Köszöntés: „A nép, amely
sötétségben ül, nagy világosságot lát, és akik a halál árnyékának földjén ülnek,
azoknak világosság támad.” Mt 4: 16; „A nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot;
akik a halál árnyékának földében lakoznak, fény ragyog fel fölöttük!” Ézsaiás
9: 2.
Alapige: „Zakariás, betelt
Szentlélekkel, és így prófétált: Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta
és megváltotta az ő népét. (…) „Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel
meglátogat minket a felkelő nap a magasságból, [Mal 3,20; Ézs 60,1] hogy
világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, hogy
lábunkat a békesség útjára igazítsa. [Ézs 9,1]” Lukács 1: 67-68 és 78 – 79.
Azt mondják, hogy lélegzetelállító élmény az űrből látni, amint a
teljes sötétségből egyszer csak feltűnik egy résnyi világosság, mely egyre
dagadóbb fényözönként öleli körül a kék bolygót, otthonukat, a Földet. Valami
hasonló napfelkeltét látott az Isten lelke által felemelt Zakariás pap, aki Szentlélekkel
betelve énekelte, hogy „meglátogatott minket a naptámadat a magasságból!” Minden
egyes hanggal próféciák sokasága teljesedett be, többek közt az is, amit az Úr
Lelke Malakiás által szólt, ezt mondván:
„Mert íme, eljön
a nap, lángoló, mint a sütő-kemence, és [olyanná] lesz minden kevély és minden
gonosztevő, [mint] a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a
Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtuk gyökeret, sem ágat. És feltámad nektek,
akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő
szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hizlalt tulkok.” Mal 4:1-2
Malakiáson keresztül Zakariás, - majd később a fia, Keresztelő János -
látta az Ember fia Jézust a fát gyökerestől megemésztő kemence lángjaként[1]; a Messiás Jézust pedig
(görögül Krisztust) látta mindent megemésztő hatalmas Naptámadatként eljönni,
kinek eljövetelével egy teljesen új nap nappalja támadt az emberek világában;
az Úr napja. Jézus mondja:
- „Legyetek
a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind
a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” Mt 5: 45.
Mi most az Úr napjában élünk. Egyetlen nap ez akkor is, ha azt 2018.
december 2-val jelöljük. Mielőtt rossz érzéseink alapján azt gondolnánk, hogy
Isten magára hagyta ezt a világot és a gyeplőt a lovak közé dobva a szekérről
is leugrott, lássuk meg, hogy a Nap nem magától és nem véletlenül mászott fel
az égboltra, hanem mennyei Atyánk hozta fel a Napját, hogy a jelenlétében, mi a
mi Atyánk fiaivá legyünk! Céllal süt tehát tereád az Úr napja, azért, hogy te
ma 2018. december 2. úrnapján az Isten gyermekévé légy!
Luther szerint, ameddig van evangéliumhirdetés, van nappali világosság
is, ő azt mondja, hogy ez a világ égboltján megjelenő Nap, Krisztus maga,
akiből a ragyogás árad, és akitől a nappal, vagyis az evangélium származik,
hogy fényeskedjék az egész világban. Ennek az új napnak már a pirkadata is
elevenné, vidámmá, jókedvűvé és dolgossá tesz, mert magával hoz minden jót.[2]
Krisztus napjától lettek annyira jókedvűek, erősek és bátrak a keleti
bölcsek is, hogy ezer kilométeres utat tettek meg csak azért, hogy elsőként
hódoljanak a világ Világossága, a királyok Királya előtt, a világmindenség
legnagyobb hatalmassága előtt, aki csecsemőként fekszik, de nem ám a császári,
vagy királyi palota baldakinos gyermekágyában, hanem a városon kívül, a
betlehemi jászolban.
