Köszöntés: Éneklek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával
tengerbe vetett. Erősségem az Úr és énekem, szabadítómmá lőn nekem; ez az én
Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom. Vitéz harcos az Úr; az ő
neve Jehova.” 2Móz 15:1 – 3.
Olvasandó ige: 1Sámuel 17: 25 - 54.
Alapige: Az Úrnak a te Istenednek nevét
hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét
hiába felveszi. 2Móz 20:7.
Mottó: „Aki az életet csak élvezni
akarja, elveszíti, mert amit kap, lényegtelen és üres. Aki minden nehézségével
vállalja, az a valósággal együtt megnyeri az egészet.”[1]
„Az ember
egyszerre lehet érdekelt és közömbös, egyszerre lehet távol és közel, egyszerre
lehet nyakig sorsában és azon kívül, egyszerre szolgálhat és lehet szabad,
egyszerre lehet alázatos és uralkodhat.”[2]
A Szentírás
tele van gyakorlati útmutatással életünk legkülönfélébb helyzeteire
vonatkozóan, amilyen például egy állásinterjú. Dávid és Góliát története olyan,
mint egy állásinterjú. Vannak cégek, ahol a felsővezetői állásra három napig is
eltart az állás-interjú, vagyis az igazi jellemet és képességeket kiugrasztó
lelki szellemi nyomásgyakorlás, másszóval tortúra, azaz kínvallatás. Mi talán
már nem, de a gyermekein és az unokáink óvhatatlanul szembe fognak kerülni az
állásinterjú kérdésével, az Isten Igéje pedig ebben is segítségünkre siet.
Mindenekelőtt
tegyük fel a kérdést, hogy kicsoda ez a Dávid?
Először is az
Úr szíve szerint való választott[3],
akit Isten maga személyesen választott ki magának és hívott el a fejedelmi
szolgálatra. Betlehemi felkenetésével Isten a nevén szólította őt, előhívta a
nem-létből, a jellegtelen és jelentéktelen létből, az ismeretlenségből, a hátra
és félreállítottságából és bejelentette az angyalrendeknek, az egész teremtett
mindenségnek, hogy vállalja őt, méghozzá személyesen.
Belekiáltotta
Isten az Isai legkisebb fia teljes és örök nevét a mennyei, a földi és a
földalatti világba, hogy mindenki tudja, hogy az örökkévaló Úr, Krisztus nem
szégyelli őt a saját testvérei sorába[4]
sorolni (Visky Ferenc 2003).
Akkor ott
Betlehemben az Úr Lelke betöltötte Dávidot (1Sám 16:4 – 13), aki előtte is,
mint jó pásztor, az élete árán is megvédte a juhait.
Szentlelke
közlésével Isten elindította Dávidot, hogy sok társával együtt, önmagát
teljesen odaadva járuljon a Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a
mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez, az elsőszülöttek seregéhez, a
kihívott szentek gyülekezetéhez és egyházához, mindazokhoz, akik be vannak írva
a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletes igazak lelkeihez,
és az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez (…).[5]
Méltónak
bizonyult ősapáihoz, hiszen Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak fia, nem ám csak
vér szerint, hanem az ábrahámi hit és cselekedet szerint is.[6] Ábrahám az engedelmesség
iskolájában járva jutott el odáig, ahol Isten igazi természetével került
kapcsolatba, s ahol meglátta Istent és megértette az Ő valóságát (Chambers1992,
324).
Dávid,
atyjához, Ábrahámhoz hasonlóan hallotta az Úr szelíd hangját, a hívását, az őt
megszólító igéjét, mert volt benne valami krisztusi, részesült az Isten
természetéből[7],
hiszen ez a Dávid, az Isten szíve szerint való férfiú. Elhívásának célja a Krisztushoz
való hasonlatosság.[8]
Ez nem lényeg szerinti azonosságot, hanem Rá-utaltságot jelent. Egyfelől ez azt
jelenti, hogy ha valaki meglátja, Jézus jusson eszébe (Visky Ferenc 2003). Ebben
a vonatkozásban Dávid Jézus a Dávid fia
Krisztus[9]
előképe. Másfelől pedig azt is jelenti, hogy amint Jézus Krisztus a keresztfán
önmagát teljesen megüresítve, teljesen kiszolgáltatottan volt ráutalva Atyjára
és Istenére, hasonlóképpen mi is, vagyis osztozunk Urunk kereszthalálának
kiszolgáltatottságából, de Ő vele várjuk Atyánk ígéretét is!
