2019. február 18., hétfő

A samáriai találkozás – avagy konkoly közt érlelődik az aratásra kész búza



A samáriai találkozás – avagy konkoly közt érlelődik az aratásra kész búza

Faust Gyula 2019. február 17. úrnapi igehirdetése

1. ábra. Salvador Dalí: Metamorphosis of Narcissus

 Tartalom




Köszöntés:
Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa. Luk 9:56
Bibliaolvasás: János 4: 1 – 18.
Alapige: A samáriai asszony ezt mondta: Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok? Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. [Ezsd 4,1-3] János 4: 9.

Nagy és fárasztó utat tett meg Isten Fia, hogy magára ölthesse kiszáradt és porszemekre hullt létünket.

A fárasztó út mennyei dimenziói

Krisztus után körül belül 36-37 évszámot írunk, amikor az Ember Fia Jézus, a hosszú úttól elfáradva leült[1] ősatyja, Jákob forrásánál. Valóban hosszú és fáradságos volt az út addig a pihenőig és csodálatos találkozásig. János evangélista Jézusa ezt a fáradságos utat annak a szántóföldnek a learatásához hasonlítja, amelynek megművelésén nem az Úr tanítványai, hanem mások fáradoztak. Az aratásra éret vetést tehát nem a jelenlegi nemzedék végezte, hanem előtte mások. Az Úr pedig az ő munkájukba állítja bele az apostollá felnövekvő tanítványait. Akkor őket, ma pedig bennünket.
Mi ennek a hosszú útnak, illetve „a mások munkája” gyűjtőszavakkal kifejezett „földművelésnek” az előzménye? Kettőt is megemlítenék, ami valójában egy, csak van egyfelől egy örök mennyei és egy időbe zárt földi dimenziója, vagy ha úgy tetszik akkor perspektívája. Vegyük előre az Isten öröktől fogva való bölcs végzésének mennyei forrását!
Krisztus Urunk mögött lévő fárasztó utat nem lehet „sem mérfölddel, sem méterrel, sem pedig hosszú ezredek, fényévek, napok, vagy percek számával”[2] leírni, kifejezni sem pedig elmondani.
Ő „áthatolt az egeken[3], világokon hasított keresztül, számunkra beláthatatlan dimenziókon törte át magát, hogy elérkezzen ahhoz a forráshoz, ahova szomjunkat járunk oltani. Az egek egeinek magassága és dicsőségei, a világosság nélküli mélységek áthatolhatatlan erődvonalai, semmilyen név és hatalmasság nem tartóztathatta föl Jézus Krisztust. Elindult felénk, amikor még idő sem volt, hogy megérkezzen hozzánk az idők teljességében. Nincs olyan, mint a Jesurun Istene! Az egeken száguld segítségedre, és fenségében a felhőkön (5Móz 33:26).”[4]
„Az úttól elfáradt Jézust (Jn 4: 6) mi a megfeszített Krisztusban szemléljük; testében, lelkében sebhelyekkel ül le a forrásnál, ahova életet meríteni megyünk nap mint nap. Pórusai és ráncai közt ott van a szenvedésektől kicsordult és az út porával elegyedett könnye, verítéke és vére.
Az evangélium nem ismer ennél mennyeibb, szellemibb és lelkibb találkozást! Teremtő Atyánk miközben megalkot bennünket nem szobrászművészként sározza be kezét, hanem egyszülött Fia által a szíve közepéig behatolt abba a könnyével, verítékével és vérével kevert porba, aki én is vagyok és te is vagy.”[5]
A Jákob kútjánál tehát különös találkozás történik. A szomjúságok százaitól gyötört „mennyasszonyhoz” nem fehér lován jött, nem megmosottan, illatosan, díszben és pompában érkezet el a vőlegény, hanem az úttól meggyötörten. Nem makulátlan mennyei angyalok kísérték, csak verítékének párája. Ott vannak a testében-lelkében a sebek helyei, amelyeket akkor szerzett, amikor e világot irigyen őrző gonosznak seregeivel, az őt üldözőbe vett öntelt vadakkal, az alattomosan rá leselkedő rablókkal[6] és a sötétség álnok és vérszomjas zsoldosaival[7] küzdött meg.[8] Ő nem úgy érkezett, ahogy egykor Ádámhoz, Káinhoz, vagy az özönvíz idején élőkhöz, vagy ahogyan Bábelt, Szodomát és Gomorát látogatta meg. Nem is úgy, ahogy Izrael népéhez jött a Sínai hegyen, füstben, felhőben, tűzben, földrengésben és hangos kürtzengésekben. Hús – vér testünkbe öltözötten jön hozzánk, hogy legbenső, valódi lényét oszthassa meg velünk, emberekkel.[9]
Mi a félelmetesebb és rettenetesebb? Mi a megrendítőbb? Ha reng és megsemmisítő tűzben atomdarabjaira hull[10] a világmindenség az Isten nyomában, vagy az, hogy a hosszú úttól meggyötört, szomjúságtól kiszáradt, öledbe roskadó koldusként áll előtted az Úr? Ha megsemmisítő hangon kiált az Isten, vagy szomjasan hallhatatlanul suttog?
„Nem kiált és nem hallatja hangját[11] a néptelen utcán; száradt ajkakkal halkan suttog”:[12]
-       „Adj innom!”
„Nem hasad meg a föld és nem szakad le az ég, hanem (nagy csendességben[13]) figyel, hogy szem és fültanúja[14] legyen a szent frigynek, amelyben a mennyei vőlegény igazsággal, ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyzi el mindörökre az asszonyt, szíve választottját, hogy a legbensőségesebb ismerettel ismerje meg Mindenható Urát.[15]
Nagy utat tett meg Isten Fia, hogy magára ölthesse kiszáradt és atomnyi porszemekre hullt létünket. Lássuk és érezzük meg, hogy e fárad arc derűs mosolya és könny mosta szem csillanása mögül tekint szívünkbe Istenünk és Atyánk értünk izzó szerelme. Egyetlen leheletnyi erőtlen tekintetben érint meg Mindenható Urunk, hogy kővé dermedt szívünket lüktető hússá[16] változtassa.”[17]

