Alapige 2 Mózes 19: 3 – 24; 24: 9-18.
Bibliaolvasás:
2Kor 12: 1- 10.
Igehirdető: Faust Gyula
Szeretett testvéreim, húsvétra készülve
Krisztus Urunk megjelenéseiről szeretnék szólni. Egyetlen célt szeretnék
elérni, hogy a Kegyelem Istene az igén keresztül Szentlelkével nyissa meg
látásunkat és megismerésünket, hogy mi mindenkor Dicsőséges Urunk jelenlétében
éljünk!
Jézus mondta, hogy
„boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők Istent meglátják. Isten meglátása és
a szív tisztasága összetartóznak. A tisztaság nem ártatlanság, hanem az
Istennel való állandó szellemi összhang eredménye. Kötelességünk gondoskodni
szívünk tisztaságáról! Akaratlanul is beszennyezhetjük magunkat, emberi tettek,
életszemléletek, tisztátalan gondolatok stb. de Isten közelében igéje és kegyelme
által újból és újból megtisztulhatunk. Csak külső és belső tisztaság által
láthatjuk meg Istent. Törekedjünk hát arra, hogy legyen érzékelésünk arra, hogy
tetten érjük Urunkat, aki azt ígérte nekünk, hogy minden nap velünk van, a
világ végezetéig. Isten meglátásához az állandó megtisztuláson túl a teljes
Szentírást egyszerre és minden érzékszervükkel együtt kellene látnunk,
ismernünk és értenünk, de az idő arra korlátoz, hogy most csak néhány Ó és
Újszövetségi igére utalva irányítsam a gondolkodásunkat és szemlélődésünket a
köztünk jelen lévő Krisztus keresésére.
A pásztor Mózes a
Hóreb lábánál, lángoló és el nem hamvadó bokor jelenségeként fedezte fel a
látótávolságán belül megjelent Urat. Az Úr a lángok közül szólította őt a
nevén. Az ószövetségi kijelentés megkülönbözteti a látótávolságban és a
hallótávolságban beszélő Istent. Sőt a hallótávolságban is kétféleképpen szóló
Istent. Így az Isten jelenléte dicsőségének még földi viszonylatok közt is
legalább három fokozata, szintje, köre, tornáca van; mert Istennek vannak a
mennyei dimenziókban is megjelenései, és köztük is vannak fokozatok.
Istennek nincs két egyforma megjelenése.
Királyok módjára minden esetben alkalomhoz illő ruhát ölt magára. Isten
megjelenései nem szeszélyesek, hanem megfontoltak, céljuk van, tanítanak, Isten
megismerésében tovább vezetnek.
Igénkben megkülönböztetjük Isten teátrális
megjelenését a tűzben lángoló és rengő Sinai hegy csúcsán, de ez távolról sem
az Ő stílusa! Ő nem egy Tőle rettegő egyházat akar, hanem olyanokat keres
imádóiul, akik lélekben és igazságban imádják és szeretik Őt. Isten legbensőbb
lényének és jellemének stílusa a hallható csöndben való elrejtőzés.
A teátrális
megjelenési formának messzemenőig tanító jellege van. Istennek van egy másik,
belsőbb megjelenése az egyház élére állított vezetői kör számára, amilyen a
papok közössége, vagy a kiválasztott hetven vén. Tudjuk azt is, hogy például a
főpapnak évente egyszer jelent meg az Úr a szentek szentjében, ahova csak a
főpap mehetett be! És látjuk tehát, hogy van Istennek egy privilegizált
megjelenése is, amiben a barátait, köztük Mózest is részesítette.