Malakiás szerint ugyanaz a Nap míg sokaknak igazságot, gyógyulást és
halálos dermedtség után új éltet hoz (Malakiás 4: 2), addig másoknak igaz
világosságként leplezi le a kevélységüket, gonosz, álnok, hamis és lényegük
szerint sötétség voltukat, valósággal megégeti őket, mint pozdorját a tűz
lángja.
Pontosan ez történt, amikor Isten a hatalmas angyalok kíséretével behozta
egyszülöttjét a világba (Zsid 1:6; Zsid 10:5). Az evangélium erről ezt mondja:
„Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben,
Heródes király idejében, íme napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt
mondván: Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát
napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk neki. Heródes király
pedig ezt hallván, megháborodék [ταράσσω (tarasszó)], és vele együtt az egész
Jeruzsálem.” Máté 2:1-3
Wilhelm Thüsing szerint a János evangéliuma 12, 27 és 31 verse a Jézus
„emberi drámájának megrendítő dimenzióját is feltárja.” A 12. fejezetben
rögzített, a megdicsőülés fogalmát értelmező szövegrész a κρίσις
(kriszisz) és a ταραχή (tarakhé)[3]
kifejezések használatával az objektív ítélet és az „ítélet alá esés”, az ítélet
megtapasztalása jelentést rejti. A ταραχή szóval kifejezett megrendülés
(„Megrendült a lelkem,” ἡ
ψυχή τέταράκται, Jn 12, 27) és a világ bűnét kinyilvánító ítélet
jelentésének összefüggése (…) a kereszt drámáját középpontba helyező ikonikus
teológiai szemléletről tanúskodik. A ἡ ψυχή
τέταράκται kijelentés megrendítő módon érzékelteti, hogy a világba
lépő Fiú egzisztenciájába olyan hatalom tör be, mely „erős, ellenséges és
istenellenes”[4]
János a Jánosi levelek és a Jelenések írója ezt a Krisztus ellenes hatalmat
Antikrisztusnak nevezi.
„Az Antikrisztus, mondja Ferdinand Ebner, az Evangélium által keltett
szellemi nyugtalanság legerősebb egzisztenciális megnyilatkozása.”[5] A nyugtalanság abban a
pillanatban kezdődött, mikor a Messiás eljövetelét meghirdető próféciák azzal
teljesültek be és váltak a mindenkori jelen történéseivé, hogy Napkeletről
három tanú a maga fizikai létével és jelenlétével a Szentlélek ihlette Igével
együtt a sötétségtől bitorolt jeruzsálemi koncentrátumában kimondta:
- Itt
van köztünk (köztetetk) a királyok Kirája, mert láttuk az ő csillagát!
Ők nem Jézusról beszéltek akkor és ott Jeruzsálemben a királyi
palotában, hanem a megtestesül Ige szólt rajtuk keresztül és ezt mondta:
- „Vagyok!”
Olyan volt ez a megnyilatkozás a származása szerint nem zsidó[6] és a „messiás mítoszt”
tüzzel vassal irtó Heródesnek, mint amikor valaki hosszú idő után a legsötétebb
pince mélyéből az égbolt közepén tündöklő Nappal találja magát szemtől szembe,
nem tudja elviselni a világosságot, ezért egész testét bevetve rángatózva védekezi
ellene és a sötétség rejtekébe menekülne előle, de nem lehet. Heródes és vele
együtt egész Jeruzsálem abban az órában maga volt a terror[7]
lucis, a (világosság) fénytől való rettegés. Egész életét arra
szentelte, hogy jó rómaiként, a helenista kultúra zászlóvvőjeként, a mózesi
rituálék színpadias tisztelőjeként kipusztítsa az emberek leke mélyéről is a
Messiás vágyását és várását. Amikor végre teljes lehetett volna már a sötétség
diadala, három ragyogó arcú férfitól azt hallja, hogy itt van a Messiás,
eljött, megszületett! Heródes és a vele egylényegű sötét hatalmasság első
mozdulata, hogy kitépjék magukat a világoság öleléséből és száműzzék magukat
belőle vissza sötétségbe, holott jól „tudják,
hogy ez a világosság nemcsak a saját életüknek, hanem az egész emberiség
öröklétének egyetlen komolysága, nemcsak a saját, de minden ember sorsának
végleges rendje. De megzavarva őket a korrupciójukban, és földies kényelmükben.