A fárasztó út földi e világi dimenziói

Ami pedig a „hosszú út” időbe zárt földi dimenzióját, vagy a János szavaival élve mások földművelése termésének learatását illeti egyfelöl a Názáreti Jézusnak egy különleges példázata világítja meg, másfelől pedig a prófécia, amit Ézsaiás által így szólt az Úr lelke:
A nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada.[18] Máté 4:16.
Az említett példázat pedig a következő:
„Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés szárba szökkent, és kezdett kalászt hozni, látható lett a konkoly is. A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és ezt mondták neki: Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Honnan került hát bele a konkoly? Ő pedig így felelt: Valamelyik ellenségem tette ezt! A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk, és összeszedjük a konkolyt? Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és majd az aratás idején szólok az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek be csűrömbe! [Jel 14,15 ]”[19]
Ismerjük mindnyájan napjaink történéseit, amikor azt tapasztaljuk, hogy számunkra megfoghatatlan és megnevezhetetlen gonosz erők már régtől fogva azon munkálkodnak, hogy Európát egy kevert népességű, keresztyén múltjától és kultúrájától, nemzeti öntudatától módszeresen megfosztott és minden tekintetben elveszett tömeg lakja be. Idegen népek harcra kész férfiainak tíz és százmilliói toporognak szakadozó védőzárjaink mögött és mindössze arra várnak, hogy a már házainkba hazugságok és megtévesztések ezreivel belopott úgynevezett „trójai falóból” az éj leple alatt és halálra elkábított álmunknak legmélyén, kiszökjenek a becsempészett zsoldosok és tágra nyissák az ő diadaluk, de a mi ítéletünk és végső learattatásunk kapuját.
Az őshonos fehér lakosság kárára összekevert emberiségnek programjának kellős közepén Luther Márton azon magyarázta, amit 500 évvel ezelőtt Pál apostolnak a Római levél 15, 7 verséhez fűzött egyenesen vérlázító ébresztésként rendít meg bennünket. Idézem:
„Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére!”[20]
Luther így szól erről!
„Fogadjátok be a rendetlen, tévelygő testvéreket, és hordozzátok őket türelemmel, bűneiket pedig tartsátok a magatokéinak. És ha valami jó bennetek, azt osszátok meg velük. Ha magatokat jobbnak tartjátok, ne tekintsétek ezt zsákmánynak, mely csak a tiétek, hanem alázzátok meg magatokat és legyetek olyanná, mint közülük egy, hogy hordozhassátok őket. Mert szerencsétlen igazságosság az, amely a többieket, mint nála rosszabbakat, nem hajlandó hordozni, és amely a menekülésre, a magányra vágyik, noha türelemmel, imádsággal és példamutatással éppen hasznukra kellene lennie. Ezt jelenti az, hogy urának mázsáját elrejti,[21] és szolgáinak nem adja ki részüket.[22]De ha ti liliom vagy rózsa vagytok, tudnotok kell, hogy tövisek közt[23] váltok azzá, de vigyázzatok, hogy türelmetlenség, vakmerő ítélkezés vagy rejtett önteltség miatt nehogy magatok is tövissé váljatok. Krisztus országa az Ő ellenségei között van. Miért törekedtek hát barátok közt lenni?”[24]
Foglaljuk össze Luther mondandójának lényegét! Szerinte Krisztus országa az Ő ellenségei között van, ahogy a liliom a tövisek közt (Én 2:2), a búza a konkoly (Máté 13: 24-30) között, és a hálóval kifogott ehető tengeri halak (Máté 13:47-50) a megenni tilos élőlények közt.[25] Miért törekedtek hát barátok, - azaz tiszta búza - közt lenni”,[26] ha Isten megengedő hosszú tűrése azt akarja, hogy bennünket megfojtó ellenségeink közt legyünk Krisztusnak liliom, másoknak pedig életet adó megtört kenyér?
