Énekek: 90: 1-2; 465, 466; 229.
Alapige: Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a
zsidók egyik vezető embere. Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá:
Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni
azokat a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele. Jézus így
válaszolt: Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem
láthatja meg az Isten országát. [*] [Jn 3,31; 1Pt 1,23; 1Jn 3,9] Nikodémus ezt
kérdezte tőle: Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe,
és megszülethet ismét? Jézus így felelt: Bizony, bizony, mondom neked, ha
valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. [Ez
36,25-27; Ef 5,26; Tit 3,5] Ami testtől született, test az, és ami Lélektől
született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell
születnetek. A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan
jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született. [*] Nikodémus
megkérdezte tőle: Hogyan történhet meg mindez? Jézus így válaszolt: Te Izráel
tanítója vagy, és ezt nem tudod? Bizony, bizony, mondom neked: amit tudunk, azt
szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi
bizonyságtételünket. Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor
hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek? Nem ment fel a
mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. [*] És ahogyan
Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie,
[4Móz 21,8-9] hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette
Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne
vesszen, hanem örök élete legyen. [1Jn 4,9] Mert Isten nem azért küldte el a
Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.
Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van,
mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében. Az ítélet pedig az, hogy a
világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint
a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik,
gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a
cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy
nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.
János 3: 1 – 21
Ádvent,
vagyis az Úr eljövetelének küszöbén egy idős, vagy az ő kifejezésével élve egy
vén ember Messiás várásáról hallottunk. Jézus jelenléte rendkívül nyugtalanná
tette, mert sejteni vélte, hogy ő, Jézus az Isten Fia a Messiás, az Izrael
reménysége.
A Jézussal
való találkozásának története azzal kezdődött, hogy ez az ember, Nikodémus
éjjel ment el Jézushoz, mert egy igen lényeges kérdés furdalta az oldalát. Van-e
neked testvérem a gyülekezetben jelenlévő (Máté 18:19 - 20) Úrhoz címzett
kérdésed? Van-e benned téged belülről emésztő kérdésed, ami Jézus felé ösztökél
téged? Nikodémusnak volt, és meg is érkezett vele Jézushoz, az Úr pedig
fogadta, nem küldte el, hanem ahogy megígérte[1], teljes segítséggel
segített. Pál apostolnak is volt Jézusnak címzett kérdése:
- Kicsoda
vagy, Uram (ApCsel 9: 5 és 22: 8)? Mire az Úr ezt felelte:
- Én
vagyok a názáreti Jézus, akit te kergetsz (ApCsel 22: 8), nehéz neked az ösztöke
[κέντρον (kentron) 1) ösztöke 2) fullánk] ellen
rugódoznod (ApCsel 9: 5).
Urunk pedig
neki is válaszolt. Egy alkalommal ezt mondta ez a Pál a „kicsoda vagy Uram
kérdésére Krisztustól kapott válaszáról:
„Ellenben azt, ami nekem nyereség
volt, kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus
Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam
és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam
őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett
hit által Istentől van igazságom a hit alapján, hogy megismerjem őt és
feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén
az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra.
Nem mintha már elértem volna
mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem
is megragadott Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már
elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem
van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának
Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” Filippi 3: 7 – 14.
Advent, mint
eljövetel nemcsak azt jelenti, hogy az Úr eljön, hanem azt is, hogy népe is
eljön Ő hozzá. Mindenki megérkezik Jézushoz, akit a mennyei Atya hozzá vonz (Ján
6:44 és 65).
Nikodémusnak
és a vele egyet értő barátainak tehát volt egy nyugtalanító kérdésük, amit hangosan
ki sem mertek mondani, a társaiktól való állandó rettegésük miatt. Ezért Nikodémus,
a társai képviseletében is (Ján 3:2), éjjel ment Jézushoz és csak téblábolt és forgolódott,
mint a macska a forró kása körül, amikor az Úr rögtön a lényegre tért.
- A
víz általi újjászületés érdekel, amely titkot Isten Keresztelő János prófétája
által leplezett le, amit, azok, akiktől te most rettegsz, szívből megvetettek.
Nem hittetek az ő szolgálatának és közös bizonyságtételünknek sem (Ján 3:11).