Valahányszor
csak szól (és ígér) az Úr, akkor az Ő örök váltsága által belénk helyezett
természetéhez szól, és nincs apelláta, - mert ha történetesen azt mondja, hogy
„jöjj!”, vagy „tedd ez, vagy azt”, - nincs többé lehetőség a kérdezősködésre,
csak egyetlenegy lehetséges út van, az engedelmesség (Chambers1992, 324).
Dávid a
teljes lényével a cselekvő Urra összpontosított. Figyelme, hallása ki volt
élezve az Úr ígéreteire, amelyeket Isten maradéktalanul teljesíteni akar, de
nem ám egyedül, hanem azzal együtt, aki hallja az Ő ígéretét.
„Isten
ígéretei nem érnek nekünk semmit addig, amíg engedelmesség által meg nem értjük
Isten természetét. Háromszázhatvanötször elolvasunk valamit a Bibliában, mégsem
jelent semmit, míg aztán hirtelen meglátjuk, mit akar Isten mondani, mert
valamilyen részletkérdésben engedelmeskedtünk neki és az Ő lénye azonnal
megnyílt előttünk. Engedelmességből születik az "igen"(aza ÁMAN).
"Isten minden ígérete Őbenne lett igen és Őáltala ámen" (2Kor 1,20).
Amikor életünk engedelmességével mondunk "áment" egy ígéretre, akkor
lett az az ígéret a mienk.”[10]
Történetünk
pirospozsgás arcú ifjúja pontosan ezt tette. Áment mondott az Isten igéjére és
ígéretére, s miközben ezt mondta ki is állt, szemtől szemben, hogy megküzdjön
az Istent gyalázó gonosszal.
Nagy
érdeklődéssel tájékozódott az emberéletek ezreit felemésztő évezredes alapítású
cég, Elah völgyeként ismertté vált vállalati helyszínén. Az újoncok felvételét
meghirdető információs felületek a szó szoros értelmében hús vér emberek
voltak, akik minden ellenjuttatás nélkül, vagyis ingyen szolgáltatták a
különböző szintű és mennyiségű részletes tájékoztatást.
Haszonorientált
főhősünk nyíltan és őszintén érdeklődött a bérezési juttatások felől, amikor
ezt kérdezte:
- „Mi
történik azzal, aki - sikerre viszi a „Góliát projektet” – azaz megöli ezt a filiszteust,
és elveszi a gyalázatot Izraelről?” (1Sám 17:26) Az önkéntes információ közlők,
a legnagyobb természetességgel ezt válaszolták:
- Ha
valaki megölné őt, nagy gazdagsággal ajándékozná meg a király, leányát is neki
adná, és atyjának házát szabaddá tenné Izraelben. (1Sám 17:25)
Az „Eliáb” teszt (1Sám 17: 28)
Az első
szűrő, amin főhősünknek át kellet jutnia az úgynevezett „nagytestvéri Eliáb
teszt”, mert hiszen ebben a nagy vállalkozásban mindig van egy olyan „nagy
testvér”, aki abban a hiszemben él, hogy ismer. Mondandóját legtöbbször ezzel
kezdni:
- Jól
ismerlek kis öcskös, mindent tudok ám én rólad. Majd így folytatja:
- Miért
jöttél ide? Még arra sem vagy képes, hogy egy juj nyájat megőrizz, hát kire
bíztad azt a néhány juhot, amely a pusztában van?
- Ismerem
vakmerőségedet és szívednek álnokságát, hogy csak azért jöttél ide, hogy
megnézd az ütközetet!
Ezen az első
kevésbé sem kellemes teszten a magát mindentudónak kinyilvánító tesztelőnek
ugyanazt a féligazságot kell válaszolni, amely féligazságot ő maga is állit.