Azt kellene tenniük, ami a legegyszerűbb, de nem teszik. Nem látják be azt, ami
egyedül értelmes, s nem fogadjá el annak ellenére, hogy tudják, minden egyéb
érvénytelen. Ez a hallatlan sötétség, amelyről János beszél, s amely a
világosságot nem képes befogadni. Mert a sötétség, szól Baader, nem a fény
távolléte, hanem terror lucis, a fénytől való rettegés. A belátás határai körül
tévelyeg, és minden lehetőséget végigjátszik, nehogy azt az egyet, ami kell,
megtegye.”[8]
„Az
Antikrisztus a Szent Szellem ellenerejének is felfogható, mert a Szellem fel
akarja fedni, ami rejtve van, az Antikrisztus pedig azt, ami már megnyilvánult,
el akarja rejteni. Az Antikrisztus nem a teremtés, hanem a megváltás világából
lép ki, ezért nem a primordiális létrontás, hanem az egyetemes létmegújulás
megrontásának fejedelme. Az Antikrisztus a szeretet oppozíciója, nem a golgotai
áldozat, hanem az egocentrizmus, nem az érzékeny és sebezhető, derült és nyílt
gyermeki bizalom, hanem az érzéketlen és páncélozott, zárt és kedélytelen
bizalmatlanság, nem a megnyílás, hanem az elzárkózás, nem az egység, hanem a
felbontó szétszórás, ezenfelül a dolgok elrejtése, az elrejtésnek megtévesztő
rendszerben való kiépítése, végül még ennek a rejtésnek is, nehogy felismerhető
legyen, elrejtése. Az antikrisztusi rejtőzködés végtelen folyamat, amit a Szent
Szellem csak végtelen átvilágításával tud ellensúlyozni.”[9]
Megpróbálhatod, hogy emberi arcot kölcsönözz ennek a Heródesnek, és a
vele egy hatalmasoknak, de nem érdemes, megtestesült sötétség és Antikrisztus
voltak, egy feketelyuk, ami minden fényt elnyel, s ami a közelében lévő dolgokat
a maga lényegévé változtat át. János erről írja a gyülekezeteknek a
következőket:
„Ekkor nagy
jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a
fején pedig tizenkét csillagból álló korona; várandós volt, és vajúdva, szüléstől
gyötrődve kiáltozott. Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas
tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét
korona; [ Dán
7,7 ; Jel
13,1 ] farka magával sodorta az ég csillagainak harmadát, és ledobta
a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor
megszülte, felfalja a gyermekét. [ Dán
8,10 ] Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet
minden népet. A gyermek elragadtatott Istenhez és az ő trónjához, [ Ézs
66,7 ; Zsolt
2,9 ] az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Istentől
előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig.” Jel 12:
1- 6.
János a fiú-gyermeket, a világosságot elnyelő sötétséget mutatja be e
telhetetlen és vérszomjas sárkány képében. Nagy figyelmeztetés ez nekünk, nincs
is nagyobb ennél. Azzal van dolgunk aki képes az igazságból hazugságot, a
valóságból valótlanságot varázsolni. Hogyan? Jézus elmondott erről egy
példázatot, a A gazdag és a szegény Lázár példázatát. A gazgag mélete minden
napján bíborba és patyolatba öltözötten lakomákat tartott a házában, amelynek
kapujában Lázár koldult minden nap, azt remélve, hogy jut neki ia a lakodalom
morzsáiból, de senki nem adott neki egyetlen falat kenyeret, vagy korty vizet,
aki azon a kapunk ki-be járt nap mint nap. Csak az ebek nyalták a koldus Lázár
fekélyeit. Miért? Azért, mert aki ennek a gazdagnak az asztaláról evett olyanná
vált, mint a ház ura, úgy lépet keresztül Lázáron, mintha ott se lett volna.
