Olvasandó: Jakab 4:13-17
Most tehát, akik azt mondjátok: „Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk”, azt sem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja, akkor élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni. Ti azonban most kérkedtek elbizakodottságotokban: minden ilyen kérkedés gonosz. Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.
Igehirdető: Nagy Lajos
Most tehát, akik azt mondjátok: „Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk”, azt sem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja, akkor élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni. Ti azonban most kérkedtek elbizakodottságotokban: minden ilyen kérkedés gonosz. Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.
Igehirdető: Nagy Lajos
Az új esztendő megvalósítani tervezett új projektjei lassan kezdenek szárnyra kapni. Merthogy kilencedik napja már, hogy elmúltak az esztendőváltás ünnepi pillanatai, a vidám Szilveszter és az ünnepélyes újesztendei hangulat. Sőt már ezek utórezgései is lassan tovatűnnek.
És ezek után teljességgel összpontosul a figyelem az új esztendő feladataira, célkitűzéseire. Ez különféle módokon történik. Kinek-kinek habitusát és még más egyéb szubjektív adottságát is tekintve, rendkívül széles az a skála, amely megmutatkozik az emberi tervezések során.
Az imént hallott idézetben Jakab apostol egyáltalán nem leegyszerüsíteni akarja ennek a széles skálának a felfedését. Hanem kiemel két fő irányzékoltságot az emberi tervezések mikéntjét és hogyanját illetően. Ezek szembeötlően ellentétei egymásnak. Átjárhatóság pedig a legkisebb mértékben sincs közöttük. Az egyik jövőtervezői, feladat-megvalósítói változat, amikor az ember kizárólag önmagában, önnön erejében, teljesítményében s rátermettségében bízik. A másik változat homlokegyenest az ellenkezője az előzőnek. Aki eszerint tervezi meg a jövendőjét és a feladatai megvalósulását, az alapvetően tudatosítja önmagában is és másokban is, hogy ő bizony nem magában bízik, hanem Isten gondviselésében hisz és Reá bízza az elérendő eredményeit. Ennek a lényege így summázódik: "Istenre bízom magamat, / Magamban nem bízhatom..." (Református Énekeskönyv, 269. dicséret 1.) Ez utóbbi egyáltalán nem a gyámoltalan vagy épp tehetetlen embertípus. Ellenkezőleg. Neki van egy bizonyossága atekintetben, amit ma egy hete is idéztünk egy másfajta összefüggésben. Nevezetesen, hogy Jézus meggyőzően egyértelmüvé teszi: „…Bizony mondom nektek, ha van hitetek, és nem kételkedtek…ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! – az is meglesz. És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.” (Máté 21:21,22)
Az apostoli levél mai perikópája a túlzott emberi magabiztosságot a kereskedő önhatalmú és elbizakodott tervkészítésének példáján keresztül érteti meg. Arra próbál nekik és általuk mások számára is rávilágítani, hogy az idő, amiről ők úgy gondolkodnak, mint ami a hatalmukban van és szabadon rendelkeznek vele, egyáltalán nem az ő kompetenciájuk. „Most tehát, akik azt mondjátok: >Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk<, azt sem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja, akkor élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni. Ti azonban most kérkedtek elbizakodottságotokban: minden ilyen kérkedés gonosz…”
Az életfelfogás helytelenségének mibenlétére nézve tehát a lehelethez hasonlítja az életet, ami egyik pillanatról a másikra elillan. Kileheljük és már nincs is tovább. Érdekesség, hogy a legújabb katolikus fordítás is és a veretes Károli fordítás is a lehelet szót a párával helyettesíti. Mindegy is. A lényeg az, hogy eltűnik. Szokták is használni a költői képet, hogy valami – vagy épp valaki – elszáll, mint a füst és a pára.
Hasonló húrokat penget már a zsoltár is, amikor azt mondja: „…Úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás. Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk…Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” (Zsoltárok 90:9,10,12) Itt is érdemes megemlítenünk az eltérő fordítások valósággal költői megfogalmazásait. A zsoltárvers idézett második mondatát a katolikus Bibliában így olvassuk: „…Éveinket egyetlen sóhajként éltük át.” (Zsoltárok 90:9) A Károli fordítás pedig azt mondja: „…Megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet.” (Zsoltárok 90:9)
De visszatérve az alapigéhez, vessünk még egy pillantást arra, hogy miként zárja e szakasz mondanivalóját az Apostol, a bőven kibontott verseket követően. Így hangzott az utolsó mondat: „…Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.” Ez a lezárás első hallásra úgy tűnik, mintha nem lenne szoros tartalmi összefüggésben az előzőkben mondottakkal. Ám ez csak a látszat. Valójában másról van szó. Nevezetesen: annak konszenzusában, hogy a Szentíró azt ajánlja: így álljunk hozzá minden dolgunkhoz: „…Ha az Úr akarja, akkor élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni...” – mindjárt más fénybe kerül ez a kitétel: „…Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.”
A jó cselekvésének jogosan felmerülő ígénye egy markáns feladat. Nem egyszerű, de fontos! Jakab apostol ezzel egy nagyon figyelemreméltó dolgot akar olvasói szívére helyezni.
