A samáriai
találkozás – avagy konkoly közt érlelődik az aratásra kész búza
Faust Gyula 2019.
február 17. úrnapi igehirdetése
1.
ábra. Salvador Dalí: Metamorphosis of Narcissus
Köszöntés:
Mert az embernek Fia
nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa. Luk
9:56
Bibliaolvasás:
János 4: 1 – 18.
Alapige:
A samáriai asszony ezt mondta: Hogyan? Te
zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok? Mert a zsidók nem
érintkeztek a samáriaiakkal. [Ezsd 4,1-3] János 4: 9.
Nagy és fárasztó utat
tett meg Isten Fia, hogy magára ölthesse kiszáradt és porszemekre hullt létünket.
A fárasztó út mennyei dimenziói
Krisztus után körül belül 36-37 évszámot írunk, amikor az Ember Fia Jézus, a hosszú úttól elfáradva leült[1]
ősatyja, Jákob forrásánál. Valóban
hosszú és fáradságos volt az út addig a pihenőig és csodálatos
találkozásig. János evangélista Jézusa ezt a fáradságos utat annak a
szántóföldnek a learatásához hasonlítja, amelynek megművelésén nem az Úr
tanítványai, hanem mások fáradoztak. Az aratásra éret vetést tehát nem a
jelenlegi nemzedék végezte, hanem előtte mások. Az Úr pedig az ő munkájukba
állítja bele az apostollá felnövekvő tanítványait. Akkor őket, ma pedig
bennünket.
Mi ennek a hosszú útnak, illetve „a
mások munkája” gyűjtőszavakkal kifejezett „földművelésnek” az előzménye?
Kettőt is megemlítenék, ami valójában egy, csak van egyfelől egy örök mennyei
és egy időbe zárt földi dimenziója, vagy ha úgy tetszik akkor perspektívája.
Vegyük előre az Isten öröktől fogva való bölcs végzésének mennyei forrását!
Krisztus Urunk mögött lévő fárasztó utat nem lehet
„sem mérfölddel, sem méterrel, sem pedig hosszú ezredek, fényévek, napok, vagy
percek számával”[2]
leírni, kifejezni sem pedig elmondani.
Ő „áthatolt az egeken[3],
világokon hasított keresztül, számunkra beláthatatlan dimenziókon törte át
magát, hogy elérkezzen ahhoz a forráshoz, ahova szomjunkat járunk oltani. Az
egek egeinek magassága és dicsőségei, a világosság nélküli mélységek
áthatolhatatlan erődvonalai, semmilyen név és hatalmasság nem tartóztathatta
föl Jézus Krisztust. Elindult felénk, amikor még idő sem volt, hogy megérkezzen
hozzánk az idők teljességében. Nincs olyan, mint a Jesurun Istene! Az egeken
száguld segítségedre, és fenségében a felhőkön (5Móz 33:26).”[4]
„Az úttól
elfáradt Jézust (Jn 4: 6) mi a megfeszített Krisztusban szemléljük;
testében, lelkében sebhelyekkel ül le a forrásnál, ahova életet meríteni
megyünk nap mint nap. Pórusai és ráncai közt ott van a szenvedésektől
kicsordult és az út porával elegyedett könnye, verítéke és vére.
Az evangélium nem ismer ennél mennyeibb, szellemibb
és lelkibb találkozást! Teremtő Atyánk miközben megalkot bennünket nem
szobrászművészként sározza be kezét, hanem egyszülött Fia által a szíve
közepéig behatolt abba a könnyével, verítékével és vérével kevert porba, aki én
is vagyok és te is vagy.”[5]
A Jákob kútjánál tehát különös találkozás történik.
A szomjúságok százaitól gyötört „mennyasszonyhoz”
nem fehér lován jött, nem megmosottan, illatosan, díszben és pompában érkezet
el a vőlegény, hanem az úttól meggyötörten. Nem makulátlan mennyei angyalok
kísérték, csak verítékének párája. Ott vannak a testében-lelkében a sebek
helyei, amelyeket akkor szerzett, amikor e világot irigyen őrző gonosznak
seregeivel, az őt üldözőbe vett öntelt vadakkal, az alattomosan rá leselkedő
rablókkal[6] és a sötétség álnok és
vérszomjas zsoldosaival[7]
küzdött meg.[8]
Ő nem úgy érkezett, ahogy egykor Ádámhoz, Káinhoz, vagy az özönvíz idején
élőkhöz, vagy ahogyan Bábelt, Szodomát és Gomorát látogatta meg. Nem is úgy,
ahogy Izrael népéhez jött a Sínai hegyen, füstben, felhőben, tűzben,
földrengésben és hangos kürtzengésekben. Hús – vér testünkbe öltözötten jön
hozzánk, hogy legbenső, valódi lényét oszthassa meg velünk, emberekkel.[9]
Mi a félelmetesebb és rettenetesebb? Mi a megrendítőbb? Ha reng és
megsemmisítő tűzben atomdarabjaira hull[10] a világmindenség az Isten
nyomában, vagy az, hogy a hosszú úttól meggyötört, szomjúságtól kiszáradt,
öledbe roskadó koldusként áll előtted az Úr? Ha megsemmisítő hangon kiált az
Isten, vagy szomjasan hallhatatlanul suttog?