Karácsonykor a sötétség fiai, kik ott Jeruzsálemben rettegtek az igaz
világosságtól, pontosan olyanok voltak, mint ördögi atyjuk[10] és gazdájuk. Ezeknek a
tetteiben nem volt már semmilyen emberi vonás. Sárkány volt Heródes minden
megháborodottjával együtt és gyermekvérre szomjazott. Ordító fenevadként
érkezett Betlehembe, keresve azt, akit kezdettől fogva el akart nyelni, de az
evangélisták feljegyzései szerint is hatalmas erejű angyalok siettek a
megoltalmazására.
Megkérdeztem az elsőosztályos hittanosaimat, hogy mit gondolnak Isten
miért a legerősebb angyalt Gabrielt küldte el a törékeny názáreti szűzhöz,
Máriához, hogy a tudtára adja a mindenható Atya Isten cselekedeteit, hogy
előkészítse az Isten Fia világba való eljövetelét? Azonnal rávágták:
- Azért,
mert az angyaloknak meg kellett védeniük Máriát!
A történetet még el sem mondtam, és a gyermekek tudták, hogy Mária a
Jézus anyja veszélyben van és meg kell őt védeni.
Az Üdvösség Napja Krisztus felragyogott és az éjszakának, a vele
szövetséges sötétségnek minden frontról és területről vissza kell vonulnia. Nos
nem fog békésen visszavonulni, mint ahogy ezt a magyar hadsereg tette száz évvel
ezelőtt! De nem ám. Fel fog robbantani minden hidat, minden átkelőt, és minden
tornyából, és minden még meglévő erődített[11] rejtekhelyéről teljes
tűzerővel fog tüzelni és harcolni az ellen, aki hajdani birodalma területére
lép.
Máté kétezer évvel ezelőtt Máriával és Józseffel kapcsolatosan ezt
írta le:
„Amikor pedig
megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében (…).”
Károly fogalmazta
meg helyesen, mert azt írta, hogy megszületik
és nem azt, hogy megszületett. Miért? Azért, mert ez a születés nem ért véget
se Máriánál, sem Betlehemnél, mert a Jézus Krisztus által elhozott új élet
megszületésének helye többé már nem Betlehem és nem a názáreti szűz, és nem az
apostol[12], hanem te és én vagyunk,
a gyermekeink és azok, akik még messze vannak. Nem másért, hanem csak azért
jövünk erre a világra, hogy a krisztusi új életének helye, élettere és világa
legyünk. Mi együtt és külön-külön is egy olyan hajlék vagyunk, amiről Krisztus Urunk
ezt mondja:
„Ha valaki
szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz
megyünk, és annál lakozunk!” Jn 14: 23.
Íme az ajtó
előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az
ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem. Aki győz, megadom
annak, hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az
én Atyámmal az ő királyi székében. Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a
gyülekezeteknek.” Jel 3:20 – 22.
Amikor megszületik Jézus egy szívben, egy bűnös emberi életben,
bárkiben, aki hittel fogadja be és szereti Őt, ugyanolyan felháborodást vált ki
sokakból, akik a környezetében vannak, mint ahogy egykor Jeruzsálem és Heródes
zavarodott meg. A gyűlölet, amit addig az újjászületett ember nem vett észre,
mert halott volt a bűnben, most, hogy az Isten Fia Jézus élete kezdődött el
benne is, a sötétség minden oldalról, - mint valami veszett ebek, - körülveszi
és csahol, belé-belé mar. Erős angyalok oltalmára van ilyenkor szükségünk,
amikor ezer ragadozó karom nyúl utánunk, hogy a sötétség halálába húzzon
vissza. Ne feledd, akik a gazdag ember asztaláról ettek, mind olyanná váltak,
mint az a sötét úr, akinek a szegény Lázár egyáltalán nem volt látható! A
Heródest körülvevők is mind olyanná váltak, mint őrült és pszichopata
„királyuk”.