A szemtanúk felől az Isten megjelenését
taglaló Exodus könyve különbséget tesz ember és állat között, ember és ember
között, amikor a Sínai hegy lába körül különféle határvonalakat jelöl ki.[1]
Az állatok, amelyek átléptek egy kijelölt határt, meg kellet halniuk nyíl, vagy
megkövezés által. Az ember, a hosszan és élesen hallható kürtzengés hallatán
átléphette ezt a határt és elindulhatott a hegyre de, ha ott átlépett egy másik
határvonalat ugyanúgy kellett meghalnia.[2]
Ez az a szint, amit az ószövetségi kijelentés így nevez meg, idézem: „Íme én
hozzád (Mózeshez) megyek a felhő homályában, hogy hallja a nép mikor beszélek
veled és higgyenek néked mindörökké.”[3]
Isten nem a
néphez, nem annak elöljáróihoz, hanem egyetlen kiválasztotthoz lép a lehető
legbensőségesebb kapcsolatba, de azt oly módon cselekszi, hogy sok szem és
fültanúja legyen. Isten az általa kiválasztott emberbe helyezi a kikezdhetetlen
tekintélyét! Attól a perctől fogva Mózes bármit mond a népnek, vagy tesz a
népért, az Isten szava az! Isten a nép kérésére teszi ezt! Ők mondták Mózesnek:
„Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg
ne haljunk.”[4]
A 2Móz 24: 9-18 szerint az Ő szolgálata és a
szent istentisztelet céljából megbízható és hitelre méltó szemtanúkat választ
ki és rendel el! Mózes az Úr hívására, Áron, Nádáb, Abihu és Józsúén kívül
hetven elöljáróval indult el a Sinai hegyre. Ők mindnyájan látták az Úr lába
által érintett földet, mely olyan volt, mint valami zafír padlózat, mely a
kéklő éghez hasonló.[5]
A szentíró megjegyzi, hogy noha látták Isten, az Ő dicsősége nem bántotta őket
a hegynek, helynek és állapotnak abban a magasságában, sőt együtt ettek és
ittak is.
Ezt követően Isten
Mózest közelebb hívta magához. Arra a találkozásra Mózes csak Józsuét vitte
magával, de őt is csak egy szakaszon, a hetven vénet és a papi testület
képviselőit a hegyen fölállított felső táborban, a népet pedig a sík mezőn
kijelölt alsó táborban hagyta. Ők nem mehettek följebb, vagyis az Isten
jelenléte dicsőségének bensőséges hallótávolságába. Isten ilyen, pontosabban
abba a közelségébe Ábrahámon és Mózesen kívül csak Illést engedte és az
Újszövetségben Jézust.[6]
Mindennek a különlegessége az, hogy az ő szolgálatukon keresztül tett Isten
bennünket uralma királyi szent papságává és a gyermekeivé.
Az Ábrahámi,
Mózesi és Illési közelségnek legbensőbb körében csak az Úr van jelen és
szeretett választottja. Ennek a belső szobának egyetlen tanúja a Szentháromság
Isten. Amit itt mond az Úr az csak kiválasztottjának szól, ezért roppant nagy a
felelőssége, hogy mit tesz ezzel az üzenettel, amiről egyedül csak ő tud. Így
avatta be Isten a zsenge Sámuelt is. Az Éli háza és Izrael felől kapott
próféciát egyedül ő tudta. Ezt a tudást el is hallgathatta volna, de ő az így
ráterhelt igét végül mégis célba juttatta. Hasonló helyzetben volt János, a
Jelenések könyve írója és sok más próféta is.
Mi jellemző erre a
személyességre és bensőségességre? A félremagyarázhatóság, mi egyben az
engedelmesség dilemmája is! Ez a véletlen és bizonytalan bizonyosság
kettősségből ered, amit így lehetne a legjobban megfogalmazni: „Csodálnám, ha
ez Isten szava lenne!” Bár kétségek fognak körül az üzenet terhe miatt, valahol
mégis tudod, hogy az Úr szólt, mert úgy érintett meg, hogy nem tudsz szabadulni
a feladattól. Isten Éli családját érintő ítéletes igét bízott Sámuelre, aki
nagyon szerette Élit. Mit tegyen?[7]
Mondja-e el neki a szörnyű ítéletet, vagy ne. Kegyes tettnek látszott volna, ha
nem mondta volna el, ha megkímélte volna Élit a rettenettel való
szembesüléstől. De, ha így volna távol tartani Élit a szenvedéstől, a kegyesség
látszatával vált volna a legkegyetlenebb engedetlenné. Sámuel ezt az akadályt
nem engedte, hogy ékként közéje és Isten közé kerüljön. Megtanulta, hogy nem
kérhet és nem is várhat mástól tanácsot olyan dolgokban, amelyben Isten
kizárólag tőle várja a döntést. Egyezzünk meg, hogy Istennek ez a fajta
közelsége nem rózsaszín mennyország, hanem a legkeményebb háborús frontvonal.