Ezen felül hagytátok a börtönben meghalni Jánost, aki nekem készített utat,
pedig jól tudtátok, hogy próféta és igaz ember.
- Onnan
kezdve, hogy az Emberfia eljött a mennyből az újjászületés földi dolog, amiről
tanítóként tudnod kell, - volt Jézus válasza.
- Hogyan
történik hát a víztől és Lélektől való újjászületés? – kérdezte hát Nikodémus. és
mint igaz rabbi a rabbinak, Jézus történettel válaszolt a vén tanító kérdésére.
A pusztában
felemelt rézkígyó történetét nekünk is ismernünk kell, de nem úgy, mint egy
idegen nép kultúrájának egyik mítoszát, a népi folklór egyik meséjét, hanem
úgy, mint ami személyesen velünk történik.
Nikodémus
élete során sokszor hallotta és sokszor ő maga is elmondta a rézkígyó
történetét, de most a Mindenható jelenlétében hallja személyesen az Emberfia
Jézustól. Most tehát úgy hallja mindezt, mint ami vele történik. Ő vele
történik, hogy az Isten káromlójának bizonyult, ő vele történik meg, hogy
részes az Úr prófétai szolgája, Keresztelő János meggyalázásnak bűnében, amit
az igazságosan ítélő nem hagy büntetés nélkül. Ő vele történik meg, hogy a
Jézus jelenlétében egyszerre csak elkezdi érezni a kígyóméreg minden
életfunkciót megbénító hatását a saját testén belül; napnál világosabban látja
önmagán belül a halál munkáját, ami természetesen soha nincs egyedül, mert az
ördögi kígyó is vele van, akinek hatalma van a halálon (Zsid 2:14). És Jézus
itt nem áll meg, hanem elmondja, hogy amint Mózes a pusztában az Úr parancsára
felemelte a rézkígyót a fára, hogy azt bárki láthassa, hogy akit kígyómarás ért
felnézhessen rá, így fogjátok felemelni az Emberfiát, vagyis engem.
Az Istentől
való élet szövetsége így szól:
- „Készíts
kígyót, és tűzd föl egy póznára. Ha valaki megmaratik, és föltekint arra,
életben marad. Mózes tehát csinált egy rézkígyót, és föltűzte egy póznára. És
az történt, hogy ha megmart valakit a kígyó, és az föltekintett a rézkígyóra,
életben maradt.” 4Mózes 21: 8 – 9.
Ahogyan tehát
Mózes felemelte a kígyót a pusztában, - folytatta Jézus a tanítást - úgy kell
az Emberfiának is felemeltetnie, [4Móz 21,8-9] hogy aki hisz, annak örök élete
legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta,
hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. [1Jn 4,9] Mert
Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy
üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem
hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében
(János 3 14 – 17).
Különös
válasz ez arra kérdésre, hogy miként születik újjá az ember víz és Lélek által?
Nincs jobb válasz az újjászületés titkára, csak a rézkígyó története, mivel
kapcsolatosan Jézus azt mondja, hogy aki igazságot cselekszik a világosságra
megy.
Mit jelent ez
abban a kígyóktól megmart világban?
Azt jelenti,
hogy a bűn és a kígyó halált hozó munkája a Messiás Jézus által lelepleződött.
Az igazság az, hogy az élő Isten és az ő szolgájának bűnös gyalázása a halált
szabadította fel minden ember vérében. De Isten erre az igazságra egy másik, a
felemelt rézkígyó, illetve a felemlt Emberfia igazságával válaszolt. Ezzel az
utóbbi igazsággal megítélte és kárhoztatta a bűn és az ördögi kígyót minden
munkájával együtt, felemelve pedig, a maga hatalmába vette azt. Ebben a
felemelésben Isten a világot megítélte. Mert bárki, aki beismerte, hogy
megmarta őt a kígyó és ezt felvállalva föltekintett a felemeltre, életben
maradt. E hitben történő feltekintés által Isten felemelte a kígyómarás miatt
haldokló emberből a halál munkáját.