- „Adj
innom!”
„Nem hasad meg a föld és nem szakad le az ég, hanem (nagy
csendességben[13])
figyel, hogy szem és fültanúja[14]
legyen a szent frigynek, amelyben a mennyei vőlegény igazsággal, ítélettel,
kegyelemmel és irgalommal jegyzi el mindörökre az asszonyt, szíve választottját,
hogy a legbensőségesebb ismerettel ismerje
meg Mindenható Urát.[15]
Nagy utat
tett meg Isten Fia, hogy magára ölthesse kiszáradt és atomnyi porszemekre hullt
létünket. Lássuk és érezzük meg, hogy e fárad arc derűs mosolya és könny mosta
szem csillanása mögül tekint szívünkbe Istenünk és Atyánk értünk izzó szerelme.
Egyetlen leheletnyi erőtlen tekintetben érint meg Mindenható Urunk, hogy kővé
dermedt szívünket lüktető hússá[16] változtassa.”[17]
A fárasztó út földi e világi dimenziói
Ami pedig a „hosszú út” időbe zárt földi dimenzióját,
vagy a János szavaival élve mások földművelése termésének learatását illeti
egyfelöl a Názáreti Jézusnak egy különleges példázata világítja meg, másfelől
pedig a prófécia, amit Ézsaiás által így szólt az Úr lelke:
A nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a
halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada.[18]
Máté 4:16.
Az említett példázat pedig a következő:
„Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a
szántóföldjébe. De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt
vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés szárba szökkent, és kezdett
kalászt hozni, látható lett a konkoly is. A szolgák ekkor odamentek a gazdához,
és ezt mondták neki: Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Honnan került hát
bele a konkoly? Ő pedig így felelt: Valamelyik ellenségem tette ezt! A szolgák
erre megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk, és összeszedjük a konkolyt? Ő
azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele
együtt a búzát is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és majd az
aratás idején szólok az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek
kévébe, és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek be csűrömbe! [Jel 14,15 ]”[19]
Ismerjük mindnyájan napjaink történéseit, amikor
azt tapasztaljuk, hogy számunkra megfoghatatlan és megnevezhetetlen gonosz erők
már régtől fogva azon munkálkodnak, hogy Európát egy kevert népességű,
keresztyén múltjától és kultúrájától, nemzeti öntudatától módszeresen
megfosztott és minden tekintetben elveszett tömeg lakja be. Idegen népek harcra
kész férfiainak tíz és százmilliói toporognak szakadozó védőzárjaink mögött és
mindössze arra várnak, hogy a már házainkba hazugságok és megtévesztések
ezreivel belopott úgynevezett „trójai falóból” az éj leple alatt és halálra
elkábított álmunknak legmélyén, kiszökjenek a becsempészett zsoldosok és tágra
nyissák az ő diadaluk, de a mi ítéletünk és végső learattatásunk kapuját.
Az őshonos fehér lakosság kárára összekevert
emberiségnek programjának kellős közepén Luther Márton azon magyarázta, amit
500 évvel ezelőtt Pál apostolnak a Római levél 15, 7 verséhez fűzött egyenesen
vérlázító ébresztésként rendít meg bennünket. Idézem:
„Azért
fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten
dicsőségére!”[20]
Luther így szól erről!
„Fogadjátok be a rendetlen, tévelygő
testvéreket, és hordozzátok őket türelemmel, bűneiket pedig tartsátok a
magatokéinak. És ha valami jó bennetek, azt osszátok meg velük. Ha magatokat
jobbnak tartjátok, ne tekintsétek ezt zsákmánynak, mely csak a tiétek, hanem
alázzátok meg magatokat és legyetek olyanná, mint közülük egy, hogy
hordozhassátok őket. Mert szerencsétlen igazságosság az, amely a többieket,
mint nála rosszabbakat, nem hajlandó hordozni, és amely a menekülésre, a
magányra vágyik, noha türelemmel, imádsággal és példamutatással éppen hasznukra
kellene lennie. Ezt jelenti az, hogy urának mázsáját elrejti,[21]
és szolgáinak nem adja ki részüket.[22]De
ha ti liliom vagy rózsa vagytok, tudnotok kell, hogy tövisek közt[23]
váltok azzá, de vigyázzatok, hogy türelmetlenség, vakmerő ítélkezés vagy
rejtett önteltség miatt nehogy magatok is tövissé váljatok. Krisztus országa az
Ő ellenségei között van. Miért törekedtek hát barátok
közt lenni?”[24]
Foglaljuk össze Luther mondandójának lényegét! Szerinte Krisztus
országa az Ő ellenségei között van, ahogy a liliom a tövisek közt (Én 2:2), a
búza a konkoly (Máté 13: 24-30) között, és a hálóval kifogott ehető tengeri
halak (Máté 13:47-50) a megenni tilos élőlények közt.[25] Miért törekedtek hát
barátok, - azaz tiszta búza - közt lenni”,[26]
ha Isten megengedő hosszú tűrése azt akarja, hogy bennünket megfojtó
ellenségeink közt legyünk Krisztusnak liliom, másoknak pedig életet adó megtört
kenyér?