Az ige, amit Isten neked tárt föl, benned kell kimunkálja a felelősségteljes
döntést és engedelmességet! Sámuel és Pál példáját kövesd: Ne tanácskozz
testtel és vérrel![8]Ha
mégis megtennéd, akkor a Sátánnak biztosítanál támadási lehetőséget.[9]
Isten, mint mennyei
Atya, az örökkévaló Krisztus közbenjáró szolgálatán keresztül jött hozzánk a
lehető legközelebb. Általa helyezett bennünket a Bárány Jézus vérével
megszentelt gyermek, Atya, Fiú és Szentlélek bensőséges közösségében. A Lélek
által ezen a szinten szólítjuk mi Istent Abba Atyánknak![10]
Krisztus Urunk
ígéretének megfelelően mindig velünk van, milyen szomorú, hogy nem vesszük
észre ezerarcú megnyilatkozásit. Isten úgy van velünk, mint ahogy a gyermeki
bújócskában szoktak történni a dolgok. A játék izgalma nemcsak az újra és újra
történő egymásra találás, hanem a fantáziadús elrejtőzés maga is. Ez a keresés
tesz bennünket túlélőkké, azokká a győztesekké, akik a hit által legyőzik ezt a
világot! Amikor ezt mondom, Roberto Benigni Az élet szép, 3 Oscar díjas
filmjére gondolok. Ebben a történetben érhető tetten az a bújócska, amiben
Isten elrejtőzik ugyan, de gyermekien hívó hangján szüntelenül jelzi, hogy itt
vagyok, itt vagyok! Ne adjuk föl soha a keresést! A filmben a szüleivel a náci
haláltáborba jutott kis Józsué, apja önfeláldozó leleményességének köszönhetően
egy túlélő játékként, bújócskaként fogják fel halálközei állapotukat. Fiának
egy feladata van, tegye láthatatlanná magát. Akkor győz, ha ellenségei nem, de
édesapja rátalál. A gyermekét e játékban elrejtés és megkereső édesapa így
élteti túl a fiával és édesanyjával halálukat megcélzó szörnyűséget. Aki ezt a
történetet még nem ismeri, azt szeretném, ha minél előbb megnézné! Akkor és ott
a Szabadító abba a játékban volt jelen!
Az Isten-jelenések
másik különlegessége, hogy az Úr dicsősége bizonyos szinteken emberi
szemszögből más és más formában látható, érzékelhető. Kezdetben Mózes egy
lángoló és el nem hamvadó bokor formájában szemlélte az Úr jelenlétének
dicsőségét. Ezt Pál fátyolon keresztüli ismerésnek, Károlyi pedig ködön
keresztül történő látásként jegyzi. Isten jelenlétének dicsőségéről van szó,
amit a nép - a neki kijelölt helyről - a hegy csúcsán lángoló emésztő tűznek
látott. Egy következő szinten, ahol a vezetők voltak, ugyan az a jelenlét fölre
alászálló égként volt látható, úgy is mondhatnánk, hogy ég az égben, mely kéklő
zafírtengerként tündökölik. Azon a helyen pedig, ahol Mózes volt, nos, erről
van a legkevesebb tapasztalatunk. Ami pedig még ezen felül is van,[11]
arról végképp nincs sem tapasztalatunk, sem nyelvünk,[12]
azaz semmilyen képességünk, amivel megfoghatóvá tehetnénk akár a kívülállók,
akár saját magunk számára.
Azt viszont tudjuk, hogy Mózes az Isten
jelenlétét és közelségét sötétségként, mélységként, félelemként és rejtettségként
élte meg, tapasztalta meg. Mózes az élet és halál, az üdvösség és kárhozat
kettős és közös határán állva volt jelen az Úr színe előtt. Ezt senki nem
spórolhatja meg, akit az Úr közel von magához! Magának Ábrahámnak is át kellett
hatolni ezen, kétszer is! Egyszer, amikor kijelentetett neki, hogy utódai
négyszáz évig lesznek egyiptomi rabszolgák, másodszor pedig, amikor az Izsák
feláldozásakor maga az Úr angyala ragadta meg a kezét, hogy megállítsa az Isten
igéjének való engedelmességében.
Isten szent
jelenlétét halálként érzékelni, az Ő szentségét halál tudatként átélni, nos, ez
alól nem volt kivétel a hitnek egyetlen új és ószövetségi hőse sem! Izrael ott
a Sinai pusztán megnyitott látással látta a dicsőséges egyházat.
A Seregek Ura lángoló szekerei és lovagjaiként[13]
látta az Úr jelenlétének világosságát és dicsőségét az Ő szent népe közepette.
Ez nem zárta ki azt, hogy ennek a lángoló szekérgyűrűnek a földi dimenziókban
tapasztalható elemei tűzzé változtatott ellenségeink legyenek.