Valahogyan így:
- „Ugyan,
mit cselekedtem én most? Hiszen csak szóbeszéd volt ez.” (Sám 17:29)
A „Saul-féle királyi teszt”
Történetünk
szerint, főhősünk dossziéja felkerült az igazgatóhelyettes asztalára, a látható
legfelső döntéshozóhoz, aki így szólt:
- Azt
hallottam, hogy nagy érdeklődést tanúsítottál ez évezredes alapítású cég iránt
és ez találkozik a mi érdeklődésünkkel az olyan agilis és tehetséges ifjak
iránt, amilyen te is vagy. Itt az áll előttem, hogy legfőképpen a „Góliát projektűnkben”
vagy érdekelt.
- Igen,
- válaszolta határozottan Dávid, - mert ez volt a neve, majd hozzá tette:
- Senki
se csüggedjen el e miatt „a Góliát projekt miatt”; elmegy a te szolgád és
megvív ezzel a filiszteussal. (1Sám 17:32) A Saul teszt készítője visszakérdezett.
- Mégis,
hogy gondolod ezt? Nem vagy te egy kicsit fiatal ehhez? Szándékod nem valami
gyermekes, meggondolatlan felbuzdulás, ostoba kalandvágy? Mi egy komoly cég
vagyunk, ahol nagy felelősség terhel minden alkalmazottat. Nincs szükségünk itt
szeleburdi kalandorokra. Én úgy látom, hogy te „nem mehetsz e filiszteus ellen,
hogy vele megvívj, mert te még gyermek vagy, ő pedig harchoz szokott ember
ifjúkora óta. (1Sám 17: 33).
Dávid a „Saul teszt” első nagy
fejezetére, amelynek eredménye egyértelmű elutasítás volt, a következőt
válaszolta:
- Ifjú
korától fogva harcban edzett férfi? Hm. Akkor én is az vagyok! Pásztor volt a
te szolgád apja juhai mellett, ahol volt alkalmam a fenevad ellen úgy távol,
mint közelharcot vívnom, mert ha jött egy oroszlán vagy medve, és elragadott
egyet a nyájból, utánamentem, leterítettem, és kiragadtam a szájából. Más
alkalommal pedig, ha ellenem támadt, megragadtam a szakállánál fogva,
leterítettem és megöltem. Bizony leterítette a te szolgád az oroszlánt is, meg a
medvét is, pedig azok nem illették gyalázattal a szent Isten nevét, mint ez a
Góliát, csak éhesek voltak. De ez a körülmetéletlen filiszteus úgy jár majd,
mint amazok, mivel csúfolta az élő Isten seregét.
A királyi
aligazgató majdnem szóról szóra azt hallotta tesztalanya szájából, amit hallani
szeretett volna. Teljesen magával ragadta a Dávid határozottsága, frappáns
érvelése, és valamiképpen röviden és tömören vázolt szakmai tapasztalata is.
Azzal a bölcs kiegészítéssel, hogy ez alkalommal nem egy kis bárány a tét, és
nem medve, vagy szakállas oroszlán ellen száll élet-halál harcba így felelt hát
Dávidnak:
- Hát
menj, az Úr legyen veled! Mire Dávid ezt válaszolta:
- Az
Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek
a filiszteusnak a kezéből is.”(1Sám 17: 37)
A vaspróba, avagy a „páncélmellvért
teszt”
A „Saul-teszt”
második része, amint az már a nevében is benne van, hogy „vaspróba”, ez a
legdurvább és a legmegalázóbb próba, amolyan zsugorító, minek következtében
egészen kicsi, sáska[11] illetve féreg méretű lesz
az ember, s amin az új alkalmazottnak, ha bele szakad is, át kell mennie.