Mennyei Atyánk, aki hatalma szavával mindeneket
fenntart, igazgat és gondvisel, öröktől fogva való kiválasztó kegyelmének
hosszú évezredeken keresztül többek közt az által készítette el ott Samáriában
a helyet a nagy VILÁGOSSÁGNAK, hogy Kr. e 721-ben megengedte, hogy az az
asszírok - Szalmanasszár vezetésével három évi ostrom után - elfoglalják
Samáriát, 30000 ezer lakosát pedig elhurcolják, helyükre pedig mai
szóhasználattal élve idegen bevándorlókat telepítsenek le Bábelből, Kutából,
Avvából, Hamatból és Szefarvaimból (2Kir 17, 24). Így keletkezett az ország
északi részén Izrael fiainak el nem hurcolt maradékából és a betelepített
idegen elemekből összetevődő kevert népesség, más szóval, konkoly közt kezdett
növekedni és érlelődni a búza.
A babiloni fogság után, amikor 520-516 között a
jeruzsálemi templom újraépítése történt, Samária is részese akart lenni az
újjáépülésnek, de ezt, a fogságból hazatért zsidóság, egészen pontosan
Zerubábel és Nehémiás megtagadta tőlük. A kívánt megbékélés elmaradása később
súlyos konfliktusokhoz vezetett és évszázadokik fennmaradó viszályt
eredményezett.
Kr. e. 331 táján Nagy Sándor hadvezére Perdikkász veteránok
letelepítésével hellenizálta Samáriát. Kr. e. 107 körül Johannesz Hürkánosz
foglalta el, azt követően a rómaiak kezére került és Gabrinus építette fel
újra.
Samária Nagy Heródes uralkodása alatt a fénykorát élte. A romához hű
vazalluskirály Augusztusz császár tiszteletére fórumot, római bazilikát,
hippodromot épített benne és a legrégebbi temploma, az Akháb által épített
egykori Baal templom helyén még egy új templomot is emelt.
Az imént vázolt több mint 750 éves zűrös múlnak
volt a lánya a samáriai asszony, aki egy Sikár nevű városkában élt és a Jákob
forrásához ment el nap mint nap, délben lopkodva a friss vízért. János
evangélista mindezt belesűrítette egyetlen rövid mondatba:
Egy másik változat még kifejezőbb:
„A zsidók nem használtak közös edényt[28]
a samáriaiakkal” (ου γάρ συγχρωνταιἸουδαῖοι
Σαμαρίταις).[29]
Az Isten Fia Jézus Krisztus, akit a Szentírás sok
helyen vőlegénynek nevez ennél a
forrásnál akart találkozni ezzel a minden értelemben rendkívül zűrös múltú
nővel. Amint azt az eddigiekből is láthattuk már, ennek az asszonynak a múltja
sokkal több annál, hogy már öt férjet használt el és a hatodik, a jelenlegi
férfi sem a férje. Milyen legyen az ember, aki egy olyan megvetett, gyűlölt,
állandóan védekezésre kényszerített és viszálykodó népből való, mint amilyen
egykor Samária kevert is népe volt? Milyen érzületű legyen egy olyan ember,
akinek felmenői nemzedékről nemzedékre a kötelező haragtartás hagyományát
örökítették utódaikra, hogy gyűlöljék az önmagukat mindenkinél különbnek tartó
zsidókat? Olyan, mint aki tele van bántásokkal, sértésekkel, megalázásokkal,
mélyen eltemetett lelki sebekkel, melyek fortyogó lávaként gyülemlenek egybe
keresve a pillanatot, amikor pusztító haraggal a felszínre törhet.
Ez az asszony belevitte ezt a felmenőitől örökölt
hiábavaló önmagát, a lelke mélyén fortyogó egész múltját mind az öt
házasságába, de boldog nem lett, Csak rom és kudarc maradt mögötte, aztán egy
hatodik kísérlet és nekifutamodás, szemközt Jézussal pedig még egy hetedik újrakezdési
próbálkozás.