Nincs más utunk, csak egy, közelebb és közelebb kerülni Jézus
Krisztushoz és világossággá lenni, akkor is ha ezer kilométert kell is
gyalogolni érte! Egyedül Krisztus tesz bennünket világossággá, igazakká, fénylő
csillagokká. Szívleljük meg az apostol szavait, aki így szól:
„Annak okáért,
szerelmeseim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én
jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és
rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket; Mert Isten az, aki munkálja
bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. Mindeneket zúgolódások
és versengések nélkül cselekedjetek; hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták,
Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette,
kik között fényletek, mint csillagok e világon életnek beszédét tartván
eléjük (…).” Fil 2:12 – 16.
Nem lehet senki a világosság gyermeke, ha nincs benne a Krisztus
evangéliuma, az Isten Igéje. Világosság és Ige elválaszthatatlanok. Meg van
írva:
„Az én
lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.” Zsolt 119:105.
Vagy:
„Mert te
gyújtod meg az én szövétnekemet; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én
sötétségemet.” Zsolt 18:29.
A mi időnk sem különb, vagy más, mint amilyen a József és Mária, a
Keresztelő János, vagy az apostolok ideje volt. Küldetésünk sem kevesebb az
övekénél. Krisztust hordozó tanúkká kell lennünk. Az Evangéliumot, az Isten
igazságát, az élet Igéjét, Krisztust kell az emberek elé élnünk és tárnunk!
Létünkkel és lámpásként világító életünkkel élő Urunkra és Istenünkre kell
mutatnunk. Ez az Isten akarata, és ezzel az akarattal feszül szembe e világ
fejedelmének az akarata. Az apostoloknak is megparancsolta, hogy „hogy
teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében!” (ApCsel 4: 18)
Vagyis szólhattak és beszélhettek is, még a Jézus nevét is emlegethették, csak
éppen a lényeget kellett mindig kihagyniuk, arról szándékosan megfeledkezniük.
Arra kaptak parancsot, hogy Jézusról csak és kizárólag vízszintes síkon, minden
isteni dimenziójától megfosztva, csakis múltidőben, a mulandóság és halál
jegyében, jelen világ keretei közt történjen bármiféle említés. Erre az
emberinek látszó sátáni parancsra válaszolta Péter:
- „Vajon
igaz dolog-e Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek
meg! Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.”
Apcs 4:19-20.
Miért pont Péter mondta ki ezt? Azért, mert ő személyes
tapasztalatból, a zsigereiben tapasztalta meg az emberi látszatot öltő Sátán
jelenlétét saját magán belül. Emlékezzünk csak vissza a Cezárea-Filippi esetre!
Máténál erről ezt olvassuk:
Jézus megkérdezte tehát a tanítványait:
- Engemet,
embernek Fiát, kinek mondanak az emberek? Ők ezt válaszolták:
-
Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek;
némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.
-
És ti pedig kinek mondotok engem? – kérdezte
Jézus. Erre Simon Péterválaszolt és ezt mondta:
-
Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. Mire
Jézus így szólt:
- Boldog
vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg neked, hanem
az én mennyei Atyám. De én is mondom neked, hogy te Péter vagy, és ezen a
kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek
rajta diadalmat. És neked adom a mennyek országának kulcsait; és amit megkötsz a
földön, a mennyekben is kötve lészen; és amit megoldasz a földön, a mennyekben
is oldva lészen.
