„Oldjátok fel és
hagyjátok elmenni!”[1]
Alapige: János 11: 1-8; 11; 38-44
Igehirdető: Faust Gyula
Szeretet
testvéreim! A hallott történet Jézus barátairól, Lázárról, Máriáról és Mártáról
szólt, akiket Jézus nagyon szeretett. Lázár hosszú betegeskedés után elaludt,
vagyis meghalt. Jézus, noha nagyon szerette őt, mégis hagyta meghalni. Sokan
úgy képzelik el Istent, hogy kivitelezik azokkal, akiket szeret. Valóban
kivételezik, de nem abban, hogy őket elkerüli a próba, a betegség, a baj, vagy
a gyász. Isten legtöbbször úgy kivételezik a fiaival, hogy nehezebb keresztet
ad nekik. Lássátok az igaz Jób példáját. Isten barátja volt, akivel
büszkélkedett a mennyei seregek előtt is, mégis az egyik legnehezebb
emberfeletti próbát adta neki.
Isten, hasonlóképpen cselekedett Lázár barátjával is. Azért hagyta még
meghalni is, mert megbízott Lázárban. A mi Atyánk olyan Isten, aki meg akar
bízni az Ő népében. Megbízott Máriában é Józsefben is, amikor a szerelmükre
bízta Jézust. Tudta, hogy József mindent meg fog tenni, hogy szerelmét
megoltalmazza és a benne fogant gyermeket, aki Szentlélek által van és az Isten
Fia.
Történetünkben Jézus nyíltan közli, hogy Lázár a mi barátunk[2]
meghalt, majd hozzá tette, hogy örül, hogy nem volt ott, amikor ez
bekövetkezett. Különös öröm ez, hiszen jól tudjuk, hogy ezt az örömöt Jézus
szenvedése előzte meg. Bizony szenvednie kellett ezért az örömért. Tegyük fel
őszintén a kérdést. Könnyű volt Jézusnak elhordozni Lázár barátjának meghalását
és annak minden következményét? Könnyű volt Jézusnak annak tudatában várakozni,
hogy Mária és Mártha gyászba borultak? Könnyű volt Jézusnak azzal szembenézni,
hogy szerettei, közeli barátai megbántódtak és bántó szavakat fognak a szemébe
mondani? Mindezek után könnyű volt neki továbbra is szeretni a barátait és
megbízni bennük? Hát nem! Jézus szenvedéssel fizetett a nagyobb örömért,
szenvedéssel fizetett a nagyobb hitért és bizalomért, amivel végül
megajándékozta az ő egész egyházát. Azért tehát, hogy mi ma bízhassunk mennyei
Atyánkban Isten Fia nagy árat fizetett. Nem aranyat vagy ezüstöt, hanem az ő
drága vérét![3]
Mindent azért cselekedett így az Isten, hogy mi higgyünk![4]
Higgyük, hogy Jézus több mint egy rabi, több mint egy a próféták közül.
Higgyük, hogy ő nagyobb azoknál a prófétáknál,[5]
akiknek hatalmuk volt a halálos betegségek felett, vagy a testi halál felett.
Higgyük, hogy Ő maga a feltámadás és az élet![6]
Krisztus és az anyaszentegyház elválaszthatatlanok. Ha látjuk
Krisztust, látnunk kell az egyházat is. Ebből a történetből nem csak azt tudjuk
meg, hogy Jézus a Krisztus, azaz Messiás, aki maga a feltámadás és az élet,
hanem azt is megtudjuk, hogy ő mindvégig miként tekintett Lázárra, aki ebben a
történetben a testvérekkel együtt maga az egyház. Emlékezzünk vissza, mit is
mondott róla? Azt mondta, hogy Lázár a mi barátunk elaludt![7]Nem
meghalt, hanem nyugszik, vagyis, ha meghalt is él. Jézus számára Lázár az a
hívő tehát, aki míg élt hitt benne és noha meghalt, akkor is él. Lázár az a
barát, aki hitt Jézusban ezért nem halt meg, hanem csak megnyugodott, elaludt.
Hiszed-e ezt? – kérdezte Mártától az Úr.