Mennyei Atyánk, aki hatalma szavával mindeneket fenntart, igazgat és gondvisel, öröktől fogva való kiválasztó kegyelmének hosszú évezredeken keresztül többek közt az által készítette el ott Samáriában a helyet a nagy VILÁGOSSÁGNAK, hogy Kr. e 721-ben megengedte, hogy az az asszírok - Szalmanasszár vezetésével három évi ostrom után - elfoglalják Samáriát, 30000 ezer lakosát pedig elhurcolják, helyükre pedig mai szóhasználattal élve idegen bevándorlókat telepítsenek le Bábelből, Kutából, Avvából, Hamatból és Szefarvaimból (2Kir 17, 24). Így keletkezett az ország északi részén Izrael fiainak el nem hurcolt maradékából és a betelepített idegen elemekből összetevődő kevert népesség, más szóval, konkoly közt kezdett növekedni és érlelődni a búza.
A babiloni fogság után, amikor 520-516 között a jeruzsálemi templom újraépítése történt, Samária is részese akart lenni az újjáépülésnek, de ezt, a fogságból hazatért zsidóság, egészen pontosan Zerubábel és Nehémiás megtagadta tőlük. A kívánt megbékélés elmaradása később súlyos konfliktusokhoz vezetett és évszázadokik fennmaradó viszályt eredményezett.
Kr. e. 331 táján Nagy Sándor hadvezére Perdikkász veteránok letelepítésével hellenizálta Samáriát. Kr. e. 107 körül Johannesz Hürkánosz foglalta el, azt követően a rómaiak kezére került és Gabrinus építette fel újra.
Samária Nagy Heródes uralkodása alatt a fénykorát élte. A romához hű vazalluskirály Augusztusz császár tiszteletére fórumot, római bazilikát, hippodromot épített benne és a legrégebbi temploma, az Akháb által épített egykori Baal templom helyén még egy új templomot is emelt.
Az imént vázolt több mint 750 éves zűrös múlnak volt a lánya a samáriai asszony, aki egy Sikár nevű városkában élt és a Jákob forrásához ment el nap mint nap, délben lopkodva a friss vízért. János evangélista mindezt belesűrítette egyetlen rövid mondatba:
„Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.”[27]. János 4: 9.
Egy másik változat még kifejezőbb:
„A zsidók nem használtak közös edényt[28] a samáriaiakkal” (ου γάρ συγχρωνταιἸουδαῖοι Σαμαρίταις).[29]
Az Isten Fia Jézus Krisztus, akit a Szentírás sok helyen vőlegénynek nevez ennél a forrásnál akart találkozni ezzel a minden értelemben rendkívül zűrös múltú nővel. Amint azt az eddigiekből is láthattuk már, ennek az asszonynak a múltja sokkal több annál, hogy már öt férjet használt el és a hatodik, a jelenlegi férfi sem a férje. Milyen legyen az ember, aki egy olyan megvetett, gyűlölt, állandóan védekezésre kényszerített és viszálykodó népből való, mint amilyen egykor Samária kevert is népe volt? Milyen érzületű legyen egy olyan ember, akinek felmenői nemzedékről nemzedékre a kötelező haragtartás hagyományát örökítették utódaikra, hogy gyűlöljék az önmagukat mindenkinél különbnek tartó zsidókat? Olyan, mint aki tele van bántásokkal, sértésekkel, megalázásokkal, mélyen eltemetett lelki sebekkel, melyek fortyogó lávaként gyülemlenek egybe keresve a pillanatot, amikor pusztító haraggal a felszínre törhet.
Ez az asszony belevitte ezt a felmenőitől örökölt hiábavaló önmagát, a lelke mélyén fortyogó egész múltját mind az öt házasságába, de boldog nem lett, Csak rom és kudarc maradt mögötte, aztán egy hatodik kísérlet és nekifutamodás, szemközt Jézussal pedig még egy hetedik újrakezdési próbálkozás.
Az Úr nem leplezi sem zsidó, sem pedig fáradt szomjas voltát. Megállt a Jákob forrásánál Sikár városában. Συχάρ (Szükhar). A hely héber megfelelője a שְׁכֶם (šəḵem). A SeKeM jelentése „darab, rész”, de egyúttal „váll” is. Alatta azt a birtokot kell értenünk, amit az Izraellé lett Jákob adott örökségül szeretett fiának Józsefnek (Móz 48, 22). Kell lennie egy darab földnek, vagy egy vállnak, ahova az ember nyugalomra hajthatja a fejét! Eljött tehát Jézus és azonmód leült, ahogy a szántóvető is, amikor a munkából hazamegy az övéihez, a gyermekeihez és a feleségéhez és vizet kér.[30] Kegyelem és áldás, amikor van egy oltalmazott hely, egy darab föld, egy váll, ahol igazi biztonságban vagyunk, nem úgy, mint Sámson, akit Delila a térdén altatott el mielőtt elárulva kiszolgáltatta volna őt az ellenségei bosszújának (Bírák 16: 18 – 20).
