemet, valami egyedi üzenetet. Olyat, ami eleddig még nem szerepelt a redaktor kétségtelenül részletes szerkesztésében. Itt talán helyénvaló megjegyezni azt is, hogy ezeknek a bibliai perikópáknak az interpretálása és bonckés alá vétele során ezúttal mindig következetesen ragaszkodtunk a legújabb fordítás igazán fordulatosnak nevezhető szöveg-változatához. Ezzel is elősegítendő a remélt mind teljesebb mértékű azonosúlást az abban foglaltakra nézve.
A legszembetűnőbb mindjárt a tudósítás elején ez a kitétel: „…Beszéld majd el fiaidnak és unokáidnak, hogyan bántam Egyiptommal, és jeleimet is, amelyeket közöttük tettem. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az Úr!...” Ez a hiteles egyetemes történetírás alapja, hogy „…Beszéld majd el fiaidnak és unokáidnak…” Ez a valósághű történelmi interpretáció! Amiből aztán majd következik az eredmény: „Unokáink is látni – illetve hallani - fogják!”
A jégeső csapásáról múlt hétfőn felidézett epizódban még csak az volt az előzőkhöz képest a „fejlődés”, hogy a fáraó kegyetlensége mellett és ellenére először végre bűnbánatot gyakorol. A mai szakaszban meg már azt halljuk, hogy a fáraó olyan súlyosnak ítéli meg a helyzetet, hogy kijelenti: „…Vétkeztem Istenetek, az Úr ellen és tiellenetek. Most azért még utoljára bocsássátok meg vétkemet, és könyörögjetek Istenetekhez, az Úrhoz, hogy csak ezt az egy halált még fordítsa el tőlem!...” Tehát most az egyszer még utoljára és hogy ezt az egy halált fordítsa el róla, róluk az Úr. A fáraó már halálosan komolyan veszi tehát a tragédia kimenetelét.
A sáskajárás próbatétele – csakúgy mint az előbbiek – nem gyerekjáték, ez már biztos. A sáskák nagy tömegben történő vonulása, amelyben Afrika egyes vidékeinek ma is gyakorta része van, a Teremtő Isten ostorának számít. Ez az ostor most hatalmas erővel sújtott le Egyiptomra. A sáskák minden élőfát, minden zöldet elpusztítottak. Az ilyen és hasonló csapások pusztításának hiteles leírását Jóel próféta könyvében is olvassuk. Figyeljük meg, mennyire hasonlít a mai idézetünk elején hallottakhoz a prófécia indítása: „Beszéljétek el fiaitoknak, fiaitok meg az ő fiaiknak, azok pedig a következő nemzedéknek! Amit a hernyó meghagyott, megette a sáska, amit a sáska meghagyott, megette a szöcske, amit a szöcske meghagyott, megette a cserebogár.” (Jóel 1:3,4)
E rettenetes pusztítást látva sem veszíti el viszont a fáraó a tárgyaló-partnereivel szembeni bizalmatlanságát. Bármennyire is bűnbánatot tartani látszik s ezúttal már azt hinné az ember, tényleg elengedi a izraelitákat, biztosítékot akar arra nézve, hogy a pusztai áldozattartás után visszatér a nép Egyiptomba. Hiszen kezdetektől fogva „csak” az áldozati ünnep engedélyezéséről, azaz átmeneti kivonulásról volt szó, nem arról, hogy az ingyen robotosok egyszerűen végérvényesen elhagyják munkahelyeiket.
A fáraó szinte szemtelenül vágja Mózes és Áron arcába: „…Magatok is láthatjátok, hogy rosszban sántikáltok!...” Hát persze. Nem kellett túl nagy fantázia hozzá, hogy a gonosz fáraó rájöjjön: valójában Istennek vannak hosszabb távú tervei velük. Éppen ezért az uralkodó óvatosságból úgy dönt: nem a Mózesék terve szerint lesz az áldozati ünnepre történő kivonúlás. Nem mehetnek családostul, gyermekestül, asszonyostul, jószágostul és így tovább hanem – mivel az ókorban mindig is a férfiak dolga volt az áldozat bemutatása, csak a férfiak mehetnek ki a pusztába!
Legvégül pedig itt van a – tartalmilag legalábbis refrén-szerű - fájdalmas összetett mondat: „…De megkeményítette az Úr a fáraó szívét, úgyhogy nem bocsátotta el Izráel fiait.”
Az egész csapás-történet láncolatra nézve, nekünk, az Újszövetség népének már más húrokat kell pengetnünk. Krisztus-hívőkként valljuk meg hitünket a dicséret-ének soraival:
Ki Istenének átad mindent,
Bizalmát csak beléveti,
Azt csudaképpen őrzi itt lent,
Inség, baj közt is élteti.
Ki mindent szent kezébe tett,
Az nem fövényre épített.
A súlyos gondok mit használnak,
A sóhaj, sok jajszó mit ér,
Ha sebeink még jobban fájnak
S mindennap kínunk visszatér?
Így terhünk egyre súlyosabb,
Ha lelkünk búnak helyet ad.
Csak légy egy kissé áldott csendben:
Magadban békeségre lelsz,
Az Úr-rendelte kegyelemben
Örök, bölcs célnak megfelelsz.
Ki elválasztá életünk,
Jól tudja, hogy mi kell nekünk.
(Református Énekeskönyv, 274. dicséret 1-3.)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