Góliát a
származását tekintve Anák[12] volt. A hagyomány
szerint, amikor Izrael kémei először látták meg őket, ezt a jelentést
készítettek:
- „Elmentünk
arra a földre, ahová küldtél bennünket. Valóban tejjel és mézzel folyó föld az,
ilyen a gyümölcse! [2Móz 3,8; 5Móz 6,10-11] Csakhogy erős nép lakik azon a
földön, a városok falakkal vannak megerősítve, és nagyon nagyok, sőt még Anák
leszármazottait is láttuk ott!” (4Mózes 13: 28-29)
- „Nem
mehetünk fel az ellen a nép ellen, mert erősebb az nálunknál.” (4Mózes 13: 32)
- „Az
a föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, olyan föld, amely megemészti
lakosait! A nép pedig, amelyet ott láttunk, csupa szálas emberből áll. Sőt
láttunk ott óriásokat is, Anák óriás fiait: parányi
sáskáknak éreztük magunkat, és ők úgy is tekintettek ránk.” (4Mózes 13: 33-34)
E teszt során,
amikor az ember egy vasdobozba van bezárva a saját félelmével nincs idő arra
gondolni, hogy itt most megaláznak, gúny tárgyává tesznek és odavetnek a
halálnak a saját véreim, akik még az együtt érző bizalomnak a látszatát sem
színlelkik. Ilyenkor egyetlen pillanat erejéig látni véli a megpróbált, ahogyan
potenciális bajtársai összedörzsölik a kezüket a háta mögött, mert perceken
belül arra készülnek, hogy a jeltelen tömegsírba még egy hullát dobjanak be,
amit, - a valaha volt valakit – a nagy Anák tett azzá.
Ez a biztos
elbukást és alkalmatlanságot kimutató szakítópróba![13] Luther Márton tapasztalatból
tudta, hogy milyen az, amikor a küzdőnek pillanatokon belül farkasszemet kell
nézni az óriás Anáktól való ősi rettegésével és az Úrba belekapaszkodva, az önmaga
halálra adásával azonnal leszámolnia azzal. Az Úr színe előtt való meghalás
nemcsak szép szó, amolyan költői frázis, mert az Úr harcosának lenni, halált
jelent. A krisztusi tanítványság, az Úrral való járás, Jézus követése és a
halál elválaszthatatlanok egymástól. Se Ábrahám, sem az ő magva nem sporolhatja
ezt meg. „Te kövess engem és én, – mondja az Úr – megmutatom, milyen hlállal
dicsőíted meg az istennek fiát.”[14] Az ószövetségi
Szentírásban „a bátorság egy katonai műszó – jelentése: >>belekapaszkodni valakibe, ragaszkodni
valakihez<<. Nem az a bátor tehát, aki merész, hanem az, aki
belekapaszkodik nyomorultul, szegényen (önmagát a Krisztus halálával halálra
adva) abba, Aki egyedül bátor. Gyengeségünk, gyávaságunk nem vétetik el ebben a
bátorságban, hanem a gyengeség tudatában Krisztusra-utalttá válunk.”[15] Így amikor mindenki azt
hiszi, hogy vége van, épp ilyenkor van Ő jelen a legerőteljesebben, „mert ahol
az emberi erő véget ér, oda megérkezik Isten ereje, ha az ember hisz és várja
azt. Másrészt Isten megengedi, hogy ellenségei hatalmasan és erősen
felemelkedjenek. Ő visszatarja erejét és engedi, hogy saját erejük tudatában
felfuvalkodjanak”[16]és így szóljanak:
- „Eb
vagyok-e én, hogy te bottal jössz reám?” És szidalmazva a filiszteus Dávidot
Istenével [együtt] így folytatta:
- „Jöjj
ide hozzám, hogy testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak adjam.” 1Sám
17:43 – 44.
Mert ahol az
emberi erő megérkezik, onnan Isten ereje elillan. Amikor aztán a hólyag tele
van, és mindenki úgy véli, [ellenségei] felülkerekedtek, győztek, biztonságban
vannak és célba érkeztek, akkor kiszúrja Isten a hólyagot, és annak egyszer és
mindenkorra vége van. A bolondok nem tudják, hogy éppen amikor feljönnek és
megerősödnek, akkor hagyja el őket Isten, és jobbja nincs velük.”[17]
Miért? Miért
beszél Góliát becsmérlően a vele szemben álló kis Dáviddal? „Talán azért, mert
az ember a nálánál kisebbet nem látja meg.”[18] Góliát nagy volt, órás
volt, Dávid pedig kicsi. Góliát önmagáról való véleménye, a maga dicsősége, a
maga dicső harcedzett katonai múltja falként választotta el őt az Úr jobbjától.