Krisztus szomjazóvá tette magát, hogy a szomjhaláltól megmentsen minden szomjazót, aki benne hisz. Krisztus szomjúságoddá tette magát, hogy megmentsen a szomjhaláltól, mikor szomjadban hittel ismered fel Őt a Szomjazót.
A nyílt titok az, hogy ő tett szomjazóvá az Édenen kívül, hogy a szomjúságban ismerjük meg Őt minekutána nem ismerhettük meg Őt az édeni bőségben. [31] A vándor formáját magára öltő szomjazó Krisztus tehát vizet kér:
-       Adj innom! – mondja Jézus a múltjával és kudarcaival terhelt asszonynak.
-       Hogyan? – felesel vissza meglepve, csodálkozva és élcelődően a samáriai asszony. Micsoda kacérkodó magaviselet?
-       Jól hallom és látom, hogy engem egy nőt egy zsidó férfi szólít meg, egy társaság nélküli asszonyt, kit ráadásul még félpogánynak, megvetett söpredék samáriainak is kellene tekintenie? Hallatlan, hogy zsidó létére még abból az edényből is akar inni, amiből magam is iszom!
Szó, mint szó Jézus nem várt kérése hidegzuhanyként érte az asszonyt, aki a rossz lelkiismerete miatt akár rosszindulatú provokációnak is érthette Jézus kérését. Hiszen mindnyájan azt kívánjuk, hogy megbecsüljenek, és igen rossz néven vesszük, ha lenéznek.
Hányszor hallhatta a férjeitől, hogy „adj innom (…)!” És most, amikor a hosszú úttól elfáradt Jézus mondja azt, hogy „adj innom”, akkor ő nem azt hallja, amit a segítségére szoruló szomjas ember kérve mond, nem Jézust hallja, nem a szomjazva szenvedőt látja, hanem csak önmagát látja és hallja. Szörnyű elvakult és megsiketült állapota ez a mai embernek! Már Jeremiás próféta által is így panaszkodik az ÚR:
-       „Szóltam neked, amikor még jól volt dolgod, de (te) ezt mondtad:
-       Nem hallom!
-       Ifjúságodtól fogva az volt a szokásod, hogy nem hallgattál a szavamra!”[32]
Ézsaiás próféta által viszont már ezt az ítéletet hirdette az Úr:
-       „Ámuljatok és bámuljatok, vakítsátok magatokat és megvakultok! Részegek, de nem bortól, tántorognak, de nem részegítő italtól.” Ézs 29:9.
A napokban döbbentett meg ismét ez a pusztító jelenség, hogy az emberek, - magamat is beleértve - annyira be vannak zárva önmagukba, hogy magukon kívül semmi és senki mást nem hallanak, nem látnak. Azt találtam mondani ugyanis valakinek, hogy Európa látványos és erőszakos iszlamizálása nem képzelt, hanem a nemzedékünk számára a legvalóságosabb egzisztenciális veszély, amire Magyarország kormánya 2014 óta szinte könnyek közt figyelmeztet és mindent elkövet, hogy kijózanodjunk, egészséges öntudatra ébredjünk. Kevéssel több mint ezer éve Bizánc elbukott és az oszmán birodalomban teljesen elveszítette keresztyén múltját a gyökereivel együtt. Most hasonló megsemmisülés előtt áll a Nyugat. És mi volt erre a reakció?
Ez, hogy a mai magyar jobboldali vezetés hiteltelen, mert ők ugyanazok a kommunisták, akik előtte is voltak.
Igen. A mosdóvizet gyermekestől együtt dobta ki az illető. Nem hallotta meg és nem látta meg a figyelmeztetést, a jelenlegi magyar jobboldali hatalom iránti gyűlölete teljesen megbénította.
A keresztyénséget pusztító ellenségeink nagyon jól ismerik az emberi természetnek ezt a viselkedését és mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy kinek-kinek saját haragja és gyűlöleté vakká, siketté és az élet Igéjének befogadására alkalmatlan legyen. Bezárt ajtó[33] az ember szíve. Erre mondja a Szentírás, hogy halott az ember a bűnében. Magatehetetlen hullaként sodródik a hús-test a világ eseményeinek nagy szennyáradatával. Látnunk kell a samáriai asszony által, hogy milyen nehéz, sőt emberileg teljesen lehetetlen nekünk a Szabadító Jézus hangját meghallanunk. De ekkor eljön Jézus Krisztus és így szól:
„Bizony, bizony mondom nektek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre. Bizony, bizony mondom nektek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és akik hallják, élnek.” Ján 5:24-25.
De kicsoda is ez az úgy nevezett önmaga samáriai asszony, aki csak önmagát hallja és akinek még a nevét sem tudjuk? Nézzük meg közelebbről!