Nevezetesen: azt akarja hangsúlyossá tenni, hogy bűn ott is keletkezik, amikor az ember belefeledkezik a feladataiba, esetleg önmagával s személyes dolgaival olyan mértékben van elfoglalva, hogy megfeledkezik a jócselekedetekre irányuló, nagyon is fontos kötelezettségről. A bűn Jakabnál mindig összefüggésben van a cselekedetekkel. Van gonosz cselekedet. Sőt, a nem-cselekvés is mulasztás, tehát bűn! Emlékezzünk csak: a katolikus Szentmisében mindig felhangzik a gyónási imádságban, de visszacseng majd’ mindig a protestáns „közgyónás”, az Úri Szent Vacsora misztériumában is, hogy vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással… Fókuszáljunk most csak erre a negyedik elemre, a mulasztásra. Mert nem azért került a negyedik helyre ez a mulasztás-bűn, mintha alábbvaló lenne, mint a bármelyik előző három gyónási kritérum. Hanem azért, mert bizonyos értelemben épp a legsúlyosabb bűnt írja körül. A mulasztást. A jó cselekedetek elmulasztása főbűn! Kit, miként érint ennek a felelőssége? Hadd legyen ez mindegyikünk lelkiismereti kérdésévé…
Mai bibliai idézetünk egy archaikus, ám annál inkább örökbecsű életszemléletet s benne egy Isten-hívő jövőtervezési metodikát tárt elénk. Ó, bárcsak, mind többeknek lehetne élet- etalonjává mindez!
Azzal kezdtük, hogy az új esztendő első hetei a jövőtervezéssel, programadással telnek Egyéni és közösségi vetületben egyaránt. Jó nekünk, hogy mi mindezt az elhangzott Ige fényében tehetjük. Annál is inkább, mert ezek az elhangzott bibliai gondolatok biztos, kipróbált módszert ajánlanak az élet minden területének megjárására nézve!
Az új esztendei jövőtervezés és a különféle programok megfogalmazása s esetleges deklarálása magátólértődőn nem csak egyéni kis életünkben, hanem nagyobb volumenben is fontos.
5
Ez a nagyobb volumen egy nemzet életében – bocsánat -lehet, például, a különböző területek kormány-politikája is akár.
Kormány-politikája – mondom, mondjuk - aminek így, vagy úgy, tetszik, nem tetszik, akarjuk, nem akarjuk, de végül is minden a részeseivé válunk. Mert ez az élet rendje. Talán nem baj, ha ide idézzük az Ádventben elhangzott kormányszóvivői-miniszterelnök-helyettesi televíziós sajtó-tájékoztatónak céltudatosan az oktatáspolitikára irányuló újságírói kérdésére adott miniszteri válaszát, mely így hangzott: …A Kormány meggyőződése szerint a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént és jó magyart nevelnek belőle. Ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudni kiállja-e a következő évszázadok próbáját…
Hát ez az, amiért mi most itt vagyunk. Hogy legyen vérünkké válttá – bocsánat - a Szent András-napi, dr. Rednik András emlékülésen elmondott imádságom tárgyilagos megállapítása – kevesen voltunk, többen is lehettünk volna -: az egykori meghatározó lelkületű főorvos nem csak osztályvezető volt, hanem bizonyos értelemben a lelki vezetőnk is!
Miért? Mert vallotta s tanuságot tett róla: a sikerességünk múlik rajta, hogy elfogadjuk-e a „felülről vezetettség” attitűdjét. Ő elfogadta. Mi elfogadjuk?
Ha igen, akkor nincsen semmi baj. Akkor ez a ma reggeli, lelki konszolidációt üzenő meditáció nem volt hiábavaló. Mert el fogja végezni a maga áldásos munkáját a lelkünkben bizonnyal.
Erre segítsen bennünket a modern megfogalmazású újesztendei imádság-vers, mely így hangzik:
Ami most kezdődik,
az számomra még ismeretlen.
Kezdhetném ezért félve ,
aggódva ezt az évet.
De eldöntöm magamban,
hogy inkább Veled kezdem el.
Rád bízom, odaszánt hittel bízom Rád
önmagam, minden napon.
És tudom, hogy Te nyitsz meg
útakat, ajtókat, új távlatokat.
Hogy - hozzon bármit is a holnap –
ez az évem is Veled,
értékes idő legyen.
Ámen!
(Hajú Zoltán Levente, Kálvin Kalendárium 2017. 6. oldal)
Ez az értékes idő a kulcs-szópár ebben a felemelő imádság-versben. Ennek felismerésében és tartalommal megtöltésében segítsen bennünket a Mindenható! Hogy az esztendő minden további napja ilyen értékes idő, ilyen kajrosz, alkalmas idő legyen számunkra. Hogy az időietlenség homályában s az időiség realitásában tudjunk hitvallók lenni! Ez az Úr 2017. esztendeje Vízkereszt ünnepe utáni harmadik napján, a vidám farsangi időszak kezdetén az Ige üzenete.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházlelkész
