Krisztus Jézus meglátásáért[1]
meg kell küzdenünk.
Igehirdető: Faust Gyula
Énekek: 187; 196; 464; 468.
Köszöntés: Így szól a mi Urunk Jézus
Krisztus!
„Aki titeket hallgat, engem hallgat,
és aki titeket megvet, engem vet meg; és aki engem vet meg, azt veti meg, aki
engem elküldött.” Luk 10:16.
Bibliaolvasás:„(A hét első
napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg,
akiből hét ördögöt űzött ki. Ő elment, és megvitte a hírt követőinek, akik
gyászoltak és sírtak. Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária
látta, nem hitték el. Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek
útközben, amikor vidékre mentek. Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a
többieknek, de nekik sem hittek. Végül pedig megjelent magának a
tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket,
keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.”
Márk 16: 9-14.
Alapige:
A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária
odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. Elfutott
tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és
így szólt hozzájuk: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova
tették!” Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a
sírhoz. Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott,
gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. Előrehajolt, és látta,
hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be. Nyomában megérkezett
Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és
hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön
összegöngyölítve, egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki
elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. Még nem értették ugyanis az
Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. A tanítványok ezután
hazamentek. Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt,
behajolt a sírboltba, és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol
előbb Jézus teste feküdt; az egyik fejtől, a másik meg lábtól. Azok így
szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” Ő ezt felelte nekik: „Mert elvitték az
én Uramat, és nem tudom, hova tették.” Amikor ezt mondta, hátrafordult, és
látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus így
szólt hozzá: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő azt gondolta, hogy a
kertész az, ezért így szólt hozzá: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem,
hova tetted, és én elhozom.” Jézus nevén szólította: „Mária!” Az
megfordult, és így szólt hozzá héberül: „Rabbuni!” - ami azt jelenti:
Mester. Jézus ezt mondta neki: „Ne érints engem, mert még nem mentem fel
az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én
Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.” Elment
a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat!”, és hogy
ezeket mondta neki. János 20: 11-18
Krisztus
Jézus meglátásáért meg kell küzdenünk. Az imént a 464. énekükkel erről
énekeltük:
„Majd ha
véget ér a harc, s megpihentetni akarsz: Megragadom jobbodat, s mennyországod
befogad.”
Erről a
harcról szól a magdalából való Mária története, ahogy a mi életünk is, azzal a
különbséggel, hogy esetünkben ez a küzdelem éppen csak elkezdődött. A tegnapi,
azaz a húsvét első napi istentiszteleten elhangzott, hogy mi nem láthatjuk
feltámadott Urunkat a Jézus feltámadásának tanúi nélkül, a húsvéti asszonyok
nélkül, a magdalából való Mária nélkül, akiből Jézus hét ördögöt űzött ki. Nem
láthatjuk Krisztust az arimátiából való József édesanyja nélkül, Mária a Jézus
anyja nélkül, a Jakab anyja nélkül, Salomé nélkül, vagy Johanna[2] nélkül,
aki Khúzának, a Heródes gondviselőjének felesége volt.[3]Továbbá
nem láthatjuk az Urat Péter, Jakab és János apostolok nélkül, Tamás nélkül, az
emmausi tanítványok nélkül, Máté, Márk, Lukács és János evangélisták nélkül és
végül, de nem utolsó sorban Pál, vagy a többi apostol nélkül, az összes
előttünk élő Jézusban reménykedő hithős[4] nélkül,[5] a
reformátorok nélkül, a felmenőink nélkül, édesanyánk, apánk, nagymamáink és
nagyapáink nélkül. Mert amikor mi Jézusra nézünk, akkor velünk együtt ők is, és
amikor ők Krisztusra néztek, akkor velük együtt mi is Ő reá nézünk, és csak
velük együtt látjuk Őt! Nagy veszedelemnek szolgáltatjuk ki magunkat, ha mi
önmagunkban, az előbbitől egy teljesen különböző úton vágyjuk látni Üdvözítő
Urunkat! Nincs más út!