A talpig modern, mondhatni XXI századi ember

„Az evangélium ábrázolása szerint ez az asszonyember, akinek még a nevét sem tudjuk, egy bonyolult akarati törekvés, hiszen ő egyszerre kemény és képlékeny. Bezárt, védekező, fal mögül támadó és ugyanakkor kiszolgáltatott. Nyitott, mert szomjazik és vágyakozik.
Rejtőzködik és ennek több formája is van. Lopakodva megy a kúthoz, olyan időben, amikor valószínűleg senkivel nem találkozik. Elrejti magát a beszédében, amelyet támadó témaváltásaival ő irányít. Elrejti magát szamaritánusi nemzeti voltában, a hagyomány, a szokás és a vallásos megrögzöttségeiben is. Úgy vallásos, hogy voltaképpen a tetteiben és viselkedésében pogány. Ismeri a kegyes szófordulatokat és a hízelgés is az álarcai közé tartozik. Másfelől őszintén, igaz felsóhajtásokkal nyílik meg Jézusnak és kibeszéli gyötrő szomjúságait.
Az úttól meggyötört Jézus nehéz feladat előtt áll, hiszen az a Szamáriai asszony egy olyan (erődített) város, amit haton is meghódítani véltek, de valójában minden köteléket leszaggató lázadó maradt. A szabadlelkű vadlóhoz lehetne még hasonlítani őt, aki mindenkit levetett magáról, és így senkinek nem válhatott hűséges társává, senkinek nem szerezhetett koszorút az arénában, vagy a dicsőséget a harcmezőn, vagy egyszerűen bő termést a mélyen felszántott földek után.
Ott volt tehát annál a kútnál egy hatalmas akarati erőtörekvés gazdátlanul, vagy gonosz gazdák zablájával halálra szomjaztatva. Ő érte jött az ember Fia Jézus,”[34]aki a halálban céltalanul sodródott, hogy teremtő szavával az örök üdvösségre hívja ki őt az ő halott volta koporsójának erődített börtönéből! Bizony, ezt cselekszi itt velünk az Isten prédikált Igéje! Pál ezt mondja:
Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására; Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak (…).”[35]
Akárhogyan is ez a valószínűleg sokszor megbántott, sok csalódást megélt asszony hirtelen reagálása csak azt árulja el róla, hogy vele született és bele idegződött szokása szerint cselekszik. Szavában kacér lázadás húzódik meg, amivel azt sugallja, hogy nem lesz cselédje egyetlen férfinak sem, ami teljesen összhangban van azzal, hogy már a hatodik férfival él. Szavai elárulják, hogy ez a nő igencsak büszke arra, ahogyan minden férfival szemben kiharcolta magának az „úrnő”-t megillető jogait, méltóságot, megbecsülést és tiszteletet. Akitől pedig ezt nem kapta meg, azt bizony dobta, ahogy ezt ma mondanánk.

