Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2014.04.22-én.
Olvasandó: Filippi 3:7-11 Igehirdető: Nagy Lajos
A Nagyhetet felváltó két napos Feltámadás ünnep tanbeli alapját a minden keresztyének hitvallása, a Hiszekegy így fogalmazza meg: Jézust ”…megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül…”
Nem mond ez sokat annak, aki nem foglalkozik ilyen – úgymond – hitbéli, vallási felhangú kérdésekkel. Ám mindenképp megfontolás tárgyát képezheti, hogy mindaz, ami a Húsvét tényében és históriájában világtörténelmet alakító tényező volt, némely ponton ma is aktuális tartalommal töltődhet meg. Mert mi is történik az első Húsvétkor? Az, hogy a Transcendens radikálisan belenyúl a földi történelembe. A tradícionális természeti törvényekkel szembe menve, azok ellenében cselekszik. Beváltja a próféták által évszázadokon át hirdetett dédelgetett reménységet, a halál hatalmának megtörését illetően és feltámasztja Jézust.
Aki aztán ezen az úton-módon az emberiség egyetlen reménységévé lép elő s egyúttal mindmáig Ő „…az elhunytak zsengéje.” (I.Korintus 15:20) Ez kétséget kizárón egy cezura a történelemben. Aminek következtében aztán gyökeres változás állt be az embernek az élethez, illetve a halálhoz való viszonyában. Sok minden átértékelődött, ahogyan ezt Pál apostol is fejtegeti mai alapigénkben.
Meditációink unikális jellegéből adódóan törekednünk kell arra, hogy lehetőség szerint ne bocsátkozzunk ismétlésekbe. Éppen ezért, visszakerestem az eddig megjelent három meditációs kötetben és a már lezárt s nyomdában lévő negyedik kötet anyagában a Húsvétot követő üzeneteket. 2010-ben az Apostolok cselekedeteiről szóló könyv, 2011-ben a Jelenések könyve, 2012-ben Ézsaiás próféta könyve, 2013-ban pedig János evangéliuma alapján kerestük a Húsvét üzenetét. (Mindez a meditációs I. kötet 71., a II. kötet 73., a III. kötet 72. és a most nyomdában lévő IV. kötet 68. oldalán olvasható, llletve lesz majd olvasható, ha megjelenik a IV. kötet is. )
Hogy miért is kellett kitérnünk erre? Azért, mert ez idén immár ötödjére kerülnek elő az évente ismétlődő ünnepek és különféle aktualitások s ahogy telik-múlik az idő, úgy válik egyre nehezebbé, hogy az esetlegesen már ismerősen csendülő bibliai megfogalmazások köré valaminéműképpen mégis csak új aktualizálás kerülhessen. Óhatatlanul el fog tehát jönni az ideje, amikor esetleg már majd néhol magát az alapigét ismételnünk kell. Azonban azokat a bizonyos gondolati koncentrikus köröket úgy kívánatos tágítani, egyre tágítani, hogy általa lehetőleg mindig a hic et nunc, azaz az itt és most időszerűségének szempontja legyen a hangsúlyos.
Ehhez még csak annyit: Jézus egy alkalommal, egy igencsak frekventált helyzetben azt mondja a tanítványoknak:
„…Ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem ami megadatik nektek abban az órában, azt mondjátok, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek.” (Márk 13:11) Szeretnék ebben az összefüggésben tanuságot tenni arról, hogy ez pontosan így működik ma is. Így került ma elénk a hallott apostoli idézet. Pál ebben azt tárja olvasói elé, hogy Neki maradéktalanul sikerült az a bizonyos élet-centrum váltás. Átértékelt mindent maga körül s ennek az lett az eredménye, hogy ami korábban nyereségnek tűnt a számára, azt a Krisztusba vetett hite révén kárnak és szemétnek ítéli immár. A mondanivalójának csúcspontja pedig ez a kifejezett igénye: „…hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra.” Magyarán: mindennek az alfája és omegája a feltámadás. Erre van summázva minden s végső soron e kérdéskör köré gyűrűzik be minden életkérdésünk, minden problémánk.