Akkor parancsolta meg Jézus a tanítványainak azt is, hogy senkinek se
mondják, hogy ő a Jézus Krisztus. Továbbá ettől fogva kezdte Jézus jelenteni az
ő tanítványainak, hogy neki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a
vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon
föltámadni. Akkor Péter magához vonva előfogta őt, és feddeni kezdte, ezt
mondván:
- Mentsen
Isten, Uram! Nem eshetik ez meg te véled. Mire az Úr megfordulván, ezt monda
akkor Péternek:
-
Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nekem; mert
nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem (csak) az emberi dolgokra. Ekkor mondta
Jézus az ő tanítványainak:
- Ha
valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és
kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki
pedig elveszti az ő életét én értem, megtalálja azt. Mert mit használ az
embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy
micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért? Mert az embernek Fia eljön az ő
Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő
cselekedete szerint.” Máté 16:13-27.
Péter akkor megrettent, hiszen saját magán belül tapasztalta meg azt,
hogy egyik percben Szentlélek szól általa, de már a következő pillanatban nem a
Jóna fiaként megszületett ember, hanem személyesen a Sátán beszélt ki belőle.
Péter erről a kemény leckéről emlékezett meg pünkösd után, amikor a vizsgálati
fogságban hízelgésekkel és fenyegetésekkel vallatták és rettegések közt
tartották. Abban a pillanatban Péter felismerte, hogy az alávaló ajánlat, amit
a főpapoktól kapott nem a békesség útja, amiről Zakariás pap is prófétált és
egyáltalán nem a világosság ösvénye (Lukács 1: 78 – 79.). Ő tehát a napnál
világosabban látta be, hogy a hatalmasok képében emberi alakot öltött csúszva
mászó Sátánnak, aki gyalázatos „emberi keretek” közé akarja bezárni a krisztusi
új teremtményt, a Szentlélekkel betelt új embert, az élő Isten hasonlatosságára
Krisztusban ujjáteremtett szabad mennyei embert, ennek a pokolbeli börtönőrnek
semmiben sem szabad engedni, egyetlen lépést sem szabad a javára
visszahátrálni, sőt az egyetlen lehetséges magatartásunk csak a határozott ellenállás
és az offenzíva lehet.
Urunk első eljövetelekor a sötétség fogságában haldokolt a világ. Most
is, és egyszerre van éjszakai mély sötétség és ugyanakkor abba virradatként
betörő hajnalodás is. Ha csak éjszakáról beszélnék, hazudnék, de akkor is, ha csak
sötétség nélküli nappalról szólnék. Nem. Mi a pirkadat és a hajnal gyermekei
vagyunk ezen a világon!
Láttam a Rio de Janeiro-i adventi nyitó ünnepséget, ahol a világ
legnagyobb fenyőjét öltöztették fényözönbe. Hatásfokozásképpen, mint
űrrakéta-kilövéseknél teszik, itt is visszaszámoltak a nagy lámpagyújtás
kezdetéig. Nem ítéletként mondom, de szerintem ez ennek a világnak az órája és
nem a miénk. A mi óránk nem visszafelé jár, hanem előre megy a teljes délig,
amikor a világosság mindenhol teljhatalomra jut. Ahogyan ezt énekeljük is:
„Úr lesz a Jézus
mindenütt,
Hol csak a napnak
fénye süt,
Úr lesz a messze
tengerig,
Hol a hold nem fogy
s nem telik.” (Ref. énekeskönyv 398 éneke)
Csak a sötétség órája számol visszafelé a totális és abszolút nulláig.
Mi nem látjuk a sötétség idejét mérő órának a kijelzőjét, de a gonosz, aki
hajdanán világosság angyala volt, látja, erről pedig ezt mondja nekünk az írás:
„Annak okáért
örüljetek egek és akik lakoztok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak;
mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja,
hogy kevés ideje van.” Jel 12:12.
„Józanok
legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán
szerte jár, keresvén, kit elnyeljen: Akinek álljatok ellen, erősek lévén
a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések
telnek be!” 1Pét 5:8 – 9.