Ha pedig
valaki ezek után is azt meri mondani, gondolni és tevőlegesen is megcselekedni,
hogy e szemtanúknak a Jézus látása csupán „csak hitelre méltatlan üres beszéd”,
asszonyi fecsegés,[6]azt
kiszolgáltatom magának az Úrnak, aki így szól:
-
„Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak
elhívésére, amiket a próféták szóltak!”[7]”Miért
háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások?”[8]Hitetlenek
és keményszívűek, miért nem hittetek azoknak, akik feltámadva láttak engem?[9]
Mi tehát most
figyeljünk erre az igére és szívleljük meg mindazt, amit mennyei Atyánk a
magdalából való Mária által mond nekünk!
Mária, aki a
Názáreti Jézust, Istennek egyszülött Fiát, a Messiást, a mesterek Mesterét úgy
ismerte meg, hogy az Úr hét ördögöt űzött ki belőle. Jézus előtt tehát Máriát
hét ördög, hét démon tartotta valamely erős szenvedély, vagy éppenséggel több
szenvedélynek is a rabláncán, naponta gyötörve, kínozva, hét akarat felé széttépve
és szétszakítva. Jézus megkönyörült rajta és kiűzte belőle az őt fogva tartó
ördögöket. Attól a pillanattól kezdve ennek a magdalai Máriának egyetlen
szenvedélye és akarata Jézus Mester volt. Szenvedélyesen szeretett az Úr
közelében lenni, a lábainál ülni és rajongva hallgatni Őt.
A hagyomány
szerint ő volt az a bűnös asszony, aki a Simon farizeus házában olajjal kente
meg Jézust, könnyeivel mosta és a hajával törölte meg az Úr lábát. Ő volt az a
Mária, akinek Isten sok bűnt bocsátott meg, ezért a teljes lényét odaadva
szeretette üdvözítő Istenét.
Márk szerint Mária
ott volt korán reggel a kenetet vivő asszonyokkal az üres sírnál. Látta, hogy a
kő el van hengerítve a sírbolt elől, és ezt azonnal hírül adta Simon Péternek
és Jánosnak. Amikor Péter és János leellenőrizték a helyszínen e velük közölt
hírt, megnézték az Úr halotti lepelét és a kendőt, amely az Úr fején volt.
Mindezt látva, noha még nem értették az írást, hogy Jézusnak fel kell támadnia
a halottak közül, ennek ellenére János látott és hitt, azaz tudta, hogy Jézus
él.
A két
tanítvány, a balzsamkenetet vivő asszonyok mind hazamentek, egyedül csak Mária
maradt a temetőben a sírbolton kívül és sírt. Sírva nézett be másodszorra, vagy
harmadszorra abba sírba és látta a fehér ruhás angyalokat ott, ahol előtte
Jézus feküdt egyiket fejtől, másikat lábtól.
Ennek a
Máriának minden könnycseppje a Jézuséi voltak, ő nem érte be részvétet
nyilvánító angyalokkal. Máriának még a tűzláng tekintetű angyalok
vigasztaláspróbálkozása sem volt elég jó. Könnyek közt vitázott velük.
-
„Azért sírok, mert elvitték az én Uramat, és nem
tudom, hogy hova helyezték!”
Mária úgy
sír, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja az angyalok vigasztalását, pedig hallhatta,
hogy Jézus nincs a holtak közt, mert feltámadt, amint megígérte. Mária ezzel
nem érte be. Holtan, vagy feltámadottan egyedül Jézust akarta!
Tanuljunk
ettől a Máriától! Tanuljuk tőle a Jézus meglátásáért vívott küzdelmet! Egész
életében ezt tette! Megküzdött démonokkal, ördögökkel, tűzláng tekintetű
angyalokkal, felületes, közömbös tanítványokkal, sőt hitetlenül őt kinevető
tanítványokkal is, kevéssel beérő tanítványokkal, mindennel, ami kevesebb mint
Jézus Mester.
Ennek a
Máriának nem volt elég azon tanítványtársai hite, amivel ők tudomásul vették,
hogy Jézus nincs a holtak közt, mert feltámadt. Máriának nem volt elég az
angyalok közvetítette hit sem, ő csakis a feltámadott Jézussal volt hajlandó
megbékélni.