Az Úr nem leplezi sem zsidó, sem pedig fáradt
szomjas voltát. Megállt a Jákob forrásánál Sikár városában. Συχάρ (Szükhar). A hely héber megfelelője a שְׁכֶם
(šəḵem). A SeKeM jelentése „darab, rész”, de egyúttal „váll” is. Alatta azt a
birtokot kell értenünk, amit az Izraellé lett Jákob adott örökségül szeretett
fiának Józsefnek (Móz 48, 22). Kell lennie egy darab földnek, vagy egy vállnak,
ahova az ember nyugalomra hajthatja a fejét! Eljött tehát Jézus és azonmód leült, ahogy a szántóvető is, amikor a
munkából hazamegy az övéihez, a gyermekeihez és a feleségéhez és vizet kér.[30]
Kegyelem és áldás, amikor van egy oltalmazott hely, egy darab föld, egy váll,
ahol igazi biztonságban vagyunk, nem úgy, mint Sámson, akit Delila a térdén
altatott el mielőtt elárulva kiszolgáltatta volna őt az ellenségei bosszújának
(Bírák 16: 18 – 20).
Krisztus szomjazóvá tette magát, hogy a
szomjhaláltól megmentsen minden szomjazót, aki benne hisz. Krisztus
szomjúságoddá tette magát, hogy megmentsen a szomjhaláltól, mikor szomjadban
hittel ismered fel Őt a Szomjazót.
A nyílt titok az, hogy ő tett szomjazóvá az Édenen
kívül, hogy a szomjúságban ismerjük meg Őt minekutána nem ismerhettük meg Őt az
édeni bőségben. [31]
A vándor formáját magára öltő szomjazó Krisztus tehát vizet kér:
- Adj
innom! – mondja Jézus a múltjával és kudarcaival terhelt asszonynak.
-
Hogyan? – felesel vissza meglepve, csodálkozva
és élcelődően a samáriai asszony. Micsoda kacérkodó magaviselet?
- Jól
hallom és látom, hogy engem egy nőt egy zsidó férfi szólít meg, egy társaság
nélküli asszonyt, kit ráadásul még félpogánynak, megvetett söpredék samáriainak
is kellene tekintenie? Hallatlan, hogy zsidó létére még abból az edényből is
akar inni, amiből magam is iszom!
Szó, mint szó Jézus nem várt kérése hidegzuhanyként
érte az asszonyt, aki a rossz lelkiismerete miatt akár rosszindulatú
provokációnak is érthette Jézus kérését. Hiszen mindnyájan azt kívánjuk, hogy
megbecsüljenek, és igen rossz néven vesszük, ha lenéznek.
Hányszor hallhatta a férjeitől, hogy „adj innom (…)!” És most, amikor a hosszú
úttól elfáradt Jézus mondja azt, hogy „adj innom”, akkor ő nem azt hallja, amit
a segítségére szoruló szomjas ember
kérve mond, nem Jézust hallja, nem a szomjazva szenvedőt látja, hanem csak
önmagát látja és hallja. Szörnyű elvakult és megsiketült állapota ez a mai
embernek! Már Jeremiás próféta által is így panaszkodik az ÚR:
- „Szóltam
neked, amikor még jól volt dolgod, de (te) ezt mondtad:
-
Nem hallom!
Ézsaiás próféta által
viszont már ezt az ítéletet hirdette az Úr:
-
„Ámuljatok és bámuljatok, vakítsátok magatokat
és megvakultok! Részegek, de nem bortól, tántorognak, de nem részegítő italtól.”
Ézs 29:9.
A napokban döbbentett meg ismét ez a pusztító
jelenség, hogy az emberek, - magamat is beleértve - annyira be vannak zárva
önmagukba, hogy magukon kívül semmi és senki mást nem hallanak, nem látnak. Azt
találtam mondani ugyanis valakinek, hogy Európa látványos és erőszakos
iszlamizálása nem képzelt, hanem a nemzedékünk számára a legvalóságosabb
egzisztenciális veszély, amire Magyarország kormánya 2014 óta szinte könnyek
közt figyelmeztet és mindent elkövet, hogy kijózanodjunk, egészséges öntudatra
ébredjünk. Kevéssel több mint ezer éve Bizánc elbukott és az oszmán
birodalomban teljesen elveszítette keresztyén múltját a gyökereivel együtt.
Most hasonló megsemmisülés előtt áll a Nyugat. És mi volt erre a reakció?
Ez, hogy a mai magyar jobboldali vezetés hiteltelen, mert ők ugyanazok a
kommunisták, akik előtte is voltak.
Igen. A mosdóvizet gyermekestől együtt dobta ki az
illető. Nem hallotta meg és nem látta
meg a figyelmeztetést, a jelenlegi magyar jobboldali hatalom iránti gyűlölete
teljesen megbénította.