Ma tőled és tőlem kérdezi meg ugyan ezt. Hiszed-e önmagad felől
Krisztusnak ezt a kijelentését? Fontos, hogy elgondolkozz, szembe nézz
önmagaddal és Megváltó Uraddal és te is megfogalmazd hitvallásodat, ahogy Márta
tette. Most élsz és bízol Jézus Krisztusban. Hiszel az apostoli hitvallással
megvallott Isten Fiában. Így van? Mert ha így van, akkor hiszed, hogy a halálod
nem egyéb, mint általmenetel az örök életbe. Hiszed, hogy soha nem halsz meg,
hanem ahogy Lázár úgy te is egy nap megnyugszol, elalszol. Hiszed tehát azt,
hogyha meghalsz is, akkor is az életre távozol. Márta arra a személyes
kérdésre, hogy mindezeket te hiszed-e azt felelte, hogy „igen Uram, én hiszem,
hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, aki e világra jövendő vala.”[8] „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked az
Isten.”[9]Csodálatos
hitvallás. Benne van annak bizonyossága, hogy Uram nem én, még csak nem is az
én hitem, hanem te cselekszed meg azt, amit nekem kijelentettél. Én benned
bízom, aki mindent megcselekszel!
Hiszed-e a szeretteid felől, hogy Isten Fia a végsőkig harcolt az
üdvösségükért? Hiszed-e felőlük, hogy Krisztus magára vette minden bűnüket, a
bűn zsoldját is, a halált? Akkor tégy bizonyságot nekik erről a te hitedről.
Mond meg nekik a te hitedet, hogy a te hited által ők is higgyenek! Mond meg,
hogy nem kell a bűnben éljenek, és nem kell a bűnben meghalljanak, mert
Krisztus mindkettőt fölvitte a fára, az ég és a föld közé függesztette, hogy
akár élünk, akár meghalunk teljesen a Krisztuséi legyünk.
Aki tehát hisz és elfogadja Krisztus váltsághalálát az Úr halálával
meghal a bűnnek, hogy feltámadásának erejével az Istennek éljen. Mert mi a
Krisztus teste vagyunk, ha az elkezdett bizalmat mindvégig megtartjuk, és így
mi az Úr Jézus halálába haltunk és halunk bele nem pedig a sebeinkbe, nem a
betegségeinkbe és nem a bűneinkbe, vagy nyomorúságunkba, mert azokat, bárminemű
halálunkkal együtt az örökkévaló Krisztus már a világ alapjainak felvettetése
előtt elkészült, hogy magára vegye, ami az idők teljességében meg is történt.
Krisztusnak ez a váltsága fogja egyetlen elválaszthatatlan egységbe az Isten
egyetlen anyaszentegyházát az idők kezdetétől a világ végezetéig.
Boldog az ember, aki hittel tudja, hogy édesanyja, édesapja az Úrnál
van, aki tudja, hogy a gyermeke, unokája, vagy dédunokája az Isten kezében van.
Boldog az a keresztyén, aki tudja, hogy felmenő szerettei a Krisztus
szolgálatában éltek és haltak, de nem elégszik meg ezzel, hanem akarja követni
a példájukat, ezért az Úrnak szenteli önmagát.
Ma hálaadással
köszönjük meg áldott életű asszonytestvérünket. Személyes bizonyságtételéből
tudom, hogy ő Urunk Jézusnak a barátja volt. Magáról úgy beszélt, mint aki az
Úr hűséges szolgálóleánya kíván lenni az egyházban és a családjában. „Igaz, hű
cseléded akarok lenni Uram. Légy segítségemre! Ezt a Megbékélés házában írta,
amikor a hetedik alkalommal volt ott. Szelíd és szerény akart lenni, így akarta
követni Mesterét, aki ezt mondta: „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd
alázatos szívű vagyok!”
Különös példát
mutatott szeretteinek arra, hogy egy keresztyén ember miként kel minden évben
egyszer egy nagyszombatot ünnepeljen! Számára a berekfürdői Megbékélés háza az
Úr nyugalmának, szombatjának a befogadási helye volt.
Szerette a
természetet. Minden évszak személyes barátja volt. A Balaton tükrében az Úr
békességét és gyógyító nyugalmát ismerte fel. Azt akarta, hogy egy a gyógyító
nyugalom általa is látható legyen! Minden nap tanulta békességben való járást
és ebben a Balatont szövetségesének tartotta. De nem csak az Úr közelségét
látta a Balaton tükrében, hanem ugyanakkor önmagát is. 1994. április 17-én ezt
írta: „A megfáradt ember a Balaton tóvíz tükrében látja magát, új erőt érez
ereiben csörgedezni.
Mindenkor az Úr
közelségére, Szentlélek általi jelenlétére és tettekben megfogható közösségére
vágyott. Gyermeki szívet óhajtott és felnőtt lelket. Imáit, fohászait,
könyörgéseit, hálaadásait zsoltáros igényességgel fogalmazta meg és emelte az
Úrhoz.
Hitvallásunkkal a
káté szavaival vallotta, hogy az Úr gyermekeként, hogy már most a szívében érzi
az örök életet! Bár nehéz keresztje volt, a szíve énekelt. Szüntelenül kérte,
hogy „FOGJAD KEZEM…!”