Máriát látva,
akarva akaratlanul azt kérdezzük, hogy lehetséges egyáltalán így küzdeni
Jézusért? Létezik ilyen elszántság, van ilyen mindent elsodró és félreállító
emberi akarat? Jákob harcolt valahogy ehhez hasonlóan és elképesztő, hogy
önmagánál mennyivel hatalmasabb erőket győzött le. A Jákob tusája ezzel a
kinyilatkozással végződött, idézem:
„De fölkelt
még azon az éjszakán, fogta két feleségét, két szolgálóját és tizenegy
gyermekét, és átkelt a Jabbók-gázlónál. Fogta és átküldte őket a patakon,
és átküldte mindenét. Jákób pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki
tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig. De látta, hogy nem bír vele,
ezért megütötte a csípője forgócsontját, és kificamodott Jákób csípőjének
forgócsontja a tusakodás közben. Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el,
mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz
engem. Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. Erre
azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél
Istennel és emberekkel, és győztél. Jákób ezt kérte: Mondd meg nekem a
nevedet! De ő ezt mondta: Miért kérdezed a nevemet? És megáldotta őt.” 1Móz
32:23-30.
Nos, megtudná-e
valaki mondani, hogy ez a törékeny asszony a könnyeivel nálánál mennyivel
hatalmasabb erőket győzött le? Küzdött ördögökkel, angyalokkal, emberekkel és
mindezeken keresztül magával Istennel. Hihetetlen, de igaz, hogy maga az Úr
mondja ki: Izrael vagy, te győztél! A te hited megtartott téged!
Tanuljuk meg
Máriától ezt a lényegre törő szent akaratot! Tegyük mindennapi imánk
tárgyává és szüntelenül kérjük Istentől, a Jézus Krisztus nevében, mert
Máriának ez a húsvét reggeli akarata teljesen azonos már az Isten Fia Jézus
akaratával, mely akaratnak maga az Isten sem tud ellene állni! Nem is állt
ellene, hanem engedett neki, és ez bizony felforgat a szuverén Istennel
kapcsolatos minden felfogást, teológiát.
Történetünkben
Jézus előlépett az angyalok eltakarta fátyol mögül, de Mária a könnyfátyla
miatt temetőgondnoknak, kertésznek látta Jézust. Hát nem ezt akarta Mária, hogy
lássa végre Jézust? Miért csapja akkor be őt a saját szeme?
Azért, hogy
megértsed, hogy a feltámadott Jézussal kapcsolatosan még a saját szemünk sem
adhat bizonyosságot. János, aki rendkívüli megfigyelő volt és emberi
kereteinket szétfeszítő dimenzióban tárja elénk írásaiban a krisztuseseményt, a
feltámadott Krisztussal és a saját újjáteremtésünkkel kapcsolatosan a
következőket tanította:
Tudjuk, hogy
amikor nyilvánvalóvá lesz, hogy a feltámadás bekövetkeztével mivé leszünk,
bizonyos, hogy hasonlóvá leszünk Ő hozzá, mert akkor olyannak fogjuk látni Őt,
amilyen valójában.[10] János
két lényeges dologra hívja fel a figyelmünket.
Az egyik,
hogy bizonyos, hogy most mi az Isten gyermekei vagyunk a Krisztus Jézusba
vetett bizalom és a nekünk adott kegyelem által. Ez a mostani új-régi
állapotunk viszont most még nem teszi lehetővé, hogy Üdvözítő Urunkat olyannak
lássuk, amilyen valójában. Ezzel a megismeréssel a feltámadásig kell várnunk.
Dicsőségesen feltámadott létállapotunkban fogjuk Krisztus olyannak látni
amilyen valójában. Amikor tehát nyilvánvaló lesz, hogy az Isten új
teremtményeiként mi magunk is milyenek leszünk, akkor fogjuk Üdvözítőnket is
olyannak látni amilyen valójában. Addig az óráig és napig viszont a hit
segítségével jutunk el, az pedig kő kemény küzdelem, amilyen a Máriáé is volt.
A második
dolog pedig, amit János a szívünkre helyez, az elsőből következik, hogy most az
Isten szeretett gyermekeiként, bármennyire szeretnénk is, de nem vagyunk
képesek Üdvözítőnket olyannak látnunk, amilyen valójában.
Elolvasva a
tanítványok Jézussal való találkozását megdöbbenve és értetlenül állunk a
tényekkel szemben, mert a tanítványok megfogják a feltámadott Jézus húsát és
csontját és még akkor is kételkednek,[11]
egyetlen saját érzékszervi tapasztalatuk sem volt képes meggyőzni őket, 100%-os
bizonyosságra segíteni őket. Mit mond erről Pál? Két dolgot!