Mi is olyankor nem látunk, mikor önmagunk, a saját személyiségünk tudata vakít
el (Visky Ferenc 2018, 561).
Mert a titkok
titka az, hogy az óriás >>Anákot nem a nagy győzi le, hanem a kicsi: az,
aki mindenkinél kisebb lett, aki a földnek poráig alázta meg magát; aki nemcsak
az angyaloknál lett kisebb[19] egy rövid időre, hanem az
embereknél is kisebb lett![20] Bizony ebben van a győzelem
titka: Ha kicsi és kevés vagy, nagy lesz a szabadításod! Ameddig nagy vagy, az
Isten nem tud megszabadítani.<<[21] „Féreg vagyok én és nem
ember”.[22] „Mint a víz, úgy
kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz,
megolvadt belső részeim között. Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez
tapadt, és a halál porába fektetsz engemet” – mondta és kiáltotta.[23] S mindezt élesben, az
ellenfél jelenlétében, azzal szemtől szembe kellett vállalnia. Aki ezt a halált
teljes szívével és alázattal elfogadja, ereje megnövekszik (Richard Wurmbrand
1996, 42). Hamvas Béla szerin „aki (az élő Isten igéjébe és ígéretébe vetett
hite) gondolatával a valláson, a filozófián és a tudományon nem emelkedik túl,
annak tényleges jelenléte nincs. (…).”[24] Dávidnak viszont és az ő
Istenének volt valóságos jelenléte ott az Elah völgyében! A Szabadító Úr és
szabadításának dicsőséges jelenléte volt ez!
Történetünk
szerint felöltöztették Dávidot a Saul ruhájába, a fejére rézsisakot tett, és
páncélba öltöztették. Felkötötte a Saul kardját is a ruhája fölé. Dávidnak rettentő
gyorsan el kell sajátítania az évezredes alapítású cég szokásait, hagyományait,
legmodernebb eszközeit, azok szakszerű használatát. Megpróbált hát járni benne,
de képtelen volt, mert nem volt hozzászokva. Ekkor ezt mondta Dávid, amit vele
együtt sokan mások, sőt magunk is mondunk:
- Nem
tudok én ezekben járni, mert nem vagyok én ilyenekhez szokva.
A „Góliát projekt” élesben
Nagy tanúság
ez! Senki nem lehet sikeressé valaki más bőrében, valaki más fegyverzetében,
valaki más harctechnikájával, valaki más képességeivel, csakis a sajátjával! „Az
igazi istentisztelet helye nem a Gerizim hegye (ahol a samaritánusok temploma
áll), nem is Jeruzsálem (ahol a zsidók Nagy Heródes által építtetett temploma
állt) hanem ki-ki saját maga (Richard Wurmbrand 1996, 43).[25] Mikor Isten titokban
megformál egy embert, téged vagy engem, önmagunkká tesz, hogy ki-ki a maga
módján legyen az Ő dicsőségének hírnöke; egyszeri legyen, amint Isten is
egyszeri.[26]
A megtestesült gonosszal szemtől szemben „megkérdezni, hogy mit tett volna,
illetve mit tenne Jézus, pont olyan képtelenség, mintha azt kérdeznéd, milyen
hosszú utat tett volna meg a csiga, ha nyúl lett volna, holott a csiga nem
nyúl. Én nem vagyok Jézus. Én én vagyok. Hogy úgy cselekedjem, mint Jézus,
ahhoz a megtestesült Istennek, szűztől születettnek kellene lennem. Az ő
bölcsességét kellene magaménak tudnom. Angyalok kellene lessék a parancsaimat.
Az ő csodás erejét kellene birtokolnom (…).”[27] „Az ember cselekedetei
mindig olyanok, mint ő maga, és eszerint viszonyul a külső körülményekhez is.