„Ezenfelül
tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most
közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. [Ef 5,8-16] Az
éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van. Vessük el tehát a sötétség
cselekedeteit, és öltsük fel a világosság
fegyvereit.
Mint nappal illik, tisztességben éljünk: nem dorbézolásban és részegeskedésben,
nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, hanem
öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne kényeztessétek úgy,
hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne. [Ef 4,24; Gal 3,27]” Róma 13: 11 - 14
Rejtély, hogy a sötétség rabjaiból hatalma szavával miként teremti
Isten a világosság fiait, a mennyek országa gyermekeit, de pontosan ez
történik, szól, hogy legyen világosság, és teremtő szavára a világosság
gyermeke előáll. Az Úr igéje itt szól hozzád, hogy Ő általa te is világosság
légy. Döntsd el, hogy egyre közelebb és közelebb jössz Jézus Krisztushoz és
mindent megteszel, hogy igéjének és szent jelenlétének világosságában maradj.
Ámen.
[1] A fejsze pedig immár a fák
gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem,
kivágattatik és tűzre vettetik. Máté 3:10; Vagy legyetek jó fák, és teremjetek
jó gyümölcsöt, vagy legyetek romlott fák, és teremjetek romlott gyümölcsöt;
mert gyümölcséről ismerik meg a fát. Máté 12:33; Immár pedig a fejsze is
rávettetett a fák gyökerére: minden fa azért, amely jó gyümölcsöt nem terem,
kivágattatik és a tűzre vettetik. Luk 3:9
[2]
Luther Márton mélysége és magassága Koinónia Kolozsvár 2010. oldal 379.
[3]
kavarodás, zűrzavar, zavargás, háborgás, felfordulás 2) nyugtalanság, zavar 3)
politikai nyugtalanság, lázongás; felzavarás, felkavarás 2) háborgás, zűrzavar,
zavargás
[4] Vö.: „Jézus lelke mélyéig
megrendült (ἐμeβριμhsato tw
πνεῦμαti).”
(Jn 11, 33). L.: Wilhelm Thüsing: Die Erhöhnung und Verherrlichung Jesus im
Johannesevangelium (III.2. jegyzet), 79; illetve MP (Mysterium paschale), 109.
In. Horváth Imre A János-evangélium képteológiája Kairos Kiadó, Budapest 2015.
oldal 214.
[5]
Hamvas Béla: Hamvas Béla művei Dúl Antal szerkesztésében 10. Scientia sacra
3.könyv 2.rész A keresztyénség (1960 – 1964) Merdio Kiadó 2015. oldal 143.
[6] Anyja Kypros-i nabateus,
apja edomita (idumeus arab)volt. Az edomiták a Jákob iker testvére Ézsau
leszármazottjai.
[7]
A mai terror szavunk ugyanabból a görög szóból ered, amely az egykori Heródes
felháborodását is jelöli a Szentírásban [ταράσσω
(tarasszó)]. Tébolyult és teljesen értelmetlen erőszak ez, szakszerű kínzás,
szervezett emberírtás, csak azért, hogy Jézus szenvedéseinek kínjaival rettegj.
[8]
Vö.: Hamvas Béla: Hamvas Béla művei Dúl Antal szerkesztésében 10. Scientia
sacra 3.könyv 2.rész A keresztyénség (1960 – 1964) Merdio Kiadó 2015. oldal
144.
[9]
Hamvas Béla: Hamvas Béla művei Dúl Antal szerkesztésében 10. Scientia sacra
3.könyv 2.rész A keresztyénség (1960 – 1964) Merdio Kiadó 2015. oldal 173.
[10]
Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok
teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban,
mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert
hazug és hazugság atyja. Ján 8:44
[11]
„Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek,
erősségek lerontására; Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely
Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy
engedelmeskedjék a Krisztusnak (…).” 2Kor 10:4-5
[12]
Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek
pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben
élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta
értem. Gal 2:20.