Családját mindvégig
szerette! Templom és család egyet jelentett. Együtt élt a felmenők és utódok
közt; emlék, szeretet és reménység hármasában. Az élő gyülekezet a szíve egyik
legdrágább kincse volt. Ezt a kincset vitte haza a templomból, a templomba
viszont a családját vitte. Azt vallotta, hogy „nem a tétlen hit, hanem a
cselekvő szeretet az, amely kedves az Úr előtt!” Kívánta és kérte, hogy az Úr
úgy legyen az egész családjával, ahogy vele volt. Azt kérte, hogy az Úr vesse
el bennük is a Magot, a szent MAGOT, Krisztust, az üdvösséget, hogy ők is
elmondhassák: Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Önmagáról azt
hitte és vallotta, hogy benne Krisztus él. Azt kérte, hogy családban minden
együtt töltött óra a szeretet és béke hordozója legyen! Ő a családjában akarta
megmutatni, hogy benne Krisztus él.
Gyermekeinek, unokáinak és dédunokáinak a 395 énekünk üzenetével szólt
utolsó leveleiben. Azt helyezi a szívetekre, hogy halálig elmenő harcos, küzdő
szeretettel szeressétek egymást, a gyermekeiteket!
Családja nem ért
véget a kerítésnél. Családja volt a templom, sőt a magyar nemzet egésze.
Rendszeresen imádkozott a nemzet egészéért és az országért.
Imádkozott a
berekfürdői Megbékélés háza minden munkatársáért, vezetőiért az ott megismert
barátaiért, lelki testvéreiért. Imában hordozta a Balatonfüredi MÁV szanatórium
orvosait, a kezelőket.
Minden nap, és az
utolsó időben egyre sűrűbben vágyott az Isten fiai megváltására, vagyis a test
feltámadására.
Erről többek közt ezt írta:
„Maradj
velem az élet alkonyán,
A
vágyak, álmok, sóhajok kimúltan.
Borulj
rám, hogy a haláltól ne féljek!
Ölelj magadhoz, hogy majd
ott is éljek. Ámen”
Jól tudta, hogy
Jézus Krisztusé minden hatalom mennyen és földön. „Minden tőled jön, velünk
vagy írta 2006. december 2-án. Minden szent akaratod szerint történik, minden
az életünkben. Mutasd meg az emberiségnek, Te vagy az igazi FORRÁS. Te tudsz,
(és) akarsz (is) segíteni! Fogadják el: „Aki benned hisz, az mindörökké él!”Az
Úr szavai ezek. Mártát és Máriát vigasztalta így Jézus, majd megkérdezte:
Hiszed-e ezt! Kornélia testvérünk hittel hitte!
„Életem
ott van Isten tenyerén!
Azért
van, (hogy) bármi fáj nekem; mosolyog a szemem.
Ezért
jajszó közt is bízom vakon.
Hitem
föl nem adom!”
Rám törhet vadul ezer baj,
veszély
Isten így szól: Ne félj!
(…) Mitől félhetnék én, az Isten tenyerén?” (1996. 08. 24)
Szeretet testvéreim! Jézus azt mondta, hogy „Lázár jöjj ki! Lázár
meghallotta az Úr életre keltő szavát és kijött a sírjából. Ma ez a hívás
nektek szólt testvéreim. Kornélia testvérünk példa nektek arra, hogy ő is
hallgatott Jézus szavára és bár ezerszer is körülfogta a halál, ő kijött és
köztetek járt. Jézus azt is mondta, hogy oldjátok fel, és hagyjátok elmenni. Az
Úr ezt is nektek mondja. Oldjátok fel azokat a kötelékeket, amelyek a szeretett
édesanya, nagymama, dédmama, testvér és rokonhoz kötnek, és hagyjátok az Úrhoz
menni. Ő az Isten tenyerében van. Ott várja a feltámadást. Öltöztessük
ünneplőbe a szívünket és várjuk mi is Őt! Ámen.
[1] János 11: 44
[2] Ján 11:11 és 14
[3] „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok
meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; hanem drága véren, mint
hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén: Aki eleve el volt ugyan
rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti
érettetek,(…)” 1Pét 1:18-20
[4] Ján 11:15; 42; 45
[5] Elizeus feltámasztotta a sunemi asszony fiát. 2Kir 4:32 és 36. Illés a
sareptai özvegyasszony fiát támasztotta fel. 1Kir 17:21-22; De nagyobb annál a
két tanúnál is, akiket az Isten támaszt fel az utolsó időben. Jel 11:3-11
[6] Ján 11:25
[7] Ján 11:11
[8] Ján 11: 27
[9] Ján 11: 22