Van egy latin
közmondás: Quod agis, agi (Tedd, amit teszel), vagyis csak éppen az a
dolgot. (…) Csak egy dolgot lehet egyszerre jól csinálni (különösen nekünk
férfiaknak, mert a női agy egy kicsit másként működik). Bajnokok sem abból
lesznek, akik sokféle sportágban edzenek. Földi életünk rövid. Ne legyünk
olyanok, mint az egyszeri szamár, amely éhen halt, mert nem tudott választani
az eléje tett két halom széna között. Hadd összpontosítsunk egyetlen célra:
mennyei jellemmé formálódásunkra, és ez csapásra benépesíti a menyet. Ámen.”[28]
„Ne kívánd a te felebarátod (…) páncélját, és semmit ami a te felebarátodé (2Mózes 20: 17) – mondta magában
Dávid, miközben gyorsan le is vetette magáról azokat és az ott jelenlevő Úr
csodájaképpen azonnal az Isten adta önmagává változva a kezébe vette a botját,
és sietve kiválasztott a patakból öt sima kövecskét; beletette azokat a
pásztortáskájába, a tarisznyájába, és parittyájával a kezében közeledett a
filiszteushoz, (1Sám 17: 38-40) amivel kezdetét is vette, azaz hogy élessé vált
a „Góliát projekt”, amelynek lényege az, hogy egyedül csak a kegyelmes Isten
Lelke által lehetséges úgy a harc, ahogy a győzelem is, amely küzdelemre
személyesen az Úr tanít meg, s mely győzelmet egyedül Ő ad meg!
A történetet tudjuk.
Dávid egyetlen kipörgetős parittyadobását Isten juttatta célba. A fején eltalált
Góliát ájultan zuhant a földre, mint egy kivágott hatalmas fa. Dávid
hozzászaladt, elvette a kardját, felmászott a testére és megölte, majd hogy
maradéktalanuk beváltsa az ígéretét végül a fejét is levágta.
Ez volt az,
amit az emberek láttak. Az IGÉT látták cselekedni és győzni, mert valójában ott
Elah völgyében pontosan ez történt. A tízparancsolatból a harmadik parancsolat
igéi elevenedtek meg, öltöttek testet a pásztorlegény Dávidban, aki által
igazság és valóság lett az Isten igazságszolgáltató szava.
Dávid
megemlékezett a harmadik parancsolatról mely szerint az, aki hiába veszi ajkára
az Úr nevét, nem marad büntetés nélkül.[29] Isten Igéje és Szentlelke
által tudta, hogy amint Góliát elkezdte káromolni az Urat, Isten részéről
elkezdődött a Góliát halálbüntetése is. Dávid felismerte, hogy Góliát a bűnösök
tanácsát (Zsoltárok 1: 1) követi, sőt teljesen azonosult azzal, amely tanácsok
a kárhozat halálára altatták el a Góliát lelkiismeretét. Dávid továbbá az Úr
Igéje és Szentlelke által felismerte Góliát lelki halott voltát és ezen ő
felbátorodott. Jól tudta, ha ő most törvényt és igazságot cselekszik, az Úr
vele van és a kezébe adja ezt, a bűnösök tanácsa által amúgy is már lefejezett
élő halottat! Ő tehát törvényt és igazságot cselekedett, amikor az Isten
kinyilatkoztatott szent Igéjére hallgatva, néven nevezte és leleplezte az
Istenkáromlást. Isten Igéjének ez a tudása Dávid életében nem korlátozódott
csupán az elméjére, az emlékezetére, nem maradt pusztán a fejében, hanem
tetteké vált a kezében és a lábában egyaránt (Visky Ferenc 2003). Úgy is
mondhatnánk, hogy az Ige, azaz maga az Úr cselekedett a Dávid kezén és lábán
keresztül.
Kedves
„Dávid-jelölt”! Minden levonható következtetést reád bízok, miközben az én
rövid imakiáltásom így szól:
Tarts
meg Uram és taníts meg harcaidat[30] harcolnom és győznöm!
Ámen.
[1]
Hamvas Béla: Scientia Sacra hangoskönyv (A kereszténység) Rátóti Zoltán
előadásábanhttps://www.youtube.com/watch?v=uxdHXMNGbiA
11 perc, 14 – 32 másodper
18 perc 00-19 másodperc
[3] Most azonban a te
királyságod nem lesz állandó. Keresett az Úr magának szíve szerint való embert,
akit az ő népe fölé fejedelmül rendelt, mert te nem tartottad meg, amit az Úr
parancsolt neked. 1Sám 13:14
[4] Mert a megszentelő és a
megszenteltek egytől valók mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyenli őket
atyjafiainak hívni. Zsid 2:11
[5] Zsid 12:22-24
[6]
Róm 4:16; 9: 7; Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok az Ábrahám
fiai. Gal 3:7.