A keresztyénséget pusztító ellenségeink nagyon jól
ismerik az emberi természetnek ezt a viselkedését és mindent meg is tesznek
annak érdekében, hogy kinek-kinek saját haragja és gyűlöleté vakká, siketté és
az élet Igéjének befogadására alkalmatlan legyen. Bezárt ajtó[33] az ember szíve. Erre
mondja a Szentírás, hogy halott az ember a bűnében. Magatehetetlen hullaként
sodródik a hús-test a világ eseményeinek nagy szennyáradatával. Látnunk kell a samáriai
asszony által, hogy milyen nehéz, sőt emberileg teljesen lehetetlen nekünk a Szabadító
Jézus hangját meghallanunk. De ekkor eljön Jézus Krisztus és így szól:
„Bizony, bizony mondom nektek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz
annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem
általment a halálból az életre. Bizony, bizony mondom nektek, hogy eljő az idő,
és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és akik
hallják, élnek.” Ján 5:24-25.
De kicsoda is ez az úgy nevezett önmaga
samáriai asszony, aki csak önmagát hallja és akinek még a nevét sem tudjuk?
Nézzük meg közelebbről!
A talpig modern,
mondhatni XXI századi ember
„Az evangélium ábrázolása szerint ez az
asszonyember, akinek még a nevét sem tudjuk, egy bonyolult akarati törekvés,
hiszen ő egyszerre kemény és képlékeny. Bezárt, védekező, fal mögül támadó és
ugyanakkor kiszolgáltatott. Nyitott, mert szomjazik és vágyakozik.
Rejtőzködik és ennek több formája is van. Lopakodva megy a kúthoz,
olyan időben, amikor valószínűleg senkivel nem találkozik. Elrejti magát a
beszédében, amelyet támadó témaváltásaival ő irányít. Elrejti magát
szamaritánusi nemzeti voltában, a hagyomány, a szokás és a vallásos
megrögzöttségeiben is. Úgy vallásos, hogy voltaképpen a tetteiben és
viselkedésében pogány. Ismeri a kegyes szófordulatokat és a hízelgés is az
álarcai közé tartozik. Másfelől őszintén, igaz felsóhajtásokkal nyílik meg
Jézusnak és kibeszéli gyötrő szomjúságait.
Az úttól meggyötört Jézus nehéz feladat előtt áll, hiszen az a
Szamáriai asszony egy olyan (erődített) város,
amit haton is meghódítani véltek, de valójában minden köteléket leszaggató
lázadó maradt. A szabadlelkű vadlóhoz lehetne még hasonlítani őt, aki mindenkit
levetett magáról, és így senkinek nem válhatott hűséges társává, senkinek nem
szerezhetett koszorút az arénában, vagy a dicsőséget a harcmezőn, vagy
egyszerűen bő termést a mélyen felszántott földek után.
Ott volt tehát annál a kútnál egy hatalmas akarati
erőtörekvés gazdátlanul, vagy gonosz gazdák zablájával halálra szomjaztatva. Ő
érte jött az ember Fia Jézus,”[34]aki a halálban céltalanul
sodródott, hogy teremtő szavával az örök üdvösségre hívja ki őt az ő halott
volta koporsójának erődített börtönéből! Bizony, ezt cselekszi itt velünk az
Isten prédikált Igéje! Pál ezt mondja:
Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az
Istennek, erősségek lerontására; Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot,
amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot,
hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak (…).”[35]
Akárhogyan is ez a valószínűleg sokszor megbántott,
sok csalódást megélt asszony hirtelen reagálása csak azt árulja el róla, hogy
vele született és bele idegződött szokása szerint cselekszik. Szavában kacér
lázadás húzódik meg, amivel azt sugallja, hogy nem lesz cselédje egyetlen
férfinak sem, ami teljesen összhangban van azzal, hogy már a hatodik férfival
él. Szavai elárulják, hogy ez a nő igencsak büszke arra, ahogyan minden
férfival szemben kiharcolta magának az „úrnő”-t megillető jogait, méltóságot,
megbecsülést és tiszteletet. Akitől pedig ezt nem kapta meg, azt bizony dobta,
ahogy ezt ma mondanánk.
Az
öntetszelgő, alant élő ember ámítja a fent Lakozót
Egy talpig modern, mondhatni XXI századi nő áll
előttünk. „Általános betegsége az emberi természetnek, hogy mindenki azt
szeretné, hogy még vétkei is kiváltsák mások tetszését.”[36] Napjaink „selfie” jelensége ez a magatartás, bűn a
javából, a legmodernebb bálvány, - és önimádat különös formája, Jézus
Krisztussal való leplezetlen csúfolkodás és kárhozatos Isten-ámítás. Jób könyve
31 fejezetének 27-28 versei ragadják meg a legkifejezőbben az embernek ezt a
több mint nárcisztikus eltévelygését.