Pontosan ez
történik abban az emberben is, aki hittel néz fel a fára felemelt Emberfia
Jézusra. A felemelt rézkígyó a váltságáldozatként eljött Isten Fiát, Jézus
Krisztus, a várva várt Messiás előképe volt. Amit Mózes idejében Isten a
pusztában vándorló Izraellel tett a felemelt rézkígyó által, az Krisztusban az
egész világra kiterjesztette. Ezért mondja Jézus, hogy Isten úgy szerette a
világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz ő benne, el ne vesszen,
hanem örök élete legyen. E hit általi feltekintésben a bűnös ember megismeri,
elismeri és megvallja az Isten és felebarátja ellen elkövetett bűneit.
Megvallja, hogy benne a halál erői munkálkodnak és most azért néz föl a
felemeltre, mert elhitte Istennek személyesen neki szóló ígéretét, hogy valaki
így hisz Jézus Krisztusban nem vész el, hanem örök élete van. Nem tudjuk,
hogyan történik, csak azt tudjuk, hogy az Isten szent ígérete megtörténik. Közént
és a bennünk munkálkodó halál közé beékelődik az élet Ura, Jézus Krisztus. Így
teljesül be az ige, amit a próféta mondott:
„Ezért ad jelt nektek az Úr maga:
Íme, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek.” Ézs 7:14.
Vagy, ahogyan Máté evangélista adta hírül ezt:
Íme a szűz fogan méhében és szül
fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.
Máté 1:23.
Velünk az
Isten, a mi oldalunkon áll! Az Úr a jobbkezem felől van[2] velem. Közelebb van hozzám
a bőrömnél, a bűnömnél, sőt még önmagamnál is. Elválasztott engem az ördög, a
bűn és a halál minden hatalmától. Egyedül Ő rendelkezik velem. az Övé vagyok!
A felemelt
Krisztus felemeli belőlünk a bűn, az ördög és a kárhoztató halál minden
munkáját, a bűnbocsánat és a kegyelem munkája által pedig elkezdi bennünk az
újjászületés és az örök élet munkáját! Jézus mondta:
- „Most
van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme: És én, ha
felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok.” Ján 12:31-32
A felemelt
Krisztus vonzása valóság és nincs ember a földön, akire ne hatna. A felemelt
Krisztushoz való vonzatásunk tehát állandó és töretlen. Ennek a vonzásnak senki
és semmi nem tud ellene állni.
Ezt a
szüntelen tartó vonzást ábrázolja ki a nagypénteki Krisztus jobb és bal oldalán
felemelt kereszt. Az Ő jobboldalán való kereszt az Isten igazságos, de egyben
üdvözítő kegyelemének és a váltságnak vonzása. A ballján levő kereszt viszont az
Isten igazságos, de kárhoztató ítéletének vonzása ebben a világban. Ez a két
kereszt egy, mert az Isten Fia Jézus keresztjében egyszerre van benne mindkettő.
Számunkra, akik vele együtt az Ő jobbján vagyunk, ugyanaz a kereszt az örök
élet vonzása, és ez a vonzás szüntelenül történik az Anyaszentegyházban. Ez az
örök élet történik az evangélium hallásakor. Ez az örök élet történik, amikor
felnőtt emberként valaki vallást tesz az Úr Jézusban vetett hitéről és
reménységéről és megkeresztelkedik. És ez az örökélet történik, amikor bűneinket
és hitünket megvallva az úrasztalához járulunk. Vagy talán azt gondolod, hogy
véletlenül, vagy hiába hangzik el a figyelmeztetés az úri szent vacsora
szereztetési igéjében, amikor Szentlélek hitünk és életünk megpróbálására hív?
Hallgassuk meg ezt az ébresztő hívást, amikor így szól hozzánk az Úr igéje:
„Vegyétek, egyétek! Ez az én
testem, mely ti értetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E
pohár amaz új testamentum az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer
isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és
isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend. Azért, aki
méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste
és vére ellen. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a
kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból, Mert aki méltatlanul eszik és iszik,
ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.”
1Kor 11:24-29.
Erről a felserkentő
figyelmeztetésről mondja Luther a következőket:
„Olyan hitre van szükség, mely az
isteni jelekben és ígéretekben merészen bízik. Milyen üdvözítő vagy (milyen) Isten
lenne az, aki nem akar minket megmenteni a haláltól, bűntől, pokoltól?