Ebből a látásból nagyon fontos információkat
szemezgethetünk ki magunknak. Egyetlen jelenségről van tehát szó, Isten szent
megjelenéséről és jelenlétéről, amelyet különböző nézőpontokból szemlélünk az
igén keresztül. Van egy nézőpontunk a láthatatlan világból és van egy
tapasztalatunk a látható világból is. A láthatatlan világ valósága
szempontjából az Exodus jelenései itt, ebben a történetben azzal egészülnek ki,
hogy a világosság, dicsőség, lángolva megemésztő tűz és Izrael lángoló szekerei
és lovagjai egyetlen elem más és más szemszögből.
Az Urat körülfogó
tűz és dicsőség, amint azt hallottuk már, valójában az ő szent és üdvözített
népe, mint a szerelme tüzében lángoló harcosok. Bárhol jelenjen is meg az Úr,
vele van az Ő szent népe. Mózessel a lángoló bokorból nem csak az Úr beszélt,
hanem a Mózes atyái is, Ábrahám, Izsák és Jákob is! Ott voltak az Úrral a
lángban, Mózes számára pedig lángként látszódtak, az Úr pedig az ő atyai
hangjukat kölcsönözte, hisz minden más hang idegen lett volna úgy Mózesnek,
ahogy magának az Úrnak is! Áldott az Úr, amikor megpróbált szentjei hangján
hallatja velünk az Ő hangját. Ez az a félreismerhetetlen pásztori hang, amit az
Isten nyája követ, az idegentől pedig elszalad, mert nem ismeri, mert az nem a
Jó Pásztor hangja.
Lássuk hát meg, hogy az Úr lángjai nekünk nem
idegen tűz lángjai, mert a hit hősei ők, akik legyőzték ezt a világot.
Isten tűzzé tudja változtatni ellenségeit és a
mi ellenségeinket! Amikor Krisztus egészen közel jön hozzánk, vagy Igéje és
Szentlelke által bennünket emel egészen közel önmagához, előbb rettenet és
halálfélelem járja át lényünket. Valójában pontosan ilyen az Úr szentségének
testközelsége. Csak ezt követően hallatja velünk szívéből jövő igéjét, az örök
élet beszédét, hogy ne félj, Én vagyok!
Nem
lesz ez másként az Úr visszajövetelének napján sem! Ő eljön értünk, és vele
lesznek a szentek. Akkor a kürt megszólal, mi pedig átváltozunk és hozzá fogunk
menni. Csak a kürt jelzésére indulhatunk, mint akkor ott Izrael a Sínai
pusztában! Ez a kürt ma számunkra az evangélium éjféli kiáltása,[14]
mely a Vőlegény elé szólít bennünket! Jöjj testvérem a bűnbánat és megtérés
nyitott ajtaján át az Úr dicsőségébe. Jöjj és állj velem együtt a Krisztus
közelségének határvonalára, az élet és halál, az üdvösség és kárhozat, a megtartatás
és elveszés határára és halld az Úr hívását! „Könyörülök, akin könyörülök,
kegyelmezek, akinek kegyelmezek!” Könyörülve könyörülök és kegyelmezve
kegyelmezek!”ez az én szent nevem! Ma ezzel a nevemmel hívtalak téged, - mondj
[1] És vess határt a népnek köröskörül, mondván: Vigyázzatok magatokra,
hogy a hegyre fel ne menjetek s még a szélét se érintsétek; mindaz, ami a
hegyet érinti, halállal haljon meg. 2Móz 19: 12.
[2] Ne érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy nyillal
nyilaztassék le; akár barom, akár ember, ne éljen. Mikor a kürt hosszan
hangzik, akkor felmehetnek a hegyre. 2Móz 19: 13.
[3] 2Móz 19: 9.
[4] 2Móz 20:19.
[5] 2Mózes 24: 10.
[6] És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és
felvivé őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük; És a
ruhája fényes lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön
nem fehéríthet. És megjelenék nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala
Jézussal. Márk 9:2 -4.
[7] „És Sámuel nem merte megjelenteni Élinek a látomást.” 1 Sám 3: 15.
[8] Gal 1, 16.
[9] Vö. Oswald Chambers: Krisztus mindenekfelett. Evangéliumi Kiadó és
Iratmisszió. Budapest 1992. (Január 30)
[10] Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét
a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! Gal 4: 6.
[11] 2Kor 12:2.
[12] 2Kor 12:4.
[13] És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő
szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és íme a hegy
rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül. 2Kir 6: 17; 2Kir
13:14
[14] „Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jöjjetek elébe!” Mt
25: 6