-
„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor
pedig színről színre, most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok
ismerni, ahogyan engem is megismert Isten,” vagy ahogyan a régebbi Károlyi fordításban
áll, e megismerést önmagunkra is vonatkoztatva; „amint én is
megismertettem.”[12]
-
„ Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test
szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.
Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés [az]; a régiek elmúltak, íme, újjá
lett minden. Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a
Jézus Krisztus által, és aki nekünk adta a békéltetés szolgálatát (…).” 2Kor 5:
16 – 18.
Mi tehát az a
tükör, aminek hiányában még homályos látásra és töredékes ismeretre sem lenne
semmi lehetőségünk? Az, amit a bevezetőben hallottunk, tudniillik hogy mi,
vagyis Jézusnak mai tanítványai és Istennek e mostani egyháza és a Krisztus
vértanúi által, velük együtt, csakis együtt látjuk és ismerjük Krisztust!
Mi kapcsolta
össze Máriában a régi és az új, a nagypénteki és a húsvéti Jézust? Mi volt az a
bizonyos állandó, ami ugyanaz volt a Názáreti Jézusban is, mint a feltámadott
Krisztusban? Az, ahogyan Jézus a nevén szólította: MÁRIA! Egyedül csak ez a
megszólítás képes bennünket megfordítani bármely vakságunkból és minden Isten
tükre (= egyház és evangélium) nélküli tévelygésünkből! Egyedül Jézusnak ez az
elevenünkbe vágó nevünkön szólítása képes bennünket Isten igaz imádóivá tenni,
hogy Lélekben és igazságban[13]
imádjuk mennyei szerető Atyánkat! Az például, ahogy a kételkedő Tamást
szólította meg és hívta a sebhelyeihez, minek következtében ez a tanítvány
összeomlott a Jézus lábánál és teljes lényéből imádta az Istent.[14]
Húsvétkor
tehát a feltámadott Jézus úgy jelentette ki magát Máriának és úgy ismertette
fel magát vele, hogy a nevén szólította. A nevén szólítva őt azonnal a
megbékéltetés szolgálatába is állította. Mária a felismerés örömében még sokáig
ujjongani szertett volna a Jézus lábánál, de Jézus rövidre szabta Máriának ezt
az ujjongását.
-
Ebből most ennyi elég, és ha még akarsz belőle,
akkor eredj az én testvéreimhez, akik téged hitetlenül és kételkedve néhány
órával előbb még kinevettek. Menj és mond meg nekik, hogy felmegyek az én
Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez!
Figyeltél?
Egy kis idő, és a félő, síró, hitetlenül megbántó tanítványok mivé lettek a
Jézus feltámadása és a Feltámadott igéje által? Kimondom: Ők a Jézus Krisztus
vérszerinti, azaz lényeg-szerint testvéreivé lettek. Testvér, mert a te Atyád
és a feltámadott Jézus Atyja, sőt a rettegő és síró tanítványok atyja is, maga
a Mindenható Atya Isten! Oh, milyen csodálatos örömhír? Boruljunk le imádván
imádjuk Istent! Ámen.
Áldás:
„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy
mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő
hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van. És akiben megvan ez a reménység Ő
iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is tiszta.”1Ján 3:2-3.
[1]
„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy
mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő
hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van. És akiben
megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is
tiszta.”1Ján 3:2-3.
[2]
Luk 8:3.
[3]„Valának pedig Mária Magdaléna, és
Johanna, és a Jakab [anyja] Mária, és egyéb asszonyok ő velük, akik ezeket
mondák az apostoloknak.” Luk 24:10
[4]
Zsidókhoz írt levél 11.
[5] Mivel
Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül
tökéletességre ne jussanak. Zsid 11:40
[6] Luk
24:11 De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt; és nem hivének
nekik.
[7] Luk
24:25.
[8] Luk
24:38
[9]
Márk 16: 14.
[10]
Vö. az 1János 3: 1-2 verseivel!
[11] A tizenegy tanítvány pedig elméne Galileába,
a hegyre, ahová Jézus rendelte vala őket. És mikor megláták őt, leborulának
előtte; némelyek pedig kételkedének. Mt 28: 16-17.
[12]
1Kor 13: 12
[13]
De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben,
és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő
imádóiul. Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és
igazságban imádják. Ján 4:23-24.
[14]
János 20: 24-29!