Hatalmas dolognak kell lennie
annak, amit az igaz Isten ígér és munkál. Aztán jön az ördög, és bolhát ültet a
füledbe: - És mi van akkor, ha a sákramentumotkat esetleg méltatlanul vettem,
és méltatlanságommal magam a kegyelemtől megfosztottam? – Itt fejezd is be, és
semmit se törődj a méltósággal, vagy méltatlansággal.
Csak arra vigyázz, hogy higgyed,
hogy ezek biztos jegyek, Isten igaz igéi, mert akkor méltó vagy, és az is
maradsz. A hit méltóvá tesz, a kételkedés méltatlanná. Mivel fogod
felébreszteni a hitedet?
Mivel ösztökéled magad hálaadásra?
Várni akarsz addig, amíg magától feltámad benned, vagy amíg az ördög neked ezt
lehetővé teszi, vagy valami egyéb buzdít erre? Abból sohasem lesz semmi.
A sákramentummal meg kell melegedni,
és fölé kell hajolni (mint karácsonykor a jászól fölé a napkeleti bölcsek és a
betlehemi pásztorok). Tűz az, mely képes szíveket lángra gyújtani; itt be kell
látnod szűkölködésedet és nyomorúságodat, meg kell hallanod és hinned kell,
amit Üdvözítőd tett, így szíved megváltozik és más gondolatra jut.” [3]
„Ó, mekkora fájdalmat okoz a
természetnek és az értelemnek, hogy mezítelenre kell vetkőznie és mindent el
kell hagynia, amit érez, egyedül az Igéhez ragaszkodnia, hogy a hatást is
érezhesse! A bajban és halálban Isten segítsen minket ily bátorságra és hitre!”[4]
Azt
hallottuk, hogy a Szentléleknek ezt a titkos munkáját a vízzel való
megkereszteltetéssel is ki kell ábrázolni, mert különben nem mehet be senki az
Isten országába. A múlt alkalommal hallottunk az Úr jobbján keresztre feszített
latorról. Ő bement az Isten országába! Bizony bement, méghozzá felnőttkori
alámerítkezés nélkül, de nem megkeresztelkedés[5] nélkül. Bizony ő meg volt
keretelve, méghozzá a felemelt Jézus keresztjéhez hasonló kereszttel. Verejték
és vér mosta az ő teljes testét, ahogy a Jézusét is! Miért üdvözült hát ez a
lator víz általi alámerítkezés nélkül? Azért, mert a folyóvízben való
alámerülés csak azt mondja el, hogy én, vagy bárki a Krisztus felemeltetésével
együtt fel vagyok emelve Jézus Krisztushoz az ő kereszthalálába és az általa nekem
is megszerzett üdvösség minden javába! A vízzel való keresztség a Jézus
Krisztus mellett tanúskodó hitvallás; ez választ el, különböztet meg
mindazoktól, akik Jézust hitetlenül megvetve az Isten igazságos haragja és a
kárhoztató halál vonzását választották.
Milyen ez a
hitvallás? A lényege röviden és tömören ez:
- „Az
Istent sem féled-e te? Hiszen te (velem együtt) ugyanazon ítélet alatt vagy! És
mi ugyan méltán; mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük: ez pedig
semmi méltatlan dolgot nem cselekedett. (…)
- Uram
(Jézus), emlékezzél meg én rólam, mikor eljősz a te országodban!” Luk 23:40-42.
A felelemelt
Krisztus, a váltság és az Úr Isten örök igazságosságának igaz hitvallása ez.
Nincs benne semmi hamisság, képmutató megjátszás, semmi ámítás, egy szemekényi
képzelődés sem. Kijelenti és kimondja az ember Isten előtti valós állapotát.
Aki ezt hallja, fel kell belőle ismernie, hogy az Isten Fia Krisztus
felemelésével nincs többet olyan, hogy keresztfára szegzett és a Krisztus
keresztjéhez oda nem szegzett ember, a Krisztus halálához oda nem kötött másik,
mondjuk, szabad, Krisztustól független ember. A keresztfa halála és a Krisztus
halála nélküli ember tehát illúzió. Krisztus felemeltetetésével mindnyájan
talajvesztettek vagyunk. Nincs föld a lábunk alatt, nincs világ a lábunk alatt.
Bárki légy te, aki ezt hallod ízlelgesd az Isten örök igazságosságának szent
valóságát, ami így szól az én ajkamról is:
- „Barátom!