Az öntetszelgő, alant élő ember ámítja a fent Lakozót

Egy talpig modern, mondhatni XXI századi nő áll előttünk. „Általános betegsége az emberi természetnek, hogy mindenki azt szeretné, hogy még vétkei is kiváltsák mások tetszését.”[36] Napjaink „selfie” jelensége ez a magatartás, bűn a javából, a legmodernebb bálvány, - és önimádat különös formája, Jézus Krisztussal való leplezetlen csúfolkodás és kárhozatos Isten-ámítás. Jób könyve 31 fejezetének 27-28 versei ragadják meg a legkifejezőbben az embernek ezt a több mint nárcisztikus eltévelygését.
„(…) és az én szívem elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet: Ez is bíró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!”
„Az öntetszelgő, alant élő ember ámítja a Fent Lakozót.”[37] Vegyük a fáradságot és csendes magányban olvassuk végig az Úr Jézus és a samáriai asszony beszélgetését! Lehetetlen, hogy ne halljuk ki belőle az öntetszelgő nő férfihódító élcelődését, vagy a férfifaló nő magasabbrendűségét.
Valójában kinek akar tetszeni az ember? „Elsősorban önmagának - ez az első számú terület, ahol a tetszelgés megveti a lábát. (…) A görög monda szerint, amikor Narcisszusz (Νάρκισσος) meglátta saját arcát a víztükörben, beleszeretett önmagába.”[38] És meddig jut el eme öntetszelgésében az ember (…)?
Egy show műsorban hallottam, hogy Angliában miután a magát transzvesztitaként elkönyveltető egyén megszülte gyermekét rettentően fel volt háborodva azon, hogy a Brit anyakönyvvezetés ezt a gyermekszülőt miért „anya” -ként jegyezte be. Ugyanis férfivá akarja operáltatni magát és csakis apai jogon akarja anyakönyveztetni önmagát. Ebben a műsorban az is elhangzott, hogy most ennek - a szerintünk Istent káromolva gyalázó - szándéknak Franciaországban már nincs semmi akadálya, mert az új törvényi rendelkezés szerint az iskolák nyilvántartásába már nem szabad édesanya és édesapaként feljegyezni a gyerekek szüleit, hanem csak „szülő 1” és „szülő 2” jelzéssel szabad a nyilvántartásba venni. Az önmagától önmagába beleszeretett Narcisszusz a saját tükörképe fogságába került, mintha egy teljesen más világ szippantotta volna magába, mozdulni sem tudott a víz tükre mellöl. Egész még meglévő idejére ott maradt és szüntelenül hasztalan próbálta magához ölelni varázslatos tükörképét, mert nem soha válhatott eggyé az így meglátott önmagával. E beteljesületlenség kínjai közt lelte szánalmas halálát. Mire a keresésére siető nimfák odaértek, már csak néhány sárga szirmot, vagyis a nárcisz porrá széthullott maradványait találták. Az önszerető önteltség tehát halál. Ebből az atomjainkra szétbomlott halálból jött bennünket megszabadítani a fárasztó utat megtett Úr Jézus Krisztus! Ő szól és a halottak életre jönnek elő!
Egyszer „Karl Barth-ot, a nagy teológust megkérdezték, hogy mi a véleménye a villyanborotváról. – Nagyszerű készülék, felelte. – Miért? - kérdezték. – Azért, - válaszolta – mert tükör nélkül is lehet használni, és így nem kell minden reggel azzal a nagyképű Barth-tal találkozni!

Van ellenszere az öntetszelgésnek?

Visky Ferenc írta: „Egy barátom fürdőszobájában a falitükörre ez van felírva: >>Gyönyörködjél az Úrban!<< Az öntetszelgésnek egy másik tetszés az ellenszere (…)”, az Úr. (Visky Ferenc, 2003) Nézzem az Ő arcát, az Ő dicsőségét! Mert ha Őt szemlélem, akkor elváltozom én is az Ő hasonlatosságára[39], - anélkül, hogy tudnám.”[40]
Csak az Úrban gyönyörködő ember tudja igazán szeretni az embertársát, a családját, a férjét vagy a feleségét, a saját gyermekét, a teremtett világot, önmagát! Ezért szól így a nagyparancsolat:
„Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Márk 12:30-31

Isten ajándéka az Úr Jézus Krisztus és az Ő által elküldött Szentlélek, hogy új életünk legyen!