„(…) és az én szívem elcsábult,
és szájammal megcsókoltam a kezemet: Ez is bíró elé tartozó bűn volna, mert
ámítottam volna az Istent oda fent!”
„Az öntetszelgő, alant élő ember ámítja a Fent Lakozót.”[37] Vegyük a fáradságot és
csendes magányban olvassuk végig az Úr Jézus és a samáriai asszony
beszélgetését! Lehetetlen, hogy ne halljuk ki belőle az öntetszelgő nő
férfihódító élcelődését, vagy a férfifaló
nő magasabbrendűségét.
Valójában kinek akar tetszeni az ember? „Elsősorban
önmagának - ez az első számú terület, ahol a tetszelgés megveti a lábát. (…) A
görög monda szerint, amikor Narcisszusz (Νάρκισσος)
meglátta saját arcát a víztükörben, beleszeretett önmagába.”[38] És meddig jut el eme
öntetszelgésében az ember (…)?
Egy show műsorban hallottam, hogy Angliában miután a magát
transzvesztitaként elkönyveltető egyén megszülte gyermekét rettentően fel volt
háborodva azon, hogy a Brit anyakönyvvezetés ezt a gyermekszülőt miért „anya”
-ként jegyezte be. Ugyanis férfivá akarja operáltatni magát és csakis apai
jogon akarja anyakönyveztetni önmagát. Ebben a műsorban az is elhangzott, hogy
most ennek - a szerintünk Istent káromolva gyalázó - szándéknak
Franciaországban már nincs semmi akadálya, mert az új törvényi rendelkezés
szerint az iskolák nyilvántartásába már nem szabad édesanya és édesapaként
feljegyezni a gyerekek szüleit, hanem csak „szülő 1” és „szülő 2” jelzéssel
szabad a nyilvántartásba venni. Az önmagától önmagába beleszeretett Narcisszusz
a saját tükörképe fogságába került, mintha egy teljesen más világ szippantotta
volna magába, mozdulni sem tudott a víz tükre mellöl. Egész még meglévő idejére
ott maradt és szüntelenül hasztalan próbálta magához ölelni varázslatos tükörképét,
mert nem soha válhatott eggyé az így meglátott önmagával. E beteljesületlenség
kínjai közt lelte szánalmas halálát. Mire a keresésére siető nimfák odaértek, már
csak néhány sárga szirmot, vagyis a nárcisz porrá széthullott maradványait találták.
Az önszerető önteltség tehát halál. Ebből az atomjainkra szétbomlott halálból
jött bennünket megszabadítani a fárasztó utat megtett Úr Jézus Krisztus! Ő szól
és a halottak életre jönnek elő!
Egyszer „Karl Barth-ot, a nagy teológust
megkérdezték, hogy mi a véleménye a villyanborotváról. – Nagyszerű készülék,
felelte. – Miért? - kérdezték. – Azért, - válaszolta – mert tükör nélkül is
lehet használni, és így nem kell minden reggel azzal a nagyképű Barth-tal
találkozni!
Van ellenszere az
öntetszelgésnek?
Visky Ferenc írta: „Egy barátom fürdőszobájában a
falitükörre ez van felírva: >>Gyönyörködjél
az Úrban!<< Az öntetszelgésnek egy másik tetszés az ellenszere (…)”,
az Úr. (Visky Ferenc, 2003) Nézzem az Ő arcát, az Ő dicsőségét! Mert ha Őt
szemlélem, akkor elváltozom én is az Ő hasonlatosságára[39], - anélkül, hogy tudnám.”[40]
Csak az Úrban gyönyörködő ember tudja igazán
szeretni az embertársát, a családját, a férjét vagy a feleségét, a saját
gyermekét, a teremtett világot, önmagát! Ezért szól így a nagyparancsolat:
„Szeressed azért az Urat, a te Istenedet
teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az
első parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint
magadat.” Márk 12:30-31
Isten
ajándéka az Úr Jézus Krisztus és az Ő által elküldött Szentlélek, hogy új
életünk legyen!
Oh végtelen és felfoghatatlan kegyelem, örökkön
örökké áldott Isten, aki egyszülött Fiában Szentlélek által jelentette ki magát
nekünk! A mi Istenünk Jézus Krisztus arcú örök mennyei Atya, mert a mennyekből
öröktől fogva ezt kiáltja:
- „Ez
az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok!” Máte 15: 5.
A mi mennyei Atyánk dicsőségei a Krisztus Jézus dicsőségei és Ő ebbe a
kimondhatatlan dicsőségbe vett be bennünket!
Az ember Fia azért
jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett (Máté 18:11).