[7] Mivelhogy az ő isteni
ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való,
Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával
elhívott; Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg
bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a
romlottságot, amely a kívánságban van e világon. Ugyanerre pedig teljes
igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó
cselekedet mellé tudományt, A tudomány mellé pedig mértékletességet, a
mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, A kegyesség
mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság
mellé pedig szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem
tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus
megismerésére nézve. Mert akiben ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó,
elfelejtkezvén a régi bűneiből való megtisztulásáról. Annak okáért, atyámfiai,
igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erőssé tenni;
mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha. 2Pét 1:3-10.
[8]
Visky Ferenc: Méz a sziklából. Koinónia Kolozsvár 2003, november 17.
[9]
Máté 9:27; 20:30; Márk 10:47; 12:35; Luk 18:38
[10]
Oswald Chambers: Krisztus mindenekfelett. Primó*Evangéliumi Kiadó Budapest
1992. oldal 324. Vö.: http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers
[11]
„parányi sáskáknak éreztük magunkat, és ők úgy is tekintettek ránk.”4Mózes 13:
34; „De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép utálata.”
Zsolt 22:7.
[12]
5Móz 2:10-11; 21.
[13]
Szakítópróbának teszik ki az anyagminőség szempontjából azokat az
alkatrészeket, amelyt működésük során nagy terhelésnek vannak kitéve. Azt
vizsgálják, hogy mekkora nyomás, vagy szakítóerő alatt roppan meg, törik szét,
szakad ketté.
[14]
Visky Ferenc: Méz a sziklából. Koinónia Kolozsvár 2003, november 15. Vö.: „Ezt
pedig azért mondá, hogy jelentse, milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent.
És ezt mondván, szóla neki: Kövess engem!” János 21, 19.
[15]
Visky Ferenc: Méz a sziklából. Koinónia Kolozsvár 2003, november 13.
[16]
Kissa Jenő és Ferenczy Noémi: Luther Márton mélysége és magassága Koinónia
Kolozsvár 2010. oldal 358.
[17]
Uo.
[18]
Visky Ferenc: Nagyobb van itt Koinónia Kolozsvár 2018. oldal 561.
[19]
Zsid 2:7
[20]
Filippi 2: 5-10
[21]
Vö.: Visky Ferenc: Méz a sziklából. Koinónia Kolozsvár 2003, november 10.
[22]
Zsolt 22, 7
[23]
Zsolt 22:15-16
[24]
Hamvas Béla: Scientia Sacra hangoskönyv (A kereszténység) Rátoti Zoltán
előadásábahttps://www.youtube.com/watch?v=uxdHXMNGbiA
[25]„A mi atyáink ezen a
hegyen imádkoztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol
imádkozni kell. Monda neki Jézus: Asszony, hidd el nekem, hogy eljő az óra,
amikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. Ti azt
imádjátok, amit nem ismertek; mi azt imádjuk, amit ismerünk: mert az üdvösség a
zsidók közül támadt. De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók
lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő
imádóiul. Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és
igazságban imádják.” Ján 4:20-24.
[26]
Richard Wurmbrand: Beszédek a magánzárkában. Harmat Koinónia Budapest Kolozsvár
1996. oldal 38.
[27]
Richard Wurmbrand: Beszédek a magánzárkában. Harmat Koinónia Budapest Kolozsvár
1996. oldal 24.
[28]
Richard Wurmbrand: Beszédek a magánzárkában. Harmat Koinónia Budapest Kolozsvár
1996. oldal 40.
[29]
Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés
nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi. 2Móz 20:7.
[30]
Íme idősebbik leányomat, Mérábot neked adom feleségül, csak légy az én vitéz
fiam, és harcold az Úrnak harcait (…).”1Sám 18:17 Vö.: 1Sám 25:28.