Dr. Papp Lajos szívsebész professzor nyilatkozta egy alkalommal: „…Mi magyarok sajnos – ahogyan azt szegény bújdosó költőnk mondja - >nagypéntekes nemzet< vagyunk. (Wass Albert szavai ezek.) Évszázadok óta csak nagypéntekig jutunk el – folytatja Papp Lajos professzor - és nincs húsvétunk soha, nincs feltámadásunk. Miért is? A Golgotán három kereszt van, de mi ötszáz éve hol a jobb, hol a bal kereszthez térdelünk, és sohasem a középsőhöz. Fél évezrede jobb- és baloldalira szakad a nemzet. Mindig ketté. A gyűlölség, a hatalomvágy, a vallási meggyőződés, a származásbeli különbség, és még sok más szakító erő lehetetlenné teszi, hogy húsvétra ébredjünk, feltámadásunkra. Krisztus a szeretetet hirdette, s ezzel új korszakot nyitott az emberiség történetében:>Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!< (János 13:34) Akkor lesz húsvétunk, ha elfogadjuk ezt a parancsát, és beteljesítjük” – fejezte be nyilatkozatát Dr. Papp Lajos professzor.
Végül, ha nem is a feltámadásünneppel azonos súlyú, de azért mégis megemlítendő aktualitás, hogy ma van a Föld Világnapja. Ezúttal csak egyetlen aspektusát villantsuk fel. Nevezetesen azt, hogy a föld – mint matéria – a hagyományos, mondjuk így „klasszikus” temetkezés nélkülözhetetlen színtere. A legősibb hagyományok egyike, hogy az emberi testnek kimúlása után a földben van a helye. (Igaz, mára már átalakulóban vannak a temetkezési szokások; egyre gyakoribb, hogy a hamvakat tartalmazó urna a lakások polcaira kerül vagy a hamvakat szóróparcellában szétszórják, esetleg természetes vizekbe szórják és így tovább.)
Az ezirányú innovatív, demonstratív s alkalmasint lehetőleg szemléletváltó, szokásokat fejetetejére állító törekvések azonban mit sem változtatnak azon a tényen, hogy a Föld a teremtés őseredeti rendje szerint és a Teremtő isteni szándéka szerint a feltámadás színtere. A Földnek ez a végtelen tisztesség adatott a teremtésben! Hát miért is mondja a költő, Szabó Lőrinc, hogy „…Por és por közt porladok és bent / istenekkel vagyok tele…” ? (Szabó Lőrinc: „A hitetlen büntetése”) Azért, mert tudja: Porból lettünk, porrá kell lennünk – ez ilyen egyszerű. A többesszámú isten-említést pedig, hogy „…bent / istenekkel vagyok tele…” bocsássuk meg költői fantáziájának. Ha valaki, Ő pontosan tudta: egy Isten van! Az, Aki kijelentette már az első embernek: „…Visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy s ismét porrá leszel.” (I.Mózes 3:19) Majd a szenvedő Jób pedig hozzáteszi: „…Én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.” (Jób 19:25)
Világos, tiszta beszéd ez az emberiségnek a Föld Napján a Földről és Húsvét harmadnapján a feltámadásról.
Végezetül álljon itt egy XVII. századi ismeretlen szerző húsvéti énekének néhány sora:
Földi porból vett porom / Végre ismét porba tér meg,
De föltámaszt egykoron / Megváltóm, hogy véle éljek
Végtelen dicsőségben: / Nála lészek mennyégben.
Ami fáj itt és sóhajt, / Az ott lészen dicsőséges;
Földből szépen ott kihajt, / Mi itt ínségekkel teljes.
Erőtelenségemet, / Ott letészem bűnömet.
(Református Énekeskönyv, 357. dicséret 4,5.)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