Oh végtelen és felfoghatatlan kegyelem, örökkön örökké áldott Isten, aki egyszülött Fiában Szentlélek által jelentette ki magát nekünk! A mi Istenünk Jézus Krisztus arcú örök mennyei Atya, mert a mennyekből öröktől fogva ezt kiáltja:
-       „Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok!” Máte 15: 5.
A mi mennyei Atyánk dicsőségei a Krisztus Jézus dicsőségei és Ő ebbe a kimondhatatlan dicsőségbe vett be bennünket!
Az ember Fia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett (Máté 18:11).
Eljött közént az Isten Egyszülöttje, az örök és Mindenható dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, hogy minket ön, - és minden bálvány - imádatunk kárhozatos bűnétől megtisztítván, üljön a Felségnek jobbjára a magasságban[41], és magával együtt minket is a maga dicsőségébe ültessen.[42]
Ő tehát eljött a keverék népek elveszett fiaiért és lányaiért, értünk! Nincs az a mélység, nincs olyan varázslat, maga örvényében elnyelő alternatív, illuzórikus világ és halál, amiben Ő ne találná meg azokat, akikről a világ alapjának a letétele előtt már eldöntötte, hogy az üdvösség örök országába viszi önmagához.
Töltsön el hatalmas reménységgel az Isten népeket összekeverő félelmetes munkája, aki szüntelenül azon fáradozik, hogy az elveszetteket megkeresse és üdvözítse. Ma legyek én ez kevert földi magból[43] való és hamvaimba hulló elveszett, de ugyanakkor az elegyíthetetlen és romolhatatlan mennyei magból[44] született megtalált is, hogy holnap a fiainknak és leányainknak is legyen reménységük az örök üdvösség felől. Ámen.