Eljött közént az Isten Egyszülöttje, az
örök és Mindenható dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának képmása,
aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, hogy minket ön, - és minden
bálvány - imádatunk kárhozatos bűnétől megtisztítván, üljön a Felségnek
jobbjára a magasságban[41], és magával együtt minket
is a maga dicsőségébe ültessen.[42]
Ő tehát eljött a keverék népek elveszett fiaiért és lányaiért, értünk!
Nincs az a mélység, nincs olyan varázslat, maga örvényében elnyelő alternatív,
illuzórikus világ és halál, amiben Ő ne találná meg azokat, akikről a világ
alapjának a letétele előtt már eldöntötte, hogy az üdvösség örök országába
viszi önmagához.
Töltsön el hatalmas reménységgel az Isten népeket
összekeverő félelmetes munkája, aki szüntelenül azon fáradozik, hogy az
elveszetteket megkeresse és üdvözítse. Ma legyek én ez kevert földi magból[43] való és hamvaimba hulló elveszett,
de ugyanakkor az elegyíthetetlen és romolhatatlan mennyei magból[44] született megtalált is,
hogy holnap a fiainknak és leányainknak is legyen reménységük az örök üdvösség
felől. Ámen.
Jegyzetek
[1]
János 4: 6.
[2] Faust Gyula: Jákob
kútjánál – avagy a föld porával hitelsített mennyei történés. In. Lélekben és
igazságban 41 dunántúli lelkipásztor igehirdetése a samáriai asszony
történetéről. Kiadja a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos
gyűjteményei Pápa 2015. oldal 54.
[3]
Lévén annak okáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek
Fia, ragaszkodjunk
vallásunkhoz. Zsid 4:14.
[4]
Faust Gyula: Jákob kútjánál (…) oldal 54.
[5]
Uo.55.
[6]
Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájuk a
juhok. Ján 10:8.
[7]
Vö. Jn 4: 1 – 3.
[8]
Faust Gyula: Jákob kútjánál (…) oldal 55.
[9]
Faust Gyula: Jákob kútjánál (…) oldal 54.
[10] Mivelhogy azért mindezek
felbomlanak, milyeneknek kell lennetek nektek szent életben és kegyességben,
Akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek
tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! 2Pét 3:11-12.
[11]
Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. Megrepedt nádat nem
tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. Ézs
42:2-3.
[12]
Faust Gyula: Jákob kútjánál (…) oldal 55.
[13]
És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, lőn nagy csendesség a mennyben,
mintegy fél óráig. Jel 8:1.
[14]
Tanúbizonyságul hívom ellenetek (értetek) ma a mennyet és a földet, hogy az
életet és a halált adtam előtökbe,
az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy
élhess mind te, mind a te magod; Hogy szeressed az Urat, a te
Istenedet, és hogy hallgass az ő szavára, és
ragaszkodjál hozzá; mert ő a te életed (…).5Móz 30:19-20a
[15]
„Bizony, hittel jegyezlek el téged magamnak, és megismered az Urat.” Vö.
Hóseás 2: 18-19 verseivel!
[16] És adok nekik egy szívet,
és új lelket adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testükből, és adok
nekik hússzívet; Hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék
és cselekedjék azokat, és legyenek nekem népem és én leszek nekik Istenük. De
akiknek szívük az ő fertelmességeik és utálatosságaik szíve szerint jár,
azoknak útját fejükhöz verem, mondja az Úr Isten. Ez 11:19-21.
[17]
Faust Gyula: Jákob kútjánál (…) oldal 55.
[18]
A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál
árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük! Ézs 9:2
[19]
Máté 13: 24-30
[20]
Róma 15, 7
[21]
Aki pedig az egyet (talantumot) kapta, elment, elásta azt a földbe, és
elrejtette urának pénzét. Mt 25: 18. Vö.: Mt 25: 24-30. Két tálentum csaknem
egy mázsa aranynak felel meg, az egy tálentum tehát fél mázsa aranyat jelent!
[22] Kicsoda hát a hű és bölcs
szolga, akit az ő ura gondviselővé tett háznépén, hogy a maga idejében adjon
azoknak eledelt? Mt 24: 45. „Mert ahol a ti kincsetek, ott lesz a ti szívetek
is. Legyen derekatok felövezve és lámpásotok meggyújtva, azokhoz hasonlóan,
akik urukat várják, mikor jön meg a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és
zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr,
amikor megjön, ébren talál. Bizony mondom nektek, hogy felövezve magát
asztalhoz ülteti őket, hozzájuk megy, és felszolgál nekik. És ha a második vagy
harmadik őrváltáskor jön is meg, és úgy találja őket, boldogok azok a szolgák!
Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, melyik órában jön a tolvaj,
vigyázna, és nem engedné, hogy betörjön a házába. Ti azért legyetek készek,
mert amely órában nem gondolnátok, akkor jön el az Emberfia. Péter pedig
megkérdezte: Uram, nekünk mondod ezt a példázatot vagy mindenkinek? Az Úr így
válaszolt: Kicsoda hát a hű és a bölcs sáfár, akit az úr gondviselővé tett a
házanépe fölött, hogy idejében kiadja nekik élelmüket? Boldog az a szolga, akit
megérkezésekor ura ilyen munkában talál! Bizony mondom nektek, hogy egész
vagyona felett gondviselővé teszi. Ha pedig az a szolga így szólna a szívében:
„Halogatja még az uram a hazajövetelt”, és verné a szolgákat és
szolgálóleányokat, és kezdene enni és inni és részegeskedni: megjön annak a
szolgának az ura, amely napon nem várja, és amely órában nem gondolja, és
kettévágatja őt, és a hitetlenek sorsára juttatja. Lk 12: 35-46.
[23]
Mint a liliom a tövisek közt; olyan az én mátkám a leányok közt. Én 2:2.
[24]
Kiss Jenő fordításában & Ferenczi Noémi szerkesztésében Luther Márton mélysége és magassága
áhítatos könyv. Koinónia Kolozsvár 2010. oldal 58.
[25] „Szintén hasonlatos a
mennyeknek országa a tengerbe vetett gyalomhoz (halászháló), amely mindenféle
fajtát összefogott; Melyet, minekutána megtelt, a partra vontak a halászok, és
leülvén, a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványakat pedig kihányták. Így lesz
a világ végén is: Eljőnek majd az angyalok, és kiválasztják a gonoszokat az
igazak közül. És a tüzes kemencébe vetik őket; ott lészen sírás és
fogcsikorgatás.” Máté 13:47-50
[26]
Kiss Jenő fordításában & Ferenczi Noémi szerkesztésében Luther Márton mélysége és magassága
áhítatos könyv. Koinónia Kolozsvár 2010. oldal 58.
[28]
A közös edény használatának tilalma
alatt az étkezést, a házasság útján való keveredést és a közös templomi tér
használatának a tiltását, azaz a tökéletes elhatárolódást értjük., a semmilyen
fajta érintkezést.
[29]
Bolyki János: „Igaz Tanúvallomás Kommentár János evangéliumához Osiris Kiadó
Budapest, 2001 oldal 132. Vö.: Lee⃰,
69. 2. jegyz.
[30]
Faust Gyula: Jákob kútjánál – avagy a föld porával
hitelsített mennyei történés. In. Lélekben és igazságban 41 dunántúli
lelkipásztor igehirdetése a samáriai asszony történetéről. Kiadja a Dunántúli
Református Egyházkerület Tudományos gyűjteményei Pápa 2015. oldal 54.
[31]
Faust Gyula: Jákob kútjánál (…). oldal 58.
[32]
Jeremiás 22: 21.
[33]
Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és
megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem. Jel 3:20
[34]
Faust Gyula: Jákob kútjánál (…). oldal 56.
[35]
2Kor 10:4-5
[36]
Kálvin János: János evangéliuma magyarázata I. M.R.E. Kálvin János Kiadója
Budapest 2011. oldal 115.
[37]
Visky Ferenc: Méz a sziklából. Koinónia Kolozsvár 2003. oldal 69.
[38]
Visky Ferenc: Méz a sziklából. Koinónia Kolozsvár 2003. oldal 69.
[39] Mi pedig az Úrnak
dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra
elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől. 2Kor 3:18.
[40] Visky Ferenc: Méz a
sziklából. Koinónia Kolozsvár 2003. oldal 69.
[41]
Zsidók 1: 3
[42] És együtt feltámasztott
és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban: Hogy megmutassa a
következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való
jóságából a Krisztus Jézusban. Efézus 2: 6-7
[43] „A negyedik királyság
erős lesz, mint a vas. Mert ahogyan a vas összetör és szétzúz mindent, úgy
fogja pörölyként összetörni és szétzúzni amazokat. Azt is láttad, hogy a lábak
és az ujjak részben cserépből, részben vasból vannak. Az a királyság ugyanis
megosztott lesz, de marad benne valami a vas keménységéből, ahogyan láttad,
hogy a vas keveredett az agyagcseréppel. Lábujjai részben vasból, részben
cserépből voltak; eszerint a királyság részben erős, részben törékeny lesz.
Vasat láttál agyagcseréppel keveredve. Azok ugyanis házasság (=emberi mag által
vegyülnek össze) révén keverednek, de nem egyesülnek egymással, ahogyan a vas
sem egyesül a cseréppel. Ezeknek a királyoknak az idejében támaszt majd a menny
Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más
népre nem száll át. Összetöri mindezeket a királyságokat, és véget vet nekik,
maga pedigfennmarad mindörökké. [ Ézs 9,6 ; Dán 6,27 ; 7,14.27 ; Lk 1,33 ]”
Dániel 2: 40-44.
[44]
Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból,
Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké. 1Pét 1:23.