Nem féled te az Istent? Hiszen velem együtt te ugyanazon felemeltetés ítélete
alatt vagy! És mi ugyan méltán emeltettünk az Isteni harag, átok, igazságosság
és egyben a megfeszített Krisztus fájához; hogy a mi cselekedetünknek méltó
büntetésével szembesüljünk, de Ő, aki egyedül igaz, aki által felemeltettünk,
semmikínhalálra méltó dolgot nem cselekedett. (…)
- Uram
Jézus, emlékezzél meg én rólam a te dicsőséges országlásodban, hogy elvedd
tőlem a rám sújtó haragot! Uram, vedd el tőlem hitetlen cselekedeteim méltó
következményét, a kárhozatot és újjáteremtve bocsáss be engem a te országodba”
Megvallom
tehát a bűn, és benne a személyes bűnöm Isten általi megítélést és az Ő
egyetlen szent szabadítását. Minden keresztyénnek nyilvánosan fel kell
vállalnia, és meg kell vallania ezt. Meg kell vallanunk Krisztust, aki egyedül
igaz és szent és azt is, hogy mi, az ő halálának hasonlatosságával vele együtt
meghaltunk, hogy felemelt életünk mindenestől fogva egyedül az övé legyen!
Tegyük hát ezt!
Advent
küszöbén állva az Istennek szóló kérdéseink hoznak bennünket Jézus Krisztus
trónja elé. Megtörténhet, hogy ma több kérdéssel megyünk el a gyülekezetből,
mint ahánnyal Urunkhoz jöttünk. Nem történhet meg viszont az, hogy legalább egy
lényeges kérdés nem nyugtalanít. Mi lenne ez a kérdés? Ez a következő lenne:
- Uram,
mit cselekedjem[6]
én most ezzel az általad felemelt és ezzel a Te általad teljesen körülzárt[7] állapotommal? Íme minden teljesen
a te hatalmadban van![8] Legyen hát nekem is a te
jókedved[9] Igéje szerint![10] Ámen.
[1]
Minden, amit nekem ad az Atya, én hozzám
jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem. Ján 6:37
[2]
Zsolt 16:8; 73: 23
[3]
Kiss Jenő és Ferenczy Noémi: Luther Márton mélysége és magassága Koinónia
Kolozsvár 2010. oldal 372.
[4]
Kiss Jenő és Ferenczy Noémi: Luther Márton mélysége és magassága Koinónia
Kolozsvár 2010. oldal 373-374.
[5]
„(…) megkeresztelkedhettek-e azzal a keresztséggel, amellyel én
megkeresztelkedem?” Mt 20: 22
[6] „[Ezeket] pedig mikor
hallották, szívükben [κατανύσσω (katanüsszó)
1) teljesen átszúr, megszúr, összeszurkál ("elevenjére tapint") 2)
szúrást szenved, szúró fájdalmat érez, fájdalom nyilallik bele] megkeseredének,
és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai,
férfiak? (…)
-
Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan
a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Lélek
ajándékát. Mert nektek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak,
kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” Apcs
2:37-39
[7] „Az éneklőmesternek, Dávid
zsoltára.; Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és
felkelésemet, messziről érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz,
minden utamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted
azt Uram! Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
Csodálatos előttem [e] tudás, magasságos, nem érthetem azt. Hová menjek a te
lelked elől és a te orcád elől hova fussak? Ha a mennybe hágok fel, ott vagy;
ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a
tenger túlsó szélére szállanék: Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobb
kezed fogna engem. Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a
világosság körülöttem éjszaka lesz, A sötétség sem borít el előled, és fénylik
az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.” Zsolt 139:1 –
12; Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a
föld mélyén képződtem volna. Alaktalan (értsd úgy, hogy végső alakot még nem
öltött) testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva (…)” Zsolt
139: 15-16.
[8]
És hozzájuk menvén Jézus, szóla nekik, mondván: Nekem adatott minden hatalom
mennyen és földön. Máté 28:18.
[9]
Én pedig neked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed
sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hűségeddel. Zsolt 69:14.
Vesd össze még: Ézs 49:8. Ézsa 9: 1 – 7.
[10]
„Ímhol az Úrnak szolgálója; legyen nekem a te beszéded szerint!” Luk 1:38