Jegyzetek



[1] János 4: 6.
[2] Faust Gyula: Jákob kútjánál – avagy a föld porával hitelsített mennyei történés. In. Lélekben és igazságban 41 dunántúli lelkipásztor igehirdetése a samáriai asszony történetéről. Kiadja a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos gyűjteményei Pápa 2015. oldal 54.
[3] Lévén annak okáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk
vallásunkhoz. Zsid 4:14.
[4] Faust Gyula: Jákob kútjánál (…) oldal 54.
[5] Uo.55.
[6] Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájuk a juhok. Ján 10:8.
[7] Vö. Jn 4: 1 – 3.
[8] Faust Gyula: Jákob kútjánál (…) oldal 55.
[9] Faust Gyula: Jákob kútjánál (…) oldal 54.
[10] Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek nektek szent életben és kegyességben, Akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! 2Pét 3:11-12.
[11] Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. Ézs 42:2-3.
[12] Faust Gyula: Jákob kútjánál (…) oldal 55.
[13] És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, lőn nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig. Jel 8:1.
[14] Tanúbizonyságul hívom ellenetek (értetek) ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe,
az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod; Hogy szeressed az Urat, a te
Istenedet, és hogy hallgass az ő szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert ő a te életed (…).5Móz 30:19-20a
[15] „Bizony, hittel jegyezlek el téged magamnak, és megismered az Urat.” Vö. Hóseás 2: 18-19 verseivel!
[16] És adok nekik egy szívet, és új lelket adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testükből, és adok nekik hússzívet; Hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és legyenek nekem népem és én leszek nekik Istenük. De akiknek szívük az ő fertelmességeik és utálatosságaik szíve szerint jár, azoknak útját fejükhöz verem, mondja az Úr Isten. Ez 11:19-21.
[17] Faust Gyula: Jákob kútjánál (…) oldal 55.
[18] A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük! Ézs 9:2
[19] Máté 13: 24-30
[20] Róma 15, 7
[21] Aki pedig az egyet (talantumot) kapta, elment, elásta azt a földbe, és elrejtette urának pénzét. Mt 25: 18. Vö.: Mt 25: 24-30. Két tálentum csaknem egy mázsa aranynak felel meg, az egy tálentum tehát fél mázsa aranyat jelent!
[22] Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tett háznépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Mt 24: 45. „Mert ahol a ti kincsetek, ott lesz a ti szívetek is. Legyen derekatok felövezve és lámpásotok meggyújtva, azokhoz hasonlóan, akik urukat várják, mikor jön meg a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megjön, ébren talál. Bizony mondom nektek, hogy felövezve magát asztalhoz ülteti őket, hozzájuk megy, és felszolgál nekik. És ha a második vagy harmadik őrváltáskor jön is meg, és úgy találja őket, boldogok azok a szolgák! Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, melyik órában jön a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy betörjön a házába. Ti azért legyetek készek, mert amely órában nem gondolnátok, akkor jön el az Emberfia. Péter pedig megkérdezte: Uram, nekünk mondod ezt a példázatot vagy mindenkinek? Az Úr így válaszolt: Kicsoda hát a hű és a bölcs sáfár, akit az úr gondviselővé tett a házanépe fölött, hogy idejében kiadja nekik élelmüket? Boldog az a szolga, akit megérkezésekor ura ilyen munkában talál! Bizony mondom nektek, hogy egész vagyona felett gondviselővé teszi. Ha pedig az a szolga így szólna a szívében: „Halogatja még az uram a hazajövetelt”, és verné a szolgákat és szolgálóleányokat, és kezdene enni és inni és részegeskedni: megjön annak a szolgának az ura, amely napon nem várja, és amely órában nem gondolja, és kettévágatja őt, és a hitetlenek sorsára juttatja. Lk 12: 35-46.
[23] Mint a liliom a tövisek közt; olyan az én mátkám a leányok közt. Én 2:2.
[24] Kiss Jenő fordításában & Ferenczi Noémi szerkesztésében Luther Márton mélysége és magassága áhítatos könyv. Koinónia Kolozsvár 2010. oldal 58.
[25] „Szintén hasonlatos a mennyeknek országa a tengerbe vetett gyalomhoz (halászháló), amely mindenféle fajtát összefogott; Melyet, minekutána megtelt, a partra vontak a halászok, és leülvén, a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványakat pedig kihányták. Így lesz a világ végén is: Eljőnek majd az angyalok, és kiválasztják a gonoszokat az igazak közül. És a tüzes kemencébe vetik őket; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” Máté 13:47-50
[26] Kiss Jenő fordításában & Ferenczi Noémi szerkesztésében Luther Márton mélysége és magassága áhítatos könyv. Koinónia Kolozsvár 2010. oldal 58.
[27] γάρ συγχράομαι Ἰουδαῖος, Σαμαρίτης (gar szügkhraomai Iudáios Szamaritész)
[28] A közös edény használatának tilalma alatt az étkezést, a házasság útján való keveredést és a közös templomi tér használatának a tiltását, azaz a tökéletes elhatárolódást értjük., a semmilyen fajta érintkezést.
[29] Bolyki János: „Igaz Tanúvallomás Kommentár János evangéliumához Osiris Kiadó Budapest, 2001 oldal 132. Vö.: Lee, 69. 2. jegyz.
[30] Faust Gyula: Jákob kútjánál – avagy a föld porával hitelsített mennyei történés. In. Lélekben és igazságban 41 dunántúli lelkipásztor igehirdetése a samáriai asszony történetéről. Kiadja a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos gyűjteményei Pápa 2015. oldal 54.
[31] Faust Gyula: Jákob kútjánál (…). oldal 58.
[32] Jeremiás 22: 21.
[33] Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem. Jel 3:20
[34] Faust Gyula: Jákob kútjánál (…). oldal 56.
[35] 2Kor 10:4-5
[36] Kálvin János: János evangéliuma magyarázata I. M.R.E. Kálvin János Kiadója Budapest 2011. oldal 115.
[37] Visky Ferenc: Méz a sziklából. Koinónia Kolozsvár 2003. oldal 69.
[38] Visky Ferenc: Méz a sziklából. Koinónia Kolozsvár 2003. oldal 69.
[39] Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől. 2Kor 3:18.
[40] Visky Ferenc: Méz a sziklából. Koinónia Kolozsvár 2003. oldal 69.
[41] Zsidók 1: 3
[42] És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban: Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban. Efézus 2: 6-7
[43] „A negyedik királyság erős lesz, mint a vas. Mert ahogyan a vas összetör és szétzúz mindent, úgy fogja pörölyként összetörni és szétzúzni amazokat. Azt is láttad, hogy a lábak és az ujjak részben cserépből, részben vasból vannak. Az a királyság ugyanis megosztott lesz, de marad benne valami a vas keménységéből, ahogyan láttad, hogy a vas keveredett az agyagcseréppel. Lábujjai részben vasból, részben cserépből voltak; eszerint a királyság részben erős, részben törékeny lesz. Vasat láttál agyagcseréppel keveredve. Azok ugyanis házasság (=emberi mag által vegyülnek össze) révén keverednek, de nem egyesülnek egymással, ahogyan a vas sem egyesül a cseréppel. Ezeknek a királyoknak az idejében támaszt majd a menny Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át. Összetöri mindezeket a királyságokat, és véget vet nekik, maga pedigfennmarad mindörökké. [ Ézs 9,6 ; Dán 6,27 ; 7,14.27 ; Lk 1,33 ]” Dániel 2: 40-44.
[44] Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké. 1Pét 1:23.